Ma arra gondoltam:
hogy, az önsosrsrontó, önbeteljesítő viselkedés annak az eredénye, hogy az egyén nem tölt elegendő időt, és nem szán elég energiát helyzetének alaposabb megértésére, átlátására, s arra, hogy valós megoldásokat találjon a valós problémáira, és ne is keressen megoldást a képzelt gondokra.
Az az igény, amely a saját életünk megértését, a körülöttünk lévő szűkebb világ integrálásával lehetővé tenné akár a divergens, akár a konvergens gondolatvezetés, akár egyéb alternatív módon a végkövetkeztetések megalkotását, nos ez az igény legtöbbünkben nem alakul ki magától; ennek okai közt megannyi tényezőt fel lehet sorolni, de a két legfontosabb (nagyon leegyszerűsítve) a lustaság, a másik a tanulási folyamatok, valamint az ösztönző szocializációs közeg hiánya...
Akárhogy is, az önmagunkról való elmélkedés, s az ezáltal meghozott konklúziók valószínüleg eredményesebbek, mint az energiabefektetés nélkül alkotot (már, már ad hoc) következtetések, amelyek - emberi (és talán méginkább Magyar) termézetünknél fogva - negatív szinezetűek.
Napi kétszer 10 perc (módszeres, és rendszeres) elmélyedés, mérlegelés, döntés: ez a kezdethez vezető út első lépése.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése