El merülnék (Te) benned
nem gondolva semmi másra,
hagynám, hogy lélegzésünk,
hangolódjon csak egymásra.
El merülnék (Te) benned
engedném, hogy elsodorjon,
a partoktól messze-távol,
minden egyéb ott maradjon.
El merülnék (Te) benned
húzzon magával az örvény,
egyre mélyebbre kerülve,
elfeledve minden törvényt.
El merülnék (Te) benned
zuhanva ismeretlenbe,
körülöttük zúgna semmi,
bennünk új élet ébredne.
El merülnék (Te) benned
merülnék, de nem teszem meg,
földhöz láncol gyávaságom,
tétlenségem minden átkom...
2015. július 29., szerda
2014. július 10., csütörtök
143. gondol
Bor ura derű
Feletted felhőszín kék
kedvet - mint ébredő
ajkán az első sóhaj:
álmos és merengő -
bont a poros palack,
melyben gömbölyded
lankák, s a nap csókja -
úgy, mintha csak neked -
préselt álmot szőne
megannyi kis keze.
Karcos, érett tőkét
szél simít belőle...
És szabadjára enged;
láncaid oldja fel;
kortyonként ereidben
dalol és ünnepel.
Benned magadra ébredsz;
orcád másik felét,
mutatva mindazoknak,
kik eddig soha még
nem látták azt az oldalt,
mit eddig rejtettél;
s belülről érthetetlen
tánc veszi kezdetét...
Lassan a csípő mozdul,
kezedben borospohár,
lábad, mintha hordón járna,
ellenállni volna kár...
És akkor fékevesztett
szédítő, mámoros
lendület ragad magával -
kissé alattomos...
(folyt.köv.)
Feletted felhőszín kék
kedvet - mint ébredő
ajkán az első sóhaj:
álmos és merengő -
bont a poros palack,
melyben gömbölyded
lankák, s a nap csókja -
úgy, mintha csak neked -
préselt álmot szőne
megannyi kis keze.
Karcos, érett tőkét
szél simít belőle...
És szabadjára enged;
láncaid oldja fel;
kortyonként ereidben
dalol és ünnepel.
Benned magadra ébredsz;
orcád másik felét,
mutatva mindazoknak,
kik eddig soha még
nem látták azt az oldalt,
mit eddig rejtettél;
s belülről érthetetlen
tánc veszi kezdetét...
Lassan a csípő mozdul,
kezedben borospohár,
lábad, mintha hordón járna,
ellenállni volna kár...
És akkor fékevesztett
szédítő, mámoros
lendület ragad magával -
kissé alattomos...
(folyt.köv.)
2014. június 16., hétfő
142. gondolat
Ha eredeti az észrevétel,
ha magvasan szárnyal a képzeted,
ha a testből-kenyér elvi tétel,
megmagyarázza létedet
Ha a tanítás mélyebbre téved,
ha benne önmagad megleled,
ha a szillogizmus mégsem téves,
kertedben gyomlálni érdemes,
Ha tavasz van, s elméd megárad,
ha áramlik megannyi érvtömeg,
ha ütközőpályára állnak,
szűretlen gondolat tölti meg
Ha feloldódsz önnön tavadban,
ha tápanyag van a szavakban,
ha megnyugvás és béke tölt el,
ne törődj arcodon a földdel :P
Ha eredeti az észrevétel,
ha magvasan szárnyal a képzeted,
ha a testből-kenyér elvi tétel,
megmagyarázza létedet
Ha a tanítás mélyebbre téved,
ha benne önmagad megleled,
ha a szillogizmus mégsem téves,
kertedben gyomlálni érdemes,
Ha tavasz van, s elméd megárad,
ha áramlik megannyi érvtömeg,
ha ütközőpályára állnak,
szűretlen gondolat tölti meg
Ha feloldódsz önnön tavadban,
ha tápanyag van a szavakban,
ha megnyugvás és béke tölt el,
ne törődj arcodon a földdel :P
2014. április 23., szerda
egy négy egy gondolat
magam viselem gondomat,
mikor magamra hagy a gondolat,
gondom magam oldom fel,
feloldódom és indulnék…el,
maga vagyok a gond, és a gondnok,
magtalan sejt; nem osztódok,
osztatlan tudat, tudattalan ok,
tudatelőttes makacs és konok,
vágatlan film, előzetes nélkül,
elunod magad, s nem maradsz itt végül,
eltép az idő, vékony az akarat,
balett a homokban, olvadó madarak
fáradt lassú tempó, kifogy az erőből,
szemek, lábak, kezek egy ember levegőből,
marad a gond, a gondnok oka élni,
gondolattűz táplálja, lassan el fog égi…
magam viselem gondomat,
mikor magamra hagy a gondolat,
gondom magam oldom fel,
feloldódom és indulnék…el,
maga vagyok a gond, és a gondnok,
magtalan sejt; nem osztódok,
osztatlan tudat, tudattalan ok,
tudatelőttes makacs és konok,
vágatlan film, előzetes nélkül,
elunod magad, s nem maradsz itt végül,
eltép az idő, vékony az akarat,
balett a homokban, olvadó madarak
fáradt lassú tempó, kifogy az erőből,
szemek, lábak, kezek egy ember levegőből,
marad a gond, a gondnok oka élni,
gondolattűz táplálja, lassan el fog égi…
2013. július 31., szerda
száznegyvenedikgondolat
a zárójelbe rejtett gondolat,
a túl sokáig kimondatlan szavak,
a mellkasban szorító feszültség,
megkönnyebbülni könnyelműség,
az őszinte rebbenéstelen szempár,
az ajkába harapó szájzár,
az indokolt, óvatos hallgatás,
megtartani, megtartóztatni (mégis) árulás,
................................................................................
sémákba zárt világ, szemellenző sztereotípiák,
zárt ajtó az újra, a megszökött köröket futja,
bénító tanult léhaság, érdemtelenül elvárt gazdagság,
irigy ökölbe szorult kezek, veletek mit kezdjek (?)
..................................................................................
azon kaptam magam, hogy élek és minden rendben van,
eltűnődtem egy percre, mennyivel rosszabb is lehetne,
sokaknak kevesebb jut, s az egészség csak ábránd...nincs kiút,
de nekem mozdul a kezem, mozog a lábam; kihúztam magam, egyenesen álltam ;)
..................................................................................
nem lesz asztal és szék sem, abban a szobában,
ahol az arcok - mint kő a vízmosásban -
formálódnak egyre. és ablak és ajtó, sem
lesz azon a házon, melyből hang-nem
alázattal rázza, a fal nélküli épület rácsait.
a kert sem lesz üres, ágatlan fák várják társaik,
lesz még ott érték és magasztaló hallgatás,
messziről jött csend és végtelen megnyugvás...
a túl sokáig kimondatlan szavak,
a mellkasban szorító feszültség,
megkönnyebbülni könnyelműség,
az őszinte rebbenéstelen szempár,
az ajkába harapó szájzár,
az indokolt, óvatos hallgatás,
megtartani, megtartóztatni (mégis) árulás,
................................................................................
sémákba zárt világ, szemellenző sztereotípiák,
zárt ajtó az újra, a megszökött köröket futja,
bénító tanult léhaság, érdemtelenül elvárt gazdagság,
irigy ökölbe szorult kezek, veletek mit kezdjek (?)
..................................................................................
azon kaptam magam, hogy élek és minden rendben van,
eltűnődtem egy percre, mennyivel rosszabb is lehetne,
sokaknak kevesebb jut, s az egészség csak ábránd...nincs kiút,
de nekem mozdul a kezem, mozog a lábam; kihúztam magam, egyenesen álltam ;)
..................................................................................
nem lesz asztal és szék sem, abban a szobában,
ahol az arcok - mint kő a vízmosásban -
formálódnak egyre. és ablak és ajtó, sem
lesz azon a házon, melyből hang-nem
alázattal rázza, a fal nélküli épület rácsait.
a kert sem lesz üres, ágatlan fák várják társaik,
lesz még ott érték és magasztaló hallgatás,
messziről jött csend és végtelen megnyugvás...
2012. december 17., hétfő
139. gondolat
Az vagyok, porszemnyi semmi,
méretre szabott indokok,
fér belém önkény, embernyi,
zárt ajtóban egy kulcs ragyog,
Maréknyom izzad az üvegen,
orrom hegyén csöppnyi sár,
lábatlan hosszú-hosszú léptem,
utánam igyekezni kár,
Vártad már, nagyon azt a reggelt,
ébredtél, mint az undorod,
sérvet és étvágyat nem kelt,
benned még önmagam vagyok,
Tisztán, mint klórtól a csapvíz,
értelmet keres, minduntalan,
szájában kéretlen utóíz,
s megtalálja romlatlan,
Így néztek egymásra ma hajnal,
kedves, párás ölelés,
megfeledkezve, mint két angyal,
szárnytátva repülni kész,
Merengőn néztem csak rátok,
irigység koszos tollai,
mennék, repülnék utánatok,
ha volna szárnyam, igazi...
....................................................................................................
Mi választ el attól a lénytől,
amivé könnyen válhatnék,
ami, ha szabaddá tenném,
nem volna többé szakadék,
Halott húsomban úgy élek,
mint lárva, döglött tetemen
börtönöm vér, és verejték,
mit féltem, azzá lettem,
Elrabol, kiszárít a gondom,
földemen repedezett kéreg,
árnyékot, enyhet nem nyújt semmi,
elsorvadok árva féreg...
méretre szabott indokok,
fér belém önkény, embernyi,
zárt ajtóban egy kulcs ragyog,
Maréknyom izzad az üvegen,
orrom hegyén csöppnyi sár,
lábatlan hosszú-hosszú léptem,
utánam igyekezni kár,
Vártad már, nagyon azt a reggelt,
ébredtél, mint az undorod,
sérvet és étvágyat nem kelt,
benned még önmagam vagyok,
Tisztán, mint klórtól a csapvíz,
értelmet keres, minduntalan,
szájában kéretlen utóíz,
s megtalálja romlatlan,
Így néztek egymásra ma hajnal,
kedves, párás ölelés,
megfeledkezve, mint két angyal,
szárnytátva repülni kész,
Merengőn néztem csak rátok,
irigység koszos tollai,
mennék, repülnék utánatok,
ha volna szárnyam, igazi...
....................................................................................................
Mi választ el attól a lénytől,
amivé könnyen válhatnék,
ami, ha szabaddá tenném,
nem volna többé szakadék,
Halott húsomban úgy élek,
mint lárva, döglött tetemen
börtönöm vér, és verejték,
mit féltem, azzá lettem,
Elrabol, kiszárít a gondom,
földemen repedezett kéreg,
árnyékot, enyhet nem nyújt semmi,
elsorvadok árva féreg...
2012. november 28., szerda
138. gondolat
Reszket a rács, dördül az első szó,
fehérben jársz, ritka utolsó,
Feletted még szikráznak gondolat
morzsáimból, amennyi megmaradt,
Heves ablak, száraz izgalom,
benned, neked én csak ezt hagyom,
Kenyér mondatom táplálják sebeid,
ébredő magad, álmodják tetteim...
És várnak foltok, ékes regulák,
hangoktól mentes, éhező stigmák,
Vágj koszorút, halvány ibolyát,
oly hervatag lett fényes palotád,
De kalicka mélyén, reppenő izgalom,
lesz úrrá rajtunk, s magam sem tudom,
Honnan e vágy, ez merész akarat,
gomolygó résen kitárjuk szárnyadat,
Áll még szobor, dicső kőbe zárt,
fosztott szív hangos éneklő dalát,
Formálja édes, kecses mozdulat,
lebegve zuhanunk ez idő alatt...
Mert ég a húr, s lantom megreped,
ádázul szusszan, úgy húzom neked,
Majd érbe vág, és ellök...nem hagyom,
hogy bármi e földön neked árthasson...
Vesszen a kéz, a láb és minden tag,
mártír leszek, és te szabad,
Magammal viszem összes cédulám,
ezekben őrzöm fényed ezután,
...............................................................................................
Kolompoló ökörcsorda élén
haladva pásztázza a szélén
rekedt borjak lassú ingatag
lépteit.. Édes-zöld fű gyökértől
elszakad, s kérődzve, fülektől
távol kis dalra gyújt... Magas
fák éles árnyékán, gondolat
talál tágas kedvében egérutat...
fehérben jársz, ritka utolsó,
Feletted még szikráznak gondolat
morzsáimból, amennyi megmaradt,
Heves ablak, száraz izgalom,
benned, neked én csak ezt hagyom,
Kenyér mondatom táplálják sebeid,
ébredő magad, álmodják tetteim...
És várnak foltok, ékes regulák,
hangoktól mentes, éhező stigmák,
Vágj koszorút, halvány ibolyát,
oly hervatag lett fényes palotád,
De kalicka mélyén, reppenő izgalom,
lesz úrrá rajtunk, s magam sem tudom,
Honnan e vágy, ez merész akarat,
gomolygó résen kitárjuk szárnyadat,
Áll még szobor, dicső kőbe zárt,
fosztott szív hangos éneklő dalát,
Formálja édes, kecses mozdulat,
lebegve zuhanunk ez idő alatt...
Mert ég a húr, s lantom megreped,
ádázul szusszan, úgy húzom neked,
Majd érbe vág, és ellök...nem hagyom,
hogy bármi e földön neked árthasson...
Vesszen a kéz, a láb és minden tag,
mártír leszek, és te szabad,
Magammal viszem összes cédulám,
ezekben őrzöm fényed ezután,
...............................................................................................
Kolompoló ökörcsorda élén
haladva pásztázza a szélén
rekedt borjak lassú ingatag
lépteit.. Édes-zöld fű gyökértől
elszakad, s kérődzve, fülektől
távol kis dalra gyújt... Magas
fák éles árnyékán, gondolat
talál tágas kedvében egérutat...
2012. november 14., szerda
137. gondolat
Lehet-e itt tiszta szívvel élni?
lehetetlen innen elrepülni...
lehet-e egy, ami darabokra hullott?
leheletnyi lelkem-be-csukódott,
lehet, nem vagyok több a szavaimnál,
leheveredtem földanyám lábánál,
lehúz, kér, ölel magába fogad engem,
lehetek én, ki keres, kutat bennem...
Felébred-e, ami egyszer szertefoszlott?
felszínre kerülő eltemetett álmok...
felbolydul-e majd szavam hallatára?
felsír kisded énem, lelkem odvában...
feltétel, érzelem, árnyakon túli mozdulat,
felszisszen, elmorzsolt imáim hallgatag,
felvéstem cellám falára mementóm:
feltámadt véremből keresztem hordozom.
......................................................................................
Bárgyú pillanatban éles zaj ráz fel,
a világ dőlt össze...de engem nem érhet el,
idebenn csend marad, míg harsonám nyugodt,
a külvilág, s a barlang mélye én magam vagyok,
Köröttem zúgnak, reszketnek a falak,
befelé tekintek...nekem csak ez maradt,
sóhajtásom mélyül, elnyel a nyugalom,
kizárom a zűrt...úrrá leszek magamon,
DE nem megy...a kétség átszűrődik rajtam,
ösztönből reszketek; érzem már, hogy baj van!
és ébred a vészjel, a kései harangszó,
lassú észlelésben ez lesz az utószó...
Már vége...megszűnt, hallgat a rettenet,
eltűnt a világ, de engem itt felejtett,
bennem ásít a káosz, vág az indulat,
megmenthettem volna világomat
lehetetlen innen elrepülni...
lehet-e egy, ami darabokra hullott?
leheletnyi lelkem-be-csukódott,
lehet, nem vagyok több a szavaimnál,
leheveredtem földanyám lábánál,
lehúz, kér, ölel magába fogad engem,
lehetek én, ki keres, kutat bennem...
Felébred-e, ami egyszer szertefoszlott?
felszínre kerülő eltemetett álmok...
felbolydul-e majd szavam hallatára?
felsír kisded énem, lelkem odvában...
feltétel, érzelem, árnyakon túli mozdulat,
felszisszen, elmorzsolt imáim hallgatag,
felvéstem cellám falára mementóm:
feltámadt véremből keresztem hordozom.
......................................................................................
Bárgyú pillanatban éles zaj ráz fel,
a világ dőlt össze...de engem nem érhet el,
idebenn csend marad, míg harsonám nyugodt,
a külvilág, s a barlang mélye én magam vagyok,
Köröttem zúgnak, reszketnek a falak,
befelé tekintek...nekem csak ez maradt,
sóhajtásom mélyül, elnyel a nyugalom,
kizárom a zűrt...úrrá leszek magamon,
DE nem megy...a kétség átszűrődik rajtam,
ösztönből reszketek; érzem már, hogy baj van!
és ébred a vészjel, a kései harangszó,
lassú észlelésben ez lesz az utószó...
Már vége...megszűnt, hallgat a rettenet,
eltűnt a világ, de engem itt felejtett,
bennem ásít a káosz, vág az indulat,
megmenthettem volna világomat
2012. október 16., kedd
136. gondolat
Ma keresztülvágtattam árva sötét erdőn,
fákszaggata réten, útszéli temetőn,
átviharzott mindent tébolyult patakom,
ráncos, álmos, érdes, vérfoltos szavakon,
Belébotlottam túl bujdosó teremtőn,
gyöngyszemében ázott válaszom kérdőn,
lábam alatt tört apróra álmában,
szorított magához, vonyított untalan,
Vértengert úsztam át, benne arcom láttam,
mosolygott mélázva, álcaruhájában,
szája sarkában megbúvó gúnnyal,
húzott le a mélybe szende áhítattal,
Repültem vakító felhőáradatban,
szétszakadó testtel, sűrű önmagamban,
résszememben árnyék, benne ébredésem,
maradnék, maradnék...maradnék, de mégsem...
Hol szivárvány színe egy...szürke árnyalatból,
ott tértem magamhoz tarka kábulatból,
hol földhöz szögez átkozott newtoni törvény,
magával ránt, elszív konok, lomha örvény,
Féregként csúszom, lassú unott tempó,
feled tükröm képe, arcom szertefoszló,
én ottragadtam egy párhuzamos síkon,
akit itt látsz, nem én... csak egy hasonmásom,
Íriszem mögött patakkönnyem látnád,
gát fogja vagy ok, nem vár rád szabadság,
és ok nélkül...lét, mozgatója híján,
elsorvad...porfútta, száraz, üres pusztán...
Lennék tajtékhabból maradvány indulat,
semmint semmit mondó hazug gondolat,
százszor lennék inkább önmagam poénja,
minthogy komolyan elhiggyem itt élek hiába,
Vagyok, amit érvből, erőből és szívből,
összeszőtt póklelkem, víz vagyok véremből,
vagyok magamnak hit, és ábrándos tévedés,
de magam vagyok...ez többé nem kérdés.
fákszaggata réten, útszéli temetőn,
átviharzott mindent tébolyult patakom,
ráncos, álmos, érdes, vérfoltos szavakon,
Belébotlottam túl bujdosó teremtőn,
gyöngyszemében ázott válaszom kérdőn,
lábam alatt tört apróra álmában,
szorított magához, vonyított untalan,
Vértengert úsztam át, benne arcom láttam,
mosolygott mélázva, álcaruhájában,
szája sarkában megbúvó gúnnyal,
húzott le a mélybe szende áhítattal,
Repültem vakító felhőáradatban,
szétszakadó testtel, sűrű önmagamban,
résszememben árnyék, benne ébredésem,
maradnék, maradnék...maradnék, de mégsem...
Hol szivárvány színe egy...szürke árnyalatból,
ott tértem magamhoz tarka kábulatból,
hol földhöz szögez átkozott newtoni törvény,
magával ránt, elszív konok, lomha örvény,
Féregként csúszom, lassú unott tempó,
feled tükröm képe, arcom szertefoszló,
én ottragadtam egy párhuzamos síkon,
akit itt látsz, nem én... csak egy hasonmásom,
Íriszem mögött patakkönnyem látnád,
gát fogja vagy ok, nem vár rád szabadság,
és ok nélkül...lét, mozgatója híján,
elsorvad...porfútta, száraz, üres pusztán...
Lennék tajtékhabból maradvány indulat,
semmint semmit mondó hazug gondolat,
százszor lennék inkább önmagam poénja,
minthogy komolyan elhiggyem itt élek hiába,
Vagyok, amit érvből, erőből és szívből,
összeszőtt póklelkem, víz vagyok véremből,
vagyok magamnak hit, és ábrándos tévedés,
de magam vagyok...ez többé nem kérdés.
2012. szeptember 25., kedd
1 3 5 gondolat
Kerül a fény, irtózik tőlem a világ,
egy vélemény, felhőbe bújtatott imád,
belül a vágy, kívül a szürke szürkeség,
kidobott tárgy, elhagyott semmi semmiség,
Keres a szó, torkom kiszáradt kút,
bennem folyó, átkozott háború,
sok áldozat, megannyi tépett kép,
sok változat, mozaikként esik szét,
Gördül a gyár, vele sok mozgó alkatrész,
üresség vár, a futószalag végén,
elnyel a mély, semmit mondó zűrzavar,
nem kell hogy félj, reggelre benned lesz a baj...
.....................................................................................................
Bennem a világ tört szikra márvány,
lekéstem a népszerű járványt,
piciny pont a látóhatár szélén,
az vagyok én az életem végén,
Kérdés a mennyei kapu őréhez:
érted a közönyöm, értesz-e mindent?
szájnélküli árva, magányos bolond,
azért vagy kívül, mert nincs is kulcsod (?)
Vánszorgó idő, a rohanó múltban,
minden összeomlik e pillanatban,
a hitkérdés állítássá redukál,
a tudat nem hit, akkor mi maradt hát (?)
Vákuumban szelíd kivérzett tévedés,
vigyázzban álló megrokkant érv kevés,
máglyán elégő könnyező vágyaim,
mártír az önző békítő szárnyain...
Elfogy a levegő, port lélegzünk be,
homokot ásít a halál hörögve,
vigyor az arcomon, őszinte gesztus,
elfagyott énem lélek-abortusz...
egy vélemény, felhőbe bújtatott imád,
belül a vágy, kívül a szürke szürkeség,
kidobott tárgy, elhagyott semmi semmiség,
Keres a szó, torkom kiszáradt kút,
bennem folyó, átkozott háború,
sok áldozat, megannyi tépett kép,
sok változat, mozaikként esik szét,
Gördül a gyár, vele sok mozgó alkatrész,
üresség vár, a futószalag végén,
elnyel a mély, semmit mondó zűrzavar,
nem kell hogy félj, reggelre benned lesz a baj...
.....................................................................................................
Bennem a világ tört szikra márvány,
lekéstem a népszerű járványt,
piciny pont a látóhatár szélén,
az vagyok én az életem végén,
Kérdés a mennyei kapu őréhez:
érted a közönyöm, értesz-e mindent?
szájnélküli árva, magányos bolond,
azért vagy kívül, mert nincs is kulcsod (?)
Vánszorgó idő, a rohanó múltban,
minden összeomlik e pillanatban,
a hitkérdés állítássá redukál,
a tudat nem hit, akkor mi maradt hát (?)
Vákuumban szelíd kivérzett tévedés,
vigyázzban álló megrokkant érv kevés,
máglyán elégő könnyező vágyaim,
mártír az önző békítő szárnyain...
Elfogy a levegő, port lélegzünk be,
homokot ásít a halál hörögve,
vigyor az arcomon, őszinte gesztus,
elfagyott énem lélek-abortusz...
2012. szeptember 24., hétfő
134. gondolat
Tó szavam tiszta, rám néz és issza,
benne buzog a remény,
kárvallott álom, fekszik az ágyon,
ártatlan gyönyörű lény,
Meztelen lelke, akár egy lepke,
reppen tovább, mint a fény,
kezem a párnán, reped a márvány,
szoborszerű tünemény,
Távoli sóhaj, lopódzó tolvaj,
elviszi mind, mi enyém,
álruhában, a betonszobában,
árnyékot rajzol a tény,
Hitt a hitemben, hogy én is elhiggyem,
igazi teremtmény,
álarca porban, hűlt helye koppan,
büntet a törvény:
"Ki hisz a hazugnak, magának hazudhat"
összemorzsol a tömény,
lúgmarta lelkem, darabokra estem,
lehúz az örvény...
..................................................................................................
Várom a holnapi meglehetősen,
népszerű kockatalányt,
délben az angyalok ágakra ülve,
rongyokat aggatnak rám,
Vérben emészti két keze által,
megszelídített reményt,
benne az álom hűlt helye virrad,
távol a szűk szavú éj,
Tétova léptek a lét pereméről,
elsodor messzire már,
fakó lovam hátára ülve,
szunnyad a halott magány,
Árad a szótag, kérte az asszonyt,
várja meg hű mezején,
sánta a rím, és erőtlen gólya,
szárnyaszegett te meg én,
Ér fala duzzad, kés a sötétben,
vele a hússzagú rém,
bátor a marha, senki se hallja,
nem lehetsz már az enyém,
Lopva a neszben, zár az az óra,
lakat és lánc a helyén,
áram a testben, szikra a szemben,
káromkodó szökevény,
............................................................................................
Ég szeme kémlel, nem bír a sötéttel,
zárva az új mesetár,
távoli hangok, titkok maradtok,
elfed a félhomály,
Kósza és kérdő, még inkább sértő,
pengeként villan a vád,
korbács szavakkal, üt vág és vagdal,
nem sok jó vár itt ma rád...
benne buzog a remény,
kárvallott álom, fekszik az ágyon,
ártatlan gyönyörű lény,
Meztelen lelke, akár egy lepke,
reppen tovább, mint a fény,
kezem a párnán, reped a márvány,
szoborszerű tünemény,
Távoli sóhaj, lopódzó tolvaj,
elviszi mind, mi enyém,
álruhában, a betonszobában,
árnyékot rajzol a tény,
Hitt a hitemben, hogy én is elhiggyem,
igazi teremtmény,
álarca porban, hűlt helye koppan,
büntet a törvény:
"Ki hisz a hazugnak, magának hazudhat"
összemorzsol a tömény,
lúgmarta lelkem, darabokra estem,
lehúz az örvény...
..................................................................................................
Várom a holnapi meglehetősen,
népszerű kockatalányt,
délben az angyalok ágakra ülve,
rongyokat aggatnak rám,
Vérben emészti két keze által,
megszelídített reményt,
benne az álom hűlt helye virrad,
távol a szűk szavú éj,
Tétova léptek a lét pereméről,
elsodor messzire már,
fakó lovam hátára ülve,
szunnyad a halott magány,
Árad a szótag, kérte az asszonyt,
várja meg hű mezején,
sánta a rím, és erőtlen gólya,
szárnyaszegett te meg én,
Ér fala duzzad, kés a sötétben,
vele a hússzagú rém,
bátor a marha, senki se hallja,
nem lehetsz már az enyém,
Lopva a neszben, zár az az óra,
lakat és lánc a helyén,
áram a testben, szikra a szemben,
káromkodó szökevény,
............................................................................................
Ég szeme kémlel, nem bír a sötéttel,
zárva az új mesetár,
távoli hangok, titkok maradtok,
elfed a félhomály,
Kósza és kérdő, még inkább sértő,
pengeként villan a vád,
korbács szavakkal, üt vág és vagdal,
nem sok jó vár itt ma rád...
2012. szeptember 23., vasárnap
133. gondol@
Ráborul az árnyék,
fagyos nyári délben,
rá kellett jönnöm,
nem ér semmit mégsem,
Rám szakad az érzés,
benned hagyott tüske,
ráébredt a féltés,
hozzám bújt nyüszítve,
Rák eszi a lelkem,
a testem a régi,
rábólint a hóhér,
az életem nem félti,
Rámolom a sorsom,
emlékeim zsongnak,
rád kerül a gondom,
a képek elmosódnak,
Ráér még a dózis,
szárnyal most a kedved,
rám mosolyogsz némán,
és én átölellek,
Ráspoly-mintás kérges,
száraz tüske szellem,
ránk itt semmi nem vár,
édes jó szerelmem...
fagyos nyári délben,
rá kellett jönnöm,
nem ér semmit mégsem,
Rám szakad az érzés,
benned hagyott tüske,
ráébredt a féltés,
hozzám bújt nyüszítve,
Rák eszi a lelkem,
a testem a régi,
rábólint a hóhér,
az életem nem félti,
Rámolom a sorsom,
emlékeim zsongnak,
rád kerül a gondom,
a képek elmosódnak,
Ráér még a dózis,
szárnyal most a kedved,
rám mosolyogsz némán,
és én átölellek,
Ráspoly-mintás kérges,
száraz tüske szellem,
ránk itt semmi nem vár,
édes jó szerelmem...
2012. szeptember 9., vasárnap
132. gond...ól
Elég
Elég a rekedten ordító, fábaszorult énemből,
elég az önsajnálatmocsárban dagonyázó kételyből,
Elég a fuldokló, erőtlen velőtrázó sikolyból,
elég ha megérinted a lelkem, az mindenért kárpótol,
Elég a túlvilág, ami itt van kevés,
elég a hiszekegy, szentírás-tévedés,
Elég a vezeték, a földeletlen csupasz,
eléggé felráz, és magával ragad,
Elég a szóból, elég a szarból,
elég a belőled, és elég magamból,
Elég a tűzből, eléggé éget,
elég ha mondom, elég, hogy élek...
Elég kevés, amit elárul,
elég mégis hamar lezárul,
Elég, ha viszlek a hátamon,
elég a csúcson a fájdalom,
Elég az erkölcsi mankó, hogy járjál,
eléggé sántít a történet...várj már,
Elég a nevelő célzatú tanmese,
elég, hogy értsd, ennek itt vége,
Elég a szavam, a zajod tüzében,
elég, ha tudod, üzentem éppen,
Elég feloldozást kérned,
elégedett lesz az Isten veled...
Elég az elégből,
elég az egészből,
Elég ma minden,
elég ma itt benn...
Elég a rekedten ordító, fábaszorult énemből,
elég az önsajnálatmocsárban dagonyázó kételyből,
Elég a fuldokló, erőtlen velőtrázó sikolyból,
elég ha megérinted a lelkem, az mindenért kárpótol,
Elég a túlvilág, ami itt van kevés,
elég a hiszekegy, szentírás-tévedés,
Elég a vezeték, a földeletlen csupasz,
eléggé felráz, és magával ragad,
Elég a szóból, elég a szarból,
elég a belőled, és elég magamból,
Elég a tűzből, eléggé éget,
elég ha mondom, elég, hogy élek...
Elég kevés, amit elárul,
elég mégis hamar lezárul,
Elég, ha viszlek a hátamon,
elég a csúcson a fájdalom,
Elég az erkölcsi mankó, hogy járjál,
eléggé sántít a történet...várj már,
Elég a nevelő célzatú tanmese,
elég, hogy értsd, ennek itt vége,
Elég a szavam, a zajod tüzében,
elég, ha tudod, üzentem éppen,
Elég feloldozást kérned,
elégedett lesz az Isten veled...
Elég az elégből,
elég az egészből,
Elég ma minden,
elég ma itt benn...
2012. augusztus 28., kedd
egyháromegy a gond öl...gond öl...el téged
Sötétbe burkolom magányom korpuszát,
faggatom őrködő társamat:
"Te vagy csak hű hozzám; egyetlen jóbarát...
miért vagy mindig lábalatt?"
.........................................................................................
Láttál már halált? De igazit...?
nem úgy, mint a filmeken,
Megdermed, megszűnik létezni...
Eltűnik valami hirtelen.
Élet, s a halál közt hajszálnyi szakadék,
itt a minden, ott a semmi,
Felfoghatatlanul üres, árnyék,
torkon ragad, s nem tudsz nem menni...
Féljük mióta érteni véljük,
ezért hazudunk mennyeket,
otrombán pokollal fenyegetjük,
a deviáns tetteket...
Érted a semmit? A mindennel szemben?
nem légüres, mert nem is létezik,
körbevesz téged, de mégsem...
te leszel az, aki megszűnik.
Nem a világ fogy el, csak te magad,
nélküled éppolyan gömbölyű,
De mi van, ha a világot álmodtad (?)
ébredésed lesz gyönyörű...
Higgy, amit akarsz...a vége egy,
energiád a semmibe annihilál,
fecséreld imára életed,
rájössz majd, ha az idő megáll...
illetve akkor se már
................................................................................
Vágytól párás tekintettel nézed a kirakatot,
fókuszoddal játszva hol magad, hol őt látod,
Karcsú, kerek és szögletes...épp amit álmodtál,
karnyújtásnyira tőled elnyújtózva vár...
Kezed az üveget cirógatja...önkéntelen mozdulat,
továbbindulsz inkább...nem áltatod itt magad.
faggatom őrködő társamat:
"Te vagy csak hű hozzám; egyetlen jóbarát...
miért vagy mindig lábalatt?"
.........................................................................................
Láttál már halált? De igazit...?
nem úgy, mint a filmeken,
Megdermed, megszűnik létezni...
Eltűnik valami hirtelen.
Élet, s a halál közt hajszálnyi szakadék,
itt a minden, ott a semmi,
Felfoghatatlanul üres, árnyék,
torkon ragad, s nem tudsz nem menni...
Féljük mióta érteni véljük,
ezért hazudunk mennyeket,
otrombán pokollal fenyegetjük,
a deviáns tetteket...
Érted a semmit? A mindennel szemben?
nem légüres, mert nem is létezik,
körbevesz téged, de mégsem...
te leszel az, aki megszűnik.
Nem a világ fogy el, csak te magad,
nélküled éppolyan gömbölyű,
De mi van, ha a világot álmodtad (?)
ébredésed lesz gyönyörű...
Higgy, amit akarsz...a vége egy,
energiád a semmibe annihilál,
fecséreld imára életed,
rájössz majd, ha az idő megáll...
illetve akkor se már
................................................................................
Vágytól párás tekintettel nézed a kirakatot,
fókuszoddal játszva hol magad, hol őt látod,
Karcsú, kerek és szögletes...épp amit álmodtál,
karnyújtásnyira tőled elnyújtózva vár...
Kezed az üveget cirógatja...önkéntelen mozdulat,
továbbindulsz inkább...nem áltatod itt magad.
2012. augusztus 27., hétfő
130. gondolat
Maréknyi tartással selejtes,
fáradt és kutyául éhes,
vert sereg élén a tettes,
éktelen csendben kérges,
Gombócom hittel a létnek,
várak, feléjük se nézek,
dús szavak semmit sem érnek,
nem hallotok mégis úgy féltek,
Drótkereszt lógott nyakamban,
kezem a légüres szagban,
bűzével átitat abban...
a szentségtelen pillanatban,
Szemedből sugárzó semmi,
beléd tudnék feledkezni,
csuklónragadva kéne menni,
elszaladni...szelet vetni,
Karcsú a szólam és tétlen,
tét nélkül, és mégsem vétlen,
suttogva kérlelni szépen,
őrizz meg gyönyörűségem...
Már csak a hátamat látod,
sürgető léptekkel áldott,
tátva marad csukott szátok,
meg soha nem találtok,
Talpamnak nincs maradása,
ovális elnyújtott pálya,
otthonom távoli mása,
benned lelek megnyugvásra...
.....................................................................................
Körmöd a matracba mélyed,
ártatlan húsát úgy téped,
tarkódon forró fuvallat,
áttört falak átitatnak,
átadod magad az éjnek,
zsongással teli létnek,
hullámokban ér el a végzet,
homorú hátadban érzed,
végigszalad, s megcirógat,
felborzol...magával ragad,
ritmusa egyre csak gyorsul,
szívedből a vér csak úgy tódul,
lélegzeted visszafojtva,
merülsz el a habokba,
feltör és elsöpör mindent,
rózsaszín tomboló éned,
zihálva fújtat, és izzik,
míg végül lassan megnyugszik...
de koránt sincs vége az éjnek,
újabb hullámok jönnek....
..................................................................................
Álmokat kergető magányos,
szürke arcú talányos,
távolba révedő tekintet,
elátkoz a sors...megbüntet,
Elrugaszkodott tévedés,
talajt nem érző érkezés,
messze a való...ez lesz a vég,
elmúlik így egy embernyi év...
Jobbat érdemelsz, mint amire vágysz,
sajnos nem ezen a bolygón jársz,
elvárás lázálmos zsákutca,
ha nem látod nem jutsz a célodba,
Ellentmondásos ábrándok,
így örökké magányos zarándok,
kompromisszummentes álom,
valóra nem válik e világon.
.....................................................................................
Lennék üres papír, a válaszra várva,
tanult szavak ékes zsoltárja,
vinnék kútból vizet messzi országba,
szomjazó ajkán lennék édes pára,
magamba temetném a világ fájdalmát,
örüljön e faj, s lelje meg nyugalmát,
tennék tűzre minden északi gyermeknek,
lennék fa, ropognék, fázniuk ne kelljen,
áradnék, mint a szó...és adnék hitet neked,
lennék benned a csend, hogy meghalld lelkedet,
adnék időt, s teret...lennék nektek minden,
áldás e bolygónak...ne legyen többé nincsen,
zöldellnék és érnék sivatag virágnak,
hoznék ott is termést, hol ilyet még nem láttak,
s nem múlnék el soha...legyen minden boldog,
meghalnék értetek ártatlan bolondok.
............................................................................................
Érvelni, s a falat döngetni ott való,
hol a fal mögött van értelmes lakó,
mert a lakatlan szobák, üveges tekintetén,
nem hatol át az érvvel teli fény,
Ott sötét van, s az árnyékban félelem,
résnyire elhúzott függöny, de nem az értelem,
Hisznek a villogó, ostoba színeknek,
befogott fülükben a giccs ünnep,
Méltatják a rosszat, mert jó hír az nincsen,
olyat nem fröcsköl a villogó isten,
Vannak szappanos, zűrzavaros mesék,
idegen nevek...ez az élet...tessék,
és elhiszik, megélik...ez nekik a világ,
dörömbölni minek...hisz meg sem hallják...
fáradt és kutyául éhes,
vert sereg élén a tettes,
éktelen csendben kérges,
Gombócom hittel a létnek,
várak, feléjük se nézek,
dús szavak semmit sem érnek,
nem hallotok mégis úgy féltek,
Drótkereszt lógott nyakamban,
kezem a légüres szagban,
bűzével átitat abban...
a szentségtelen pillanatban,
Szemedből sugárzó semmi,
beléd tudnék feledkezni,
csuklónragadva kéne menni,
elszaladni...szelet vetni,
Karcsú a szólam és tétlen,
tét nélkül, és mégsem vétlen,
suttogva kérlelni szépen,
őrizz meg gyönyörűségem...
Már csak a hátamat látod,
sürgető léptekkel áldott,
tátva marad csukott szátok,
meg soha nem találtok,
Talpamnak nincs maradása,
ovális elnyújtott pálya,
otthonom távoli mása,
benned lelek megnyugvásra...
.....................................................................................
Körmöd a matracba mélyed,
ártatlan húsát úgy téped,
tarkódon forró fuvallat,
áttört falak átitatnak,
átadod magad az éjnek,
zsongással teli létnek,
hullámokban ér el a végzet,
homorú hátadban érzed,
végigszalad, s megcirógat,
felborzol...magával ragad,
ritmusa egyre csak gyorsul,
szívedből a vér csak úgy tódul,
lélegzeted visszafojtva,
merülsz el a habokba,
feltör és elsöpör mindent,
rózsaszín tomboló éned,
zihálva fújtat, és izzik,
míg végül lassan megnyugszik...
de koránt sincs vége az éjnek,
újabb hullámok jönnek....
..................................................................................
Álmokat kergető magányos,
szürke arcú talányos,
távolba révedő tekintet,
elátkoz a sors...megbüntet,
Elrugaszkodott tévedés,
talajt nem érző érkezés,
messze a való...ez lesz a vég,
elmúlik így egy embernyi év...
Jobbat érdemelsz, mint amire vágysz,
sajnos nem ezen a bolygón jársz,
elvárás lázálmos zsákutca,
ha nem látod nem jutsz a célodba,
Ellentmondásos ábrándok,
így örökké magányos zarándok,
kompromisszummentes álom,
valóra nem válik e világon.
.....................................................................................
Lennék üres papír, a válaszra várva,
tanult szavak ékes zsoltárja,
vinnék kútból vizet messzi országba,
szomjazó ajkán lennék édes pára,
magamba temetném a világ fájdalmát,
örüljön e faj, s lelje meg nyugalmát,
tennék tűzre minden északi gyermeknek,
lennék fa, ropognék, fázniuk ne kelljen,
áradnék, mint a szó...és adnék hitet neked,
lennék benned a csend, hogy meghalld lelkedet,
adnék időt, s teret...lennék nektek minden,
áldás e bolygónak...ne legyen többé nincsen,
zöldellnék és érnék sivatag virágnak,
hoznék ott is termést, hol ilyet még nem láttak,
s nem múlnék el soha...legyen minden boldog,
meghalnék értetek ártatlan bolondok.
............................................................................................
Érvelni, s a falat döngetni ott való,
hol a fal mögött van értelmes lakó,
mert a lakatlan szobák, üveges tekintetén,
nem hatol át az érvvel teli fény,
Ott sötét van, s az árnyékban félelem,
résnyire elhúzott függöny, de nem az értelem,
Hisznek a villogó, ostoba színeknek,
befogott fülükben a giccs ünnep,
Méltatják a rosszat, mert jó hír az nincsen,
olyat nem fröcsköl a villogó isten,
Vannak szappanos, zűrzavaros mesék,
idegen nevek...ez az élet...tessék,
és elhiszik, megélik...ez nekik a világ,
dörömbölni minek...hisz meg sem hallják...
2012. augusztus 23., csütörtök
százhuszonkilencedik gondolat
Úgy ébredtem, hogy megfogott
összegyűrt és kiöklend az ágy,
Tükröm más arcot látott,
mást, mint amilyenre vágy,
Áruld el, ki vagyok én,
akit az éj így szétszakít!
Ráncos vágyak imbolyognak,
egész mélyen a tarkómig,
Ökölbe szorult szürke gyomrom,
bennem a kétség indulat,
Résszememből könny kicsordul,
elárultam önmagam,
..................................................................................
Széttört az égbolt, darabokra
benne az élet meghasadt,
álltam ott, és néztem bénán,
belémfagyott a mozdulat...
Könnyű iszony szárnyára vett,
magasban szálltunk, mintha még,
volna élet, és volna minden,
köröttem szilánkos gyönyörű ég...
Öröm fogott el, s hóna alá
csapott, akár egy újságpapírt,
vittem a hírt a nagyvilágba
aki csak látott rögtön sírt...
Ködös szemekkel nézték ajkam,
szavaim vágtak lékeket,
nem értették, nem hitték el,
így búcsúztatták az életet...
Most magam vagyok a semmiségben,
nekem a tudás terhe jut,
velem vagyok itt csendben,
s nekem az idő körbe fut...
Mozdulatlan szobor szívek,
bennük az érzés oly kevés,
egy kopottas régi vásznon,
felsejlik az az ébredés...
Akkor még a világ forgott,
vele az élő és a holt,
szédítő táncot jártunk,
minden a miénk volt...
Voltak színek, kékek sárgák,
vörösen csillanó erek,
zöld is volt, már nem tudom mi,
emlékezni sem merek...
....................................................................................
Szabálytalan alakban futnak,
szerte a nyulak a kopók elől,
Szívük szaporázva lüktet,
érzik a vesztük a hátuk mögül,
Lábuk alatt a bársonyos fű,
fülükben csaholva őrjöng a szél,
Fogak csillannak a gyönyörű fényben,
reszkető lelkük a haláltól fél,
Közel az üreg, és ott a bozótos,
melyik a tévút, nem tudod,
Hajszolt agyad zihálva kattog,
kell, hogy dönts melyiket akarod,
Tétován magadba süllyedsz,
ezzel a játék véget ér,
Torkodra zárul a gyöngyöző csapda,
rövid utad itt véget ér...
Már nem fáj semmi, nem is félsz már,
könnyűnek érzed önmagad,
Tested súlyától mentes,
lelked szárnyal...s ez a tudat...
Oly végtelen mezőkre
tévedsz, ahonnan nincsen visszaút,
Aggodalmat mégsem érzel,
nyulak rágják a koszorút ;)
......................................................................................
Ki vagyok én...ki vagyok?
Nem a ruhám vagyok,
és nem is a pénzem,
nem a kocsim, de
nem is a gépem...és
Nem csak az arcom,
nem csak a testem,
de nem is az, amit
a lelkemnek hittem...de
Vagyok egy vélemény,
vagyok egy indok,
és vagyok tettek ezrei
...mégis kivagyok...
Nem vagyok a munkám,
és nem vagyok a suli,
de nem is te vagyok,
az már egyszer tuti...
De vagyok, amit tudok,
és amerre lépek,
minden döntésem,
engem határoz meg...
Az is, ha nem döntök,
hisz az is egy döntés,
magamat keresem,
én vagyok a keresés?
Az út vagyok én, amit
ki tudok járni,
nem a cél...
legyen az bármi...
Megjelöl a kételyem,
és megjelöl a hitem,
bélyeg rajtam mindaz
ami az életem...
Ha nem akarok semmit,
az is engem igazol,
mert sehová sem jutok,
de a végén begazol,
A törtető énem hátbalök,
de igazán,
mozdulj! szól rám,
felébredek tudván...
Ez az egy jutott ebből,
a sártekei létből,
s ha nem az utam járom,
még a végén megöl.
...............................................................................
Tekintetem súlya alatt világok rogynak térdre,
a téridő szövetét gyűrik gondolatmorzsáim...
Akaratom rezdülése szippantja magába az eget,
mit megteremtettem...teszem semmivé pillanatok alatt...
összegyűrt és kiöklend az ágy,
Tükröm más arcot látott,
mást, mint amilyenre vágy,
Áruld el, ki vagyok én,
akit az éj így szétszakít!
Ráncos vágyak imbolyognak,
egész mélyen a tarkómig,
Ökölbe szorult szürke gyomrom,
bennem a kétség indulat,
Résszememből könny kicsordul,
elárultam önmagam,
..................................................................................
Széttört az égbolt, darabokra
benne az élet meghasadt,
álltam ott, és néztem bénán,
belémfagyott a mozdulat...
Könnyű iszony szárnyára vett,
magasban szálltunk, mintha még,
volna élet, és volna minden,
köröttem szilánkos gyönyörű ég...
Öröm fogott el, s hóna alá
csapott, akár egy újságpapírt,
vittem a hírt a nagyvilágba
aki csak látott rögtön sírt...
Ködös szemekkel nézték ajkam,
szavaim vágtak lékeket,
nem értették, nem hitték el,
így búcsúztatták az életet...
Most magam vagyok a semmiségben,
nekem a tudás terhe jut,
velem vagyok itt csendben,
s nekem az idő körbe fut...
Mozdulatlan szobor szívek,
bennük az érzés oly kevés,
egy kopottas régi vásznon,
felsejlik az az ébredés...
Akkor még a világ forgott,
vele az élő és a holt,
szédítő táncot jártunk,
minden a miénk volt...
Voltak színek, kékek sárgák,
vörösen csillanó erek,
zöld is volt, már nem tudom mi,
emlékezni sem merek...
....................................................................................
Szabálytalan alakban futnak,
szerte a nyulak a kopók elől,
Szívük szaporázva lüktet,
érzik a vesztük a hátuk mögül,
Lábuk alatt a bársonyos fű,
fülükben csaholva őrjöng a szél,
Fogak csillannak a gyönyörű fényben,
reszkető lelkük a haláltól fél,
Közel az üreg, és ott a bozótos,
melyik a tévút, nem tudod,
Hajszolt agyad zihálva kattog,
kell, hogy dönts melyiket akarod,
Tétován magadba süllyedsz,
ezzel a játék véget ér,
Torkodra zárul a gyöngyöző csapda,
rövid utad itt véget ér...
Már nem fáj semmi, nem is félsz már,
könnyűnek érzed önmagad,
Tested súlyától mentes,
lelked szárnyal...s ez a tudat...
Oly végtelen mezőkre
tévedsz, ahonnan nincsen visszaút,
Aggodalmat mégsem érzel,
nyulak rágják a koszorút ;)
......................................................................................
Ki vagyok én...ki vagyok?
Nem a ruhám vagyok,
és nem is a pénzem,
nem a kocsim, de
nem is a gépem...és
Nem csak az arcom,
nem csak a testem,
de nem is az, amit
a lelkemnek hittem...de
Vagyok egy vélemény,
vagyok egy indok,
és vagyok tettek ezrei
...mégis kivagyok...
Nem vagyok a munkám,
és nem vagyok a suli,
de nem is te vagyok,
az már egyszer tuti...
De vagyok, amit tudok,
és amerre lépek,
minden döntésem,
engem határoz meg...
Az is, ha nem döntök,
hisz az is egy döntés,
magamat keresem,
én vagyok a keresés?
Az út vagyok én, amit
ki tudok járni,
nem a cél...
legyen az bármi...
Megjelöl a kételyem,
és megjelöl a hitem,
bélyeg rajtam mindaz
ami az életem...
Ha nem akarok semmit,
az is engem igazol,
mert sehová sem jutok,
de a végén begazol,
A törtető énem hátbalök,
de igazán,
mozdulj! szól rám,
felébredek tudván...
Ez az egy jutott ebből,
a sártekei létből,
s ha nem az utam járom,
még a végén megöl.
...............................................................................
Tekintetem súlya alatt világok rogynak térdre,
a téridő szövetét gyűrik gondolatmorzsáim...
Akaratom rezdülése szippantja magába az eget,
mit megteremtettem...teszem semmivé pillanatok alatt...
2012. augusztus 20., hétfő
128 gondolgondol
Hívhatnak bárhogy: Teremtő, Jézus vagy Isten,
neked bennem, nekem benned hitem nincsen,
Nem látsz, nem érzel vagy tán nem is létezel,
helyet bennem, menedéket hiába keresel,
.....................................................................................
Őrzöm a színem, őrizd meg te is önmagad,
kétarcú isten, nem érted a hangomat,
Fogalmad sincsen, mit jelent az áldozat,
itt élünk, itt lenn, te tartod a markodat,
.....................................................................................
neked bennem, nekem benned hitem nincsen,
Nem látsz, nem érzel vagy tán nem is létezel,
helyet bennem, menedéket hiába keresel,
.....................................................................................
Őrzöm a színem, őrizd meg te is önmagad,
kétarcú isten, nem érted a hangomat,
Fogalmad sincsen, mit jelent az áldozat,
itt élünk, itt lenn, te tartod a markodat,
.....................................................................................
2012. augusztus 9., csütörtök
127 gondolat - lesz még...
Arannyal festem az eget...kékbe borul a nap,
gyökerem nem tart e földön...újabb üres lap,
Kezemben forog szótag...rímel a sokkarú rém,
mit magában foglal félhet...nem marad többé enyém,
Fejemben kavarog minden...idebenn túl nagy a zaj,
köröttem halnak a fények...majd eljön, és betakar,
Testemen jele a tűznek...rajta savam tüze ég,
kereső tekintet innen...kit magába szippant az ég,
Hidegben izzad a szándék...velem a remény örül,
hullámzó kétség és árnyék...mély álomba szenderül,
Fogatlan tépem a létet...nevemet sóhajtja még,
kicsiny ágamon ülnek...véremben sűrű sötét,
Gerincem mentén a térkép...istennek ne hívjatok,
fölöttem maréknyi földel...felkelni miért akarok?
Arany és kopott az érem...oldalán korszerű él,
megannyi félelem szusszan...arcomba vágott a szél,
Szemem résnyire nyitva...áttörni készül a fény,
virágok ezrei nyílnak...hazudni próbál a tény,
Várható ostoba intés...szívemen tátongó lék,
egyenes háttal állok...szürreális nyomorék,
Két kezem magasba lendül...sztratoszféra a cél,
örülten gyors ez a tempó...fejemet tépi a lég,
Idefenn megértő csendben...világos minden szavam,
szilárd talajon végre...semmi sem bizonytalan,
Lelkem kinyúló ágán...megpihen egy elefánt,
hátra dőlhetek szépen...mert itt semmi sem árt,
Dobogás zaja hangos...betölt minden teret,
világnyi idő egy tenyérben...mégis mit keresek?
gyökerem nem tart e földön...újabb üres lap,
Kezemben forog szótag...rímel a sokkarú rém,
mit magában foglal félhet...nem marad többé enyém,
Fejemben kavarog minden...idebenn túl nagy a zaj,
köröttem halnak a fények...majd eljön, és betakar,
Testemen jele a tűznek...rajta savam tüze ég,
kereső tekintet innen...kit magába szippant az ég,
Hidegben izzad a szándék...velem a remény örül,
hullámzó kétség és árnyék...mély álomba szenderül,
Fogatlan tépem a létet...nevemet sóhajtja még,
kicsiny ágamon ülnek...véremben sűrű sötét,
Gerincem mentén a térkép...istennek ne hívjatok,
fölöttem maréknyi földel...felkelni miért akarok?
Arany és kopott az érem...oldalán korszerű él,
megannyi félelem szusszan...arcomba vágott a szél,
Szemem résnyire nyitva...áttörni készül a fény,
virágok ezrei nyílnak...hazudni próbál a tény,
Várható ostoba intés...szívemen tátongó lék,
egyenes háttal állok...szürreális nyomorék,
Két kezem magasba lendül...sztratoszféra a cél,
örülten gyors ez a tempó...fejemet tépi a lég,
Idefenn megértő csendben...világos minden szavam,
szilárd talajon végre...semmi sem bizonytalan,
Lelkem kinyúló ágán...megpihen egy elefánt,
hátra dőlhetek szépen...mert itt semmi sem árt,
Dobogás zaja hangos...betölt minden teret,
világnyi idő egy tenyérben...mégis mit keresek?
2012. augusztus 1., szerda
126. gondolat
Sűrűbb, mint a képzelet...megfoghatatlan erő,
véletlenek sora...és nem volt eredő,
minden egy pontból...minden egy volt,
ami most itt lüktet...a nap hevében tombolt,
Abból vagyok én is...akár az űrszemét,
láthatatlan mezők...koromfeketén lángoló ég,
ahol a fény megáll...ott kezdődik minden,
megszűnik létezni....ember és isten,
Ott ahol a pont...oly közel, hogy ugyanaz,
ott nincsenek falak...sugárzás...halmaz
Mikor semmit sejtesz...ott van minden,
mely körbevesz...áthat és megjelöl...idebenn,
nincs idő...megállt, vagy sose volt,
ott született minden...élő vagy holt.
Üres tereket nyer a csalódottság,
bizonyos térfogatban helyet cserél a világ,
Kiszorul a jó modor, a periférián túl,
türelmetlen indulat helyette az úr,
Válaszok helyett, kezet emel a sors,
ütlegétől meghajlik, és térdre borul,
Kavargó minduntalan kérdő név...
más, álruhában udvarol...ez árulás,
Tudja, s lehajtott fejében nő az űr,
hitetlen, monoton...erősödő zűr...
De a világ szép és érdekes,
így élek, s én így érvelek,
a fekete betűs ünnepek,
feledtetik a bélyeget...
véletlenek sora...és nem volt eredő,
minden egy pontból...minden egy volt,
ami most itt lüktet...a nap hevében tombolt,
Abból vagyok én is...akár az űrszemét,
láthatatlan mezők...koromfeketén lángoló ég,
ahol a fény megáll...ott kezdődik minden,
megszűnik létezni....ember és isten,
Ott ahol a pont...oly közel, hogy ugyanaz,
ott nincsenek falak...sugárzás...halmaz
Mikor semmit sejtesz...ott van minden,
mely körbevesz...áthat és megjelöl...idebenn,
nincs idő...megállt, vagy sose volt,
ott született minden...élő vagy holt.
Üres tereket nyer a csalódottság,
bizonyos térfogatban helyet cserél a világ,
Kiszorul a jó modor, a periférián túl,
türelmetlen indulat helyette az úr,
Válaszok helyett, kezet emel a sors,
ütlegétől meghajlik, és térdre borul,
Kavargó minduntalan kérdő név...
más, álruhában udvarol...ez árulás,
Tudja, s lehajtott fejében nő az űr,
hitetlen, monoton...erősödő zűr...
De a világ szép és érdekes,
így élek, s én így érvelek,
a fekete betűs ünnepek,
feledtetik a bélyeget...
2012. július 30., hétfő
125. gondol...gondol...
Mint légypapíron a muslicák,
oda nem illő áldozat,
emelem szárnyam, de nincs tovább,
nem vár a menny, se kárhozat...
Reptem emléke él,
rövidke létem percei,
lelkem rezegve fél,
nincsenek mégsem emlékei...
A most van csupán,
e nyomasztó hosszú pillanat,
de véget ér talán,
véget, s végleg elszakad...
Már a csendben sem hallom léptedet,
sötétben nincs egy fénysugár,
éld, míg lehet az életet,
mert semmi sem vár odaát...
...............................................................................................
Lelkem kőnehéz,
minden rezdülésem sóhajtja a föld,
mély barázdát szánt nekem a sors,
melyben eltemet,
hogy új élet sarjadjon...
Hazug körforgás,
hamis tanok,
sötétben tartom gyermeki korok,
pincében senyvedő nemzetek,
fénytől elzárt elmék...
Boldogabb tudatlan együgyűség,
térdelve esdeklő milliók,
szemekben remény, és sötétség,
a hit...csapda és menekvés,
s én áruló vagyok...
.......................................................................................................
Kortalan érkezem,
nincs jel a testemen,
Az éteren át jövök,
és bárhol feltűnök,
Utamban nincsenek,
se tervek, de istenek,
Hajlongnak...tér és rész,
sosem leszek egész...
,
oda nem illő áldozat,
emelem szárnyam, de nincs tovább,
nem vár a menny, se kárhozat...
Reptem emléke él,
rövidke létem percei,
lelkem rezegve fél,
nincsenek mégsem emlékei...
A most van csupán,
e nyomasztó hosszú pillanat,
de véget ér talán,
véget, s végleg elszakad...
Már a csendben sem hallom léptedet,
sötétben nincs egy fénysugár,
éld, míg lehet az életet,
mert semmi sem vár odaát...
...............................................................................................
Lelkem kőnehéz,
minden rezdülésem sóhajtja a föld,
mély barázdát szánt nekem a sors,
melyben eltemet,
hogy új élet sarjadjon...
Hazug körforgás,
hamis tanok,
sötétben tartom gyermeki korok,
pincében senyvedő nemzetek,
fénytől elzárt elmék...
Boldogabb tudatlan együgyűség,
térdelve esdeklő milliók,
szemekben remény, és sötétség,
a hit...csapda és menekvés,
s én áruló vagyok...
.......................................................................................................
Kortalan érkezem,
nincs jel a testemen,
Az éteren át jövök,
és bárhol feltűnök,
Utamban nincsenek,
se tervek, de istenek,
Hajlongnak...tér és rész,
sosem leszek egész...
,
124. gondolat
Ma arra gondoltam:
Kit érdekel...?
Kit érdekel a világ, az tesz... rá,
Kit érdekel maga, az a maga módján,
Kit hat meg...?
vagy épp 7
Gondoltam arra is:
Mivégre...?
Mi végre élünk...
Mivégre élünk?
Mi végremélünk...
Mivégre?
Mi végre...
Mi végre?
Arra jutottam:
Aggasztó...
Láthatár...elmosódó ponthalmaz,
Látva már... ekképp semmit tartalmaz
Ujjaid közt a kóc...kitépett fürttömeg,
Arcod helyén dermedt fájdalom...öl meg,
Könnyfólián nem lép be tiszta kép,
Vöröslő izgalom...lüktető halánték,
Most tudod...mit mutat,
Lecsorgó, feszült, ösztönös mozdulat...
Verőfény simítja arcodat,
Frissen felöklendezett áhitat,
Új nap, új hittel rúg ki ajtaján,
Festett modor a mosoly álarcod ám,
Póz a tett, s a létezés se más,
Tetszeleg tükrében a képmutatás,
Látni vélsz...még pislogni sem mersz,
Bezárt szemed túl sok igazságot rejt...
Odabenn mély a csönd...cseppenő fájdalom,
Hasít véredben a gyász itatta mérgező irgalom,
Dobol a feszült izzadó indulat...
Rést keres, hogy meglelje a kiutat,
Görcs a hamis árvuló tettetés,
Szétfeszít, szétrobban benned az ébredés...
Hogy magad légy, s ne holmi közhelyek,
Jellemezte szerencsétlenségtömeg...
És összedől...vérben forgó szemedben,
Más a kép...a rút világ veled szemben,
Támadó sereg...el tapos, el morzsol,
Nincs veled...senki, csak Te habozol,
Ez a harc már folyik...s ha elfordítod a fejed,
Attól még a csatatéren találod a helyed....
Mentőöv
Önsajnálatban fuldokló tömegek,
Mozdulatlanságra ítélt kőhegyek,
Tehetetlen meredő sziklafal,
Aki nem hisz, nem tud, s nem akar
Sírdogáló patakot könnyeztek,
Egekre emelt homályos tekintetek,
Imára kulcsolt lusta földkupac,
Ki nem tesz, nem él, s nem mutatsz
Irigyen ráncolt szemöldök,
Gyűlölettől epét és tűzhányó,
Mert rossz az ki valamit is ér,
Ki lép, ki tesz...ki él.
Kit érdekel...?
Kit érdekel a világ, az tesz... rá,
Kit érdekel maga, az a maga módján,
Kit hat meg...?
vagy épp 7
Gondoltam arra is:
Mivégre...?
Mi végre élünk...
Mivégre élünk?
Mi végremélünk...
Mivégre?
Mi végre...
Mi végre?
Arra jutottam:
Aggasztó...
Láthatár...elmosódó ponthalmaz,
Látva már... ekképp semmit tartalmaz
Ujjaid közt a kóc...kitépett fürttömeg,
Arcod helyén dermedt fájdalom...öl meg,
Könnyfólián nem lép be tiszta kép,
Vöröslő izgalom...lüktető halánték,
Most tudod...mit mutat,
Lecsorgó, feszült, ösztönös mozdulat...
Verőfény simítja arcodat,
Frissen felöklendezett áhitat,
Új nap, új hittel rúg ki ajtaján,
Festett modor a mosoly álarcod ám,
Póz a tett, s a létezés se más,
Tetszeleg tükrében a képmutatás,
Látni vélsz...még pislogni sem mersz,
Bezárt szemed túl sok igazságot rejt...
Odabenn mély a csönd...cseppenő fájdalom,
Hasít véredben a gyász itatta mérgező irgalom,
Dobol a feszült izzadó indulat...
Rést keres, hogy meglelje a kiutat,
Görcs a hamis árvuló tettetés,
Szétfeszít, szétrobban benned az ébredés...
Hogy magad légy, s ne holmi közhelyek,
Jellemezte szerencsétlenségtömeg...
És összedől...vérben forgó szemedben,
Más a kép...a rút világ veled szemben,
Támadó sereg...el tapos, el morzsol,
Nincs veled...senki, csak Te habozol,
Ez a harc már folyik...s ha elfordítod a fejed,
Attól még a csatatéren találod a helyed....
Mentőöv
Önsajnálatban fuldokló tömegek,
Mozdulatlanságra ítélt kőhegyek,
Tehetetlen meredő sziklafal,
Aki nem hisz, nem tud, s nem akar
Sírdogáló patakot könnyeztek,
Egekre emelt homályos tekintetek,
Imára kulcsolt lusta földkupac,
Ki nem tesz, nem él, s nem mutatsz
Irigyen ráncolt szemöldök,
Gyűlölettől epét és tűzhányó,
Mert rossz az ki valamit is ér,
Ki lép, ki tesz...ki él.
2012. július 4., szerda
123. gondolat
Gondolat
tett vagy gondolat?
gondolni a tettre, vagy tenni?
gondolkodás nélkül a tett mi?
akadály, vagy hajtőerő a gondolat?
túl sok, vagy épp túl kevés?
a gondol nem elég.
a tett is kevés.
gondolkodó tettek, elgondolkodtató eredmények...
ösztönösen "csak" tenni...mese
a kényelem - a legfőbb emberi - nem hagyná.
túlgondolt széteső akarat, túl sok kiutat,
vagy épp akadályt kutat...
van-e egyensúly?
gondol és tett között?
Még gondolkodom rajta...majd meglátjuk, mit teszek
tett vagy gondolat?
gondolni a tettre, vagy tenni?
gondolkodás nélkül a tett mi?
akadály, vagy hajtőerő a gondolat?
túl sok, vagy épp túl kevés?
a gondol nem elég.
a tett is kevés.
gondolkodó tettek, elgondolkodtató eredmények...
ösztönösen "csak" tenni...mese
a kényelem - a legfőbb emberi - nem hagyná.
túlgondolt széteső akarat, túl sok kiutat,
vagy épp akadályt kutat...
van-e egyensúly?
gondol és tett között?
Még gondolkodom rajta...majd meglátjuk, mit teszek
122-dick gondolat
Ma arra gondoltam,
ez túl sötét...
Nekem nem adott kezembe lápást az Úr,
nekem ez a világ túl bonyolult,
a fehér sem fehér, a feketét még értem,
a "Nem tudom" túl erősen zakatol itt bennem...
Nem látom, hogy miért, de azt sem, hogy miért nem,
nincsenek válaszok... nincsem van... vagy az sem.
Lehet, én akarok csak nagyon megfelelni,
Lehet, de az miért baj (?) nem fele rá senki...
Hiszek egy életben, ahol az érdem a mérték,
Hiszek egy életen át, ez nekem menedék.
Hiszem a tetteim végül elérik céljukat,
Hiszen...ha nem hinném elárulnám magamat...
hiszen ez csak ábránd...az a világ nincs is,
hiszem, ha nem hiszem el - hiszen a hit hisz bennem, nem én benne - jobb is.
Itt az érték nem mérő...inkább egy rendszer,
én, mint teremtő...ezt ismertem fel.
Nincs segítő jobb...nincs működő kapcsolat,
csak a hiú - üres - mardosó éntudat...
Én, aki tud...at veled bármit,
polihisztor gépkönny bárkit elkábít.
Mereven néz...ek magam mögé,
kesersavanykás hely...em az örömé...az őrömé.
Ideszögez örökkön örökké...ideám,
ezen a szánalmas gödöralj piedesztán.
ez túl sötét...
Nekem nem adott kezembe lápást az Úr,
nekem ez a világ túl bonyolult,
a fehér sem fehér, a feketét még értem,
a "Nem tudom" túl erősen zakatol itt bennem...
Nem látom, hogy miért, de azt sem, hogy miért nem,
nincsenek válaszok... nincsem van... vagy az sem.
Lehet, én akarok csak nagyon megfelelni,
Lehet, de az miért baj (?) nem fele rá senki...
Hiszek egy életben, ahol az érdem a mérték,
Hiszek egy életen át, ez nekem menedék.
Hiszem a tetteim végül elérik céljukat,
Hiszen...ha nem hinném elárulnám magamat...
hiszen ez csak ábránd...az a világ nincs is,
hiszem, ha nem hiszem el - hiszen a hit hisz bennem, nem én benne - jobb is.
Itt az érték nem mérő...inkább egy rendszer,
én, mint teremtő...ezt ismertem fel.
Nincs segítő jobb...nincs működő kapcsolat,
csak a hiú - üres - mardosó éntudat...
Én, aki tud...at veled bármit,
polihisztor gépkönny bárkit elkábít.
Mereven néz...ek magam mögé,
kesersavanykás hely...em az örömé...az őrömé.
Ideszögez örökkön örökké...ideám,
ezen a szánalmas gödöralj piedesztán.
2012. június 20., szerda
121. Gondolat
Ma arra gondoltam...
Nincs távolság...
Nincs távolság, amely megakadályozhatná, hogy gondoljak...rád
Nem hiszek a telepátiában...próbáltam már sokszor...de vagy velem van a baj, vagy nem működik
E tekintetben a távolság akadály...
Mégiscsak van távolság...amely megakadályozza, hogy velem légy.
És a távolság belülről fakad...
Ha a láb gyökeret vert,
Ha a kéz mozdulatlan,
Ha csupán a gondolat cikáz,
Ha mindez leírhatatlan...
Ha valami nem múlik el sosem,
Ha mindig bennem él,
Ha láthatnám megint,
Ha nem csak én remél...
Ha ő is gondol még,
Ha eszébe jut a perc,
Ha benne is megmozdul,
Ha...és...ha nem (?)
Nincs távolság, amely megakadályozhatná, hogy gondoljak...rád.
Nincs távolság...
Nincs távolság, amely megakadályozhatná, hogy gondoljak...rád
Nem hiszek a telepátiában...próbáltam már sokszor...de vagy velem van a baj, vagy nem működik
E tekintetben a távolság akadály...
Mégiscsak van távolság...amely megakadályozza, hogy velem légy.
És a távolság belülről fakad...
Ha a láb gyökeret vert,
Ha a kéz mozdulatlan,
Ha csupán a gondolat cikáz,
Ha mindez leírhatatlan...
Ha valami nem múlik el sosem,
Ha mindig bennem él,
Ha láthatnám megint,
Ha nem csak én remél...
Ha ő is gondol még,
Ha eszébe jut a perc,
Ha benne is megmozdul,
Ha...és...ha nem (?)
Nincs távolság, amely megakadályozhatná, hogy gondoljak...rád.
2012. június 19., kedd
120. Gondolat
Ma arra gondoltam...
Nem csak éjszaka lehet írni
Mindenki egy,
Mindenki egyed,
Mindenki egyedül,
Mindenki egyedi szeretne lenne...azaz egyedül.
Egocentrikus világuralom,
Ezt a világot uralom.
Magam vagyok az út, és a cél,
Magamban csak a magány nyom, csak a magányom fél.
Teremtett varázs, egy búvóhely,
A külvilág zaja itt nem ér el,
Bársonyos szirom ölel át,
Rezzenéstelen a világ.
Önképzőkör
Képzavar: az énkép egy felkavart állóvíz,
Nem simulnak a ráncok... mélyülő árkok,
Tátong köztem, és önmagam között,
Fejem hurokban, arcomra mosoly költözött.
Képtelen: a hullám nem engedi látni arcomat,
Holt helyem vagyok magamnak...harcokat,
Vívnak bennem az ének, és bár temetési ének,
Tudom, nem szabad...mégis élek.
Képletes: hullám sírban, engem mellé fektet,
Tenyerén hord, éljenez a közöny...etet,
Hogy még van miért, és van mivégre,
A hang enyém...magam teszek pontot a végére.
Tudnék írni vicces rímeket.
Tudnék írni vicces közhelyet?
Akarnék-e úgy mint megannyian?
Vagy csak ábránd, hogy jobbnak látom magam...
Mivel nincs mérce, mellyel megmérettetnék,
Magamnak szánt szavam, lehet nekem szép.
S mert nem akar megfelelni senkinek,
Hihetem, hogy jobb szavak erre (rám) nincsenek ;)
Mindenki egy
Mindenki egymaga,
Mindenki egymagában,
Mindenki egyedül...azaz egy magában...egymagában - egy magányban
Nem csak éjszaka lehet írni
Mindenki egy,
Mindenki egyed,
Mindenki egyedül,
Mindenki egyedi szeretne lenne...azaz egyedül.
Egocentrikus világuralom,
Ezt a világot uralom.
Magam vagyok az út, és a cél,
Magamban csak a magány nyom, csak a magányom fél.
Teremtett varázs, egy búvóhely,
A külvilág zaja itt nem ér el,
Bársonyos szirom ölel át,
Rezzenéstelen a világ.
Önképzőkör
Képzavar: az énkép egy felkavart állóvíz,
Nem simulnak a ráncok... mélyülő árkok,
Tátong köztem, és önmagam között,
Fejem hurokban, arcomra mosoly költözött.
Képtelen: a hullám nem engedi látni arcomat,
Holt helyem vagyok magamnak...harcokat,
Vívnak bennem az ének, és bár temetési ének,
Tudom, nem szabad...mégis élek.
Képletes: hullám sírban, engem mellé fektet,
Tenyerén hord, éljenez a közöny...etet,
Hogy még van miért, és van mivégre,
A hang enyém...magam teszek pontot a végére.
Tudnék írni vicces rímeket.
Tudnék írni vicces közhelyet?
Akarnék-e úgy mint megannyian?
Vagy csak ábránd, hogy jobbnak látom magam...
Mivel nincs mérce, mellyel megmérettetnék,
Magamnak szánt szavam, lehet nekem szép.
S mert nem akar megfelelni senkinek,
Hihetem, hogy jobb szavak erre (rám) nincsenek ;)
Mindenki egy
Mindenki egymaga,
Mindenki egymagában,
Mindenki egyedül...azaz egy magában...egymagában - egy magányban
2012. március 29., csütörtök
119. Gondolat
Ma arra gondoltam:
Több vas...
Kérdés: akkor jár helyes úton az ember, ha egyetlen célnak, tevékenységnek rendeli alá az éltét, vagy akkor, ha több vasat tart a tűzben?
Mindkettő mellett lehetne érvelni.
Az egy út, egy cél felfogás nyilván több energiát enged ennek az egy tevékenységnek, ugyanakkor, ha a törekvés nem jár sikerrel, nagyobb űrt is hagy maga után...
2011. december 16., péntek
118. Gondolat
Az élet, ahogy van
nekem épp olyan
könnyű, mint neked.
Velem nézheted,
amikor az óra
álló mutatója,
jelzi hűlt helyét,
a lényegnek...
Az élet, ahogy van,
nekem épp olyan
nehéz, mint neked.
Számon kérheted,
az óra miért áll;
vajon kire vár?
Közben tévedés,
a lényednek...
Összeszedetlen gondolatmorzsák hevernek a megtépázott vacsoraasztal körül. Lehullott, ki nem mondott, végig sem gondolt panaszos szavak és szótagok. Be nem vallott sóhajok, lenyelt gombócok maradéka; a gyomorból felöklendezett sértettség foltjai. Össze kéne söpörni, egy szemeteslapátra tenni, és kidobni örökre. Vagy, a maradékból kisütni valami nagyon gusztustalanul őszinte süteményt; keserűt, könnysósat, önsajnálat-szagút. És megdobálni vele mindenkit, akinek jár - akik a morzsák, köpetek, és maradványfájdalmak múzsái. Egyék meg, aminek a hozzávalóit ők termelték szürke porhüvelyem meddő talaján.
De nem, marad minden a régiben: a rendetlen szemét ott hever továbbra, mérgezve azt az egyet, amit kaptam (az ég tudja kitől).
nekem épp olyan
könnyű, mint neked.
Velem nézheted,
amikor az óra
álló mutatója,
jelzi hűlt helyét,
a lényegnek...
Az élet, ahogy van,
nekem épp olyan
nehéz, mint neked.
Számon kérheted,
az óra miért áll;
vajon kire vár?
Közben tévedés,
a lényednek...
Összeszedetlen gondolatmorzsák hevernek a megtépázott vacsoraasztal körül. Lehullott, ki nem mondott, végig sem gondolt panaszos szavak és szótagok. Be nem vallott sóhajok, lenyelt gombócok maradéka; a gyomorból felöklendezett sértettség foltjai. Össze kéne söpörni, egy szemeteslapátra tenni, és kidobni örökre. Vagy, a maradékból kisütni valami nagyon gusztustalanul őszinte süteményt; keserűt, könnysósat, önsajnálat-szagút. És megdobálni vele mindenkit, akinek jár - akik a morzsák, köpetek, és maradványfájdalmak múzsái. Egyék meg, aminek a hozzávalóit ők termelték szürke porhüvelyem meddő talaján.
De nem, marad minden a régiben: a rendetlen szemét ott hever továbbra, mérgezve azt az egyet, amit kaptam (az ég tudja kitől).
2011. december 11., vasárnap
117. Gondolat
Ma arra gondoltam: Fogadalom
Újra gondol a megállíthatatlan,
A sosem nyugvó - nyughatatlan,
2011. március 13., vasárnap
002 nem gondolat
2011 első (nem) gondolata
Keresett a szó, de nem talált,
Csendben siratta magát,
Röhögnöm kell a szavakon,
Nevetek inkább magamban.... magamon.
Tétel: hogy a tény, amit a tett tettet nem tétlen letétemény, mégsem tételezhetjük fel tettének tényét tényként, mert ténykérdés, hogy tétet tett a tétel, mégsem tárgyiasult a letéttel ;)
Keresett a szó, de nem talált,
Csendben siratta magát,
Röhögnöm kell a szavakon,
Nevetek inkább magamban.... magamon.
Tétel: hogy a tény, amit a tett tettet nem tétlen letétemény, mégsem tételezhetjük fel tettének tényét tényként, mert ténykérdés, hogy tétet tett a tétel, mégsem tárgyiasult a letéttel ;)
2010. december 18., szombat
001 nem gondolat
Látásmód:
Azt gondolod, az a világ vesz körül, amelyet látsz.
A szemed és az elméd nem engedi, hogy többet érzékelj a környezetedből, mint amennyit elbírsz; de ez csupán a fejlődés gátjainak, a gondolkodás csapdáinak, és a félelem zsákutcáinak téves konstellációja.
Befelé forduló, elsősorban önigazolást, és kibúvókat kereső viselkedésminták határozzák meg a fejlődés korai szakaszait - olyan narcisztikus ideált állít a közvélemény és a közízlés, amely eleve csőlátásra kárhoztat. Önmagad körül forgó világot látsz, mindennek a középpontjában magaddal, mint egyetlen igaz, és értékes entitással - két apró lyukon át szemlélsz egy olyan perspektívát, amelynek érzékeléséhez az elméd összes idegszálának minden csomópontját rá kellene hangolnod, s még akkor is időbe telne (a töredékinformációk) feldolgozása. De beéred kevesebbel; illetve Te az hiszed így nyersz többet - de vajon mi a több, és mi a kevesebb (?) és vajon ki tudná ez Tenálad jobban...hiszen Te vagy életed filmjének főszereplője, a rajtad kívüli világ (létezik ugyan, de) csupán díszlet; a többi ember, és tényező csak akkor létezik, mikor hatást gyakorolsz rájuk - vagy netán azok rád.
De egy dolgot tudnod kell - és mindez nem biztos, hogy felcsigáz, vagy elgondolkodtat - a világ sokkal több, mint amennyit a szűrőiden keresztül beengedsz belőle; láthatnál többet, érzékelhetnéd másnak ezt a létet - bár korántsem biztos, hogy örömöd lelnéd benne...ugyanakkor, most vajon boldog vagy (?)
Van-e értelme az erők eredőjéről beszélni?
Nem csupán filozófiai eszmefuttatás-e az életről, mint értelmes dologról elmélkedni?
Az emberek többsége (szinte) sosem boldog - napi robotnak éli meg az életét; valami sosem álmodott, valami sosem remélt: szürke, unalmas, kényszerűségekkel teli állapotnak.
A reggeli ébredés gyötrelmét már csak a munka nyomasztó súlya tudja fokozni számukra, hazatérvén, fáradtan a képláda villódzásában bosszankodó - a sorozatokat és azok szereplőit valósnak megélő - álélet ez; a reklámözön hullámain ringatózó fogyasztói társadalmat éltető: vedd és vidd = ettől leszel boldog - tézisek téves, sosem megfogalmazott életutánzó létezésszerű valami...
De valószínű, hogy tévedek.
Azt gondolod, az a világ vesz körül, amelyet látsz.
A szemed és az elméd nem engedi, hogy többet érzékelj a környezetedből, mint amennyit elbírsz; de ez csupán a fejlődés gátjainak, a gondolkodás csapdáinak, és a félelem zsákutcáinak téves konstellációja.
Befelé forduló, elsősorban önigazolást, és kibúvókat kereső viselkedésminták határozzák meg a fejlődés korai szakaszait - olyan narcisztikus ideált állít a közvélemény és a közízlés, amely eleve csőlátásra kárhoztat. Önmagad körül forgó világot látsz, mindennek a középpontjában magaddal, mint egyetlen igaz, és értékes entitással - két apró lyukon át szemlélsz egy olyan perspektívát, amelynek érzékeléséhez az elméd összes idegszálának minden csomópontját rá kellene hangolnod, s még akkor is időbe telne (a töredékinformációk) feldolgozása. De beéred kevesebbel; illetve Te az hiszed így nyersz többet - de vajon mi a több, és mi a kevesebb (?) és vajon ki tudná ez Tenálad jobban...hiszen Te vagy életed filmjének főszereplője, a rajtad kívüli világ (létezik ugyan, de) csupán díszlet; a többi ember, és tényező csak akkor létezik, mikor hatást gyakorolsz rájuk - vagy netán azok rád.
De egy dolgot tudnod kell - és mindez nem biztos, hogy felcsigáz, vagy elgondolkodtat - a világ sokkal több, mint amennyit a szűrőiden keresztül beengedsz belőle; láthatnál többet, érzékelhetnéd másnak ezt a létet - bár korántsem biztos, hogy örömöd lelnéd benne...ugyanakkor, most vajon boldog vagy (?)
Van-e értelme az erők eredőjéről beszélni?
Nem csupán filozófiai eszmefuttatás-e az életről, mint értelmes dologról elmélkedni?
Az emberek többsége (szinte) sosem boldog - napi robotnak éli meg az életét; valami sosem álmodott, valami sosem remélt: szürke, unalmas, kényszerűségekkel teli állapotnak.
A reggeli ébredés gyötrelmét már csak a munka nyomasztó súlya tudja fokozni számukra, hazatérvén, fáradtan a képláda villódzásában bosszankodó - a sorozatokat és azok szereplőit valósnak megélő - álélet ez; a reklámözön hullámain ringatózó fogyasztói társadalmat éltető: vedd és vidd = ettől leszel boldog - tézisek téves, sosem megfogalmazott életutánzó létezésszerű valami...
De valószínű, hogy tévedek.
116th gondolat
Ma arra gondoltam,
nem gondolkodom többé...
Feldob a gondtalan gondolattal gondolat,
nem gondolni többé...nagy falat.
.............................................................................
nem gondolkodom többé...
Feldob a gondtalan gondolattal gondolat,
nem gondolni többé...nagy falat.
.............................................................................
2010. november 14., vasárnap
115th gondolat
Ma arra gondolta,
sokadszor arra...talán ma van a napja...
A téridő szövetébe vágott lék,
ez vagyok; csak törmelék...
létem nem ige, inkább szenvedő szerkezet,
név...más, vagy épp fő a név (?) alárendelt...
...esetlegességem, a tömegvonzás illúziója,
tehetetlenségem...magam valója,
magamba forduló...kire barát se kíváncsi,
szavam szeged, így kedvem a szóra...kicsi.
..........................................................................................
Belső monológom, mely inkább dialógus,
párbeszélek; a rosszabbik felem illogikus,
tőle tanácsot kérni ironikus,
válasza szarkasztikus,
mazochizmus ez, vagy szadizmus (?)
a magamban forgatott kés...a lüktető ritmus,
lassan kisimuló szinuszom... már nem pulzus,
a halál előtti lét(kérdés) luxus...
tragikomikus - utolsó szavam: kuss!
.............................................................................................
A minden-egyenlete (rövid) értelmezés:
Energia - ez az univerzális forma volt a kezdet - nem volt anyag, sem tömeg, még tér és idő sem; csupán színtiszta energia... az idő-és a tér folyamát elindító lökéshullám (nevezhetjük Ősrobbanásnak, vagy akár teremtésnek) préselte ezt az energiát a ma ismert (és a ma még ismeretlen) posztulátumok formáivá; az "összecsomósodott" energia immár tömeggel, (elektromágneses) töltéssel, a gyenge-és az erős magerőhöz szükséges tulajdonságokkal rendelkezett...
A fizika mai állása szerint nem tudják a tudósok a gravitációt a másik három (az általunk ismert világot irányító, és befolyásoló) erőkkel egy egyenletben leírni; pedig a képlet leegyszerűsödik, ha elfogadjuk, hogy a gravitáció nem önmagában létezik, hanem annak a másik három erő az eredője - lévén, a protonokat alkotó kvarkok tömege csupán spekuláció, (valójában nem megmérhető: mert nincsen) a tömegüket (és így minden más tömeget is) valójában a kvarkok közötti kölcsönhatás (amelyet gluonnak neveztek el) hozza létre...azaz az az energia, amely összetartja (az amúgy is "összecsomósodott" energiából álló) kvarkokat...
...következésképp: a minket körülvevő világ lényegében illúzió - minden ugyanaz, azaz minden energia. Hogy más példát (a rövid magyarázat kedvéért) ne hozzak, vegyünk magunk elé egy periódusos rendszert! Látni fogjuk, hogy az elemeket a bennük lévő elektronok, protonok és neutronok száma különbözteti meg, azaz mindent ugyanaz épít fel, csupán a benne tárolt energia mennyisége teszi az anyagot ilyen, vagy más tulajdonságúvá...és (ugye ez nem kérdőjelezhető meg) ez az energia ki is nyerhető az adott "anyagból" ami voltaképp a benne tárolt (másképp fogalmazva "összecsomósodott) energia felszabadítása.
sokadszor arra...talán ma van a napja...
A téridő szövetébe vágott lék,
ez vagyok; csak törmelék...
létem nem ige, inkább szenvedő szerkezet,
név...más, vagy épp fő a név (?) alárendelt...
...esetlegességem, a tömegvonzás illúziója,
tehetetlenségem...magam valója,
magamba forduló...kire barát se kíváncsi,
szavam szeged, így kedvem a szóra...kicsi.
..........................................................................................
Belső monológom, mely inkább dialógus,
párbeszélek; a rosszabbik felem illogikus,
tőle tanácsot kérni ironikus,
válasza szarkasztikus,
mazochizmus ez, vagy szadizmus (?)
a magamban forgatott kés...a lüktető ritmus,
lassan kisimuló szinuszom... már nem pulzus,
a halál előtti lét(kérdés) luxus...
tragikomikus - utolsó szavam: kuss!
.............................................................................................
A minden-egyenlete (rövid) értelmezés:
Energia - ez az univerzális forma volt a kezdet - nem volt anyag, sem tömeg, még tér és idő sem; csupán színtiszta energia... az idő-és a tér folyamát elindító lökéshullám (nevezhetjük Ősrobbanásnak, vagy akár teremtésnek) préselte ezt az energiát a ma ismert (és a ma még ismeretlen) posztulátumok formáivá; az "összecsomósodott" energia immár tömeggel, (elektromágneses) töltéssel, a gyenge-és az erős magerőhöz szükséges tulajdonságokkal rendelkezett...
A fizika mai állása szerint nem tudják a tudósok a gravitációt a másik három (az általunk ismert világot irányító, és befolyásoló) erőkkel egy egyenletben leírni; pedig a képlet leegyszerűsödik, ha elfogadjuk, hogy a gravitáció nem önmagában létezik, hanem annak a másik három erő az eredője - lévén, a protonokat alkotó kvarkok tömege csupán spekuláció, (valójában nem megmérhető: mert nincsen) a tömegüket (és így minden más tömeget is) valójában a kvarkok közötti kölcsönhatás (amelyet gluonnak neveztek el) hozza létre...azaz az az energia, amely összetartja (az amúgy is "összecsomósodott" energiából álló) kvarkokat...
...következésképp: a minket körülvevő világ lényegében illúzió - minden ugyanaz, azaz minden energia. Hogy más példát (a rövid magyarázat kedvéért) ne hozzak, vegyünk magunk elé egy periódusos rendszert! Látni fogjuk, hogy az elemeket a bennük lévő elektronok, protonok és neutronok száma különbözteti meg, azaz mindent ugyanaz épít fel, csupán a benne tárolt energia mennyisége teszi az anyagot ilyen, vagy más tulajdonságúvá...és (ugye ez nem kérdőjelezhető meg) ez az energia ki is nyerhető az adott "anyagból" ami voltaképp a benne tárolt (másképp fogalmazva "összecsomósodott) energia felszabadítása.
2010. szeptember 21., kedd
114th gondolat
Ma arra gondoltam,
vaksötét minden...
Olyan terepre merészkedtem, ahol a farkasok és oroszlánok is csak zsákmányállatnak számítanak; itt az áldozat fénye kihuny, de a győztes sem biztos, hogy megéli a holnapot.
Tetszik itt nekem.
vaksötét minden...
Olyan terepre merészkedtem, ahol a farkasok és oroszlánok is csak zsákmányállatnak számítanak; itt az áldozat fénye kihuny, de a győztes sem biztos, hogy megéli a holnapot.
Tetszik itt nekem.
2010. augusztus 10., kedd
113th gondolat
Ma arra gondoltam,
újra gondolkodóba estem...
Talán a süppedt értelembe ágyazott szavak,
kibújni kívánó mérges kis alak,
kinek a bezártság szabadságot ad,
s a keringő lét, amelyből fakad...
mit sem tesz, mit sem ért,
hát nem tesz ő sem a semmiért,
Majd így kiált: magam vagyok
értelmet "ennek" csak én adhatok...
Még kótyagos...bár már indulna,
még jó zabos... így hát van dolga...
zöld köpenyén a vér; beszivárgó különítmény,
külön itt lény, a küllőn int (a) fény...
kellően kész tény... csak forog e cserfes költemény...
költője földi förmedvény...
lélektől lélekig szalad,
míg szava el nem apad,
kavargó dühös kis patak,
gátja: a közöny...és még száz akad.
..............................................................................................
nincs bibliai intelem,
nincs egy szó...nincs nekem,
nincs mi hatna,
nincs, mert balga,
nincs jel rajta,
nincs effajta...
nincs van...ha érted...
nincs-et nem kell kérned,
nincsenek határok,
nincsen több átok,
nincs terem...se teremtő,
nincs terem...se időm...
nincs-em van...ez jutott,
nincstelen mégsem vagyok ;)
.............................................................................
dölyfös tegnapra virradt; a ma nem volt a naptárban, helyére került...ez a kis nap...lehet csak fél, de annál konokabb... ebben az időtlen óráktól övezett részletben rekedtem én... nem volt múltam, hiszen épp azt éltem... nem volt jelenem sem, mert a múltam határozott meg... pillanatnyilag...jövőm sem volt kilátásban, hiszen a múltból nem látni azt...
így jelentelen - de nem jelentéktelen - volt minden perc... vesztegetni való időm nem lévén igyekeztem utolérni magam... hasztalan - a múltjában élő lét egy körpályára kényszerített bolygó, mely végső soron önmaga farkát kergető kutyaként szalad (vagy inkább forog) majd spirális irányban - a kör közepét jelképező - fekete lyukba zuhan... ahonnan nincs kiút.
újra gondolkodóba estem...
Talán a süppedt értelembe ágyazott szavak,
kibújni kívánó mérges kis alak,
kinek a bezártság szabadságot ad,
s a keringő lét, amelyből fakad...
mit sem tesz, mit sem ért,
hát nem tesz ő sem a semmiért,
Majd így kiált: magam vagyok
értelmet "ennek" csak én adhatok...
Még kótyagos...bár már indulna,
még jó zabos... így hát van dolga...
zöld köpenyén a vér; beszivárgó különítmény,
külön itt lény, a küllőn int (a) fény...
kellően kész tény... csak forog e cserfes költemény...
költője földi förmedvény...
lélektől lélekig szalad,
míg szava el nem apad,
kavargó dühös kis patak,
gátja: a közöny...és még száz akad.
..............................................................................................
nincs bibliai intelem,
nincs egy szó...nincs nekem,
nincs mi hatna,
nincs, mert balga,
nincs jel rajta,
nincs effajta...
nincs van...ha érted...
nincs-et nem kell kérned,
nincsenek határok,
nincsen több átok,
nincs terem...se teremtő,
nincs terem...se időm...
nincs-em van...ez jutott,
nincstelen mégsem vagyok ;)
.............................................................................
dölyfös tegnapra virradt; a ma nem volt a naptárban, helyére került...ez a kis nap...lehet csak fél, de annál konokabb... ebben az időtlen óráktól övezett részletben rekedtem én... nem volt múltam, hiszen épp azt éltem... nem volt jelenem sem, mert a múltam határozott meg... pillanatnyilag...jövőm sem volt kilátásban, hiszen a múltból nem látni azt...
így jelentelen - de nem jelentéktelen - volt minden perc... vesztegetni való időm nem lévén igyekeztem utolérni magam... hasztalan - a múltjában élő lét egy körpályára kényszerített bolygó, mely végső soron önmaga farkát kergető kutyaként szalad (vagy inkább forog) majd spirális irányban - a kör közepét jelképező - fekete lyukba zuhan... ahonnan nincs kiút.
2010. június 6., vasárnap
112th gondolat
Ma arra gondoltam,
kit sem érdekel...
senkit sem érdekel:
- a más(ik)
- amit a másik átél
- amit mond
- amit érez
- amit gondol
közöny van
és önzés
nincs kollektív akarat
legtöbbször akarat sincs
nem hajt, hogy másnak jó legyen,
hogy előre jusson,
még, ha meg is érdemelné...
kit sem érint meg...
kit sem érdekel...
senkit sem hatnak meg:
- a szavak
- a tettek
- a gondolatok
csak akkor mozdul, ha érdekében áll,
néha még akkor sem...
ez a mi hazánk?
vagy ez a világ?
ez emberi? sajátosság?
vagy univerzális tehetetlenség?
nincs válasz...csak épp rossz a kedvem...
...bár akkor is így látom, ha épp jó...
kit érdekel a földön fekvő?
kit a neki síró, a hozzá könyörgő?
kit érint meg a tehetség?
és kit hajt önzetlenség?
kit ragad magával az érzelem?
kit és kinek tart ma az értelem?
kit érdekel, ha itt ragadsz?
kit, ha sárban élve halsz?
kit sem érdekel...
senkit sem érdekel:
- a más(ik)
- amit a másik átél
- amit mond
- amit érez
- amit gondol
közöny van
és önzés
nincs kollektív akarat
legtöbbször akarat sincs
nem hajt, hogy másnak jó legyen,
hogy előre jusson,
még, ha meg is érdemelné...
kit sem érint meg...
kit sem érdekel...
senkit sem hatnak meg:
- a szavak
- a tettek
- a gondolatok
csak akkor mozdul, ha érdekében áll,
néha még akkor sem...
ez a mi hazánk?
vagy ez a világ?
ez emberi? sajátosság?
vagy univerzális tehetetlenség?
nincs válasz...csak épp rossz a kedvem...
...bár akkor is így látom, ha épp jó...
kit érdekel a földön fekvő?
kit a neki síró, a hozzá könyörgő?
kit érint meg a tehetség?
és kit hajt önzetlenség?
kit ragad magával az érzelem?
kit és kinek tart ma az értelem?
kit érdekel, ha itt ragadsz?
kit, ha sárban élve halsz?
2010. május 26., szerda
111st gondolat
Ma arra gondoltam,
nincs értelem a fal mögött,
s nincs érzelem... elszökött,
van üres, semmitmondó ásítás,
és akad téves képzettársítás...
menekülő ösztön; hűlt helyet,
hagy maga után, nem életet,
keresztem a folyton forgó,
nem toporgó, ellentmondó...
agy...ki egy percre sem hagy,
majd egyszer a rendszer...lefagy,
akkor lesz itt béke, érjek a végére,
hadi láz majd nem hajt...égve...
kerek az élet, mégis a sarokban állok,
fal felé fordulva, véreset hányok,
száraz a könny, halkan nyüszít,
fáradt közöny...itt nyugszik..itt...
hol egykor repdeső galamb,
ott verset sző a rab,
saját hálójában rekedt,
pókszerű élve eltemetett...
nyomasztó megformálatlan gondolat,
magamnak okozom gondomat,
megmagyarázhatatlan érvtömeg,
súlya alatt lelkem törik meg...
az értelem, amelyet mindenki keres,
nincs, nem lesz, és nem is létezett,
csak pillanatokat csepegtet az öröm,
és ez az, amiért magamat töröm (?)
magány van...szürke ébredés,
álmatlan feszült távolba révedés,
gomolygó vágyak ködén át,
haza nem találok...nincs magyarázat...
magamban suttogott szavak,
senkit sem érdeklő gondolat,
ez(ek) a valóság...és én,
itt ülök ennek a közepén...
álmot kergető bolond,
földben reked vakond,
értem én: bennem van a gond,
érteném, ha nem volnék bolond...
társtalan markolt levegő,
kezedért kapkodó vezeklő,
marad a magány és az út,
egyszer véget ér...hoz(z) koszorút...
nincs értelem a fal mögött,
s nincs érzelem... elszökött,
van üres, semmitmondó ásítás,
és akad téves képzettársítás...
menekülő ösztön; hűlt helyet,
hagy maga után, nem életet,
keresztem a folyton forgó,
nem toporgó, ellentmondó...
agy...ki egy percre sem hagy,
majd egyszer a rendszer...lefagy,
akkor lesz itt béke, érjek a végére,
hadi láz majd nem hajt...égve...
kerek az élet, mégis a sarokban állok,
fal felé fordulva, véreset hányok,
száraz a könny, halkan nyüszít,
fáradt közöny...itt nyugszik..itt...
hol egykor repdeső galamb,
ott verset sző a rab,
saját hálójában rekedt,
pókszerű élve eltemetett...
nyomasztó megformálatlan gondolat,
magamnak okozom gondomat,
megmagyarázhatatlan érvtömeg,
súlya alatt lelkem törik meg...
az értelem, amelyet mindenki keres,
nincs, nem lesz, és nem is létezett,
csak pillanatokat csepegtet az öröm,
és ez az, amiért magamat töröm (?)
magány van...szürke ébredés,
álmatlan feszült távolba révedés,
gomolygó vágyak ködén át,
haza nem találok...nincs magyarázat...
magamban suttogott szavak,
senkit sem érdeklő gondolat,
ez(ek) a valóság...és én,
itt ülök ennek a közepén...
álmot kergető bolond,
földben reked vakond,
értem én: bennem van a gond,
érteném, ha nem volnék bolond...
társtalan markolt levegő,
kezedért kapkodó vezeklő,
marad a magány és az út,
egyszer véget ér...hoz(z) koszorút...
2010. május 13., csütörtök
110th gondolat
Ma arra gondoltam,
van, ami nem változik...
vannak állandó, sosem változó dolgok...
van, ami nem múlik el (soha)...
és nem is kell, hogy elmúljon; bár magyarázat - lényegében - nincs.
vannak láthatatlan kapcsok,
amelyek összekötnek,
akár száz, meg ezer kilométerek távolságából is...
van, ami örök.
van, ami nem változik...
vannak állandó, sosem változó dolgok...
van, ami nem múlik el (soha)...
és nem is kell, hogy elmúljon; bár magyarázat - lényegében - nincs.
vannak láthatatlan kapcsok,
amelyek összekötnek,
akár száz, meg ezer kilométerek távolságából is...
van, ami örök.
2010. április 30., péntek
109th gondolat
Ma arra gondoltam,
magamat nem nevezem...
nem hiszek a bemutatkozóknak,
nem hiszem, amit magukról mondanak,
nem hiszem, hogy magamat neveznem kell(ene)...
nem hiszem, hogy tetteim ezt meg ne tennék helyettem,
nem hiszek az öndicséretben... tán magamnak...magamban...
de nem neked... dicsérsz majd magadtól, ha okod lesz rá...
...ha okot adok rá.
önmeghatározó gondolat; fogant és vetélt el egy perc alatt...
tudom ki vagyok,
tudom honnan jöttem,
s tudom merre tartok...
és ez nem kevés; mert a többség mit se tud... minderről... önmagáról,
jelenem...idebenn...jelen vagyok... jellem... jelent ez valamit (?) vagy jelel (?) netán jeltelen lesz sírom...s, mint ezt most írom... miközben...sírom a jajt...vívom zaj elleni harc(om)... hallatom hangom... hallod, vagy elfordulsz te is... nem lesz frázis... elcsépelt oázis... sivatag lelkem... sínen vagyok, mint József Attila... szavaim bíráló agyfelem átírta... a történelem... nem az én történetem... kicsi vagyok és gyenge... egybe bízom, csak egybe... nem maradok egyke...
rímem felkavar,
vagy megzavar,
felébreszt a szó,
aludni (nem) volna jó...
nyughatatlan teremtmény,
lélekszakadva hajszolt eredmény...
nincs kudarc...csak tudatsz,
véleményt és érvet...ettől nem kapsz sérvet,
magyarázod önmagad,
mert felzaklat a "gondol"-at,
tükröd nem az, mit más lát,
úsztatnál téglából bárkát...
téged magad ismer legkevésbé,
tetteidben méretsz meg...de nem eléggé.
magamat nem nevezem...
nem hiszek a bemutatkozóknak,
nem hiszem, amit magukról mondanak,
nem hiszem, hogy magamat neveznem kell(ene)...
nem hiszem, hogy tetteim ezt meg ne tennék helyettem,
nem hiszek az öndicséretben... tán magamnak...magamban...
de nem neked... dicsérsz majd magadtól, ha okod lesz rá...
