12th gondolat

Ma arra gondoltam,
hogy az élet és - vele - az idő rohan...

Erről van egy teóriám, ami nem biztos, hogy teljesen a sajátom, de a magaménak érzem.

Az idő egyre gyorsuló rohanását az életkor előrehaladtával hozom összefüggésbe...

...amikor a csecsemő még csupán 1 napos, számára egy nap maga az élet - azaz meglehetősen hosszú idő...
...az 1 éves gyermek számára ugyanakkor egy nap már csak az élete 1/365-öd részét teszi ki - ami már jelentősen kevesebb...
...10 évesen az 1/3650-ed részt képvisel egy nap...
...és így tovább...

Minél kisebb hányadot tesz ki egy nap az ember életéből, annál gyorsabbnak érzi az idő múlását.

Néha nyomasztónak élem meg az idő rohanását; azt érzem, hogy semmire sem jut belőle elég - nem akarok lemaradni :o)

Máskor ijesztő, hogy milyen hamar ér véget:
egy hét,
egy hónap,
egy év,
az ifjúság,
a középkor,
az idős évek;
és öregszem,
elmúlok,
fáradtan hajtom tenyerembe az arcom...
álmatlanul forgolódom;
nyugtalan,
szorongó,
éber,
tettre kész,
csüggedt,
és reménykedő vagyok egyszersmind...

Tehetetlen az erő,
megállíthatatlan idő,
tervek sürgető,
vágyak csüggesztő,
értékek feledhető,
erények felemelő,
ködben úszó felhő,
élet... véged...

De...