31st gondolat

Ma arra gondoltam,
fogadalmak...

Fogadalom...változás...fordulat...

Van, akinek sikerül...
van, aki örökké csak fogadkozik...

Ebből a szempontból a szilveszter... a születésnap... és egyéb évfordulók... különösen népszerű időpontok...

Sokan ilyenkor értékelik az elmúlt évet... éveket... és többé kevésbé jogosan rádöbbennek, hogy bizonyos dolgokat nem úgy tettek, ahogyan kellett volna...

Egy dátum mindig jó kiindulópontja lehet a kívánt változásoknak... már, ha az illető tényleg elég eltökélt...

Vannak, akik mindíg "holnap" kezdenek:
sportolni,
diétázni,
leszokni a dohányzásról...
de holnap (bár ezt valójában senki nem ígérte meg biztosan) mindíg lesz... ez nekik örök kapaszkodó... kifogás... kerülőút... lelkük rajta... talán nem is kell megváltozniuk...

Én minden születésnapomkor számot vetek... nekem az a fordulópont... ritkán fogadkozom, inkább leltárt és éves beszámolót készítek... mérlegre téve a jobb, rosszabb döntéseimet...

Új a dátum, én a régi...
nem változik senki, és semmi...
lapozol egyet a naptáron...
jövőre teljesül egy álom...

Már látom, a terved kész,
eltökélt vagy tettrekész...
Megtartod vagy sem...
épp olyan éved legyen...

Kívánom legyen meritokrácia...
ki mennyit tesz, úgy jusson glória,
mindenkienk érdemei szerint...
örülök ha ez Téged is érint...

30th gondolat

Ma arra gondoltam,
tolerancia...

Tűnődöm...mennyire vagyok toleráns...

Te mennyire vagy az (?)

Miben merül ki a rohanó citizen toleranciája (?)
Törődünk-e eléggé egymással ahhoz, hogy a tolerancia egyáltalán szóba kerüljön (?)

Mert intoleráns-e az, aki észre sem veszi a másikat...(?)...ezt igen nehéz lehetne állítani...

Ahhoz, hogy türelmetlenek legyünk (a szótári értelemben vett: politikai, vallási...etc értelemben) először oda kéne figyelnünk...appercipiálnunk annak a valakinek (valakiknek) az álláspontját...hogy azután merő rosszmájú...frusztrált önmagunkból...kierőlködjünk valami valóban intoleráns megnyilvánulást...azaz ehhez energiát kéne fektetnünk a folyamat elindításába...és végigvitelébe... ...de lássuk be, ennél általában kényelmesebbek vagyunk...

Márpedig az energia-és figyelemebefektetés nélkül odabüfögött kritikus hangok nem ez a kategória, sokkal inkább az ostoba...bár sértő...cinizmus eredményei...

Megint más, ha valaki (valóban, vagy csak általunk félreértelmezetten) veszélyezteti: törekvéseinket, boldogulásunkat, akaratunk érvényre juttatását...mert akkor bizony már képesek vagyunk odafigyelni...és alkalomadtán keresni a csomót a kákán...de az is lehet, hogy ez valami egészen más: önvédő (adott esetben) énképvédő mechanizmus... aminek lehet a vége intoleráns viselkedés is...de kiindulópontját valamilyen vélt vagy valós konfliktus jelenti...

Túl az indulaton...

Ugyanakkor...igenis szóra érdemes a kérdés toleráljuk-e mások:
szokásait,
hóbortjait,
különcségét...
...a megszokottól eltérő:
öltözködését,
frizuráját,
megjelenését...
esetleges hibát, amelyekről nem (tudjuk) tehet(-e):
mozgását,
beszédét,
testi elváltozásait...(?)

Nincs válasz...azaz mindenkiben ott a válasz...de tudjuk-e (?)
Ismerjük-e eléggé magunkat... s ha igen, be merjük-e vallani... érdekel-e egyáltalán... az igazság (?)

Számít-e, ha viselkedésünkkel, reakcióinkkal megbántunk valakit... a válasz túl autómatikusan: Igen... pedig...

Áldozat-ból

Meddig tart a gyúny,
míg fényed ki nem húny,
vagy taposnak tovább,
mert ilyen a világ...

Meddig tűröd még,
míg láncod benned ég,
vagy táncol már a vég,
türelmed véget kér...

És mi lesz akkor majd,
hozol magadra bajt,
leszel-e arkangyal,
zenéd kegyetlen dal...

És lesz-e merszed ott,
hol béklyód ledobod,
kezedben pallósod,
szemed csak lehunyod...

Örök tűz jön el,
mindent felperzsel,
áldozatod sok,
míg végül feladod...

Nézed kezed nyomát,
és nem vagy büszke rá,
nem ez volt a cél,
rémálmod újra él...

Bilincsed rajtad még,
szemedben könnyed ég,
mert nem teheted meg,
hogy megbünteted...

Így maradsz magadnak,
élsz a szavaknak,
kimondatlan tömeg,
senki ne tudja meg...

Taposnak tovább,
röhejük éle vág,
nem változik semmi,
ez az élet...ennyi...

Az intolerancia áldozata...mit tegyen (?)

...............................................................................................

Ember el vet...nem emberel meg...nem emberrel...eleve nem...elvtelen...
nem tűr, nem vár, csak el...
csak néz, de nem lát,
csak hall, de nem hallgat meg...
vele vagy egyedül...hiába...
üres legbelül...kiált ma...ki állta ma,
melléd a bajban...senki...
markolod a semmit...az nem kér enni...
lesed az űrt...hátha megtölti más...
belül robbantasz...önvallomás...mi más...
ez maradt ma...lakoma...lakom a,
hűvös könyvespolc...foghíjas sora,
otthonom...ott hol rom bolt...
benne(m) rombolt...dúlt és fosztott...
nem hagyott keveset...sem eleget,
elvitt mindenem...a mindenem...minden nem,
volt soha nekem...a semmim adom...
vagy azt sem...

29th gondolat

Ma arra gondoltam,
természetes...

Természetes minden, amihez hozzászoktunk...ami magától értetődik...aminek már nincs akkora értéke (persze lehet, soha nem is volt)...ami adva van...amiről azt gondoljuk jár...pedig csak a szánk az, mi jár...

Például, milyen megszokott dolog, hogy bemész a közértbe...és veszel...amit eszel...
A világ lakósságának egyhatoda (legkevesebb 1.000.000.000 ember) éhezik...naponta 25.000 emberi lény hal éhen...ebből közel 16.000 gyermek...
De mi csak fogjuk magunkat...levesszük a polcról... és a felét majd a szemetesbe dobjuk...
Mikor adtál hálát utoljára egy falat ételért (?)
Milyen lenne az a szituáció, amelyben megtennéd (?)

Fogalmunk sincs milyen jó dolgunk van...minden olyan természetesnek hat...
természetes, hogy a csapból víz folyik,
hogy a falban vezetéken jön az áram...
hogy a lámpa világít,
hogy a gáz..vagy más...meleget ad télen...
hogy a klíma enyhít, ha itt a nyár...
természetes a fedél a fejünk felett...a kocsi a garázsban...a tévé a szobában...a telefon...a minden...

Ezeket a természetes dolgokat csak akkor tudnánk értékelni (az egszséghez hasonlóan) ha veszélybe kerülnének...vagy el is vesztenénk azokat...

Nem csupán a tárgyak, hanem emberek és azok viselkedése is megszokottá válik idővel... megszokni a jót mindíg könnyű...ha valaki kedves...segítőkész...lehet rá számítani...eleinte (ha van egy kis szerencséje) nagy megbecsülésnek örvendhet...később azonban mindez már megszokott...sőt elvárt lesz tőle...és nemhogy nem fogják értékelni a pozitív tetteket...már csak azt veszik észre, ha hibát követ el, vagy épp nem tesz meg valamit...

...a párkapcsolatok egy része hasonló értékelési...érték-redukálási problémák okán kerül zátonyra...

Amikor már a reggeli az ágyba...az összes házimunka...mosás...vasalás...főzés...takarítás mind mind megszokottá válnak...érdemes elgondolkodni...vajon tényleg természetes-e, hogy a másik ennyi mindent megtesz (?) és vajon, jár-e neki ezért az elismerés...pár kedves szó...néha valami meglepetés (?)

Anyáink igyekezete is így merül feledésbe...hiszen mi sem természetesebb annál, minthogy minden tőlük telhetőt megtesznek értünk...

Életed-el, egykedvű sorsod,
teszed amit kell, hisz ez a dolgod,
párnádon könnyek, nem látja más,
így neked is könnyebb, önbecsapás...

Nem jó, ha valami természetessé válik...magunkat fosztjuk meg a gyermeki öröm újra és újra átélhető varázsától... Néha nagyon is jól esik rácsodálkozni a "természetesre"
...amit elődeink hagytak ránk...a feltalálók..kik kényelmesebbé...egyszerűbbé tették az életünk...
...amit sokan nem tehetnek meg...szomjazó ajkunknak adjunk egy röpke pillanatnyi időt a gyönyör átélésére...ahogy az első korty a szánkhoz ér...
...amit megszokottnak hittünk...adjunk neki új értelmet, új értéket...értékeljük szerelmünk tetteit ...édesanyánk fáradozását...és fürödjünk a szemükben csillanó örömben...

Irigylem a kutyákat...gazdájuknak nap, mint nap ugyanúgy tudnak örülni...akár napjában többször is...mikor hazatérnek...óriási... én is kutya akarok lenne következő életemben...ha már így is kutyául érzem magam néhanap :O)

28th gondolat

Ma arra gondoltam,
az élet kompozíció...

Események,
történések,
tényezők,
emberek,
gondolatok,
vágyak,
tervek,
útak...alkotják,
építik,
fejlesztik,
rombolják,
az élet kompozícióját...

A kép egésze apró mozaikdarabok kusza...mégis összefüggő sora...darabkák...szeletek...morzsák...fontos és kevésbé fontos dolgok...fűszerezik...
...mindezek összegyúrva: az élet-tészta...egy recept nélküli sütemény... néhol édes(élet) máskor (a könnyeidtől) sós...

Kevered...mások kavarják...közösen készül...néhol egybeforr és összetart...de darabjaira is hullhat...élet(ed) ez...süsd meg ;o)

Színes kép...néha tarkabarka...ecsete sors és döntés;...festéke vér...higitja veríték...
...néha fekete és/vagy fehér...ünnepe...gyásza...árnyalja, fényezi, homályba borítja...

Gondolod vásznad még üres, vagy újra az...szeretnéd (új lappal kezdeni)...de már nem tabula rasa...mióta..amióta...kezedben és máséban az ecset táncolni kezdett...egykor lassú hullámokat...most krikszkrakszokat...cikázó...ideges vonalakat...kontúrt...és maszatot...de mindíg nyomot hagyott...a grafitot nyomod nagyon...bele ne törjön a hegye...

Zenemű az...ezer csengő hangján...mély húrokat pendítve...drámai...és játékos...ringató...és felzaklató darab...és egész...szólam...ha szoltam...olykor szótlan...a csend hangja nyugtat, vagy nyomaszt...tépnéd a húrokat...törnéd a vonót...ne legyen zaj...legyen harmónia...szádban harmónika...kezedben dob..üsd!

A kánon a fejben...dalt teremt...rendet... ...opera az élet vagy cincogás...szólóban lármázol...vagy része vagy a feel-harmoniának (?)

Nincs képlet...mégis kép lett,
színes vagy színtelen az élet,
sivárvány vagy szín orgia,
káosz lesz vagy harmónia (?)

rapszódikus elégia, elég-e ma,
álmodnia...álomdni a karama,
hatalmát, vagy karmolni a,
fába szerelmes ódát (?)

Vezényelsz, vagy táncolsz,
ha fütyülnek...lázongsz,
vagy örülsz, ha örülnek...
és érzed-e mindezt elégnek (?)

Egésznek, késznek a recepted,
mások diktálták, vagy Te sütötted,
ha így vagy úgy volt...mind megetted,
vagy a borsót falra...kietted (?)

Süket füleknek zene szól,
fejüket ringatják...mintha jól,
értenék a nyelved...lenyelted,
a szót...(a békát)...mondják ki helyetted...

Kezdted határozott látomással,
de az élet egyre árnyal, szárnyal,
derít és borít...meghamisít
műved készlet de nem hasonlít...

..........................................................................................................

Rendelésre...nincs púder...

Váratsz...vár adsz-e otthont,
vagy járatsz-le és elrontod (?)
Kérdésem egyenes: beengedsz (?)
ha nem, jobb ha elengedsz...

Rontod a kedvem...és a levegőt,
használsz, mint papírkendőt...
Könnyed vagy vágyad törlöm,
veled törődöm, de bele nem törődöm...

Időm nem végtelen...türelmem,
sem...engem feldob egy nem...
Mert jobb úgy nekem...elevenen,
ha tudom válaszod eleve nem...

Még vágyom rá...még várom,
még megkérdem egyszer az ágyon,
Hol az igazság meztelen...lelkem,
a testedben...válaszolj egyetlen...kegyetlen-em...

Hm?

27th gondolat

Ma arra gondoltam,
Falak...

Fal minden olyan tényező, amely döntés elé állít: átmászod (?) vagy megkerülöd (?)

Minden választásod újabb falakat eredményez...végsősoron az utad...amelyet Te magad választottál e falak között húzódik...

Néha átlátunk a falakon (átlátva döntéseink súlyát...és azt, hogy miről mondunk le, amikor valami mellett elkötelezzük magunkat) máskor nem tudjuk, vagy nem akarjuk tudni (nem akarjuk tudomásul venni...mert úgy könnyebb...vagy legalábbis ezzel nyugtatjuk magunkat).

Falakat állít az élet:
- úgy a támogatás (hiszen valamely irányba befolyásol) és...
- ugyanúgy az akadályoztatás (amit nem nehéz falként aposztrófálni)

Fal az ember (és a környezet) ha segít és ha gátol:
a hely, ahová születtél,
a szüleid,
a testvéreid,
a barátaid,
a társ, akit életed részéül választottál,
és fal vagy Te magad is...

...és talán mi sem igazabb annál, minthogy a legtöbb falat mi emeljük önmagunk elé...
önbizalomhiány,
akaratgyengeség,
lustaság,
kishitűség,
kényelem...falak a rosszabb fajtából.
elkötelezettség,
szorgalom,
kitartás,
következetesség,
álhatatosság...szintén falak (néha még erősebbek is) de mindenképp a jobbik féléből...hiszen legalább a saját akarat hite (látszata) megmarad...

és akad, amikor jódolgunkban emelünk falakat...keresve a rosszat ott, ahol nincsen...kesergünk azon, ami nem is keserű...a túl jó sem elég jó...nem nekünk való...

Van, amikor az előnyökből kovácsolunk hátrányt...
...néha nagyobb teher a tehetség, mint annak hiánya...
...az elvárások olykor jobban akadályoznak, mintha esélytelennek tekintenének...
...és a kínálkozó lehetőségeket el nem szalasztani...nos, az élet legnagyobb falai közé tartozik...

Az okosok azt mondják, ami nem öl meg, az megerősít...és ez néha tényleg igaz...máskor viszont...az ilyen helyzetek megnyomorítják az ember egóját...a fal, amelyet minden erőddel meg akartál mászni...maga alá temet...és ettől nemhogy erősebbnek...inkább sebezhetőnek, gyengének, szerencsétlennek érzed magad...de, ha akaratod úgy diktálja...felállsz...nem biztos, hogy erősebben...még csak az sem biztos, hogy tapasztaltabban...de összeszeded magad...és keresel egy újabb falat...

Az élet paradoxonja, hogy az akadályok mutatják (adják)meg a teljesítmények értékét...
...ha megkapnál mindent (küzdelem, törekvés és bármiféle erölködés nélkül) nem éreznéd annak valódi értékét.

Kétség nem fér hozzá magam is fal vagyok,
magamnak és neked, úttalan utalok;
kéretlen a tanács, ellen a vélemény,
éretlen a bíró, de akad itt még remény...

Megmondó, ellenálló...árral úszó,
máskor sodrással szemben...fuldokló.
Mérséklő, megmentő, megértő...meg ért ő,
elvetendő, megvetendő, értékmérő...az érték miért ő (?)

Fal vagyok, nekem és magamnak,
fal a belém kapaszkodónak...
fal, de rajta ajtó...felirat: vészkijárat;
vész, mi várhat...ész, mi árthat...

Egyszer hurokban fejem, máskor hóhér a nevem;
szerfelett sajnálkozó, én sorsrontó...önpsztító,
Akarat belém...az akarat szerény...akaratszegény;
feldob a tény, hogy van vélemény...úgy vélem én...

Az élet rövid, a napom pereg...filmem forog...én meg nyerek,
megfigyelek...mefigyellek, kegyedért kegyesen esdekelnem...
esve kelnem...nem kell...csak ha jónak látom...hajónak látom...
mi elvisz, elringat...messze partra...arra, napnyugatra...

és végül félek, mert bennem élek...égnek a rétek...
várom fényed...tényleg...egyet kérlek tégy meg:
legyél nekem a kenyerem, a fegyverem, s a verem...
maradj velem...ha az ágat elengedem...mert elegem...

26th gondolat

Ma arra gondoltam,
mi ad értelmet... (?)

Az emberi létezés - az élet - értelme, hogy képesek vagyunk:
gondolkodni,
tanulni...
kitalálni,
ellenőrizni;
cáfolni...és
igazolni,
megtervezni,
utánajárni,
létrehozni,
teremteni,
ALKOTNI...

Az élet legszebb dolgai közé tartoznak ezen képességek...

Értelmet ad az életnek, hogy kitalálunk valamit...és addig járunk utána, míg sikerül, vagy kiderül, hogy semmi értelme...

Mindig szomorúan tapasztaltam, hogy vannak (méghozzá megdöbbentően sokan) akik nem tudják, hogy mit akarnak...messzebb megyek...a többségnek fogalma sincsen mit vár el az élettől (és itt nem a sablonszövegre gondolok: egészség, boldogság, sok pénz - hanem arra, hogy mindezt hogyan kívánja elérni...).

A legtöbben sodródnak...természetesen mindenki életében megvannak azok a periódusok - különösen a fiatal gyermekkorban és az identitás tényleges kialakulása előtt - amikor a környezet hatásai és a belső motivációk együtt hatnak a fejlődésre... De ami számomra megdöbbentő az az, hogy a legtöbben megállnak egy félkész állapotnál...nem találták még meg az utat, amelyet be szeretnének járni...de már nem is keresnek tovább...

Ennél többet ér minden emberi élet!

Önmagunkat, az emberi fajt becsüljük alá és köpjük szemen, ha nem annak megfelelő méltóságával éljük az életet...

Nem arra gondolok, hogy mindenki álmokat kergessen...nem is arra, hogy (megfeledkezvén a valóban hátrányos helyzetből indulókról) mindenkinek egyformán van esélye elérni bármit...mert ez így nem igaz...és az sem igaz, hogy ez nem igaz (ezer meg ezer példa volt már rá, hogy emberek a semmiből, sőt még a semminél is kevesebből teremtettek birodalmakat...) én csupán veszem a bátorságot és kijelentem, hogy az ember több, mint azt legtöbben bizonyítják...

Az élet nem függhet csupán az anyagiaktól...így azt a hipotézist sem zárhatjuk ki, hogy átlagos életszinvonalon is lehet boldog és teljes életet élni...és itt a teljességen van a hangsúly...de mit is jelent ez (?)

Ebben a kontextusban a teljesség több, mint:
reggel felkelni...
bemenni dolgozni (pláne olyasmit, ami nem Te vagy)...
napestig ott robotolni...
majd hazamnenni...
fáradtan a villogó zajládát nézni...
...enni...aludni...

Ennél...ennél több az ember...

Hogy ki mennyivel (?)
és ki hogyan érje el a teljességet (?)

Arra recept nem létezik...csupán pár jótanács...

1. gondolkodj...
2. tervezz...
3. valósítsd meg...

És nem kell ahhoz a világot megváltani, hogy tegyél valamit magadért...

Ha (valóban) tudsz válaszolni arra a kérdésre, hogy: ki vagy Te (?)...akkor (talán) jó úton jársz...
...és természetesen nem a neved a válasz, nem is a nemed, vagy a korod...
...tudod-e mi és hogy hol a helyed a világban (?)
...meg tudod-e fogalmazni honnan..hová tartasz...(?)
...ki tudsz-e jelölni reális célokat (?)
...azt is tudod-e, hogyan érd el azokat...vagy legalább...
...az első lépést látod-e már (?)

Keseregni és beleordítani az éjszakába, hogy az élet szar...könnyű...ezerszer könnyebb, mint kitalálni, mitől lenne jobb...és megterveni...és meg is tenni azt...

Mindenki más...mindenkinek más jelentheti a kirakós azon darabját, amitől teljesebbnek fogja megélni az életét...
...lesz, aki olvasni...tanulni...önmagát (szellemi képességeit) fejleszteni akarja...
...lesz, aki építeni...barkácsolni...festi fog...
...lesz, aki sportol...táncol...vagy játszani szeret...
...akad, aki azért hajt, hogy valamit megvegyen...valahová eljusson...
...mások szerepelni...énekelni...szavalni vágynak...
...és lesz, aki ír...okoskodik...blogot (bolondot)...és ettől érzi, hogy él...

Mint mindig, most is fenntartom a lehetőségét annak, hogy tévedek...és azoknak van igaza, akik nem tesznek semmit a boldogulásukért...lehet, hogy a sok savanyú tekintetű, frusztrált ember mind boldogabb...boldogabb, mint én...

.......................................................................................................

Más...időjárás...

Gyermek a hóban, angyalt rajzol,
játszik a mókus, ugrik a fárol,
táncol a pelyhes, éneke fényes,
nem sejti, hogy élete véges...

Földön az angyal, szárnyaszegetten,
nézi a járdát, nézi meredten,
szél szava suttog, párna cihája,
hullik a friss hó, a pocsojába...

Mit hoz a holnap, lesz-e még kedve,
járni a sárban, vagy dideregve,
koppan a jég majd, ásít a hajnal,
ébred a zöldben, akár tavasszal...

Csalfa az égbolt, vörösen fénylik,
zápor a mámor, rügyezve kérik,
fordul a kocka, újra fagyosra,
virágom elhal, szegény vacogva...

25th gondolat

Ma arra gondoltam,
tartozni valahová...

Társas lény...az ember...tartozni valahová annyi, mint elkötelezni magunkat valamilyen közösség mellett - lehet ez:
egy kis(nagy) baráti társaság,
egy vallásos gyülekezet,
egy rajongói kör,
egy bizonyos érdeklődésüeket (például a Danaida lepkék vándorlását kutatókat) tömörítő "egyesülés"
vagy ilyen társas közeg a család is...

Annyi lehetőség adódik, mégis rengetegen az elszigeteltséget választják; önsajnálatuk és tehetetlenség érzésük egymást erősítő tényezőként sodorja őket egyre távolabb...elszigetelten élnek, látszatboldogságban, önbecsapással fűzerezve azt (az önálló akarat diadalának feltüntetve helyzetüket: "Én akarom, hogy így legyen").

Legyen ez az ő akaratuk...ki tudja, lehet, hogy a többiek tévednek...ki vagyok én, hogy szuverén döntéseiket megkérdőjelezzem (?)

De mégis (?) mi lenne, ha mind így tennénk...ha mind otthon gubbasztanánk...és még társas közegben is igyekeznénk a lehető legjobban izolálódni (?) érdekes társadalom fejlődne...és halna ki...hiszen a magányos önkielégités kevés gyermek születéséhez járulna hozzá...

De, mint mondtam, lehet, hogy nekik van igazuk...a világ is jobban járna, ha az emberiség nem rontaná tovább itt a levegőt (?)

Valahová tartozni egyfelől jutalmazó...egy csoport tagjaként...a közös élményeken keresztül...gazdagítja és ezzel javítja az életminőséget...
A közösség ugyanakkor nem csak ad...el is vesz...és azokat, akik csupán kivenni szeretnének, hozzáadni nem...idővel kitaszítja (vagy nem)...

A közösségi lét nem feltételez asszimilálódást...hiszen a tagság nem egyenlő a konformizmussal...egyetlen valamirevaló társaság sem követelheti meg a teljes akkomodációt...az autonóm emberek csoportja képez konstruktív alakzatot...amely mindenki megelégedésére szolgál.

Tartozni valahová nem kötelező...nem is mindig jó...de sehová sem tartozni olyan, mint saját (élet)művünk parafrázisát önmagunk tolmácsolásban felvételről hallgatni újra, meg újra, meg újra, meg újra...

..................................................................................................

Hallgatag...hallgat agg

Jellemzésem szarkasztikus,
szavam vág mint csörte végén tus...
Kakasszó szándékom,
nem ébrszt jól tudom;
kényelmed megrémít,
nyugalmad megszédít...

Véleményem lesúlytó tragikus,
számodra mégis ringató tatktus...
Füled kihült viasz,
nem hall se sírást, se panaszt;
gyökeret vert véleményed,
neked rossz, de engem sért meg...

Megjegyzésem egyre irónikus,
érvelésem folyton eklektikus...
Szűrőd nem enged tovább,
sem engem sem senki más szavát;
álláspontod egy és ugyanaz,
védelmezed magadtól magad...

Bár válaszod támadó intrikus,
szavaid éle inkább komikus...
Rád hagyom, de fáj nagyon,
hogy nincs rád semmi hatásom;
ez önző érv, és mit sem ér,
egy újabb találkánt véget ér...

24th gondolat

Ma arra gondoltam,
a természetes kiválasztódás...természetesen új utakon jár...

Valamikor réges régen az ember az állatokhoz hasonlóan választott párt magának; az erősebb hím volt a falkavezér, és neki jutottak a nő(sténye)k...tudom, kissé hímsoviniszta a megközelítés; de mai gondolatom ezt kívánja meg ;o)

Ugyanakkor abban az időben is akadt bizonyára olyan vezér, aki az eszével, s nem puszta testi erejével vívta ki pozícióját...

Az időben nagyot ugorva, jelen társadalmunkban sok minden számít, amikor valaki társat keres, mégis azt találjuk általában elfogadhatónak, ha a külső és a belső tulajdonságok alapján dönt valaki...és rossz szemmel nézünk, például egy csinos fiatal nőre, aki idősebb tehetős párt talál magának.

Pedig, ha jobban végiggondoljuk a kiválasztódás mindig is a fajfenntartás mércéjével mérte a sikeres párválasztást...voltaképp a biztonságkeresés, az utódok életbenmaradásának esélyeit növelte...akkor is, amikor a legerősebb, legjobb vadász volt a kívánatos "férj"...és ma is, amikor a sikeres, anyagilag biztos lábakon álló az.

A külső megjelenés hangsúlyozása, ugyanúgy, mint a megnyerő belső tulajdonságok és a (nagybetűs) Szerelem keresése...mind mind az emberré válás eredményei...az állatvilág sokkal tisztább, funkcionális döntési mechanizmusokon keresztül valósítja meg "párkapcsolatait"

És mi persze büszkék vagyunk rá, hogy kinővén az állati sorból, emberként élhetünk...normáink és elvárásaink mégsem veleszületettek, nem determinálja őket emberi voltunk...tanuljuk őket, elfogadjuk (néha persze lázadunk ellenük) és látásmódunkat, értékítéleteinket sokkal inkább valamely társadalmi konszenzus alapján formáljuk, sem mint individuumunk nyers termékeként alakítjuk...de kissé elkalandoztam.

A lényeg, hogy ma is az számít, és ma sem az számít, hogy mi számít...

.......................................................................................................

Más,
itt egy vers (egy dal, ha úgy tetszik) annak, akinek szól:

Valamerre

Merész a terv, a cél még távoli,
hiszel nekem a fátylam beborít;
közös remény, és együtt indulunk,
göröngyös, szép, fáradt lesz az utunk.

Mi volt a kép? Egykori álmod rég,
emlékszel rá; s most mi voltaképp,
keressük azt; és lesz ki megsegít,
akad olyan is ki csak ránk legyint.

Úgy kell a kétely, mint a bíztatás,
ködös tájakon vakon rohanás,
és száz a munka, vár még óraszám,
alázatod megtérül tudod ám...

Látod a fényt már hegyed tetején,
sikerről nincs egyforma vélemény,
áldani fogjuk, átkozni a napot,
de végül álmod mégis megkapod...

23rd gondolat

Ma arra gondoltam,
senki sincs egyedül...

Ha jól körülnézel odabenn, valaki mindig figyel,
válaszol a fel sem tett kérdéseidre,
reagál,
megfigyel,
néha idegesít,
felesel,
kritizál,
kéretlenül is tanácsokat ad...

Párbeszélsz...

Keresem a szót,
megmondja a jót,
kérdésre kérdéssel,
válasza érzékkel...
szüntelen érzékel,
nem únja...megfigyel,
irányít, ösztönöz,
megbénít, megkötöz,
megúnta érveim,
számlálja lépteim,
elmesél...elme, s él,
kiegészít...elítél,
hallgatom untalan,
Velem van önmagam,

Kivel szokták kétszemközt beszélgetni (?)
ki áll utadba, ha rosszban sántikálsz (?)
ki rúgdos, ha tudod... meg kell tenned (?)
ki súgja füledbe ösztönöd (?)

És hallgatsz rá (?)
odafigyelsz egyáltalán (?)
törődsz-e az érzéseivel (?)
vagy csak a "magad" feje után mész (?)

Ha elveszem elv eszem... elveszem...
Nem marad ég, csak maradék...
Maradnék még... veled,
mellettem van helyed...
Kedvet ketten keltünk bennem,
elvetemülten...elvet-e multam,
ha magamra untam (?)
Másnap majd másnak...ásnak
sírt a lelkem, bennem felejtettem...
magamra leltem...

Mindenkiben legalább két személyiség lakik,
szemben álló felek,
barátok,
mégis ellenségek,
támogatják...és támadják egymást,
ritkán közös oldalon...közös álláspontot képviselnek...
legtöbbször azonban konfliktus van köztük...

De nem mindenki akar tudomást venni a másikról,
pedig sok neve lehet:
bűntudat,
önbecsülés,
lelkiismeret,
ösztön,
erkölcs,
kontroll,
józan ész...

Szélsőséges esetben a személyiségek disszociálódhatnak, azaz leválhatnak a tudatról,
ebben az esetben a személyben lakó személyiségek nem, vagy csak részben tudnak egymásról.
Jellemzően van egy domináns "én" amelyik vagy a legtöbbet van jelen, vagy krízishelyzetekben átveszi az irányítást...

Ami a legfigyelemreméltóbb, az az, hogy az eltérő személyiségek valóban eltérő identitást hordoznak, és nem csupán a gondolkodásuk, és reakcióik térhetnek el gyökeresen egymástól, de altérő intelligenciável is rendelkezhetnek, és ezen felül szomatikus különbségeket is mutathatnak; a megkülönböztethető hanghordozástól egészen a testtartásbeli, és mozgásra jellemző tulajdonságokon át a jobb-és balkezesség felcserélődéséig (ami azért is bámulatos, mert ezeket eltérő agyi lokalitás jellemzi).

Gyakran a skizofréniával keverik ezt a pszichés betegséget, pedig attól teljesen eltérő...
A skizofréneket általában téveszmék, hallucinációk és kóros viselkedési devianciák jellemzik, szemben a többszörös személyiség tüneteivel, amelyek között ez utóbbi három csak kevert elmezavar esetén fordulhat elő...

A személyiségek kialakulása és disszociálódása többféleképp végbemehet,
legtöbbször valamilyen trauma hatására...a traumatikus emlék is disszociálódik - leválik - a tudatról, ezzel nehezítve meg a fájdalmas esemény felidézését...amennyiben azonban a sokkoló helyzet többször megismétlődik (például a gyermek durva bántalmazása) akkor a tehetetlen érzés leküzdése érdekében új személyiség jöhet létre (bizonyos esetekben szándékosan létrehozható). Azután hasonló helyzetekben ez a személyiség veszi át az irányítást, egyfajta énvédő szerepet betöltve...

A betegség beazonosítható a gyakori amnéziás "eszméletvesztésekről" és memóriazavarokról; hiszen a másik személyiségről való hiányos, vagy teljesen hiányzó tudás (információ) annak működési idejét üresjáratként azonosíthatja az egyén...

Ezért aztán ne ijedj meg, ha azon kapod magad, hogy önmagaddal vitatkozol...az még nem kóros, ha hajlandó vagy önnön véleményed saját magaddal való ütköztetésére...sőt, talán ez egészségesebb, mintha mindig minden döntésedet tévedhetetlennek hinnéd...

..............................................................

Másra is gondoltam,
Az ajándékozás gesztus...
gesztusértékű az is, ha adok...
gesztusértékű az is, ha kapok...
és az is, ha nem...

gesztusértékű az is, ha viszonozzák...
az is, ha le se szarják...
az is, ha olyasmit adok, amiről emlékezhet rám...
az is, ha érzem tudják (odafigyeltek) hogy mit szeretek (mi érdekel)...
az is, ha továbbajándékozott ajándékot kapok...

közhely, hogy adni jó...
...és röhej, hogy igaz...

de képmutatás lenne azt mondani, hogy kapni nem olyan jó...
...érzem, hogy tisztel, hogy szeret, hogy hálás, hogy gondolt rám...

22nd gondolat

Ma arra gondoltam,
az élet műalkotás...
az életmű alkotás...
az élet mű alkotás...

Rendszer a rendszerben, amit életnek nevezünk, amit megélünk, amiben hiszünk,
bonyolult,
összetett,
utánozhatatlan,
reprezentálja mindazt, amire a legjobb szó a csoda, ezért csodálom, hogy mennyire nehezen tudjuk észrevenni...az ajándékot...

...Minden szervünk és benne minden apró sejtünk hordozza egyedi azonosítonkat,
ez a sejt,
és ez a szerv,
ez a szem,
és ez a nyelv mind a Tiéd...

...kéred vagy sem,
gondolod,
akarod,
avagy nem...
működik, teszi a dolgát...

...milyen lenne, ha: (?)
minden szívverésedre,
minden lélegzetedre,
minden belső folyamatodra külön-külön oda kellene figyelned (?)
ha megfeledkeznél róluk (?)
leállna a szívverésed,
észrevétlen megfulladnál,
vagy a beleidben felhalmozódott étel emésztetlenül rohadna és mérgezné testedet (?)

...de mindez ajándék, oda sem kell figyelned...megy minden a maga útján...

tökéletesen tökéletlen,
műremek, remekmű életem...énnekem
magamnak, magamról szóló énekem,
sebezhető és törékeny a rend-szer,
ébresztőt fúj korán reggel...
benne minden, bennem is...nem(?)
uralkodó káosz, végtelen pátosz,
imára kulcsolt kezem, öledbe teszem,
irásom tudatlan..nem írástudatlan,
írást tudattam, mondandóm mutattam,
mércém a kétely, ugye még nem mész el (?)
maradj púderes orrú barát...
halld meg imám szavát...
én vagyok az Imám,
a Rabbi, a Barát,
a Pásztor, a karát
a futtatott arany...az arány,
végcélom távol,
nézőpontom páholy,
és legyél most bárhol,
kapsz még a jóból :o)

Az élet összetettsége, kialakulásának érthetetlenül bonyolult volta hívja életre Istent...
hiszen valaki, vagy valami egyszer elindította mindezt...
ki volt (?)
hogyan tette (?)
egészlegeset alkotott, mint azt a szentírás tanítja (?)
vagy kezdetben egysejtű, akár sejtnél kisebb (genetikai örökítőanyag-formájú) életet hozott-e létre (?)
és miért (?)

......................................................................................................

Tavam tükre csendes, vizében unicornis gázol,
felette kolibri repdes, vulkán szunnyad távol,
tápláló folyóim lassú, hordalékból sziget épül,
mára pálmaliget karcsú szálltú darvak lakhelyéül,
megpihen a hűs szél, tán kedvét leli benne,
izgága bőrébe nem fér, a parton lakó egyke,
magányáról hallgat, maga(m) mellé leül,
fából rímet faraghat, már indul is belül...

21st gondolat

Ma arra gondoltam,
dögöljön meg a szomszéd (is, ne csak a) tehene...

Az irigység nemzeti kincsünk, éltető elme az értelem...hiányos:
frusztrált,
sikertelen,
akaratgyenge,
tehetetlen,
lusta...szellemtelen tőke,
a fáradt erkölcs,
bulváron felnőtt,
valóságshow-n szocializálódott...ország

Szeretnék én is szárnyakat,
repülni magasban fenn,
Ha ott jársz... lerántalak,
maradj csak velem itt lenn,
Keresem rajtad a foltot,
mert makulátlan nincsen,
Besároz a köz... majd ott
leszek én is a lincsen,
Glóriád a porban,
szívedben kés forog,
Fejed már hurokban,
árnyék hóhérod vagyok...

Pedig nem is rossz taktika a más sikerének örülni...
hiszen örülni jó...mikor a kedvem nevet...szemem csillog...
...akkor meg mivégre a zsört (?) a keser csak lehorgasztja fejem...
...viszont, ha rád vagyok büszke, a magam állát emelem magasba...

Ismersz sikeres embert?
ha igen...tudod, az ő élete sem csupa derű,

Utad keskeny, rajta rögök,
véred adod csepp tapsomért,
tenger pedig örömöd,
ha látod én is örülök...van miért...
álmodnod, izzadnod, izzanod,
mert enyém is színpadod,
de megtartod kínpadod,
hisz nem tudom mit állsz ki,
mikor nem lát senki...
én készen kaplak, mint fényt,
csupán konstatálom a tényt,
tehetséged engem szolgál,
verítéked megtartod...kár

A tehetséget támogatni, nem elnyomni...
a lehetőséget észrevenni...az a teljesítmény...nem a kritika...a destruktív élveteg érvek,
hanem a kéz, amely a hóna alá nyúl...adja az élet értelmét...és támogatni annyi mindennel lehet:
néha elég egy elismerő pillantás,
egy vállonveregetés,
mosoly a szád sarkában,
egy fejbiccentés,
a szavak,
a tettek,
konstruktív vélemények...végre érted (?)

20th gondolat

Ma arra gondoltam,
kell a csalódás...kell,
mert erről ismerlek fel,
látom végre az arcod,
pedig titokban tartod,
álarcod már ablak,
megve(ze)tsz...rajta kaplak,
hogy Te (is) átnézel rajtam (?)
azon még túltenném magam...
De csalódásom benned,
az én hibám...ezt fejtsd meg...

Lehajtott fejű bérencet vettél,
hitted, hogy azt. Szerettél
a magad módján, de meghúztad
a ravaszt. Szavadat adtad
és szegted...kedved szerint tetted...
Most nem érted mégsem,
a válaszom, miért NEM!
Jobban látlak, mint Te önmagad,
ha csak az önsajnálat marad...
mi szab határt, ki lép, ha árt,
mit tesz a jó-szándék-e kárt,
tenni...és venni, vért a vélt sérelemért,
a sértett mi-ért, meg sem hall téged már,
de hallgatni kár, a szó pocsék-ba
ment, a tett is tettett...így marad a vád,
és téped a szád, bár falak fülei tanúid csupán...

.............................................................................................

...és még arra is gondoltam,
elmúlik...

Karomban feketék az erek,
vérem por,
magamásta vermemben heverek,
az agyam forr
felettem ülöm a tort,
testemen hulla a folt,
már az enyészeté...
így emésztem én,
a szót, a megszokott,
a romlott...valót...

Istenem...Isten nem hall
nem hal meg soha,
kérdésem ostoba,
válaszom közhely,
édes a mostoha,
kétségem röhej...
felettem a törvény,
bennem az örvény,
kavargó csavargó,
árválkodó vádló...
bambán mered,
bámulod tenyered,
temetsd az arcod,
magad leszel bakód,
de ne bánd a bűnt,
mert belűlről fűt,
a rút mélyfenekű kút,
az el nem kezdett háborúd...
veszteséged méred,
felmentésed kéred,
pedig nincs miért,
hisz nincs ki ért...

19th gondolat

Ma arra gondoltam,

csupa szín ez a ház...
de, nem szirup s nem máz,
megérint, megéri...megnézni,
Mert feled a homály,
és veled a nélküled,
már a fejem se fáj,
elmerül benned a neked...
Mélyebb az értelem,
erőt merít a morál,
tudom, nem könnyű velem,
az idő mégis megáll...
A szín-ésszel játszik,
és érzelemmel itat át,
kezem megremegni látszik,
már átléptünk egy határt...

A sok kis disznó közt ülök számozott helyemen; a varázs elnyom...
pár rud ol falát tartva, kanapé területnyi korházi ágyon,
teremt világot, a mozgásképtelenség szabadságával, mellette áll
a nővért: volt már felkavaro rossz lány, ki a vászon javára szolgál,
most törődő, esendő, kevésbé harsány nő...ő

A darab nem hull darabokra,
egyben tartja mondanivalója,
egyben benned is, egyet ért,
kétség gyötör: miért (?)

A kérdés morális,
mi az a normális (?)
válaszom szakrális,
ha mondom orális,
kerülőúton orbitális,
a vége mégis brutális,
kegyetlenül neutrális,
vállrándítva csak egy frázis,
utóbb banális,
fájdalmasan triviális,
igen is, nem is,
mégis... kinek az élete az (?)

18th gondolat

Ma arra gondoltam,
egyesek adják, mások elveszik az energiát...

Kifut a vér a kezemből,
megragadsz, magaddal rántasz,
nem szabadulok ölelésedből,
fájó heget fel szakítasz...
Megretten a lábam,
kivérzett szellemem áll,
bárgyú a vágyam,
csak menni (csak mennék) tovább...
Mit teszel velem, energiavámpír (?)
engem eszel, arcomból kifut a pír...
Megveszek egy csepp elemért,
megveszlek... fillérre (forintok)ért...
Nem hagyom, hogy máskor is így legyen,
felfalom, a vérszipolyt elevenen...
Majd kéred a béred,
és félted a léted,
mert elvenni könnyű,
bár adni gyönyörű...

Bizonyos emberek társaságát ösztönösen keresem...
...feltöltődöm a környezetükben
másokét inkább kerülném,
mert úgy érzem kiszakítanak belőlem egy darabot...

Tudtam, el jön a dal,
vártam a perced,
boríts be takaróddal,
boldogan didergek...
Színes világ lát,
s benne én,
fenn ülök egy fa tetején...
Más ez a kép,
és másként néznek rám,
nem érett még,
soha nem is ért meg talán :o)

Ha túl az ösztöneimen oda is figyelek ezekre a folyamatokra,
fel tudom vértezni magam egyfajta szelektív-szenzitív páncéllal...

Ez a vért nem engedi be - illetve ennek hatására az energiát ki - azokat a hatásokat, amelyek rombolólag hatnának...
s ugyanez a pajzs vonza a hasznos, pozitív impulzusokat...

Ahhoz, hogy kaphassak, adnom is kell...az energiaáramlás (mindig) kétirányú utca...
sőt, vannak olyan csatornák, amelyeken keresztül e kettő egyszerre valósul meg...

Vannak helyzetek, amikor két ember között jön létre...
és van, amikor egész tömegek érzik a túlcsorduló energiát...
a csecsemőjét gondozó édesanya,
a bensőséges beszélgetést folytató baráti társaság,
az együtt imátkozó hívek a templomban,
a koncert áhitatát átélő zenekedvelők...
mind megtapasztalhatják ezt.

Mindenki érezte már,
mindenkinek éreznie kell,
legalább egyszer...

böjtöl a lelkem...
a jóra,
a valóra,
vált álomra,
kivülálló benn nem...
ébred,
még kétked,
és téved a szellem-em...

mert félt, és óvott,
mert sérül és roncsolt,
ha kell...
nem nyitja, csak ritka,
a perc, ha be engedem...
de nem...

..........................................................

Arra is gondoltam,
hogy sokan önbecsapunk...

Röghöz kötött vándor,
elvarázsolt úton jár.
Béklyóiból tézist,
láncaiból promisszákat gyárt...
Térden állva vágtat,
sarka hátra kötve még.
Szabadlábon vádat,
s kegyelmet sem kér...

17th gondolat

Ma arra gondoltam,
élet-munka-öröm; életöröm-munkaöröm...

Érteni valamihez, annyi, mint jártasnak lenni a dologban, a tevékenységben, annak minden részletére kiterjedően... valamiben valóban profivá válni nagy felelősség... nem érthetsz ugyanis mindenhez... sőt, elég kevés dolog lehet az, amelyhez valóban érteni fogsz... éppen ezért a döntés, a választás, hogy miben szeretnél igazán szakértő, mester vagy specialista lenni, meg fogja határozni az életed...

Nem érdemes középszerűnek lenni, ha olyasvalamiről van szó, ami valóban érdekel, aminek az életed szenteled... lehet persze hobbija az embernek - bár annak is csak akkor van értelme, ha valóban elmélyed benne - de itt, és most hivatásról beszélek... elkötelezettségről... felelősségteljességről... kötelességtudatról... arról, hogy mindent, de mindent lehet még jobban csinálni... és érdemes is

Nem lehet mindenkiből az, amire vágyik - bár ez nem az én véleményem, s azt majd egy másik alkalommal ki is fejtem - de valamivé válni fogsz (ha csak a sors kegyesen el nem ragad hamarabb) és azt, legyen az bármi, nem érdemes közepes, vagy annál gyengébb minőségben végezni... és most azt kérded (csalódott ember: miért?)

Elmondom neked; mert az életedről van szól.
Legyél akár professzor, akár pénztáros,
legyél utcaseprő, vagy bankár...
tevékenységed minősége, életminőségedet fogja determinálni.

Miként is lehetne boldog az élet, ha a munka, amely (az ébren eltöltött) idő legkevesebb felét kiteszi nem tesz boldoggá (?)
A válaszhoz Kennedy egyik legfontosabb mondatából faragok a gondolatnak megfelelő klónt:
Ne azt kérdezd, mit tehet érted a munkád, hanem azt, hogy te mit tehetsz a munkádért.

Minden (munka és nem munkaszerű) tevékenységben meg lehet találni:
a kihívást,
a felelősséget,
az örömöt...

és ez a három összefűgg...

ha kerülöd a kihívásokat,
ha csak hárítod a felelősséget,
akkor nem tesz téged boldoggá...

Sok mindenkire haragszom, amiért nem végzi felelősségteljesen a munkáját,
most egyet emelek ki - talán a saját életpályám okán - és ne tűnjön túlzónak, amit írok, inkább gondolkodjon el mindenki...

Ők: a tanárok, és már az óvodai és bölcsödei dolgozókat is ide kell sorolni.
Tevékenységük formálja és részben előre meghatározza az emberek sorsát... kezük nyomán válik a társadalom tagja, és maga a társadalom is olyanná, amilyen... ösztönözni, és frusztrálni egyaránt képesek... eredményük (eredményességük) a politikától a közélet többi szereplőjén keresztül, tudósainkon át egészen a kocsmák emberéig mindent árhat...

Felelősségük nagyobb, mint azt legtöbbjük felfogja... a korai gyermekkor meghatározó a későbbi életpálya alakulása szempontjából, és ezeket a szenzitív kis lényeket nem szabad motiválatlan, önmagukat és munkájukat alulértékelő személyek kezébe adni.

Nincsenek elfogadható kifogások:
az alacsony jövedelem (?) minden tanárképzőbe jelentkezőnek tudnia kell, hogy ez a pálya nem a meggazdagodást ígéri... ehhez elhivatottság kell.
a rossz munkakörülmények (?) a tanár teljesítményét vajmi kevésszer befolyásolja, hogy milyen körülmények között kell tanítania... a főszerep az ővé, feladata a diákok figyelmének felkeltése, és fenntartása, motiválása...

Ha egy tanár rosszul végzi a munkáját, nem csupán a saját, de tanulói és azok szülei, valamint későbbi utódaik, és azok leszármazottai (valamint mindezek munkatársainak és barátainak) életét is megkeseríti.

De írhattam volna megannyi más foglalkozásról is...



...................................................................
Ma arra is gondoltam,
hogy a barátság több...

barát nem lehet akárki,
bár jöhet bárhonnan,
barátra nem könnyű találni,
igaz barát kevés van,

a barát jön, ha kell,
nem kérdez, mert tudja,
elestél, ő felemel,
a te gondod a gondja,

hallgat órákon át,
máskor meg ő mesél,
kitaláljátok egymás gondolatát,
ilyen barát (már) nem is él... :O(

16th gondolat

Ma arra gondoltam,
hogy vannak, akik az mondják "ne vásárolj!"

Én meg azt mondom, gondold inkább végig, mit beszélsz...
Még világnapja is van, ez a "vásárlásmentes világnap"
Mondom még egyszer, gondold inkább végig, mit teszel... (persze azt is, hogy mit veszel)

Nem vagyok a meggondolatlan vásárlások híve - bár néha dehogynem - ugyanakkor ez többről szól. A szónok, ki arra bíztat, ne vegyél... nos, ő is él valamiből... és itt van elföldelve az igazság...

A modern fogyasztói társadalom(kultúra) nem csupán a média és a kereskedők konspirációja; ez maga a technikai evolúció, a túlélés záloga.

Tegyük fel, hogy egy olyan világban élünk (és rá fogsz jönni, hogy már a mondat eleje is paradoxon ebben a kontextusban) ahol mindenki csak azt veszi meg, amire valóban szüksége van - nem enged a vágyainak, az ízlésének, sem a pillanatnyi impulzusoknak, amelyek vásárlásra ösztönöznek, nem hódol gyűjtőszenvedélynek, sem divatnak... ellenáll mindennemű csábításnak - s mindig racionálisan dönt:
- ha ételt vesz, azt nézi, megfelelő arányban tartalmazza-e a szükséges tápanyagokat, és természetesen az árát,
- ha ruhát vásárol (bár ezzel az erővel varrhatna is magának egyet) azt keresi, amelyik jól befedi a testét, télen óv a hidegtől, nyáron a nap káros sugaraitól, és persze a legolcsóbbat,
- ha ingatlant vásárol, szempont lesz, hogy aludni, enni, tisztálkodni legyen hol, és ennyi, naná, hogy kevés pénzért
- utazni nem utazik,
- kultúrára, szórakozásra nem költ,
- ékszert, dísztárgyakat nem vásárol... és sorolhatnám, mit nem vesz még;
lényegében az életbenmaradáshoz legszükségesebb dolgokon kívül SEMMIT!