...ha okot adok rá.
önmeghatározó gondolat; fogant és vetélt el egy perc alatt...
tudom ki vagyok,
tudom honnan jöttem,
s tudom merre tartok...
és ez nem kevés; mert a többség mit se tud... minderről... önmagáról,
jelenem...idebenn...jelen vagyok... jellem... jelent ez valamit (?) vagy jelel (?) netán jeltelen lesz sírom...s, mint ezt most írom... miközben...sírom a jajt...vívom zaj elleni harc(om)... hallatom hangom... hallod, vagy elfordulsz te is... nem lesz frázis... elcsépelt oázis... sivatag lelkem... sínen vagyok, mint József Attila... szavaim bíráló agyfelem átírta... a történelem... nem az én történetem... kicsi vagyok és gyenge... egybe bízom, csak egybe... nem maradok egyke...
rímem felkavar,
vagy megzavar,
felébreszt a szó,
aludni (nem) volna jó...
nyughatatlan teremtmény,
lélekszakadva hajszolt eredmény...
nincs kudarc...csak tudatsz,
véleményt és érvet...ettől nem kapsz sérvet,
magyarázod önmagad,
mert felzaklat a "gondol"-at,
tükröd nem az, mit más lát,
úsztatnál téglából bárkát...
téged magad ismer legkevésbé,
tetteidben méretsz meg...de nem eléggé.
2010. április 26., hétfő
108th gondolat
Ma arra gondoltam,
keveset írok...
pedig sokat gondolkodom továbbra is.
akkor meg mi végre a hallgatás (?)
nincs indok, sem mentség...
magam vagyok az írás, magamnak;
amit nem írok ki magamból,
bennmarad, mint szálka...
s gyógyulás nélkül növi körbe húsom;
magamba zárom,
részemmé válik... a fájdalom...ez új dalom.
nem fogadok, s nem ígérek,
szószegőként nem ítélek,
magamra zárt ládikám,
kulcsát elástam ám...
fülre nem talált imám,
így magam istenem silány,
elveket hurcoló makacs,
öszvérszerű tragacs,
hajt a maradék - nem lóerő;
küzdelemnek felemelő,
kenyerem java, s a félidő,
ez a mélység már szédítő...
kereket oldani nincs hova,
maradok...futok tova...
keveset írok...
pedig sokat gondolkodom továbbra is.
akkor meg mi végre a hallgatás (?)
nincs indok, sem mentség...
magam vagyok az írás, magamnak;
amit nem írok ki magamból,
bennmarad, mint szálka...
s gyógyulás nélkül növi körbe húsom;
magamba zárom,
részemmé válik... a fájdalom...ez új dalom.
nem fogadok, s nem ígérek,
szószegőként nem ítélek,
magamra zárt ládikám,
kulcsát elástam ám...
fülre nem talált imám,
így magam istenem silány,
elveket hurcoló makacs,
öszvérszerű tragacs,
hajt a maradék - nem lóerő;
küzdelemnek felemelő,
kenyerem java, s a félidő,
ez a mélység már szédítő...
kereket oldani nincs hova,
maradok...futok tova...
2010. április 15., csütörtök
107th gondolat
Ma arra gondoltam,
azért történt...
alámerült az ég vizében,
tekintete befelé... figyelme azon túlra irányult,
felülemelkedett a bírálaton,
és kapaszkodó helyett a súlytalan lebegést választotta...
az ember megteremtette az Istent,
hogy tettei bűnbocsánatot,
tehetetlensége magyarázatot nyerjen;
imára kulcsolt kezében szorosan markolt önimádata...
a talaj még nedves a csata véres, ziháló maradékától,
magához öleli a végső kegyelemért esdeklőt,
befogadja...ki elfogadja sorsát,
otthona száz meg száz testét elhagyó lélek földhöz ragadt porhüvelyének...
reggel hajtja álomra fejét,
álma valóság...élete ábránd csupán,
fele igaz...azt sem hiszi,
hite vele ébred...de az nem élet...
két gép közé szorult gyönyörű tekintet,
parttalan öröm a várakozás utolsó percei,
kerek és egész...gördülő kacaj,
magamba roskadt révedő derű...
a rejtvény nem kereszt,
benned a kód,
felelj saját kérdésemre,
akarod-e...ezt a valóságot...elfogadod-e...vagy küzdesz érte...ellene (?)
azért történt...
alámerült az ég vizében,
tekintete befelé... figyelme azon túlra irányult,
felülemelkedett a bírálaton,
és kapaszkodó helyett a súlytalan lebegést választotta...
az ember megteremtette az Istent,
hogy tettei bűnbocsánatot,
tehetetlensége magyarázatot nyerjen;
imára kulcsolt kezében szorosan markolt önimádata...
a talaj még nedves a csata véres, ziháló maradékától,
magához öleli a végső kegyelemért esdeklőt,
befogadja...ki elfogadja sorsát,
otthona száz meg száz testét elhagyó lélek földhöz ragadt porhüvelyének...
reggel hajtja álomra fejét,
álma valóság...élete ábránd csupán,
fele igaz...azt sem hiszi,
hite vele ébred...de az nem élet...
két gép közé szorult gyönyörű tekintet,
parttalan öröm a várakozás utolsó percei,
kerek és egész...gördülő kacaj,
magamba roskadt révedő derű...
a rejtvény nem kereszt,
benned a kód,
felelj saját kérdésemre,
akarod-e...ezt a valóságot...elfogadod-e...vagy küzdesz érte...ellene (?)
2010. április 8., csütörtök
106th gondolat
Ma arra gondoltam,
nem én vagyok...
ez az egész nem rólam szól,
nem vagyok része, s már nem is biztos, hogy vágyom azzá lenni,
hitetlen, ostoba, tétlen szubjektumok állnak velem szemben,
önsorsrontó, tehetetlen, kényelmes teszetoszák...
a kritika csípős nyelve lóg méterhosszan szájukból,
de ez nem önkritika...
tükröt maguk elé...maguk felé nem tartanak,
éretlen lelkek...de nem azért jöttem, hogy én neveljek belőlük valamirevaló embert...
ha nem tudják...hogy ez az élet,
ha nem érzik...hogy mit kell(ene) tenniük,
ha nem tudják...hogy törekedni, teljesíteni önmagukért fontos,
akkor ez nem az a házszám...rossz helyre jöttem.
a felkészültség öröme még nem roskadt vállukra,
a szerfelett élvezet, a teendőkben...még nem csillogott szemükben,
de a fricska...az elváráshalmaz...létező számukra...
csak tenni ne kelljen érte...
ez róluk szól...mégsem ez számukra az élet,
minden percük nem ez tölti ki...
de akkor mi (?)
mi lehet fontosabb (?)
magukkal szemben hol az elvárás (?)
hol az alázat (?)
hol a kötelességtudat (?)
...kényelmes létezésre várva...szájukat nagyra tátva...sült galamb jött...
de nem ízlik eléggé...túl rágós...vagy épp túl átsült...
...mindegy mi, csak jót ne mondjon...
nem vagyok biztos...immár semmiben...
nem adtok hitet...
nem vagytok lelkesek...
de húzzátok a szátok...pedig ez értetek van...
tenni nyögve tesztek...bármit is...pedig ennek...örülni kéne...
hálát nem látok...
meglepetést nem okoztok...legfeljebb rossz értelemben...
nem leptek meg, hogy úgy készülnétek...mintha ezen múlna sorsotok...
...pedig múlik...mint az idő...
termésetek ritka...
mosolyotok nincs...
az előre igennel nyugtázottat...utólag nemmel sújtjátok...
gondolkodóba estem...
gondolkodjatok el ti is...
mi a dolgotok...
mit kell(ene) naphosszat tennetek...
mit kaptatok...amit láthatóan nem becsültök...
...és mi lesz ennek (így) a vége (?)
nem én vagyok...
ez az egész nem rólam szól,
nem vagyok része, s már nem is biztos, hogy vágyom azzá lenni,
hitetlen, ostoba, tétlen szubjektumok állnak velem szemben,
önsorsrontó, tehetetlen, kényelmes teszetoszák...
a kritika csípős nyelve lóg méterhosszan szájukból,
de ez nem önkritika...
tükröt maguk elé...maguk felé nem tartanak,
éretlen lelkek...de nem azért jöttem, hogy én neveljek belőlük valamirevaló embert...
ha nem tudják...hogy ez az élet,
ha nem érzik...hogy mit kell(ene) tenniük,
ha nem tudják...hogy törekedni, teljesíteni önmagukért fontos,
akkor ez nem az a házszám...rossz helyre jöttem.
a felkészültség öröme még nem roskadt vállukra,
a szerfelett élvezet, a teendőkben...még nem csillogott szemükben,
de a fricska...az elváráshalmaz...létező számukra...
csak tenni ne kelljen érte...
ez róluk szól...mégsem ez számukra az élet,
minden percük nem ez tölti ki...
de akkor mi (?)
mi lehet fontosabb (?)
magukkal szemben hol az elvárás (?)
hol az alázat (?)
hol a kötelességtudat (?)
...kényelmes létezésre várva...szájukat nagyra tátva...sült galamb jött...
de nem ízlik eléggé...túl rágós...vagy épp túl átsült...
...mindegy mi, csak jót ne mondjon...
nem vagyok biztos...immár semmiben...
nem adtok hitet...
nem vagytok lelkesek...
de húzzátok a szátok...pedig ez értetek van...
tenni nyögve tesztek...bármit is...pedig ennek...örülni kéne...
hálát nem látok...
meglepetést nem okoztok...legfeljebb rossz értelemben...
nem leptek meg, hogy úgy készülnétek...mintha ezen múlna sorsotok...
...pedig múlik...mint az idő...
termésetek ritka...
mosolyotok nincs...
az előre igennel nyugtázottat...utólag nemmel sújtjátok...
gondolkodóba estem...
gondolkodjatok el ti is...
mi a dolgotok...
mit kell(ene) naphosszat tennetek...
mit kaptatok...amit láthatóan nem becsültök...
...és mi lesz ennek (így) a vége (?)
2010. április 3., szombat
105th gondolat
Ma arra gondoltam,
az élet értelme...
keresni az élet értelmét... ez (maga) az élet értelme...
a keresésben lelt öröm... a magam falé vezető út...
alkotni az "értelem" érdekében... épít(i) az értelmét... a magamét és az életemét...
gondolni rá... hogy van értelme... megteremti az életet...
hiszen addig nem élek, míg tétlenül szemlélem, hogy mi történik (velem)...
ott kezdődik minden... a keresésnél...
a csüggedni nem akaró... lelkesedésnél...
ott kezdődik... az, amit életnek hiszel...
...de addig nincs részed benne...amíg meg nem alkottad... magad... magadnak...
a külső szemlélő nem részese a történetnek... bár lehet, átérzi,
lehet, megkönnyezi,
lehet sajnálja... magát...
de nem vesz részt...
nem tesz,
nem keres,
nem él...
az értelmet meglelni... a végső igazságot keresve...
reménytelen vállalkozás...
de...mégis... ez maga az élet... értelme...
az élet értelme...
keresni az élet értelmét... ez (maga) az élet értelme...
a keresésben lelt öröm... a magam falé vezető út...
alkotni az "értelem" érdekében... épít(i) az értelmét... a magamét és az életemét...
gondolni rá... hogy van értelme... megteremti az életet...
hiszen addig nem élek, míg tétlenül szemlélem, hogy mi történik (velem)...
ott kezdődik minden... a keresésnél...
a csüggedni nem akaró... lelkesedésnél...
ott kezdődik... az, amit életnek hiszel...
...de addig nincs részed benne...amíg meg nem alkottad... magad... magadnak...
a külső szemlélő nem részese a történetnek... bár lehet, átérzi,
lehet, megkönnyezi,
lehet sajnálja... magát...
de nem vesz részt...
nem tesz,
nem keres,
nem él...
az értelmet meglelni... a végső igazságot keresve...
reménytelen vállalkozás...
de...mégis... ez maga az élet... értelme...
2010. április 2., péntek
104th gondolat
Ma arra gondoltam,
semmit sem tudok az életről...
nem tudok semmit az életről...
hiszen még meg sem születtem,
egy koporsóba zárva várok...
várom az első lélegzet mindent elsöprő érzését...
a születés utáni élet... és a meg nem született lét határán...
mit sem tudok rólatok...
nekem egy önmagába zárt dimenzió eldugott bugyra jutott...
itt minden sötét... a semmi vesz körül...
vajon milyen lesz az "élet" mit hoz majd (?)
lesz-e értelem... értelme (?) élni... élet lesz-e az (?)
az önmagamra utaltság árnyék vagy tiszta, világos fény (?)
egyértelműbb ez, mint a hazug világ...
tisztábban látom:
kivel állok szemben...
kitől várhatom az eredményeket...
kire számíthatok...
de nektek nem ilyen egyértelmű a lét... ez... és...
magatok vagytok - a tömeg közepén álló ordító alak - akire nem figyel senki...
nem várom a születést... pedig csak sejtéseim vannak az életről...
semmit sem tudok az életről...
nem tudok semmit az életről...
hiszen még meg sem születtem,
egy koporsóba zárva várok...
várom az első lélegzet mindent elsöprő érzését...
a születés utáni élet... és a meg nem született lét határán...
mit sem tudok rólatok...
nekem egy önmagába zárt dimenzió eldugott bugyra jutott...
itt minden sötét... a semmi vesz körül...
vajon milyen lesz az "élet" mit hoz majd (?)
lesz-e értelem... értelme (?) élni... élet lesz-e az (?)
az önmagamra utaltság árnyék vagy tiszta, világos fény (?)
egyértelműbb ez, mint a hazug világ...
tisztábban látom:
kivel állok szemben...
kitől várhatom az eredményeket...
kire számíthatok...
de nektek nem ilyen egyértelmű a lét... ez... és...
magatok vagytok - a tömeg közepén álló ordító alak - akire nem figyel senki...
nem várom a születést... pedig csak sejtéseim vannak az életről...
2010. március 29., hétfő
103rd gondolat
Ma arra gondoltam,
minden búcsú nehéz...
él benned egy kép a jövőről: egy vízió, amelyben személyek, körülmények, események szerepelnek... ez egy amolyan terv, egy elképzelés... ami szerencsés esetben közel áll a realitásokhoz, s rendelkezik valós perspektívával... megvannak a lépések, legalábbis az első pár lépés, és a távlati alcélok...
tehát adott egy kép... részletekkel; ez a kép több, mint illúzió...
a tervben szereplő személyek tudnak a tervről - még, ha nem is akkora léptékben, mint te magad - és ők is részesei akarnak lenni...
...de mi van, ha valami, vagy valaki végül nem illik a képbe (?)
ha "valamiről" van szó, azaz tárgybeli, vagy részmegoldásbeli bökkenők akadnak, azzal könnyen megküzdesz...módosítod a képet, s úgy lépsz tovább...
viszont, ha "valaki" nem stimmel...akkor nehezebb a helyzet... a személyek nem tárgyak, s nem is részletek egy kirakósban...mégis úgy kell kezelned őket, ha pontos képed van a jövőről...s tudod merre tartasz...s ebbe valaki nem illik bele...
a búcsú mindig nehéz... még, ha az ismeretség csupán felszínes is... mégis valaki része volt a képnek...
minden búcsú nehéz...
él benned egy kép a jövőről: egy vízió, amelyben személyek, körülmények, események szerepelnek... ez egy amolyan terv, egy elképzelés... ami szerencsés esetben közel áll a realitásokhoz, s rendelkezik valós perspektívával... megvannak a lépések, legalábbis az első pár lépés, és a távlati alcélok...
tehát adott egy kép... részletekkel; ez a kép több, mint illúzió...
a tervben szereplő személyek tudnak a tervről - még, ha nem is akkora léptékben, mint te magad - és ők is részesei akarnak lenni...
...de mi van, ha valami, vagy valaki végül nem illik a képbe (?)
ha "valamiről" van szó, azaz tárgybeli, vagy részmegoldásbeli bökkenők akadnak, azzal könnyen megküzdesz...módosítod a képet, s úgy lépsz tovább...
viszont, ha "valaki" nem stimmel...akkor nehezebb a helyzet... a személyek nem tárgyak, s nem is részletek egy kirakósban...mégis úgy kell kezelned őket, ha pontos képed van a jövőről...s tudod merre tartasz...s ebbe valaki nem illik bele...
a búcsú mindig nehéz... még, ha az ismeretség csupán felszínes is... mégis valaki része volt a képnek...
2010. március 26., péntek
102nd gondolat
Ma arra gondoltam,
ha megyek, jönnek az ötletek...
inspiráló séták során merítek ihletet a túléléshez...
talán a friss levegő,
talán a mozgás,
talán a környezet folytonos változása okozza...
de menet közben jönnek a legjobb ötleteim...
nem, mintha egy helyben ülve teljesen passzív lennék...
többek között a blogom is ülve írom ;o)
ugyanakkor a legtöbb gondolat valahol...akárhol... menet közben támad... rám,
nincs kényszerítőerő...
nincs nyomás... csak nyomás és jön az agymenés...
nem mindig pozitív a gondolatmenet...de meglepő, hogy szinte mindig feldobom magam... végül...
több dolog jut eszembe, mint amennyit meg tudok jegyezni...
és gyorsabban, mint ahogy fel tudnám dolgozni...
éppen ezért szelektálok...
nem mindig akaratlagosan...
de sajnos az ötletek egy (java) része a feledésbe merül...
ha ritkán akad időm sétára... meglátszik...
a közérzetem... a haladás sebessége...
ha több a séta... haladok... velem együtt mennek a dolgok...
ha megyek, jönnek az ötletek...
inspiráló séták során merítek ihletet a túléléshez...
talán a friss levegő,
talán a mozgás,
talán a környezet folytonos változása okozza...
de menet közben jönnek a legjobb ötleteim...
nem, mintha egy helyben ülve teljesen passzív lennék...
többek között a blogom is ülve írom ;o)
ugyanakkor a legtöbb gondolat valahol...akárhol... menet közben támad... rám,
nincs kényszerítőerő...
nincs nyomás... csak nyomás és jön az agymenés...
nem mindig pozitív a gondolatmenet...de meglepő, hogy szinte mindig feldobom magam... végül...
több dolog jut eszembe, mint amennyit meg tudok jegyezni...
és gyorsabban, mint ahogy fel tudnám dolgozni...
éppen ezért szelektálok...
nem mindig akaratlagosan...
de sajnos az ötletek egy (java) része a feledésbe merül...
ha ritkán akad időm sétára... meglátszik...
a közérzetem... a haladás sebessége...
ha több a séta... haladok... velem együtt mennek a dolgok...
2010. március 25., csütörtök
101st gondolat
Ma arra gondoltam,
kiszámíthatatlan emberi természet...
van, ami nyilvánvalónak tűnik, de nem az...
vannak elvárható dolgok, amelyek mégsem egyértelműek...
van kötelesség, mely nem enged csüggedni, de a meglepetés ereje letaglóz...
hiszed, hogy magától értetődik... pedig nincs kiszámíthatatlanabb, mint az emberi természet...
hiszen ez a dolga... ez lenne...
de ki teszi a dolgát (?)
ki nem húzzak ki magát a felelősség alól (?)
nincs elvárható teljesítmény... csak önös érdekek vannak...
vagy megérti, hogy neki is ez a legjobb... vagy mozdulatlanul kitartja a tenyerét... szembe fordul veled és azt mondja: állj!
kiszámítható reakciók... amelyek akkor teljesülnek, amikor az érdek azt diktálja...
annak van igaza... akitől várunk valamit...
a megfelelés önző: önérdek... a megfeleltetés: kihasználás...
a válaszok mintázata aszerint alakul, ahogy a felek érdekérvényesítő törekvései közelednek, avagy távolodnak a folyamat során...
végtelenül kiszámíthatatlan...és egyben pontosan kiszámítható az emberi természet...
kiszámíthatatlan emberi természet...
van, ami nyilvánvalónak tűnik, de nem az...
vannak elvárható dolgok, amelyek mégsem egyértelműek...
van kötelesség, mely nem enged csüggedni, de a meglepetés ereje letaglóz...
hiszed, hogy magától értetődik... pedig nincs kiszámíthatatlanabb, mint az emberi természet...
hiszen ez a dolga... ez lenne...
de ki teszi a dolgát (?)
ki nem húzzak ki magát a felelősség alól (?)
nincs elvárható teljesítmény... csak önös érdekek vannak...
vagy megérti, hogy neki is ez a legjobb... vagy mozdulatlanul kitartja a tenyerét... szembe fordul veled és azt mondja: állj!
kiszámítható reakciók... amelyek akkor teljesülnek, amikor az érdek azt diktálja...
annak van igaza... akitől várunk valamit...
a megfelelés önző: önérdek... a megfeleltetés: kihasználás...
a válaszok mintázata aszerint alakul, ahogy a felek érdekérvényesítő törekvései közelednek, avagy távolodnak a folyamat során...
végtelenül kiszámíthatatlan...és egyben pontosan kiszámítható az emberi természet...
2010. március 24., szerda
100th gondolat
Ma arra gondoltam,
a létezésnek se íze...se bűze...
él a lélegző hit, a zsebben felejtett kulcs nyitotta ládika,
a lét centrumában heverő ego... sápadt torzszülötte álmoknak...
vérangyal száll a háztetőre, lomhán huppan a cserépen,
gubbaszt hajnalig, majd letépi a zsindelyt...
képedbe nevet a révedő tétlenség, unalomban sóhajtozó mélabú,
az önsajnálat tükre fogva tartja tekinteted...
fókuszál a mozdulatlan harc kellős közepén, szálfaegyenes termet,
az idő dermedt meg (?) vagy a tér szűkült cseppnyi térfogatba (?)
beékelődött tudat, meghasadt személyiség...törtető az egyik,
vele küzd a léha...az kerekedik felül, kinek oka van a létezésre...
sorok végén pontok... folytonosságot... továbbgondolhatóságot,
lezáratlanságot sugallnak... pedig minden el van döntve...
él bennem a halál, ezer színnel játszik, s mind sötétszürke,
nekem zenél egyetlen hangján, búg és sivít...mindörökre...
a rím üteme döngeti koponyám, túl vagyok életem undorán,
vért köp arcomba a kín, magam vagyok idebenn...s odakinn...
képek zanzája az emlékezet... önmagamra legkevésbé emlékeztet,
távoli homályos, tegnapi talányos, ingoványos...emlékezni bűntett...
lép a lét...tőlem el...
a létezésnek se íze...se bűze...
él a lélegző hit, a zsebben felejtett kulcs nyitotta ládika,
a lét centrumában heverő ego... sápadt torzszülötte álmoknak...
vérangyal száll a háztetőre, lomhán huppan a cserépen,
gubbaszt hajnalig, majd letépi a zsindelyt...
képedbe nevet a révedő tétlenség, unalomban sóhajtozó mélabú,
az önsajnálat tükre fogva tartja tekinteted...
fókuszál a mozdulatlan harc kellős közepén, szálfaegyenes termet,
az idő dermedt meg (?) vagy a tér szűkült cseppnyi térfogatba (?)
beékelődött tudat, meghasadt személyiség...törtető az egyik,
vele küzd a léha...az kerekedik felül, kinek oka van a létezésre...
sorok végén pontok... folytonosságot... továbbgondolhatóságot,
lezáratlanságot sugallnak... pedig minden el van döntve...
él bennem a halál, ezer színnel játszik, s mind sötétszürke,
nekem zenél egyetlen hangján, búg és sivít...mindörökre...
a rím üteme döngeti koponyám, túl vagyok életem undorán,
vért köp arcomba a kín, magam vagyok idebenn...s odakinn...
képek zanzája az emlékezet... önmagamra legkevésbé emlékeztet,
távoli homályos, tegnapi talányos, ingoványos...emlékezni bűntett...
lép a lét...tőlem el...
2010. március 22., hétfő
99th gondolat
Ma arra gondoltam,
visszatérő fájdalom...
a fájdalom nem állandó,
de nem is hagy magadra teljesen...
veled van, rejtőzik a háttérben, akkor is, amikor látszólag minden rendben...
a fájdalom kell... onnan tudod, hogy még élsz...hogy fáj...
a fájdalom (ingadozása) múlása is kell... az enyhülést hozó percek... órák adnak értelmet az összes többinek... olyan ez, mint mikor a nagy zajból hazaérvén... a mélyen búgó csend ölel körül...
fáj az igazság...
és fájnak a hazug szavak...
fáj, ha nem jön össze...
és utóbb fáj, ha összejött...
az értelem mögött megbúvó értelmetlen létezés, a fájdalmon alapuló kérlelhetetlen múlandóság... a veled nélkül töltött idő... maga a "fáj" nem visz közelebb... de el sem távolít a végső igazságtól... mert az sem más... Te magad fájsz...
visszatérő fájdalom...
a fájdalom nem állandó,
de nem is hagy magadra teljesen...
veled van, rejtőzik a háttérben, akkor is, amikor látszólag minden rendben...
a fájdalom kell... onnan tudod, hogy még élsz...hogy fáj...
a fájdalom (ingadozása) múlása is kell... az enyhülést hozó percek... órák adnak értelmet az összes többinek... olyan ez, mint mikor a nagy zajból hazaérvén... a mélyen búgó csend ölel körül...
fáj az igazság...
és fájnak a hazug szavak...
fáj, ha nem jön össze...
és utóbb fáj, ha összejött...
az értelem mögött megbúvó értelmetlen létezés, a fájdalmon alapuló kérlelhetetlen múlandóság... a veled nélkül töltött idő... maga a "fáj" nem visz közelebb... de el sem távolít a végső igazságtól... mert az sem más... Te magad fájsz...
2010. március 21., vasárnap
98th gondolat
Ma arra gondoltam,
időben...
az idő látszólagos és tényleges iránya csupán bizonyos kauzális tényezők miatt fonódik szorosan össze...
a múltbeli eseményekre gyakorolt hatás ugyanis nem fikció...
gondolj csak bele, hányszor történt már olyan, hogy egy bizonyos dologra másként emlékeztél, mint mások, s végül (amennyiben ez egy fontos, és eldöntendő kérdést hozott létre) valamelyikőtök álláspontja (azaz a múltról alkotott elképzelése - állítása) győzött... ebben az esetben a múlt és annak hatásai is átértékelődtek...
ugyanez... majdnem ugyanígy zajlik a nagyobb léptékű dolgokkal kapcsolatban úgyszintén... hogy mást ne mondjak, a történelem a legjobb példa...
de "kicsiben" önmagad vívódásai által ugyancsak átszínezed a múltat...
tetteidet racionalizálod...
magyarázatot találsz összefüggésekre...
kifogásokat a meg nem tett, vagy éppen a megtett (viselt) dolgaidra...
a múlt és vele az idő...
tehát, képlékeny szövet...
a megváltoztathatatlan (legelőször említett) kauzális tényezők miatt hisszük, hogy az idő látszólagos és tényleges iránya egy és ugyanaz...
időben...
az idő látszólagos és tényleges iránya csupán bizonyos kauzális tényezők miatt fonódik szorosan össze...
a múltbeli eseményekre gyakorolt hatás ugyanis nem fikció...
gondolj csak bele, hányszor történt már olyan, hogy egy bizonyos dologra másként emlékeztél, mint mások, s végül (amennyiben ez egy fontos, és eldöntendő kérdést hozott létre) valamelyikőtök álláspontja (azaz a múltról alkotott elképzelése - állítása) győzött... ebben az esetben a múlt és annak hatásai is átértékelődtek...
ugyanez... majdnem ugyanígy zajlik a nagyobb léptékű dolgokkal kapcsolatban úgyszintén... hogy mást ne mondjak, a történelem a legjobb példa...
de "kicsiben" önmagad vívódásai által ugyancsak átszínezed a múltat...
tetteidet racionalizálod...
magyarázatot találsz összefüggésekre...
kifogásokat a meg nem tett, vagy éppen a megtett (viselt) dolgaidra...
a múlt és vele az idő...
tehát, képlékeny szövet...
a megváltoztathatatlan (legelőször említett) kauzális tényezők miatt hisszük, hogy az idő látszólagos és tényleges iránya egy és ugyanaz...
2010. március 19., péntek
97th gondolat
Ma arra gondoltam,
eredeti szándék....
mi sül ki belőle (?)
ahhoz képest, amit eredetileg:
mondani,
tenni,
elérni...
akartál (?)
a kontextus, s az egymásra hatás,
a szituáció adta keretek,
a szubjektum és az affektív reakciók,
a védekezés,
az érvek elaborációja,
a fogadókészség,
a belátás...a beismerés képessége,
mind-mind hat arra, hogy végül célba érjen az eredeti szándék...
eredeti szándék....
mi sül ki belőle (?)
ahhoz képest, amit eredetileg:
mondani,
tenni,
elérni...
akartál (?)
a kontextus, s az egymásra hatás,
a szituáció adta keretek,
a szubjektum és az affektív reakciók,
a védekezés,
az érvek elaborációja,
a fogadókészség,
a belátás...a beismerés képessége,
mind-mind hat arra, hogy végül célba érjen az eredeti szándék...
2010. március 18., csütörtök
96th gondolat
Ma arra gondoltam,
vetítés...
vetít a rossz,
és vetít a jó,
vetítesz másoknak,
és magadnak vetítesz leginkább...
vetít a sors,
vetít a szerencse,
és vetít a végzet,
vetít minden,
vetítés az élet,
és vetítés, hogy utána bármi jönne...
vetítesz, hogy jobban,
hogy többnek,
hogy okosabbnak,
hogy vonzóbbnak tűnj...
képeket...modort...tekintetet,
viszonyulást...kedvet...magad vetíted...
magadnak, s mindazoknak, akikről azt hiszed (vagy azt szeretnéd hinni) érdekli őket...
ha a vetítés véget ér... ott kezdődsz majd Te,
ha vissza tudnád nézni... amit vetítettél,
vajon mit gondolnál (?)
kritikus néző... esztéta lennél...
vagy elhinnéd a mesét... a meséd...
a film nem ér véget, ott ahol a véged,
nélküled is forog a vetítő,
csak magadnak vagy főszereplő...
vetítés...
vetít a rossz,
és vetít a jó,
vetítesz másoknak,
és magadnak vetítesz leginkább...
vetít a sors,
vetít a szerencse,
és vetít a végzet,
vetít minden,
vetítés az élet,
és vetítés, hogy utána bármi jönne...
vetítesz, hogy jobban,
hogy többnek,
hogy okosabbnak,
hogy vonzóbbnak tűnj...
képeket...modort...tekintetet,
viszonyulást...kedvet...magad vetíted...
magadnak, s mindazoknak, akikről azt hiszed (vagy azt szeretnéd hinni) érdekli őket...
ha a vetítés véget ér... ott kezdődsz majd Te,
ha vissza tudnád nézni... amit vetítettél,
vajon mit gondolnál (?)
kritikus néző... esztéta lennél...
vagy elhinnéd a mesét... a meséd...
a film nem ér véget, ott ahol a véged,
nélküled is forog a vetítő,
csak magadnak vagy főszereplő...
2010. március 17., szerda
95th gondolat
Ma arra gondoltam,
életben maradni...
maradj velem,
egyetlenem,
engedd, hogy éljek,
nem kellenek részek,
áthúzott egész,
megnyugvást remélsz...
benn vagyok,
értéket...mértéket árulok,
lélegzik még,
mellkasán lék,
süvít a szél, a fák tetején,
koronás darvak agyvelején...
szomorú az ünnep,
nektek ütleg,
nekünk szüntelen munka,
a nap, mint kályha,
ontja dermesztő melegét,
bele remeg még,
a félszemű tacskó,
keréken guruló,
árva lét...két élet...
maradni térek...
bennem az idő spirális görbe,
vissza-és vissza lök a gödörbe,
nekem a tér, hanyatló hajlam,
körben a vér, kering agyamban,
tőlem a távol, oly közeli érzés,
ne lépj be ide, ez túl nagy sértés,
menni a perccel, élni valóban,
temetni jöttem, talpig aranyban,
magamnak írom, keresetlen szavam,
közben el tiprom, selejtes magam...
a téridő közrefog mindent...
bólint a kaszás...kezével intett...
életben maradni...
maradj velem,
egyetlenem,
engedd, hogy éljek,
nem kellenek részek,
áthúzott egész,
megnyugvást remélsz...
benn vagyok,
értéket...mértéket árulok,
lélegzik még,
mellkasán lék,
süvít a szél, a fák tetején,
koronás darvak agyvelején...
szomorú az ünnep,
nektek ütleg,
nekünk szüntelen munka,
a nap, mint kályha,
ontja dermesztő melegét,
bele remeg még,
a félszemű tacskó,
keréken guruló,
árva lét...két élet...
maradni térek...
bennem az idő spirális görbe,
vissza-és vissza lök a gödörbe,
nekem a tér, hanyatló hajlam,
körben a vér, kering agyamban,
tőlem a távol, oly közeli érzés,
ne lépj be ide, ez túl nagy sértés,
menni a perccel, élni valóban,
temetni jöttem, talpig aranyban,
magamnak írom, keresetlen szavam,
közben el tiprom, selejtes magam...
a téridő közrefog mindent...
bólint a kaszás...kezével intett...
2010. március 16., kedd
94th gondolat
Ma arra gondoltam,
akarva... akaratlan...
akarva térsz rá az útra...
akarva hagyod ott az előzőt...
akarva éred utol árnyékod...
akarva téped képed szét...
akaratlan fészkelődsz, ha nem vagy egyenes...
akaratlan kerekedik el arcod a meglepetéstől...
akaratlan vérzik szíved álmodért...
akaratlan kerít hatalmába lételem...
akarva... akaratlan... életed...
terelsz... terel... életed...
.........................................................................................
zsebbe gyömöszölt fohászod,
lopva az eget pásztázod,
mintha lenne odafent,
ki meghallja néma pamfleted...
magadat gúnyolod gőgösen,
ajkad harapod görcsösen,
tükör nem látott réges-rég,
feled a képed...rémes még...
kapaszkodó e röpirat,
szakadék széli fuvallat,
nem ereszt a bús remény,
Te maradtál csak...Te költemény...
akarva... akaratlan...
akarva térsz rá az útra...
akarva hagyod ott az előzőt...
akarva éred utol árnyékod...
akarva téped képed szét...
akaratlan fészkelődsz, ha nem vagy egyenes...
akaratlan kerekedik el arcod a meglepetéstől...
akaratlan vérzik szíved álmodért...
akaratlan kerít hatalmába lételem...
akarva... akaratlan... életed...
terelsz... terel... életed...
.........................................................................................
zsebbe gyömöszölt fohászod,
lopva az eget pásztázod,
mintha lenne odafent,
ki meghallja néma pamfleted...
magadat gúnyolod gőgösen,
ajkad harapod görcsösen,
tükör nem látott réges-rég,
feled a képed...rémes még...
kapaszkodó e röpirat,
szakadék széli fuvallat,
nem ereszt a bús remény,
Te maradtál csak...Te költemény...
2010. március 15., hétfő
93rd gondolat
Ma arra gondoltam,
a veszély valós...
minden ablakból, minden fűszál alól, minden sarok mögül...
lesnek rám...
nincs egy nyugodt perc, egy nyugodt gondolat, nincs megnyugvás...
mert lesben állnak...
a paranoia hétköznapi...
az üldözési mánia megszokott...
a rettegés része az életnek...
vadak lakta vidék, ragadozók...kik egymás sebeit tépik...
nincs áldozat...és csak áldozatok vannak...
nincs kegyelem...de kegyetlen...kegyhelyen... kegyet nem...gyakorol senki sem...
ezen a helyen...itt a helyem... otthonom, hol otthon lom...
lelomboz az adrenalin...mit sem ér az emberi kín...
e planétán...mászom egy falétrán... fel a mennybe... oda menj be...
nincs ajtaja...de fala sincs... lakhatatlan...rajta kilincs... benne a kincs... Te magad... örzöd, míg megremeg szavad... keres a remény... válaszod szerény... álmodban serény... fejeden sörény... testedben sörét... vadászod issza a sörét... puskája, s üvege tövét... ragadja meg a sötét... lelke mint temető... maga a teremtő... kedvelem ezért őt... mert rengeteg lelket ölt...le...puszta ökle...
szememből hiányzik a félelem,
nevetek éberen,
halálom kérlelem,
vegye el életem,
vigye és egye meg,
csak végre tegye meg,
de nem fenyeget,
elkerül engem(et)...
a veszély valós...de szánalom,
rekedten ordítva vállalom,
eladó a feltevés...
jutalma...az ébredés...s a felejtés...
ki felejt, és... ébred...
magára támad a véreb,
jéggé fagyott véred,
patakokban habzik a lélek...
fél, ki nem egész...
ha nem vagy egész...félsz,
tétován remélsz,
így halsz...így élsz...
a veszély valós...
minden ablakból, minden fűszál alól, minden sarok mögül...
lesnek rám...
nincs egy nyugodt perc, egy nyugodt gondolat, nincs megnyugvás...
mert lesben állnak...
a paranoia hétköznapi...
az üldözési mánia megszokott...
a rettegés része az életnek...
vadak lakta vidék, ragadozók...kik egymás sebeit tépik...
nincs áldozat...és csak áldozatok vannak...
nincs kegyelem...de kegyetlen...kegyhelyen... kegyet nem...gyakorol senki sem...
ezen a helyen...itt a helyem... otthonom, hol otthon lom...
lelomboz az adrenalin...mit sem ér az emberi kín...
e planétán...mászom egy falétrán... fel a mennybe... oda menj be...
nincs ajtaja...de fala sincs... lakhatatlan...rajta kilincs... benne a kincs... Te magad... örzöd, míg megremeg szavad... keres a remény... válaszod szerény... álmodban serény... fejeden sörény... testedben sörét... vadászod issza a sörét... puskája, s üvege tövét... ragadja meg a sötét... lelke mint temető... maga a teremtő... kedvelem ezért őt... mert rengeteg lelket ölt...le...puszta ökle...
szememből hiányzik a félelem,
nevetek éberen,
halálom kérlelem,
vegye el életem,
vigye és egye meg,
csak végre tegye meg,
de nem fenyeget,
elkerül engem(et)...
a veszély valós...de szánalom,
rekedten ordítva vállalom,
eladó a feltevés...
jutalma...az ébredés...s a felejtés...
ki felejt, és... ébred...
magára támad a véreb,
jéggé fagyott véred,
patakokban habzik a lélek...
fél, ki nem egész...
ha nem vagy egész...félsz,
tétován remélsz,
így halsz...így élsz...
2010. március 14., vasárnap
92nd gondolat
Ma arra gondoltam,
ambíció...
szükség van rá, hiszek benne...
nagyképűen azt mondom: érzem...
és keresem másokban...
de sokan tévúton járnak...
még többen nem járnak (semmilyen) úton
nem hajtja őket semmi...
hiszen az ambíció hajtóerő... táplálkozik:
divatból...
tévedésből...
belső késztetésből...
külső ösztönzőkből...
haszonlesésből...
őszinte elhivatottságból...
hatalomvágyból...
bármelyik jobb... mint a semmi...
persze nem mindegy, hogy a fenti felsorolásból melyik érvényesül...
de egyet le merek szögezni:
a jónak tűnő hajtóerő ugyanúgy elvihet a rossz irányba; mint amilyen eséllyel a kevésbé szimpatikus is a jó irányba sodorhat.
ambíció...
szükség van rá, hiszek benne...
nagyképűen azt mondom: érzem...
és keresem másokban...
de sokan tévúton járnak...
még többen nem járnak (semmilyen) úton
nem hajtja őket semmi...
hiszen az ambíció hajtóerő... táplálkozik:
divatból...
tévedésből...
belső késztetésből...
külső ösztönzőkből...
haszonlesésből...
őszinte elhivatottságból...
hatalomvágyból...
bármelyik jobb... mint a semmi...
persze nem mindegy, hogy a fenti felsorolásból melyik érvényesül...
de egyet le merek szögezni:
a jónak tűnő hajtóerő ugyanúgy elvihet a rossz irányba; mint amilyen eséllyel a kevésbé szimpatikus is a jó irányba sodorhat.
2010. március 12., péntek
91st gondolat
Ma arra gondolat,
a munkamegosztás illúzió...
amit nem magam intézek... az többnyire meg sem történik...
vagy még rosszabb...
megtörténik valami, aminek nem volna szabad...
ami nem használ, az árt...
ha nem történik semmi, az is árt...
ha elhitetik velem, hogy történt valami, de mégsem, az is ártalmas...
megosztani a munkát... hasznosnak tűnik...
jól hangzik, hogy nem mindent nekem kell megtennem...
de vajon más is ugyanúgy teszi, mint magam...
van-e annyi motiváció (?)
van-e annyi ambíció (?)
van-e annyi eltökéltség (?)
van-e annyi kötelességtudat (?)
van-e annyi tisztesség (?)
van-e annyi felelősség (?)
...és hisz-e annyira:
a sikerben...
a létjogosultságban...
abban, amit mond (amit mondani kell)...
hisz-e benne eléggé (?)
...sőt... tudja-e biztosan (?)
még azok sem tudják, akikre a leginkább vonatkozik...
...én mégis honnan tudom (?)
mert tudom...
a munkamegosztás illúzió...
amit nem magam intézek... az többnyire meg sem történik...
vagy még rosszabb...
megtörténik valami, aminek nem volna szabad...
ami nem használ, az árt...
ha nem történik semmi, az is árt...
ha elhitetik velem, hogy történt valami, de mégsem, az is ártalmas...
megosztani a munkát... hasznosnak tűnik...
jól hangzik, hogy nem mindent nekem kell megtennem...
de vajon más is ugyanúgy teszi, mint magam...
van-e annyi motiváció (?)
van-e annyi ambíció (?)
van-e annyi eltökéltség (?)
van-e annyi kötelességtudat (?)
van-e annyi tisztesség (?)
van-e annyi felelősség (?)
...és hisz-e annyira:
a sikerben...
a létjogosultságban...
abban, amit mond (amit mondani kell)...
hisz-e benne eléggé (?)
...sőt... tudja-e biztosan (?)
még azok sem tudják, akikre a leginkább vonatkozik...
...én mégis honnan tudom (?)
mert tudom...
2010. március 11., csütörtök
90th gondolat
Ma arra gondoltam,
felesleges...
felesleges szavak; a levegőben lógó izzadt, felkavart indulat...
felesleges remény; hinni benne... te szegény...
felesleges ébredés; sehová sem vezető kétkedés...
felesleges ígéretek; be nem tartott, hazug keret...
felesleges vallomás; fület nem találó rémült alkotás...
felesleges értékek; belül ébredő térképen...
felesleges életem; feles... nem egészleges énnekem...
felesleges...
felesleges szavak; a levegőben lógó izzadt, felkavart indulat...
felesleges remény; hinni benne... te szegény...
felesleges ébredés; sehová sem vezető kétkedés...
felesleges ígéretek; be nem tartott, hazug keret...
felesleges vallomás; fület nem találó rémült alkotás...
felesleges értékek; belül ébredő térképen...
felesleges életem; feles... nem egészleges énnekem...
2010. március 10., szerda
89th gondolat
Ma arra gondoltam,
gazdasági érdek...
mennyit ér a gazdagság (?)
drága-e érte az emberélet, vagy feláldozható (?)
lehet-e... szabad-e eszmék és ideológiák mögé bújtatni a halálba küldött lelkek érékét...
hiszen forintra kiszámolható minden elvesztett élet... és még az sem titok, hogy ebből hasznot húznak...
fegyverek... lőszer... haditechnika... szállítás... és a többi és a többi...
mind-mind hasznot hajt... és életeket követel...
filmek... dalok... könyvek... versek... mind-mind egy tévképzetet erősítenek:
kell a háború
erkölcsre... hazafiasságra... hősiességre hivatkoznak...
elhiszik... megteszik... meghalnak...
elmennek meghalni...
az utolsó pillanatban - már, ha felfogják, hogy ez épp az - mind megbánják... de legtöbben már korábban...
mások élvezik... pedig nem volna szabad... nekik végképp nincs ott a helyük...
ők ölni...s nem halni mennek... de ők is halnak...
ezrek helyeslik... milliók helytelenítik...
mégse... és mégis...
...a halál... gazdasági érdek.
gazdasági érdek...
mennyit ér a gazdagság (?)
drága-e érte az emberélet, vagy feláldozható (?)
lehet-e... szabad-e eszmék és ideológiák mögé bújtatni a halálba küldött lelkek érékét...
hiszen forintra kiszámolható minden elvesztett élet... és még az sem titok, hogy ebből hasznot húznak...
fegyverek... lőszer... haditechnika... szállítás... és a többi és a többi...
mind-mind hasznot hajt... és életeket követel...
filmek... dalok... könyvek... versek... mind-mind egy tévképzetet erősítenek:
kell a háború
erkölcsre... hazafiasságra... hősiességre hivatkoznak...
elhiszik... megteszik... meghalnak...
elmennek meghalni...
az utolsó pillanatban - már, ha felfogják, hogy ez épp az - mind megbánják... de legtöbben már korábban...
mások élvezik... pedig nem volna szabad... nekik végképp nincs ott a helyük...
ők ölni...s nem halni mennek... de ők is halnak...
ezrek helyeslik... milliók helytelenítik...
mégse... és mégis...
...a halál... gazdasági érdek.
2010. március 9., kedd
88th gondolat
Ma arra gondoltam,
engedd el...
ha elengeded magad...
szabadabb lehetsz... bár lehet, jobban érzed magad saját korlátaid között...
ha elengeded a szavakat... a füled mellett...
megóvhatod magad... bár lehet, meg akarsz felelni... változni vágysz...
ha elengeded a bántó gondolatokat...
könnyebb lesz a lelked... bár lehet, kell a szenvedés... hiányozna...
ha elengeded a kezét...
önálló lehet... bár lehet, félsz az önállóságától... magányodtól rettegsz...
ha elengeded a peremét...
nem ragaszkodsz többé életedhez... bár lehet, ragaszkodni... élni vágysz még...
ha elengeded...
elmegy...elhagy... bár lehet, mennél inkább vele... bárhová is tart...
ha elengeded a perceket...
óráid maradnak magadra... bár lehet, jobban félsz magaddal lenni, mint mások társaságában...
ha elengeded a kormányt...
sodródhatsz... bár lehet, a kontroll számodra többet ér...
ha elengeded... nincs több "ha"...
engedd el!
engedd el...
ha elengeded magad...
szabadabb lehetsz... bár lehet, jobban érzed magad saját korlátaid között...
ha elengeded a szavakat... a füled mellett...
megóvhatod magad... bár lehet, meg akarsz felelni... változni vágysz...
ha elengeded a bántó gondolatokat...
könnyebb lesz a lelked... bár lehet, kell a szenvedés... hiányozna...
ha elengeded a kezét...
önálló lehet... bár lehet, félsz az önállóságától... magányodtól rettegsz...
ha elengeded a peremét...
nem ragaszkodsz többé életedhez... bár lehet, ragaszkodni... élni vágysz még...
ha elengeded...
elmegy...elhagy... bár lehet, mennél inkább vele... bárhová is tart...
ha elengeded a perceket...
óráid maradnak magadra... bár lehet, jobban félsz magaddal lenni, mint mások társaságában...
ha elengeded a kormányt...
sodródhatsz... bár lehet, a kontroll számodra többet ér...
ha elengeded... nincs több "ha"...
engedd el!
2010. március 8., hétfő
87th gondolat
Ma arra gondoltam,
valamit másképp...
vannak napok, mikor az élet félresiklott vonathoz hasonlóan, szerteszana heverő vagonok, összetört ablakokból félig kilógó holttestek látomására emlékeztet...
a kerék alá szorult, gyermekét kezében szorongató anya, a lelkiismeret utolsó szikrájával kapaszkodik a lét síkjának peremébe... lába összeroncsolódott a hatalmas teher alatt, mégsem akar "menni" még... ragaszkodik... ehhez a sekélyes... alantas féligáteresztő hártyán át nézett világhoz...
minden nap monoton vonatom kattogó zaja... fülembe altatót szór... mélabús révületben szendergő félig élő... félig holt teremtménnyé zsugorítva ambícióm hegymagas ormait...
...a valóság ez (?) vagy épp most rugaszkodtam el szilárd talajomról (?)
a béke és a magány maga a rettegés (?) vagy a félrekongatott zendülő harangok lármája kéne, hogy felrázzon (?)
a kétségem tévedés (?) vagy a bizonyosság a reménytelenben (?)
van kapaszkodó a süppedő... tehetetlenségében olvadó aszfalt világban...
van, aki úgyszintén a felszínre tör... mert a semmittevés nyomása... a mély nyomasztó beletörődés ekvivalens számára a létezés végével... s mivel még élni vágy... érezni, ahogy átjárja az élet... és ezért tesz(i) is...
sokan csak papolnak... okoskodnak... van, ki el is hiszi, amit mond... de szavai mozdulatlanságba dermedt tétlen szobrok neszei csupán... nem a mozgókép világának lakói...
mások tesznek... de nem gondolnak... se előre... se végig... se utólag... se vissza... nekik néha szerencséjük van...
megint mások agyalnak napestig... terveket szőnek... kidolgoznak... érvelnek... és végül elteszik az egészet egy fiókba...
de a legtöbben nem is tesznek... nem is beszélnek... nem is gondolnak... úgy tesznek, mintha élnének... de nem csapják be ezzel csak a hozzájuk hasonlókat... a vegetálás nem valódi élet... látszólag eleget tesz az élet definíciójának, hiszen esznek, alszanak és szaporodnak is... de ez akkor is csak utánzata annak, amit Életnek hívunk... a fajfenntartás érdekében robotoló hangyák léte nem kérdőjeles... de emberként ennyi nem elég... nem volna szabad, hogy elég legyen...
vonatom szétszóródott roncsai... a vagonok törmeléke közt, azért akad még élet: a kivérzett anya kezében szuszogó gyermek...
magam vagyok a remény... önmagam medrének alakítója...
valamit másképp...
vannak napok, mikor az élet félresiklott vonathoz hasonlóan, szerteszana heverő vagonok, összetört ablakokból félig kilógó holttestek látomására emlékeztet...
a kerék alá szorult, gyermekét kezében szorongató anya, a lelkiismeret utolsó szikrájával kapaszkodik a lét síkjának peremébe... lába összeroncsolódott a hatalmas teher alatt, mégsem akar "menni" még... ragaszkodik... ehhez a sekélyes... alantas féligáteresztő hártyán át nézett világhoz...
minden nap monoton vonatom kattogó zaja... fülembe altatót szór... mélabús révületben szendergő félig élő... félig holt teremtménnyé zsugorítva ambícióm hegymagas ormait...
