24th gondolat

Ma arra gondoltam,
a természetes kiválasztódás...természetesen új utakon jár...

Valamikor réges régen az ember az állatokhoz hasonlóan választott párt magának; az erősebb hím volt a falkavezér, és neki jutottak a nő(sténye)k...tudom, kissé hímsoviniszta a megközelítés; de mai gondolatom ezt kívánja meg ;o)

Ugyanakkor abban az időben is akadt bizonyára olyan vezér, aki az eszével, s nem puszta testi erejével vívta ki pozícióját...

Az időben nagyot ugorva, jelen társadalmunkban sok minden számít, amikor valaki társat keres, mégis azt találjuk általában elfogadhatónak, ha a külső és a belső tulajdonságok alapján dönt valaki...és rossz szemmel nézünk, például egy csinos fiatal nőre, aki idősebb tehetős párt talál magának.

Pedig, ha jobban végiggondoljuk a kiválasztódás mindig is a fajfenntartás mércéjével mérte a sikeres párválasztást...voltaképp a biztonságkeresés, az utódok életbenmaradásának esélyeit növelte...akkor is, amikor a legerősebb, legjobb vadász volt a kívánatos "férj"...és ma is, amikor a sikeres, anyagilag biztos lábakon álló az.

A külső megjelenés hangsúlyozása, ugyanúgy, mint a megnyerő belső tulajdonságok és a (nagybetűs) Szerelem keresése...mind mind az emberré válás eredményei...az állatvilág sokkal tisztább, funkcionális döntési mechanizmusokon keresztül valósítja meg "párkapcsolatait"

És mi persze büszkék vagyunk rá, hogy kinővén az állati sorból, emberként élhetünk...normáink és elvárásaink mégsem veleszületettek, nem determinálja őket emberi voltunk...tanuljuk őket, elfogadjuk (néha persze lázadunk ellenük) és látásmódunkat, értékítéleteinket sokkal inkább valamely társadalmi konszenzus alapján formáljuk, sem mint individuumunk nyers termékeként alakítjuk...de kissé elkalandoztam.

A lényeg, hogy ma is az számít, és ma sem az számít, hogy mi számít...

.......................................................................................................

Más,
itt egy vers (egy dal, ha úgy tetszik) annak, akinek szól:

Valamerre

Merész a terv, a cél még távoli,
hiszel nekem a fátylam beborít;
közös remény, és együtt indulunk,
göröngyös, szép, fáradt lesz az utunk.

Mi volt a kép? Egykori álmod rég,
emlékszel rá; s most mi voltaképp,
keressük azt; és lesz ki megsegít,
akad olyan is ki csak ránk legyint.

Úgy kell a kétely, mint a bíztatás,
ködös tájakon vakon rohanás,
és száz a munka, vár még óraszám,
alázatod megtérül tudod ám...

Látod a fényt már hegyed tetején,
sikerről nincs egyforma vélemény,
áldani fogjuk, átkozni a napot,
de végül álmod mégis megkapod...