Rendben, és most gondold végig, hogy a "legfontosabb dolgok" előállításához és értékesítéséhez mennyi emberre volna szükség... nem sokra... gépiesíthetnénk az egész rendszert, csak némi karbantartói feladat akadna... és akkor mit csinálna a többi ember (?)... honnan lenne pénze (?) bár lehet, hogy ebben a világban nem is kéne pénz (?)


6.608.523.275 ember él ezen a bolygón, de nincs szükség:
eladókra, zenészekre, színészekre, fodrászokra, tanárokra, rendőrökre... lényegében alig pár (mezőgazdász, kőműves, szabó és gépszerelő) munkakör betöltésére...

Szeretem és tisztelem az állatokat (de ebben az esetben degradáló jelzőként írnám le, hogy ez állati sorsra juttatná az emberi fajt)
meg kell jegyeznem, hogy az emberré válásának - megannyi kártékony hatása mellett - számtalan szépsége pont az emberi alkotó-és kreatív tulajdonságokból fakad...
az ember vágyakozik,
az ember álmodozik,
az ember kitalál,
az ember alkot,
az ember birtokol,
az ember épít,
az ember elad és vesz, ez is az emberi lét része...

Kitaláltuk a divatot... miből élne a divattervező, a szabó, a buikos és az eladó, ha nem érdekelne senkit a divat (?)
Léterjöttek a művészetek... miből élne a festő, az író, a zeneszerző, a filmrendező, a szinész, a galériatulajdonos, a könyvtáros, a mozigépész... ha nem lennénk fogékonyak a művészetekre (?)
Ismerjük az esztétika fogalmát (többé-kevésbé... és persze mindenki a maga szubjektív szűrőjén keresztül, de...) megalkottuk a formatervezett tárgyakat, az autóktól a kávéfőzőkig, a házaktól a fogkeféig... mindenből kapható egyszerűbb és giccsesebb... dísztelen és bonyolultabb... de mi lenne, ha csak a legpraktikusabbat keresné mindenki (?) miből élne meg a Ferrari, vagy a Doxa (?)

Természetesen - és szerencsére - a piacon farkastörvények uralkodnak; nem adható el minden... vannak márkák, termékek, gyártók, akik azért mennek tönkre, mert a portéka nem volt kelendő... ez a piac evolúciója, sokminden befolyásolja, de legkevésbé a racionális fogyasztói döntések - hála az égnek.

Szinte senki nem élne meg, abból, amit csinál, ha a vásárlások mind racionálisak lennének, és érvényesülne azok óhaja, akik arra bíztatnak, hogy "ne vásárolj"

15th gondolat

Ma arra gondoltam,
hogy egyetlen valóság létezik... és 6.669.705.650

Mind egy valóságot élünk meg.
Azt az egyet.
A sajátunkat...

Nincs másik, nincs más... lehet, hogy nem is létezik más,
lehet, hogy álmodjuk csupán...

A saját valóságunkra sem fordítunk kellő figyelmet, (de ez a bejegyzés most nem erről szól)
mit tudhatnánk akkor más valóságáról (?)

Furcs nem (?) de ha jobban belegondolsz (és őszinte vagy magadhoz) mit sem tudsz másokról - legfeljebb felszínes, közhelyes jellemzést tudnál adni, még a hozzád legközelebb állókról is...

És akit ennél jobban ismersz (pedig olyan nem sok akad, legfeljebb, ha 1 vagy 2 entitás) annak a valóságába sem látsz, nem is láthatsz bele teljesen.

(Nem az EGO mindenhatósága a hangsúlyos ebben a gondolatmenetben) csupán az a perspektíva, amelyet a legteljesebb legmélyebb empátia sem képes létrehozni.

Ha nincs velem, nem is létezik,
gondolok rá, felidézem az arcát,
Merre jár, folyton ezt kérdezik,
nem tudom... vívja a harcát.
Ha velem van, itt van velem,
meglát, meglep, megörül,
Alszik, lélegzetét figyelem
lelkünk csendesen elmerül.

A tudomány azért (is) szép, mert nincs végső, cáfolhatatlan bizonyosság... mindig jöhet egy új, egy jobb magyarázat.
Az elemi részecskék világában gyakran csak a megfigyelt események valóságosak, s a legnagyobb koponyák gondolataiból kölcsönözve: nem tudjuk, mi történik, amikor nem figyeljük meg őket... talán csak a megfigyelés hozza létre a megfigyelés tárgyát...

Amire, akire nem figyelünk, nem része az életünknek - bár sokszor e nélkül is hatást gyakorol arra.

A figyelem drága kincs, nem pazaroljuk szivesen - dehogynem... mennyi felesleges dologra fordítunk figyelmet... nehezen szelektálunk... nehezen, mert az is erőfeszítésbe kerül(ne).

de vissza az eredeti gondolathoz: Nem tudjuk, mi történik, ahol nem vagyunk jelen (akár testben, akár lélekben) és nem tudjuk, mit tesz a másik, amikor nem látjuk (fizikailag, vagy mentálisan) ezért,
ezért van az, hogy csak a Te valóságod valóságos.

14th gondolat

Ma arra gondoltam,
hogy a testen kívüli élmény valós...

Álom, álmodozás, meditáció, regresszió, megszégyenülés, orgazmus, imádság, eufória... mind mind kettősséget magukban hordozó állapotok...

Messzebb megyek (utóbb belátom, az eredeti gondolattól kissé elkalandozva, de érdekes területre tévedve folytatom... gondolkodom); a legtöbb élmény a testen kívüli lét tapasztalása.

Kevesen és kevésszer vannak tudatában testüknek - legtöbben és legtöbbször csak akkor fordulnak figyelemmel önnön corpusukhoz, amikor valami nem úgy funkcionál, ahogyan szokott, többnyire, ha fáj...

A fenti állítás paradox, mégis ha őszinték vagyunk magunkhoz... igaz.

Létezünk egy istenadta húsketrecben, lelkünk és személyiségünk a homlokunk mögött - javarészt a frontális lebeny területén - lakik... testünk mindent tud rólunk, de mit tudunk mi róla... mit tudunk magunkról, az élő, lélegző gyárról (a működés mechanizmusairól) ami azért dolgozik a nap 24órájában, hogy bennünket e világon tartson (?)

Tiszteljük-e eléggé az evolúció ama csodáját, amely 206 csontból, számos szervből és megannyi egymással - tudtunkon és akaratunk kívül is - összhangban működő rendszerből felépíti és fenntartja létezésünk lehetőségét (?)

Megadunk-e neki - tudásunkhoz, lehetőségeinkhez és képességeinkhez mérten - mindent, amire szüksége van, ahhoz, hogy ellássa legfőbb feladatát (hogy nekünk jó legyen).

Megalázott meggyötört szolga,
mégis nap, mint nap tudja, mi a dolga.
Sokat nem, kis odafigyelést remél,
annyit, amennyit gazdája is megér.
Fárad mégis megteszi újra, meg újra,
ha botlik, rosszra fordul sorsa.
Ura beteg, ő érzi meg előbb,
és együtt halnak, ha minden fal ledől...

Mi tehát a testen belüli és a testen kívüli élmények határmezsgyéje (?)

Talán az önzés, önzésbe fordulása, ami belátó és éleseszű, s azt az utat keresi, ami nem csupán pillanatnyi, de hosszú távú együttélést és kölcsönös előnyöket biztosít... De miről is beszélek?
















Készen áll itt valaki az önmagával való együttélésre? :o)

13th gondolat

Ma arra gondoltam,
hogy: holdfogyatkozás

Csokoládémázas maszkot húzott
a hold, rekedten szédelegve várakozott
vándorbotjára támaszkodva. Ott
hált a fák alatt az egykedvű; vágott
reményből elvetendő magot,
el is vetette legott...

Pirkadat ködös édes ábrándja hullott
szemére, jégvirágablakán kopogott
álmosan. Vánkosán hosszan pillogott,
míg le nem szakít egy darabot
lelkéből. Maradt volna még; vágyódott
tetttelen ellapuló pamlagot...

Csüggedőn rázta ruhába, hallgatott
a megszokásra. Kénytelen vándor ballagott
tova, tudván, mit nem tudott
azelőtt: ezer év komoran fázott
míg napmeleg űzte el a fagyot.
Holnaptól új hold ragyog...


A holdnak többet köszönhetünk, mint azt sokan gondolnák...

Nem csupán a földet kísérő égitestről van szó;
bolygónk egy darabja az...

Ha nem lenne hold - valószínüleg - nem lenne élet.

Segített otthonunknak a helyes útját járni: csökkentve tömegvonzásával
a forgástengely irányának kilengéseit, ezzel stabilizálva a földet érő napfény mennyiségét és helyét; ennek hiányában nem lennének évszakok, s az eljegesedett sarkok sem lennének állandóak... kiszámíthatatlan klímánk lenne (a föld forgástengelyének kis mértékű kilengései okozták a jégkorszakokat... el sem lehet képzelni, mi történne, ha folytonos, és nagy mértékű kilengések lennének).

Pajzsként szolgál a meteoritokkal szemben, és ugyancsak mérsékli a Nap és a Jupiter tömegvonzását, amely károsan befolyásolná életünk színterét...

Saját gravitációja segített lelassítani a föld forgását (különben 9 óra lenne egy nap) az óceánokra gyakorolt apály-dagály jelenségen keresztül...

és - egyes feltételezések szerint - ugyancsak közrejátszhatott az élet megjelenéséhez szükséges feltételek kialakulásában...