...a valóság ez (?) vagy épp most rugaszkodtam el szilárd talajomról (?)
a béke és a magány maga a rettegés (?) vagy a félrekongatott zendülő harangok lármája kéne, hogy felrázzon (?)
a kétségem tévedés (?) vagy a bizonyosság a reménytelenben (?)
van kapaszkodó a süppedő... tehetetlenségében olvadó aszfalt világban...
van, aki úgyszintén a felszínre tör... mert a semmittevés nyomása... a mély nyomasztó beletörődés ekvivalens számára a létezés végével... s mivel még élni vágy... érezni, ahogy átjárja az élet... és ezért tesz(i) is...
sokan csak papolnak... okoskodnak... van, ki el is hiszi, amit mond... de szavai mozdulatlanságba dermedt tétlen szobrok neszei csupán... nem a mozgókép világának lakói...
mások tesznek... de nem gondolnak... se előre... se végig... se utólag... se vissza... nekik néha szerencséjük van...
megint mások agyalnak napestig... terveket szőnek... kidolgoznak... érvelnek... és végül elteszik az egészet egy fiókba...
de a legtöbben nem is tesznek... nem is beszélnek... nem is gondolnak... úgy tesznek, mintha élnének... de nem csapják be ezzel csak a hozzájuk hasonlókat... a vegetálás nem valódi élet... látszólag eleget tesz az élet definíciójának, hiszen esznek, alszanak és szaporodnak is... de ez akkor is csak utánzata annak, amit Életnek hívunk... a fajfenntartás érdekében robotoló hangyák léte nem kérdőjeles... de emberként ennyi nem elég... nem volna szabad, hogy elég legyen...
vonatom szétszóródott roncsai... a vagonok törmeléke közt, azért akad még élet: a kivérzett anya kezében szuszogó gyermek...
magam vagyok a remény... önmagam medrének alakítója...
2010. március 5., péntek
86th gondolat
Ma arra gondoltam,
teremtés...
az elme teremtő ereje határozza meg létezésünk mibenlétét...
elménk teremt (mindent):
helyzeteket... amelyekre vágyunk... s amelyektől félünk,
kapcsolatokat... emberek és emberek... dolgok és dolgok... emberek és dolgok között,
képeket... számunkra a valóságról... nekünk, a saját szűrőnkön át,
élményeket... ahogy a dolgokat megéljük... egyedi színezetet ad... értelmez, vagy épp értelmetlenné tesz...
mind(en) az elme "teremtményei"
mi magunk vagyunk elménk teremtésének legfőbb bizonyítékai...
nem is létezne az az entitás, akit magunkkal azonosítunk... hacsak elménk meg nem alkotta volna számunkra...
örömünk,
és nyomorúságunk...
magányunk,
és társaságunk... elménk hozza létre...
önbeteljesítő félelmeink megteremtik azokat a szituációkat, amelyeket épp elkerülni igyekeznénk... magunkat kergetjük a labirintus zsákutcáiba...
a Teremtő is 6 nap alatt álmodta meg... mindezt...
..............................................................................................
váratlan fordulat, az utca végén indulat,
indulok és megszegem, magamnak tett ígéretem,
fekete szavak, hely alig marad,
kelletlen teremtésem, elrendelt temetésem...
teremtés...
az elme teremtő ereje határozza meg létezésünk mibenlétét...
elménk teremt (mindent):
helyzeteket... amelyekre vágyunk... s amelyektől félünk,
kapcsolatokat... emberek és emberek... dolgok és dolgok... emberek és dolgok között,
képeket... számunkra a valóságról... nekünk, a saját szűrőnkön át,
élményeket... ahogy a dolgokat megéljük... egyedi színezetet ad... értelmez, vagy épp értelmetlenné tesz...
mind(en) az elme "teremtményei"
mi magunk vagyunk elménk teremtésének legfőbb bizonyítékai...
nem is létezne az az entitás, akit magunkkal azonosítunk... hacsak elménk meg nem alkotta volna számunkra...
örömünk,
és nyomorúságunk...
magányunk,
és társaságunk... elménk hozza létre...
önbeteljesítő félelmeink megteremtik azokat a szituációkat, amelyeket épp elkerülni igyekeznénk... magunkat kergetjük a labirintus zsákutcáiba...
a Teremtő is 6 nap alatt álmodta meg... mindezt...
..............................................................................................
váratlan fordulat, az utca végén indulat,
indulok és megszegem, magamnak tett ígéretem,
fekete szavak, hely alig marad,
kelletlen teremtésem, elrendelt temetésem...
2010. március 4., csütörtök
85th gondolat
Ma arra gondoltam,
kész az, amit készként tálalnak...
a végtermékkel találkozik a "vevő"...
nem látja mennyi munka,
mennyi fáradtság,
mennyi ötletelés,
mennyi bizonytalanság... volt, amíg készült...
egy egészet kap... amiről majd eldönti tetszik-e vagy sem...
persze az nem szerencsés, ha valami félkészen kerül a fogyasztó elé...
vagy, ha félkésznek látszik...
a legtöbbször nem a körvonalakra, hanem a konkrétumokra kíváncsiak...
egy ötlet - legyen bár briliáns - mindenkinek mást jelent elmondva, elmesélve...
...így a hatás is kétséges... sőt, az elvárások (a kész dologgal kapcsolatban) is csalókák lehetnek...
a kézzelfogható, hallható, ízlelhető "kész" érdemes arra, hogy a publikum elé kerüljön...
sokan kíváncsiak a kulisszatitkokra ( a munkafolyamatok érdekesek, tanulságosak), ámbár ez jellemzően már csak egy jól sikerült végleges változat kapcsán igaz... vagy, ha már letett az alkotó valami érdekeset, értékeset az asztalra...
a végeredménynek tükröznie kell alkotója szándékát, avagy teret kell engednie a befogadóban a saját impresszió kialakításának...
vannak konkrét - vitathatatlan, bár viszonyítható - dolgok: valami vagy gyors, vagy nem, vagy kék, vagy más színű... de a legtöbb (fontos) dolog nem ennyire egzakt, sokkal inkább szubjektív döntési kritériumok és mechanizmusok konklúziója...
tehát, a kész sem mindenkinek egyformán egész... és nem is kell, hogy mindenkinek meg akarjon felelni - tekintve e küldetés lehetetlen voltát - felesleges ábránd volna...
ugyanakkor kitűzhet az alkotó egy célcsoportot, akinek szánja produktumát... legyen az egy mondat az éterbe... vagy egy üvegcserepekből épített felhőkarcoló...
...többnyire szólni (mondani) akar valamit... valakinek...
...hatni akar... valahogy... valakire...
s végül a csomag vagy eljut a címzetthez, vagy mellétalál... vagy érti a befogadó, vagy fel sem fogja, hogy neki szól...
szememmel ordítom... ölelj most,
ajkamba harapva... eltapos,
kezem tördelve... toporgok,
fájdalmam édes... belül vonyítok,
de nem hall, nem lát,
nem ért... nem hát,
tekintet nélkül...
tekintetbe sem vesz végül...
akaratom síri csend...
én ezzel üzentem,
vallomásom sóhajok,
így magam maradok...
kész az, amit készként tálalnak...
a végtermékkel találkozik a "vevő"...
nem látja mennyi munka,
mennyi fáradtság,
mennyi ötletelés,
mennyi bizonytalanság... volt, amíg készült...
egy egészet kap... amiről majd eldönti tetszik-e vagy sem...
persze az nem szerencsés, ha valami félkészen kerül a fogyasztó elé...
vagy, ha félkésznek látszik...
a legtöbbször nem a körvonalakra, hanem a konkrétumokra kíváncsiak...
egy ötlet - legyen bár briliáns - mindenkinek mást jelent elmondva, elmesélve...
...így a hatás is kétséges... sőt, az elvárások (a kész dologgal kapcsolatban) is csalókák lehetnek...
a kézzelfogható, hallható, ízlelhető "kész" érdemes arra, hogy a publikum elé kerüljön...
sokan kíváncsiak a kulisszatitkokra ( a munkafolyamatok érdekesek, tanulságosak), ámbár ez jellemzően már csak egy jól sikerült végleges változat kapcsán igaz... vagy, ha már letett az alkotó valami érdekeset, értékeset az asztalra...
a végeredménynek tükröznie kell alkotója szándékát, avagy teret kell engednie a befogadóban a saját impresszió kialakításának...
vannak konkrét - vitathatatlan, bár viszonyítható - dolgok: valami vagy gyors, vagy nem, vagy kék, vagy más színű... de a legtöbb (fontos) dolog nem ennyire egzakt, sokkal inkább szubjektív döntési kritériumok és mechanizmusok konklúziója...
tehát, a kész sem mindenkinek egyformán egész... és nem is kell, hogy mindenkinek meg akarjon felelni - tekintve e küldetés lehetetlen voltát - felesleges ábránd volna...
ugyanakkor kitűzhet az alkotó egy célcsoportot, akinek szánja produktumát... legyen az egy mondat az éterbe... vagy egy üvegcserepekből épített felhőkarcoló...
...többnyire szólni (mondani) akar valamit... valakinek...
...hatni akar... valahogy... valakire...
s végül a csomag vagy eljut a címzetthez, vagy mellétalál... vagy érti a befogadó, vagy fel sem fogja, hogy neki szól...
szememmel ordítom... ölelj most,
ajkamba harapva... eltapos,
kezem tördelve... toporgok,
fájdalmam édes... belül vonyítok,
de nem hall, nem lát,
nem ért... nem hát,
tekintet nélkül...
tekintetbe sem vesz végül...
akaratom síri csend...
én ezzel üzentem,
vallomásom sóhajok,
így magam maradok...
2010. március 3., szerda
84th gondolat
Ma arra gondoltam,
kerekebb nem is lehetne...
a világ oly kerek, hogy beleszédülök, ahogy szemlélem folyását,
még a szögletes élek határolta bürokrácia sem ront többet, mint önmaga megítélésén az egyes egyedül ácsorgó egyenes fűszál,
kihúzza magát, hogy jobban lásson, vagy hogy jobban lássák...
magas homloka mögött kavarognak töredékgondolatok, hogy egészítse ki a világ a róla alkotott képet... hiszen a tartalom és a forma egyhuzamban... párhuzam van; az idebenn és az odakinn egyaránt kölcsönhat... kinek mi...
hagyja, hogy hassanak... vagy mindenáron hatást akar gyakorolni... habitus és szája íze szerint,
a fűszál hajlik, ha a szél lengeti, de száradó szára egyenesen tartja széllel szemben is... ez lenne az érett tartás... avagy a tapasztalat fás, kérges felszíne... belül küzd...elem,
kívül szilárd...jellem,
kerekebb nem is lehetne... velem, nekem...
nélkülem... nem érdekel...
nem érdekem...
nem énnekem...
nem énekem... nem szól...
velem egyetemben... egybehangzok...
a világ velem harmonizál, vagy a szél is nekem harmonikál...
velem fújja... újra meg újra...
kereken kedvelem,
kimondom kereken...
ez a világ kell nekem...
kerekebb nem is lehetne...
a világ oly kerek, hogy beleszédülök, ahogy szemlélem folyását,
még a szögletes élek határolta bürokrácia sem ront többet, mint önmaga megítélésén az egyes egyedül ácsorgó egyenes fűszál,
kihúzza magát, hogy jobban lásson, vagy hogy jobban lássák...
magas homloka mögött kavarognak töredékgondolatok, hogy egészítse ki a világ a róla alkotott képet... hiszen a tartalom és a forma egyhuzamban... párhuzam van; az idebenn és az odakinn egyaránt kölcsönhat... kinek mi...
hagyja, hogy hassanak... vagy mindenáron hatást akar gyakorolni... habitus és szája íze szerint,
a fűszál hajlik, ha a szél lengeti, de száradó szára egyenesen tartja széllel szemben is... ez lenne az érett tartás... avagy a tapasztalat fás, kérges felszíne... belül küzd...elem,
kívül szilárd...jellem,
kerekebb nem is lehetne... velem, nekem...
nélkülem... nem érdekel...
nem érdekem...
nem énnekem...
nem énekem... nem szól...
velem egyetemben... egybehangzok...
a világ velem harmonizál, vagy a szél is nekem harmonikál...
velem fújja... újra meg újra...
kereken kedvelem,
kimondom kereken...
ez a világ kell nekem...
2010. március 2., kedd
83rd gondolat
Ma arra gondoltam,
reményvesztett pap...
hitehagyott parlag; a pásztor terelné nyáját, de az szerteszéledt...
vagy a nyáj már farkasok hordája, egymást maró véresszájú vicsorgó fenevadak (?)
menekvést, támaszt nem keres a falka tagja...
monoton robotol, arcába húzza szürkeségét, mint csuhás egykoron csuklyáját, de képét rejti, még önmaga elől is... nem mer szembenézni...
félelmeivel,
vágyaival,
természetével,
tetteivel...
a felelősség elől való menekvés köti le energiáit... mivel vállalni nem mer... tétje üres konzervdoboz-élet... összegyűrt valóságutánzó... életnek látszó, hamis bankó...
fizetni nem... legfeljebb rá lehet vele...
se hit,
se tudat,
se érdeklődés,
se bizonyosság,
se morál,
se tartás... csak a zajláda,
csak az irigység,
csak a tehetetlenség érzése,
csak a káromkodó belső zajok,
csak az elfojtott indulat,
csak ez maradt...
a pásztor elmorzsol még egy imát,
nem a saját, a sosevolt nyáj lelki üdvéért,
szavát elnyeli a közöny,
maga sem hallja már... kár.. de kár...
reményvesztett pap...
hitehagyott parlag; a pásztor terelné nyáját, de az szerteszéledt...
vagy a nyáj már farkasok hordája, egymást maró véresszájú vicsorgó fenevadak (?)
menekvést, támaszt nem keres a falka tagja...
monoton robotol, arcába húzza szürkeségét, mint csuhás egykoron csuklyáját, de képét rejti, még önmaga elől is... nem mer szembenézni...
félelmeivel,
vágyaival,
természetével,
tetteivel...
a felelősség elől való menekvés köti le energiáit... mivel vállalni nem mer... tétje üres konzervdoboz-élet... összegyűrt valóságutánzó... életnek látszó, hamis bankó...
fizetni nem... legfeljebb rá lehet vele...
se hit,
se tudat,
se érdeklődés,
se bizonyosság,
se morál,
se tartás... csak a zajláda,
csak az irigység,
csak a tehetetlenség érzése,
csak a káromkodó belső zajok,
csak az elfojtott indulat,
csak ez maradt...
a pásztor elmorzsol még egy imát,
nem a saját, a sosevolt nyáj lelki üdvéért,
szavát elnyeli a közöny,
maga sem hallja már... kár.. de kár...
2010. március 1., hétfő
82nd gondolat
Ma arra gondoltam,
a munka java...
addig lét a lét, míg tudom, dolgom van elég,
ha vége egy feladatnak... új kihívást keresek... hogy érezzem: élek...
ha megállnék... megszűnne létezni az "Én"... nem lennék többet magam...
a tétlenségbe süppedőket mindig riadtan szemlélem... nehogy egyszer engem is ez a kárhozat érjen... mint valami katatón átok... a tehetetlen, kedvtelen, szenvtelen létutánzó vegetálás...
a munka java még hátra van,
sok minden vár még megvalósításra,
java részéről még nem is tudok, hisz még ki sem találtam...
...akad dolog bőven, az épp aktuális projekt még csak az előmunkálatoknál tart...
ez a legizgalmasabb rész... rengeteg kreatív feladat...
ezernyi buktató... problémák - a szónak a kihívást jelentő értelmében...
napi konfliktus a résztvevőkkel... a részt nem vállalókkal... és magammal...
minden nap új ötletek...
új remények...
új hitek...
napi kudarcok és felülemelkedések...
mindennapi szájtépés...
van, aki tudja a dolgát... van, akit fel kell rázni...
de, ez a dolgom... ezt szeretem... élni... a lehetőséggel...
és kihozni a legjobbat:
emberből,
helyzetből,
lehetőségből...
egyedül kevés vagyok... legalábbis az egészhez...
ehhez csapat kell...
amelyben mindenki teszi, amit kell...
mert tudja, ez az Ő érdeke (is)...
és a "dolog" önmagában élvezet,
a részletekben rejlő... az egészre utaló...
a végcél felé haladó... apró léptekben megbúvó részfeladatok...
részörömök... egy-egy "kész" rész... megnyugtató sóhaj...
ma sem keltem hiába...
már látom a holnapnak értelmet adó új munkát...
a java még hátra van...
a munka java...
addig lét a lét, míg tudom, dolgom van elég,
ha vége egy feladatnak... új kihívást keresek... hogy érezzem: élek...
ha megállnék... megszűnne létezni az "Én"... nem lennék többet magam...
a tétlenségbe süppedőket mindig riadtan szemlélem... nehogy egyszer engem is ez a kárhozat érjen... mint valami katatón átok... a tehetetlen, kedvtelen, szenvtelen létutánzó vegetálás...
a munka java még hátra van,
sok minden vár még megvalósításra,
java részéről még nem is tudok, hisz még ki sem találtam...
...akad dolog bőven, az épp aktuális projekt még csak az előmunkálatoknál tart...
ez a legizgalmasabb rész... rengeteg kreatív feladat...
ezernyi buktató... problémák - a szónak a kihívást jelentő értelmében...
napi konfliktus a résztvevőkkel... a részt nem vállalókkal... és magammal...
minden nap új ötletek...
új remények...
új hitek...
napi kudarcok és felülemelkedések...
mindennapi szájtépés...
van, aki tudja a dolgát... van, akit fel kell rázni...
de, ez a dolgom... ezt szeretem... élni... a lehetőséggel...
és kihozni a legjobbat:
emberből,
helyzetből,
lehetőségből...
egyedül kevés vagyok... legalábbis az egészhez...
ehhez csapat kell...
amelyben mindenki teszi, amit kell...
mert tudja, ez az Ő érdeke (is)...
és a "dolog" önmagában élvezet,
a részletekben rejlő... az egészre utaló...
a végcél felé haladó... apró léptekben megbúvó részfeladatok...
részörömök... egy-egy "kész" rész... megnyugtató sóhaj...
ma sem keltem hiába...
már látom a holnapnak értelmet adó új munkát...
a java még hátra van...
2010. február 28., vasárnap
81st gondolat
Ma arra gondoltam,
egészlegesség...
pillanattöredékek mozaikdarabkáinak rakosgatása,
az egymáshoz illőnek tetsző részletek összepróbálgatása,
a színtelen kiszínezése,
a színes fakítása,
a sötét árnyalatok még sötétebb tónust kapnak,
a ragyogó sem érdemli régi fényét,
úgy történt (?)
vagy másképp (?)
az emlékezet átszab,
átformál,
meghamisít...
a tudat résén keresztül érzékelt valóságnak hitt élmény...
tudattalan folyamat,
vagy kézben tartott akarat... az akarat illúziójába kapaszkodva,
markolva a semmit,
kitöltve vele,
egésszé téve,
a vákuumot...
éket ver a fantázia,
beékelődött intellektus döcög,
kapar, mint eb, ha dolga vége,
pedig még keresi helyét,
egymaga igaz... társas közeg(b)e(n) hamis képeket rajzol,
sosevolt elvárások falai közé szorult makula...
kibontott ajándék, már nem okoz meglepetést,
örömet is alig...
ha már nem érdekes... szemétre kerül,
egyszer mind...
amíg új vagy még csak ábránd... fókuszál rá a vágy...
de kézben tartva... tulajdonba véve, már csak egy... a sok közül,
jobb a vágyódás a birtoklásnál...
legalábbis a vágyódás tárgyának... és neked (?)
egésznek született,
egészként élt,
és egészben megy majd tova...
nem hiányol semmit,
és őt sem hiányolja semmi,
nélküle és vele egyaránt teljes a kép,
ezek vagyunk... mozaikdarabok egy színes-szürke társas-társtalanjáték szereplői...
velünk kezdődünk és érünk véget... magunknak egészleges...
mindenki másnak mellékes,
csak egy darab, egy elpazarolt, egy elvesztegetett lét...
priorizált vágyak,
dekadens értelem,
csökkenő lendület,
a maradéktalan értelmetlenség,
a mélyből a magasba tekintő sóvár tekintet...
akiről azt hiszed odafent áll... mélyebben van, mint Te magad,
mert a giccs nem öröm,
a materiális élmény rövidtávon kihunyó vulkán,
csak hamu marad... alatta a kihajszolt akarat...
elégedetlen, csüggedőn szemlesütve gubbasztó...
az irigyeket kerülő, értetlen értelem,
a keresett kereset nem sokat... keveset ér,
keservet hoz... keretet nem ad... kereket oldana,
de beleragad a biztonságosnak hitt állandóság mocsarába...
kevesen keresik az igazi értelmet,
tárgyakat,
vagyont,
hírnevet,
hatalmat hajszolnak...
pedig az "egész" ettől csak üresebb,
nem, mintha mindez nem értelemnek látszó morzsákat szimbolizálna,
és az életet gyakran feláldozzák egy végcél elérésére...
egy pontot kergetnek... egy hosszú kínkeserves vonal mentén...
a folyamat háttérbe szorul a pillanat mögött...
...pedig a valódi cél... az élet... és nem a vég.
egészlegesség...
pillanattöredékek mozaikdarabkáinak rakosgatása,
az egymáshoz illőnek tetsző részletek összepróbálgatása,
a színtelen kiszínezése,
a színes fakítása,
a sötét árnyalatok még sötétebb tónust kapnak,
a ragyogó sem érdemli régi fényét,
úgy történt (?)
vagy másképp (?)
az emlékezet átszab,
átformál,
meghamisít...
a tudat résén keresztül érzékelt valóságnak hitt élmény...
tudattalan folyamat,
vagy kézben tartott akarat... az akarat illúziójába kapaszkodva,
markolva a semmit,
kitöltve vele,
egésszé téve,
a vákuumot...
éket ver a fantázia,
beékelődött intellektus döcög,
kapar, mint eb, ha dolga vége,
pedig még keresi helyét,
egymaga igaz... társas közeg(b)e(n) hamis képeket rajzol,
sosevolt elvárások falai közé szorult makula...
kibontott ajándék, már nem okoz meglepetést,
örömet is alig...
ha már nem érdekes... szemétre kerül,
egyszer mind...
amíg új vagy még csak ábránd... fókuszál rá a vágy...
de kézben tartva... tulajdonba véve, már csak egy... a sok közül,
jobb a vágyódás a birtoklásnál...
legalábbis a vágyódás tárgyának... és neked (?)
egésznek született,
egészként élt,
és egészben megy majd tova...
nem hiányol semmit,
és őt sem hiányolja semmi,
nélküle és vele egyaránt teljes a kép,
ezek vagyunk... mozaikdarabok egy színes-szürke társas-társtalanjáték szereplői...
velünk kezdődünk és érünk véget... magunknak egészleges...
mindenki másnak mellékes,
csak egy darab, egy elpazarolt, egy elvesztegetett lét...
priorizált vágyak,
dekadens értelem,
csökkenő lendület,
a maradéktalan értelmetlenség,
a mélyből a magasba tekintő sóvár tekintet...
akiről azt hiszed odafent áll... mélyebben van, mint Te magad,
mert a giccs nem öröm,
a materiális élmény rövidtávon kihunyó vulkán,
csak hamu marad... alatta a kihajszolt akarat...
elégedetlen, csüggedőn szemlesütve gubbasztó...
az irigyeket kerülő, értetlen értelem,
a keresett kereset nem sokat... keveset ér,
keservet hoz... keretet nem ad... kereket oldana,
de beleragad a biztonságosnak hitt állandóság mocsarába...
kevesen keresik az igazi értelmet,
tárgyakat,
vagyont,
hírnevet,
hatalmat hajszolnak...
pedig az "egész" ettől csak üresebb,
nem, mintha mindez nem értelemnek látszó morzsákat szimbolizálna,
és az életet gyakran feláldozzák egy végcél elérésére...
egy pontot kergetnek... egy hosszú kínkeserves vonal mentén...
a folyamat háttérbe szorul a pillanat mögött...
...pedig a valódi cél... az élet... és nem a vég.
2010. február 27., szombat
80th gondolat
Ma arra gondoltam,
előmunkálatok...
Gyakran (szinte mindig) egy eredményt megelőző munka nagyságrendekkel több, tovább tart, mint az eredmény hatóideje, avagy az az időtartam, ameddig annak hatását érezzük...
Melyik fontosabb tehát, a végeredmény, vagy az azt megelőző feladatok sora (?)
Jobban tesszük, ha az előmunkálatokban keressük az öröm forrását...
Persze ez ismét az általam sokat emlegetett "önmagában jutalmazó cselekedetek és tevékenységek" sorát erősíti... nincs mit tenni - ez a vesszőparipám... jobb élvezni a robotot, mint nyafogni annak súlya alatt.
