14th gondolat

Ma arra gondoltam,
hogy a testen kívüli élmény valós...

Álom, álmodozás, meditáció, regresszió, megszégyenülés, orgazmus, imádság, eufória... mind mind kettősséget magukban hordozó állapotok...

Messzebb megyek (utóbb belátom, az eredeti gondolattól kissé elkalandozva, de érdekes területre tévedve folytatom... gondolkodom); a legtöbb élmény a testen kívüli lét tapasztalása.

Kevesen és kevésszer vannak tudatában testüknek - legtöbben és legtöbbször csak akkor fordulnak figyelemmel önnön corpusukhoz, amikor valami nem úgy funkcionál, ahogyan szokott, többnyire, ha fáj...

A fenti állítás paradox, mégis ha őszinték vagyunk magunkhoz... igaz.

Létezünk egy istenadta húsketrecben, lelkünk és személyiségünk a homlokunk mögött - javarészt a frontális lebeny területén - lakik... testünk mindent tud rólunk, de mit tudunk mi róla... mit tudunk magunkról, az élő, lélegző gyárról (a működés mechanizmusairól) ami azért dolgozik a nap 24órájában, hogy bennünket e világon tartson (?)

Tiszteljük-e eléggé az evolúció ama csodáját, amely 206 csontból, számos szervből és megannyi egymással - tudtunkon és akaratunk kívül is - összhangban működő rendszerből felépíti és fenntartja létezésünk lehetőségét (?)

Megadunk-e neki - tudásunkhoz, lehetőségeinkhez és képességeinkhez mérten - mindent, amire szüksége van, ahhoz, hogy ellássa legfőbb feladatát (hogy nekünk jó legyen).

Megalázott meggyötört szolga,
mégis nap, mint nap tudja, mi a dolga.
Sokat nem, kis odafigyelést remél,
annyit, amennyit gazdája is megér.
Fárad mégis megteszi újra, meg újra,
ha botlik, rosszra fordul sorsa.
Ura beteg, ő érzi meg előbb,
és együtt halnak, ha minden fal ledől...

Mi tehát a testen belüli és a testen kívüli élmények határmezsgyéje (?)

Talán az önzés, önzésbe fordulása, ami belátó és éleseszű, s azt az utat keresi, ami nem csupán pillanatnyi, de hosszú távú együttélést és kölcsönös előnyöket biztosít... De miről is beszélek?
















Készen áll itt valaki az önmagával való együttélésre? :o)