Akárhogy is legyen... köszönöm, hogy létezel :O)

12th gondolat

Ma arra gondoltam,
hogy az élet és - vele - az idő rohan...

Erről van egy teóriám, ami nem biztos, hogy teljesen a sajátom, de a magaménak érzem.

Az idő egyre gyorsuló rohanását az életkor előrehaladtával hozom összefüggésbe...

...amikor a csecsemő még csupán 1 napos, számára egy nap maga az élet - azaz meglehetősen hosszú idő...
...az 1 éves gyermek számára ugyanakkor egy nap már csak az élete 1/365-öd részét teszi ki - ami már jelentősen kevesebb...
...10 évesen az 1/3650-ed részt képvisel egy nap...
...és így tovább...

Minél kisebb hányadot tesz ki egy nap az ember életéből, annál gyorsabbnak érzi az idő múlását.

Néha nyomasztónak élem meg az idő rohanását; azt érzem, hogy semmire sem jut belőle elég - nem akarok lemaradni :o)

Máskor ijesztő, hogy milyen hamar ér véget:
egy hét,
egy hónap,
egy év,
az ifjúság,
a középkor,
az idős évek;
és öregszem,
elmúlok,
fáradtan hajtom tenyerembe az arcom...
álmatlanul forgolódom;
nyugtalan,
szorongó,
éber,
tettre kész,
csüggedt,
és reménykedő vagyok egyszersmind...

Tehetetlen az erő,
megállíthatatlan idő,
tervek sürgető,
vágyak csüggesztő,
értékek feledhető,
erények felemelő,
ködben úszó felhő,
élet... véged...

De...

11th gondolat

Ma arra gondoltam,
hogy nehéz az egyoldalú diskurzusban való részvétel...

Szeretem a párbeszédeket,
szeretek bennük résztvenni,
és amennyiben a résztvevők érdekesek, vagy a mondandójuk az,
azt se bánom, ha csupán hallgatóság vagyok...

Azt viszont nem szeretem, amikor a párbeszédben én vagyok a pár,
s a másik fél képviseli a beszédet,

Nem azt mondom, hogy ne hallgatnám végig azt, ha valaki azért fordul hozzám, hogy kiöntse a szívét... az más,
arra gondolok, amikor egyenrangú feleknek kellene lennünk egy diskurzusban, de nem sikerül azzá válnunk.

A dolog persze rajtam is múlik, mégis... nehezemre esik átvenni a szót, amikor tudom, látom, tapasztalom, hogy a másikat nem érdekli:
hogy mi a véleményem,
hogy van-e véleményem
hogy velem mi van,
hogy mi érdekel,
hogy mit gondolok,
hogy mit érzek,
hogy érzek-e,
hogy gondolok-e,
hogy vagyok,
hogy vagyok-e...

Így nehéz,
sőt felesleges,
mégis eltűröm,
mégis lenyelem a békát,
s mégis újra megteszem...

Hogy miért?
Nem tudom... (egyébként' ezt a szóösszetételt gyűlölöm a világon a legjobban, az összes szavak és szóösszetételek közül; pedig vannak még szavak és összetett szavak, kifejezések - nyilván nem csak számomra - amelyeket ki nem állhatok... de erről majd egy másik alkalommal)

A diskurzus - véleményem szerint - minimum kétoldalú,
legalább két személy közös akaratának eredménye,
amelyben mindketten szabad akaratukból vesznek részt,
és - ideális esetben - mindkettejük épülésére,
de legalábbis megelégedésére,
minimális elvárásként, véleménycseréjére... szolgál.

Ami legalább a fenti feltételek egyikének nem tesz eleget, az bármi más (a verbális aktusoknak számtalan formája létezik) de nem diskurzus...

Márpedig, ha valahová azzal az elvárással érkezel:
hogy téged is meghallgatnak,
hogy rád is kiváncsiak,
hogy a te szavad,
hogy a te véleményed is számít,
de nem ezt kapod,
akkor csalódott leszel,
és ha van eszed,
nem mész oda többet,
csak, ha nagyon muszáj,
vagy inkább akkor sem :o)

Dönthetsz persze úgy, hogy magadhoz ragadod a szót,
de kérdés megéri-e,
ha ez csupán verbális erőszaktétel,
amelynek eredménye úgysem szolgálhat megelégedésedre...
Hiszen a másik fél nem nyitott irányodban.

Mit tehetsz hát, ha az életed telis-tele ilyen szituációkkal (barátokkal, rokonokkal, ismerősökkel)?

Elkezdesz blogot írni....................................................

10th gondolat

Ma arra gondoltam,
hogy vannak mulandó, és vannak mulandó dolgok.

Semmi sem áll,
semmi sem állandó,
mindennek dinamikája van,
még a látszólag statikus is folyton változik.

Minden, de minden engedelmeskedik a termodinamika második törvényének,
minden az entrópia (vagy akinek úgy tetszik negentrópoia) irányába halad.

Ezért szép a fizika...

A befektetett energia sosem annak arányában növeli a rendet,
a rendezetlenség összegszerűen növekszik,
minden erőveszítésünk ellenére,
ezért halad a világ a tapasztalható irányba.

Tehetnénk ugyan ellene,
de az nem lenne kellőképp emberi...

9th gondolat

Ma arra gondoltam,
hogy mi a lényeg (?)

Persze mindenkinek más - nincs egyetlen univerzális, legeslegfontosabb - de mégis, a kérdést érdemes feltenni; akár nap, mint nap... hogy el ne felejtsük - ha már tudjuk mi az - vagy el ne felejtsük keresni, ha még nem jöttünk rá.

A lényeg lehetne akár valamely materiális dolog is: meg lehet például fogalmazni, mi az, amiért hajtasz egész álló nap, egész héten, vagy éveken át; mondjuk egy lakás, egy kocsi, egy utazás... vagy ezek mind (?) De vajon, amikor egyik, vagy másik megvan ezek közül, akkor meddig fog örömöt okozni, vajon két hét, vagy fél év múlva is tudod majd értékelni? Vagy megszokottá válik?

Vagy az út, ami elvezet a vágyott tárgyhoz... az lenne a lényeg? Vannak önmagukban - hátsó szándék, vagy cél nélkül is - jutalmazó tevékenységek. Ezek is jelenthetik a lényeget. Valami, amiben megtalálod magad, amiben jó vagy, amit örömödre esik csinálni, amiben elmerülsz, s azt veszed észre, hogy órák teltek el, míg te csak perceknek érezted, és még folytatnád, és folytatod is, mert jóóóóóóó. Persze az sem rossz, ha valami távlati cél lebeg a szemed előtt, és azért tartasz ki, csinálod végig, mert tudod, hogy meglesz a jutalma; de talán még jobb, ha szívesen is teszed, amit kell.

Megtalálni az igazit. Ez is a lényeg része, és egésze... de a keresés, vagy a megtalált szerelemben töltött idő a lényeg (?)

Lényeg... az egészség lényeges - és annyira közhely ezt leírni - és mégis, csak akkor tudjuk értékelni, amikor épp nincs meg - ugyanez gyakran a társunkra is igaz (igaz, ami igaz... Hm?).
De óvod-e, vigyázol-e és legfőképp értékeled-e az egészséged? Eszedbe jut-e naponta, vagy ritkábban, hogy szerencsés vagy, ha nincs semmi baj az egészségeddel (remélem nincs!) és adsz-e hálát, ha szeretteid is egészségesek? Vagy mindez olyan megszokott és mindennapos, hogy már-már meg is feledkezel róla? (szerintem azért is jók a korházi sorozatok "House" mert eszünkbe juttathatják, hogy szerencsések vagyunk, és mennyi minden történhetne velünk... és sajnos sokakkal történik is)

Ha a magam igazát keresem, azt kell mondjam, ezek mind lényegesek... nincs priori, mert bármelyik nélkül elégedetlen és boldogtalan lennék... sőt néha még így is sajnálom magam, pedig semmi okom...

8th gondolat

Ma arra gondoltam,
hogy az égbolt festett kékje és esti ledlámpás csillagok mind részei a nagy átverésnek...
hogy valójában egyedül vagyunk (mint azt sokan sejtik is, érzik is) részei az egésznek,
hogy nincsenek más planéták,
hogy az el nem pazarolt lét, a magasabb intelligencia csupán ábránd...
hogy az van, amit itt látunk,
hogy tán az sincs, nincs a mi világunk... sem
hogy álom csupán az ébredés-em,
hogy vágyom nagyon a tévedést....vagy mégsem (?)
hogy a fejem nem is fáj,
hogy a munka nem is vár...
hogy a minden, az semmi,
hogy el lehet innen tűnni...
hogy van hová, és van miért,
hogy a tudomány véget nem ér...
hogy a kérdést feltenni kár,
hogy a válasz senkinek sem jár,
hogy nem is keressük igazán,
hogy elterülünk lazán...
hogy kiszolgál az anyaföld,
hogy fiai hálájától meggyötört....
hogy egyszer a dal elcsendesül,
hogy minden forrás kimerül,
hogy jár, ami jár
és jön a vége már...

7th gondolat

Ma arra gondoltam,
hogy az emberek nem alapjában véve jók, vagy rosszak...

Ez persze elég közhelyesnek hat6 de bizony gyakran vagyunk hajlamosak hibákat véteni, amikor valaki belső tulajdonságait próbáljuk beazonosítani... és elhamarkodott értékítéleteket alkotunk míg másokat kizárunk...

Gondold csak végig, hány emberi kapcsolatodnak (sőt, már azok kialakulásának) állta útját az ítélet, amelyet már azelőtt meghoztál, mielőtt valami konkrétumot tudtál volna...

A korai véleményalkotás minden típusa egyfajta evolúciós eredmény, amely meggyorsítja és elvben megkönnyíti a mindennapok szociális közegében való eligazodást; mégis ugyanolyan mértékben okoz hátrányt, mint előnyt...

Ugyanakkor sokszor még azokat sem ismerjük igazán, akik a közvetlen környezetünkben vannak, és részei, részesei az életünknek...

Ennek oka az objektivitás hiánya - de hiszen mire is mennénk a szubjektív véleményünk nélkül csupán objektív tényekre alapozva... és mi is az objektív tény? A piros azért piros, mert társadalmilag megegyeztünk benne, hogy az... De van-e társadalmilag közös vélemény a Te életedben bekövetkező egyedi helyzetekre? És vajon a társadalom mindent jobban tud, mint...?

Az objektivitásra törekvés lehet az egyik kulcs, ahhoz, hogy az ajtó ne csukódjon be; a másik az idő, és a ráfordított energia... mert hiszen energia-és időráfordítás nélkül vajmi keveset tapasztalhat a beszűkült tudat - a csőlátású mindennapos észlelési küszöb nem enged be autómatikusan elegendő információt... ahhoz több kell... viszont ahhoz, hogy többet adj, valamit remélned is kell az adott szituációtól, embertől... vagy csak többet kell remélned az élettől, amiből csupán egyet kaptál (nem remélve következőt, se túlvlágot) és amelyben minden perc csak is egyszer pereg le...

Nem kell mindenkit megismerned... de nem is kell mindenkit kizárnod...

Ha a kaput és a szemed résnyire mindig nyitva tartod, kevesebbről maradsz le, és még mindig megnyugtathatod magad azzal, hogy elég óvatos maradtál ahhoz, hogy ne legyél könnyű prédája és áldozata az élet semminemű konspirációjának...

6th gondolat

Ma arra gondoltam,
hogy nincs ihletem...

Vers a versről, a szerelmesről,
az elkeseredett örömtől,
kezdetleges élvezetről,
arról, amiről, a közömböstől,
különbőző életérzésből,
elszakadó, felfakadó bárányfelhőből,
áradó, esőszrű bemélyedéstől,
fajdalommentes alkoholmámoros ébredésekből,
felnövekvő alultáplált intellektus-dől...
...el, egy sors, és száz másik; erőből,
és erőtlen nyökögő, fuldokló evéstől,
elpattant ütőerekből,
ütemmentesen árválkodó edzőcipőről,
álmodó termekről,
vágás nélküli filmekből,
álló életemtől,
menekülve ácsorgó énem öl...
én nem öl... te meg senki től,
sem rettegő, hisz retteg ő,
ha bekopog a fagyos elme őr,
az elmémtől, eltérő testemből,
egyetlen, kegyetlen emlékről,
sem mondok le, mert meggyötör,
és összetör, mert kell hogy velőből,
csipőből és gerincből,
egyenes hegyemen emberből,
épülő kegyhelytől,
tétován távozó istenről,
ábrándom tükörben őrjítő...
mert hiszen én magam vagyok a teremtő,
sorsrontó, önbénító, felülről érkező,
belül ébredő,
örömkönnyemen nevető,
nehezen induló albérlő,
keveset keresve találó megmentő,
emberöltő elött véget érő,
nedves temetői úton tévelygő,
lélekvesztő, ő
azaz én, vele örülő, őrülő,
derüvel búsuló őserő :o)

5th gondolat

Ma arra gondoltam:
jó, ha tudod, mekkora csoda, hogy itt lehetsz.

Végiggondoltad már valaha, mi mindennek kellett összejönnie ahhoz, hogy Te a világon legyél.

Ha csak nagy vonalakban gondolod is végig...

1. be kellett következnie az ősrobbanásnak (legalábbis a tudomány jelen állása szerint) aki mélyen vallásos, az átugorhatja az első 6 pontot, neki a teremtés pillanatától érdekes a folytatás...
2. az anyagnak el kellett rendeződni kezdeti homogén álapotából anyagcsomókká, majd halmazzokká, később nagyobb összetett rendszerekké, például galakszisokká...
3. a galakszisokat alkotó nagyobb csillagoknak szerves anyagot kellett létrehozniuk pusztulásuk során, hogy később ezek az élet alapfeltételeit megteremthessék...
4. a közepes sárga csillagok közül az egyik körül bolygóknak is ki kellett alakulnia abból az anyagmaradéknból, amely nem lett az adott csillag része...
5. az egyik (épp megfelelő távolságra elhelyezkedő) kőzetbolygó - valószínüleg üstökösbecsapódás következében - vizes közeggel rendelkezett...
6. a hold jelenléte (és részben annak folyamatos távolodása) révén kialakulhatott az az "ősleves" ami az élet első megjelenését elősegítette...
7. megannyi életforma kialakulás után, egyszercsak megjelent az ember...
8. a civilizációs folyamatok során népek, népcsoportok vándoroltak, találkoztak... és sokasodtak...
9. ...végül a Te családfád tagjai is egymásra találtak...
10. mikor édesanyád és édesapád megismerték egymást, még mindig nagyon sok dolog történhetett volna, amely a születésed útjába áll...
11. édesanyádban már (vagy akár ezt követően) sok-sok petesejtet beérett... és valószínüleg édesapád is hullajtott már magjaiból párszor... (ha csak ezeket a lehetőségeket számba veszed, akkor is ezerszer ezer és még annál is több esélye let volna, hogy ne Te szüless meg, hanem valaki más)
12. megtörént az az aktus, amelyben foganntál, de még ekkor is a sok-sok spermium közül csupán egy, egyetlen egy hordozta a Te életed lehetőségét...
13. túlélted a terhesség és a szülés megpróbáltatásait...

Mindez azért történt, kezdve az ősrobbanással, hogy most itt lehess Te, akiből nincs több, Te aki meismételhetetlen vagy (még, ha klónoznának, akkor sem Te lennél az, aki a megegyező génanyagból kifejlődik - már csak az eltérő szocializációs folyamatok miatt sem)...

Élvezd hát az életed, kezdj vele valami hasznosat, mert bármi is történjék ezt a lehetőséget Te kaptad és senki más!

4th gondolat

Ma arra gondoltam:
hogy bizonyos kifejezéseknek mennyire más konnotációja van eltérő élethelyzetekben.

Például a probléma, és a vita szavak mást jelentenek köznapi és intellektuális értelemben.

A probléma, amely megkeseríti az életet, maga alá gyűr és fojtogat... egyszersmint a megoldásra váró feladat, maga a kihívás, az élet értelmét jelentő mozgatórugó... Ugye mennyire más problémákat keresni?

A vita, egyfelől (a Mónika Show szereplőit figyelve) egyoldalú érvelés, acsarkodó káromkodás, nem egyszer tetlegességig fajuló veszekedés, de semmi esetre sem a megoldás keresése... ugyanakkor a másik oldalról, jól felépített érvekkel és ellenérvekkel, egy valós kérdés, igazi megoldására irányuló (többnyire konstruktív megállapodásra törekvő) kétoldalú aktus.
Mert a vita jóóóóóóóóó.

3rd gondolat

Ma arra gondoltam:
hogy, az önsosrsrontó, önbeteljesítő viselkedés annak az eredénye, hogy az egyén nem tölt elegendő időt, és nem szán elég energiát helyzetének alaposabb megértésére, átlátására, s arra, hogy valós megoldásokat találjon a valós problémáira, és ne is keressen megoldást a képzelt gondokra.

Az az igény, amely a saját életünk megértését, a körülöttünk lévő szűkebb világ integrálásával lehetővé tenné akár a divergens, akár a konvergens gondolatvezetés, akár egyéb alternatív módon a végkövetkeztetések megalkotását, nos ez az igény legtöbbünkben nem alakul ki magától; ennek okai közt megannyi tényezőt fel lehet sorolni, de a két legfontosabb (nagyon leegyszerűsítve) a lustaság, a másik a tanulási folyamatok, valamint az ösztönző szocializációs közeg hiánya...

Akárhogy is, az önmagunkról való elmélkedés, s az ezáltal meghozott konklúziók valószínüleg eredményesebbek, mint az energiabefektetés nélkül alkotot (már, már ad hoc) következtetések, amelyek - emberi (és talán méginkább Magyar) termézetünknél fogva - negatív szinezetűek.

Napi kétszer 10 perc (módszeres, és rendszeres) elmélyedés, mérlegelés, döntés: ez a kezdethez vezető út első lépése.

2nd gondolat

Ma arra gondoltam:
a mániás depresszió jellemezhető (nem egzakt pszichopatológiai értelemben - csupán introspekcióra alapozva) az everesti magasságokat és a marianna-árki mélységeket involváló életérzések és kedélyállapotok hullámzásával.

A spektrum két végpontja között ritkán tapasztalható bármiféle releváns percepció; inkább a szélsőségek a meghatározóak.

A mélypont önbeteljesítő és öngerjesztő... de megannyiszor az élet tesz rá még egy, és még egy lapáttal, hogy biztosan elég nyomasztó legyen.

A mániás időszak addig tart, amíg valami ki nem zökkenti a sodró lendületet; amíg egy áthatolhatatlan fal elébe nem magasodik.

Nincs időkorlát, vagy szavatosság, amely gátat szabna bármelyik állapotnak, bár jellemzően a magaslaton kevesebb időt tölt a lélek, mint lent a verem alján - ugyanakkor az is igaz, hogy a szárnyalás órái pillanatoknak, míg a fuldoklás másodpercei éveknek hatnak (viszont ez csak konvencionális értelmezés, nem egyéni élmény).

Bármi adhat szárnyakat... konkrétan bármi, ami megmozgat, ami értelmet ad, ami előre visz, vagy csupán önmagában jutalmazó. Alapvetően az élet napos oldala... másfelől a lét kérdései nem mind fakasztanak rügyet, és önmagában a lét megkérdőjelezhető értéke, értelme sem ad mindig boldogító válaszokat. A létfenntartás még nem indok, inkább kényszer, ha már... a fajfenntartás pedig álca, és több annál, de egyben kevesebb is.

A szárnyaszegett zuhanás sem tart örökké... egyszer mindenki földet ér, s így vagy úgy kiderül... felderül... elterül, vagy megkerül; de egy biztos: végképp el nem merül :o)

1st gondolat

Ma arra gondoltam, elindítok egy blogot...
és, hogy a gondolatot tettre váltottam, már önmagában is több, mint amire számítottam.

A tervem a következő:
az elkövetkezendő 365 napban minden nap írok valamit, amire aznap, vagy korábban gondoltam.

Senki ne számítson semmi jóra... persze rosszra se.
Majd meglátom, mit gondolok holnap