Ha az út maga az öröm, szinte már mindegy is mi van az út végén...
előmunkálatok...
Gyakran (szinte mindig) egy eredményt megelőző munka nagyságrendekkel több, tovább tart, mint az eredmény hatóideje, avagy az az időtartam, ameddig annak hatását érezzük...
Melyik fontosabb tehát, a végeredmény, vagy az azt megelőző feladatok sora (?)
Jobban tesszük, ha az előmunkálatokban keressük az öröm forrását...
Persze ez ismét az általam sokat emlegetett "önmagában jutalmazó cselekedetek és tevékenységek" sorát erősíti... nincs mit tenni - ez a vesszőparipám... jobb élvezni a robotot, mint nyafogni annak súlya alatt.
Ha az út maga az öröm, szinte már mindegy is mi van az út végén...
2010. február 26., péntek
79th gondolat
Ma arra gondoltam,
kooperáció...
együttműködésben ébredő tudat, ritka varázshajtás a egocentrikus erdő sűrűjében...
egymagad boldogulnál,
még el is hiszed... míg falhoz nem érsz... vagy szakadékhoz...
akkor meg kapálózol, mint az örvényhúzta muslica,
elkel a segítség...
együtt működik a világ, s nem egyedül...
persze zavar, és bosszant, mert lassít és hátráltat...
mert nem vagy egyértelmű:
nem fogalmazod meg, mit akarsz,
még magadnak sem - nem veszed a fáradtságot,
csak elvárod... hogy kitalálják a gondolataid... de ez nem fog megtörténni,
egy hang a zajban... vagy harmónia egy zeneműben (?)
egybehangzó vagy kaotikus, zűrzavar (?)
választhatsz minden pillanatban, amikor kapcsolatokat:
létesítesz,
mozgatsz,
szüntetsz meg...
vannak, akik azért jöttek, hogy kerékkötők legyenek,
akadályt jelentenek, még ha nem is ez a szándékuk...
észlelni az ilyen veszélyforrást... prekoncepció gyártás,
előbb döntöd el, hogy kikerülöd, minthogy tudnád biztosan...
erre jók a sémás attribúciók... meg arra, hogy kimaradj egy csomó jó dologból...
de mindennek ára van...
konstruktív összhang... az élet mozgatórugója...
kiegészíteni egymást...egy mást...nem magaddal törődve...
csavarrá válni a gépezetben...
olajozni a folyamatot...
egy irányba evezni... mind...
és közös célért... közösen dolgozni... közösen örülni...
.......................................................................................................
Magam vagyok,
bennem ragyog,
kooperáció...
együttműködésben ébredő tudat, ritka varázshajtás a egocentrikus erdő sűrűjében...
egymagad boldogulnál,
még el is hiszed... míg falhoz nem érsz... vagy szakadékhoz...
akkor meg kapálózol, mint az örvényhúzta muslica,
elkel a segítség...
együtt működik a világ, s nem egyedül...
persze zavar, és bosszant, mert lassít és hátráltat...
mert nem vagy egyértelmű:
nem fogalmazod meg, mit akarsz,
még magadnak sem - nem veszed a fáradtságot,
csak elvárod... hogy kitalálják a gondolataid... de ez nem fog megtörténni,
egy hang a zajban... vagy harmónia egy zeneműben (?)
egybehangzó vagy kaotikus, zűrzavar (?)
választhatsz minden pillanatban, amikor kapcsolatokat:
létesítesz,
mozgatsz,
szüntetsz meg...
vannak, akik azért jöttek, hogy kerékkötők legyenek,
akadályt jelentenek, még ha nem is ez a szándékuk...
észlelni az ilyen veszélyforrást... prekoncepció gyártás,
előbb döntöd el, hogy kikerülöd, minthogy tudnád biztosan...
erre jók a sémás attribúciók... meg arra, hogy kimaradj egy csomó jó dologból...
de mindennek ára van...
konstruktív összhang... az élet mozgatórugója...
kiegészíteni egymást...egy mást...nem magaddal törődve...
csavarrá válni a gépezetben...
olajozni a folyamatot...
egy irányba evezni... mind...
és közös célért... közösen dolgozni... közösen örülni...
.......................................................................................................
Magam vagyok,
bennem ragyog,
2010. február 25., csütörtök
78th gondolat
Ma arra gondoltam,
hős...
ahol az együttérzés sivatag,
ahol sekély a becsület, s tagad,
ahol belédszorult rezzenéstelen szavak...
...torkodban száraz vízesés szalad,
ott éled a hős...ott éled ki magad,
ott éned árnyékából semmi sem marad,
akkor kiált... mert kiállt az igazért,
akkor hős... mert nem szalad vigaszért,
akkor veled maradsz... magányod magaslat...
...dombtető kilátással magadba,
amikor felé(d)emelkedsz, nézőpontod más,
amikor kívülről szemléled már nem megalkuvás,
amikor éber és érett az objektivitás...
...tekintetedben szikrányi naivitás,
mert hiszed a tett súlyát...
mert vállalod szavad árkát...
mert kalauz leszel saját labirintusodban...
...(meg)vezeted magad árnyékországban,
onnan egy irányú erdő... kerek,
onnan kiutat nem találsz, de nem is keresed,
onnan jön a hős a peremen...
...új entitás születik idebenn,
akinek járása egyenes... akár szava,
akinek már nem egyetlen célja egoja,
akinek több jut, ha ad...
...mert fényben marad,
hős nem születik... sorsát rontja,
hős nem hiszi, hogy az... figyelmét másra fordítja,
hős lehet bárki...
...csak az nem, ki mindenáron hőssé akar válni.
hős...
ahol az együttérzés sivatag,
ahol sekély a becsület, s tagad,
ahol belédszorult rezzenéstelen szavak...
...torkodban száraz vízesés szalad,
ott éled a hős...ott éled ki magad,
ott éned árnyékából semmi sem marad,
akkor kiált... mert kiállt az igazért,
akkor hős... mert nem szalad vigaszért,
akkor veled maradsz... magányod magaslat...
...dombtető kilátással magadba,
amikor felé(d)emelkedsz, nézőpontod más,
amikor kívülről szemléled már nem megalkuvás,
amikor éber és érett az objektivitás...
...tekintetedben szikrányi naivitás,
mert hiszed a tett súlyát...
mert vállalod szavad árkát...
mert kalauz leszel saját labirintusodban...
...(meg)vezeted magad árnyékországban,
onnan egy irányú erdő... kerek,
onnan kiutat nem találsz, de nem is keresed,
onnan jön a hős a peremen...
...új entitás születik idebenn,
akinek járása egyenes... akár szava,
akinek már nem egyetlen célja egoja,
akinek több jut, ha ad...
...mert fényben marad,
hős nem születik... sorsát rontja,
hős nem hiszi, hogy az... figyelmét másra fordítja,
hős lehet bárki...
...csak az nem, ki mindenáron hőssé akar válni.
2010. február 24., szerda
77th gondolat
Ma arra gondoltam,
újrakezdeni nehéz...
amilyen közhely, olyan igaz.
újrakezdeni... bármit, legyen az még oly kedves is (nekem, neked, nekünk) nehéz...
hogy miért (?)
mert törvényszerűen semmi sem folyik a végtelenségig:
a szívem is megszűnik dobogni,
az idő is megdermed,
a tér sem folytatódik egy ponton túl... a semmi is véget ér.
de az újrakezdés öröm, amennyire erőfeszítés, éppannyira boldoggá is tesz...
sérülékeny állandóságot őriz a féltékeny borzongás, nem engedi kilépni medréből az áradni kívánó ziháló verejtékfolyamot... magához öleli, szorítja... fogja önnön kezét... önnön fogja... marad, s visszatér a tékozló gondolat, idea nem teremt holnapot... stabil alap az ingoványos hétközi rohanásban... körforgás... szédítő... émelyítő... mégis szükséges... mégis ragaszkodsz... nem engedsz belőle... mert... Te magad vagy...
ha tátongó űrt hagy, ha kérgesre marja lelked jobbik felét hiány(a) ne restelld bevallani...
...nem neked, magamnak okozok örömet, ha Te is kedved leled benne, magadat szórakoztatod...
ez rólam szól... de lehet, magadra ismersz...
............................................................................................
egy könnycseppnyi térfogatba zárt érzelem,
több és kevesebb, mint az életem,
lopózva közelít felém,
úgy hasít belém,
keres a szó,
a jó,
igen,
itt nekem,
felkavart értelem,
záporban kavargó véletlen,
szélhátán utazó vándor... féktelen,
zuhanok könnyem tavába nyughatatlan létemben...
újrakezdeni nehéz...
amilyen közhely, olyan igaz.
újrakezdeni... bármit, legyen az még oly kedves is (nekem, neked, nekünk) nehéz...
hogy miért (?)
mert törvényszerűen semmi sem folyik a végtelenségig:
a szívem is megszűnik dobogni,
az idő is megdermed,
a tér sem folytatódik egy ponton túl... a semmi is véget ér.
de az újrakezdés öröm, amennyire erőfeszítés, éppannyira boldoggá is tesz...
sérülékeny állandóságot őriz a féltékeny borzongás, nem engedi kilépni medréből az áradni kívánó ziháló verejtékfolyamot... magához öleli, szorítja... fogja önnön kezét... önnön fogja... marad, s visszatér a tékozló gondolat, idea nem teremt holnapot... stabil alap az ingoványos hétközi rohanásban... körforgás... szédítő... émelyítő... mégis szükséges... mégis ragaszkodsz... nem engedsz belőle... mert... Te magad vagy...
ha tátongó űrt hagy, ha kérgesre marja lelked jobbik felét hiány(a) ne restelld bevallani...
...nem neked, magamnak okozok örömet, ha Te is kedved leled benne, magadat szórakoztatod...
ez rólam szól... de lehet, magadra ismersz...
............................................................................................
egy könnycseppnyi térfogatba zárt érzelem,
több és kevesebb, mint az életem,
lopózva közelít felém,
úgy hasít belém,
keres a szó,
a jó,
igen,
itt nekem,
felkavart értelem,
záporban kavargó véletlen,
szélhátán utazó vándor... féktelen,
zuhanok könnyem tavába nyughatatlan létemben...
2010. február 19., péntek
76th gondolat
Ma arra gondoltam,
tétova szalmaláng...
medertelen sodródó patak,
benned semmi gőg sem maradt...
magadra zárt rácsod rázod,
az utat, az utad nem találod...
fúj a szél, s arra indulsz,
kezed tördeled úgy izgulsz...
de tenni többet indulásnál,
nem mondták, hogy mit csináljál...
törtetőn toporogsz,
magadban motyogsz...
mennél tovább, de sötét van,
az élet labirintusában...
biztosra mennél, de az nincs,
már a valószínűség is kincs...
csalódottan csüggedsz magadnak,
a sorsod nevezed igaztalannak...
pillanatnyi szerelem,
kis heget hagy szíveden...
holnap új szelek fújnak,
indulhatsz új útnak.
tétova szalmaláng...
medertelen sodródó patak,
benned semmi gőg sem maradt...
magadra zárt rácsod rázod,
az utat, az utad nem találod...
fúj a szél, s arra indulsz,
kezed tördeled úgy izgulsz...
de tenni többet indulásnál,
nem mondták, hogy mit csináljál...
törtetőn toporogsz,
magadban motyogsz...
mennél tovább, de sötét van,
az élet labirintusában...
biztosra mennél, de az nincs,
már a valószínűség is kincs...
csalódottan csüggedsz magadnak,
a sorsod nevezed igaztalannak...
pillanatnyi szerelem,
kis heget hagy szíveden...
holnap új szelek fújnak,
indulhatsz új útnak.
75th gondolat
Ma arra gondoltam,
mennyi minden számít...
Számít a felszín,
és számít a lényeg...
számít a külcsín,
ás számít a belbecs...
számít a háttér,
és számít ami előtérben van...
számít a múlt...
és számít a jövő(kép)...
számít a mentalitás,
és számít a habitus...
számít az intellektus,
és számít rálátás...
számít a készség,
és számít a képesség...
számít a modor,
és számít a becsület...
számít az ízlés,
és számít minden értékitélet...
feltétel nélküli szeretet,
feltételhez kötve...
megérint és ha kell elenged,
velem van, de nem a terhemre...
kitart mellettem, és nem betart...csak ígértet,
helyettem tesz, ha nekem...nem megy...
belekarcolta monogramját életfám törzsébe,
számít minden...és semmi se számít,
feltétele egy van csupán...szeret(ni) tudni kell,
ölelni a párnát is lehet...
kezét a szél is markolhatja...
de bennem...Ő él...
mennyi minden számít...
Számít a felszín,
és számít a lényeg...
számít a külcsín,
ás számít a belbecs...
számít a háttér,
és számít ami előtérben van...
számít a múlt...
és számít a jövő(kép)...
számít a mentalitás,
és számít a habitus...
számít az intellektus,
és számít rálátás...
számít a készség,
és számít a képesség...
számít a modor,
és számít a becsület...
számít az ízlés,
és számít minden értékitélet...
feltétel nélküli szeretet,
feltételhez kötve...
megérint és ha kell elenged,
velem van, de nem a terhemre...
kitart mellettem, és nem betart...csak ígértet,
helyettem tesz, ha nekem...nem megy...
belekarcolta monogramját életfám törzsébe,
számít minden...és semmi se számít,
feltétele egy van csupán...szeret(ni) tudni kell,
ölelni a párnát is lehet...
kezét a szél is markolhatja...
de bennem...Ő él...
2010. február 14., vasárnap
74th gondolat
Ma arra gondoltam,
hosszú... hosszú napok...
Rövidebb-e avagy hosszabb az élet azáltal, hogy keveset alszunk (?)
Az élet azon része, amit alvással töltünk (bár vannak nyilvánvaló ellenérvek is) elpocsékolt szelete létezésünknek...
Nincs valós aktivitás...
nincs szándékos alkotómunka - bár látens folyamatok zajlanak ilyenkor is... a tudatalatti és a memória... közös munkája... a szűrők sokasága megzabja az ébrenlét minőségét is...
nincsenek élmények... csak zürzavaros látomásszerű villanások...
nincs semmi, ami értelmet adna a létezésnek...
Ezzel szemben az ébren töltött idő...
...a Tiéd...
akkor vagy aktív...
akkor alkotsz...
akkor szeretsz...
akkor küzdesz...
akkor élsz...
Az ébrenlét valósága néha fájdalmakkal terhes...
egyesek szivesen menekülnek álomországba...
de a valóságtól való ilyen elrugaszkodás...
ritkán vezet akárhová is...
Az ébren töltött idő alatt gyűjtött élmények képezik emlékezeted... s benne mindent, ami vagy...
Az alvásra pazarolt idő... annak pihentető... regeneráló hatásával együtt is... csak vákuum a teljesség helyett... kiszippant a valóságból... eltávolodsz a realitásoktól... ami olykor csábító... és valószínüleg szükséges is... de kevés eredménnyel kecsegtet...
a pihenés önmagában még nem ok...
inkább csak következménye annak, hogy nem tudjuk kezelni a testi és/vagy szellemi fáradtságunkat...
többre is képesek lehetnénk, de az is fáradozással járni... helyette inkább a pihenést választjuk...
Állítólag az alvásmegvonásba bele lehet halni...
azt is mondják, hogy aki kevesebbet alszik, hamarabb meghal...
de vajon mennyivel (?)
ha valós számokkal számolhatnánk, alapul véve az alvási idő azon tulajdonságát, hogy nem számítható az élet idejébe, akkor a végelszámolásnál... lehet, hogy mégiscsak többet élne az, aki kevesebbet alszik... mint az, aki többet, és látszólag (ha csak az életkorát nézzük) tovább élt...
Kelepce vár miden éjel,
ékezik a sötétséggel,
ha hagyod elnyel,
tehetetlenül fekszel,
nem ereszt el,
csak reggel,
órákat vesz el,
életedből...ezzel,
hallgass rám, s kellj fel,
harcolj az erővel,
éberen ép ésszel,
maradj ma éjel,
dacolva veszéllyel,
életedet érd el,
öleld két kézzel,
élj...tudatodban érj fel...
2010. február 11., csütörtök
73rd gondolat
Ma arra gondoltam,
vár az út...
készülök egy hosszú útra,
de elmém nem dobom a kútba,
ki nem kapcsol... nem tud míg él,
azon kattog... hogy legyen még...
több...és jobb...hogy hozzam ki,
a legtöbbet...a legjobbat...neki(k)
bizonytalan a kapcsolat... egy messzi ország hálójában...
remélem elér idáig a gondolat... és teszik, amit kell valóban...
Keleti élmények,
várnak még fények,
kápráztató képek,
de attól nem félek...
hogy végül megégek,
elmerül a lélek,
vannak útitervek,
igéző térképek...
ha nem tudnék rendszeresen beírni...az nem azt jelenti, hogy megszegem a 1st gondolatban tett ígéretem...
mindenki azt őrizze meg rólam emlékeiben, ami a leghűbben jellemez számára...
vár az út...
készülök egy hosszú útra,
de elmém nem dobom a kútba,
ki nem kapcsol... nem tud míg él,
azon kattog... hogy legyen még...
több...és jobb...hogy hozzam ki,
a legtöbbet...a legjobbat...neki(k)
bizonytalan a kapcsolat... egy messzi ország hálójában...
remélem elér idáig a gondolat... és teszik, amit kell valóban...
Keleti élmények,
várnak még fények,
kápráztató képek,
de attól nem félek...
hogy végül megégek,
elmerül a lélek,
vannak útitervek,
igéző térképek...
ha nem tudnék rendszeresen beírni...az nem azt jelenti, hogy megszegem a 1st gondolatban tett ígéretem...
mindenki azt őrizze meg rólam emlékeiben, ami a leghűbben jellemez számára...
2010. február 10., szerda
72nd gondolat
Ma arra gondoltam,
közömbösség... félegészség...
azzal biztatom magam: közömbös vagy(ok),
hátha elhiszem, s megnyugodhatok,
mert, ha nem csüng betonvas lelkemen,
koszorúm nem fonják lelkesen,
hamvam még nem fújja a szél...szerteszét,
kemény koppanó érmeként...neszét...
vesztve állandó hitem...mert elhittem,
tükrömben az arcot még ismertem,
Óh, istenem...várom kerregő dalod,
verklimet hajtsd még... hajtom, ha hagyod,
magam vagyok... nem tol hátszél,
a szem beszél...szembe szél... regél...
lesz fal sok... szögesdrót... aknamező(n) vagyok
ragyogok... hiába árnyékolnátok, ezt elb...sztátok...
velem van baj tudom... de így akarom,
nem elég a középszer... nem mondhatom elégszer,
vagy mestere vagy annak... vagy beárnyékolnak,
mert örvényként húz... a közöny...zúz a köbön...
beléd költöző fakó arcú... hosszú szarvú idegen...
volt már idebenn.. de (most már) tőlem idegen...
meg sem ismerem... csak fel... de nem kedvelem...
ő sem engem... nem bírt velem...
így közönyöm respektál... és inkább tovább áll...
.....................................................................................................
Volt egy hang az éterben... keringőt táncoló lelkemben...
halovány véletlen... lehet, hogy tévedtem...
kinéztem, s elmentem... benéztem, s megettem...
emlékbe eltettem... nem sokat vesztettem...
kesergő éretlen... szavát nem értettem...
vakmerőt terveztem... de lehet, elcs..sztem...
álmomba szerettem... bele, s nem tépődtem...
kell-e...megtettem... kapcsolatot felvettem...
ezer személlyel... nagy szenvedéllyel...
hajtom ésszel... hajtom szívből tűzzel...
de, ha nem ér el... egy szintet... fel kell...
hogy tépjem... ajtómon a féket...
de nem... akartok látni... engem...
abban az elememben...
ne hagyjatok kételyt... hogy jól döntöttem...
jegyezzétek a tételt... mit öntöttem...
rátok mérgemben... visszafogott én benn...
tépi láncát a féketlen... ha kiszabadul... a féket nem...
csak a lelkedet taposom szét...
nem hallasz több biztató mesét...
mert ha most nem érted neked ez miért jó...
megmutatom... ott az ajtó...
kap még egy esélyt a dalunk...
örökké szólhat...ha mind egyet akarunk...
szólhat és zenghet... ahogy szereted...
mert ez nem az én álmom... de megteremt(het)em neked...
közömbösség... félegészség...
azzal biztatom magam: közömbös vagy(ok),
hátha elhiszem, s megnyugodhatok,
mert, ha nem csüng betonvas lelkemen,
koszorúm nem fonják lelkesen,
hamvam még nem fújja a szél...szerteszét,
kemény koppanó érmeként...neszét...
vesztve állandó hitem...mert elhittem,
tükrömben az arcot még ismertem,
Óh, istenem...várom kerregő dalod,
verklimet hajtsd még... hajtom, ha hagyod,
magam vagyok... nem tol hátszél,
a szem beszél...szembe szél... regél...
lesz fal sok... szögesdrót... aknamező(n) vagyok
ragyogok... hiába árnyékolnátok, ezt elb...sztátok...
velem van baj tudom... de így akarom,
nem elég a középszer... nem mondhatom elégszer,
vagy mestere vagy annak... vagy beárnyékolnak,
mert örvényként húz... a közöny...zúz a köbön...
beléd költöző fakó arcú... hosszú szarvú idegen...
volt már idebenn.. de (most már) tőlem idegen...
meg sem ismerem... csak fel... de nem kedvelem...
ő sem engem... nem bírt velem...
így közönyöm respektál... és inkább tovább áll...
.....................................................................................................
Volt egy hang az éterben... keringőt táncoló lelkemben...
halovány véletlen... lehet, hogy tévedtem...
kinéztem, s elmentem... benéztem, s megettem...
emlékbe eltettem... nem sokat vesztettem...
kesergő éretlen... szavát nem értettem...
vakmerőt terveztem... de lehet, elcs..sztem...
álmomba szerettem... bele, s nem tépődtem...
kell-e...megtettem... kapcsolatot felvettem...
ezer személlyel... nagy szenvedéllyel...
hajtom ésszel... hajtom szívből tűzzel...
de, ha nem ér el... egy szintet... fel kell...
hogy tépjem... ajtómon a féket...
de nem... akartok látni... engem...
abban az elememben...
ne hagyjatok kételyt... hogy jól döntöttem...
jegyezzétek a tételt... mit öntöttem...
rátok mérgemben... visszafogott én benn...
tépi láncát a féketlen... ha kiszabadul... a féket nem...
csak a lelkedet taposom szét...
nem hallasz több biztató mesét...
mert ha most nem érted neked ez miért jó...
megmutatom... ott az ajtó...
kap még egy esélyt a dalunk...
örökké szólhat...ha mind egyet akarunk...
szólhat és zenghet... ahogy szereted...
mert ez nem az én álmom... de megteremt(het)em neked...
2010. február 9., kedd
71st gondolat
Ma arra gondoltam,
üresen hagyott lapok...
ennek a lapnak üresen kellett volna maradnia.
nem mintha "olyan" üresnek érezném magam.
az üresen hagyott lap üzenete hasonlatos a ki nem mondott szavakéihoz.
üres lappal: tiszta lappal (tabula rasa) kezdeni; fikció, azaz mégsem.
csak kevesen mernek új, a korábbitól teljesen elszakadt életet kezdeni.
képzeld el, hogy egy nap felkelsz, összecsomagolsz, viszel elég pénzt az első pár hétre-hónapra, s elindulsz.
felszállsz az első vonatra, s addig utazol, amíg a kedved tartja, majd ott leszállsz.
egy másik település; valami egészen különböző korábbi életteredtől.
keresel szállást, és munkát, és új ismeretségeket.
egy új élet.
egy üres lap.
na, ezt nem teszi senki, legfeljebb, akinek menekülnie kell - de az más.
üres lap minden nap,
estére új színt kap,
mintát, kedveset,
borongósat, rímeset,
dallamos altatót,
éjjelre megnyugvót...
minden nappal kezdetét veszi valami biztató, valami új dolog, amit észre is vehetsz, ha kellő nyitottsággal közelítesz a világ, és aznapi üres lapod felé...
üresen hagyott lapok...
ennek a lapnak üresen kellett volna maradnia.
nem mintha "olyan" üresnek érezném magam.
az üresen hagyott lap üzenete hasonlatos a ki nem mondott szavakéihoz.
üres lappal: tiszta lappal (tabula rasa) kezdeni; fikció, azaz mégsem.
csak kevesen mernek új, a korábbitól teljesen elszakadt életet kezdeni.
képzeld el, hogy egy nap felkelsz, összecsomagolsz, viszel elég pénzt az első pár hétre-hónapra, s elindulsz.
felszállsz az első vonatra, s addig utazol, amíg a kedved tartja, majd ott leszállsz.
egy másik település; valami egészen különböző korábbi életteredtől.
keresel szállást, és munkát, és új ismeretségeket.
egy új élet.
egy üres lap.
na, ezt nem teszi senki, legfeljebb, akinek menekülnie kell - de az más.
üres lap minden nap,
estére új színt kap,
mintát, kedveset,
borongósat, rímeset,
dallamos altatót,
éjjelre megnyugvót...
minden nappal kezdetét veszi valami biztató, valami új dolog, amit észre is vehetsz, ha kellő nyitottsággal közelítesz a világ, és aznapi üres lapod felé...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
