001 nem gondolat

Látásmód:

Azt gondolod, az a világ vesz körül, amelyet látsz.
A szemed és az elméd nem engedi, hogy többet érzékelj a környezetedből, mint amennyit elbírsz; de ez csupán a fejlődés gátjainak, a gondolkodás csapdáinak, és a félelem zsákutcáinak téves konstellációja.
Befelé forduló, elsősorban önigazolást, és kibúvókat kereső viselkedésminták határozzák meg a fejlődés korai szakaszait - olyan narcisztikus ideált állít a közvélemény és a közízlés, amely eleve csőlátásra kárhoztat. Önmagad körül forgó világot látsz, mindennek a középpontjában magaddal, mint egyetlen igaz, és értékes entitással - két apró lyukon át szemlélsz egy olyan perspektívát, amelynek érzékeléséhez az elméd összes idegszálának minden csomópontját rá kellene hangolnod, s még akkor is időbe telne (a töredékinformációk) feldolgozása. De beéred kevesebbel; illetve Te az hiszed így nyersz többet - de vajon mi a több, és mi a kevesebb (?) és vajon ki tudná ez Tenálad jobban...hiszen Te vagy életed filmjének főszereplője, a rajtad kívüli világ (létezik ugyan, de) csupán díszlet; a többi ember, és tényező csak akkor létezik, mikor hatást gyakorolsz rájuk - vagy netán azok rád.
De egy dolgot tudnod kell - és mindez nem biztos, hogy felcsigáz, vagy elgondolkodtat - a világ sokkal több, mint amennyit a szűrőiden keresztül beengedsz belőle; láthatnál többet, érzékelhetnéd másnak ezt a létet - bár korántsem biztos, hogy örömöd lelnéd benne...ugyanakkor, most vajon boldog vagy (?)

Van-e értelme az erők eredőjéről beszélni?
Nem csupán filozófiai eszmefuttatás-e az életről, mint értelmes dologról elmélkedni?

Az emberek többsége (szinte) sosem boldog - napi robotnak éli meg az életét; valami sosem álmodott, valami sosem remélt: szürke, unalmas, kényszerűségekkel teli állapotnak.
A reggeli ébredés gyötrelmét már csak a munka nyomasztó súlya tudja fokozni számukra, hazatérvén, fáradtan a képláda villódzásában bosszankodó - a sorozatokat és azok szereplőit valósnak megélő - álélet ez; a reklámözön hullámain ringatózó fogyasztói társadalmat éltető: vedd és vidd = ettől leszel boldog - tézisek téves, sosem megfogalmazott életutánzó létezésszerű valami...

De valószínű, hogy tévedek.

116th gondolat

Ma arra gondoltam,
nem gondolkodom többé...

Feldob a gondtalan gondolattal gondolat,
nem gondolni többé...nagy falat.

.............................................................................

115th gondolat

Ma arra gondolta,
sokadszor arra...talán ma van a napja...

A téridő szövetébe vágott lék,
ez vagyok; csak törmelék...
létem nem ige, inkább szenvedő szerkezet,
név...más, vagy épp fő a név (?) alárendelt...
...esetlegességem, a tömegvonzás illúziója,
tehetetlenségem...magam valója,
magamba forduló...kire barát se kíváncsi,
szavam szeged, így kedvem a szóra...kicsi.
..........................................................................................

Belső monológom, mely inkább dialógus,
párbeszélek; a rosszabbik felem illogikus,
tőle tanácsot kérni ironikus,
válasza szarkasztikus,
mazochizmus ez, vagy szadizmus (?)
a magamban forgatott kés...a lüktető ritmus,
lassan kisimuló szinuszom... már nem pulzus,
a halál előtti lét(kérdés) luxus...
tragikomikus - utolsó szavam: kuss!

.............................................................................................

A minden-egyenlete (rövid) értelmezés:
Energia - ez az univerzális forma volt a kezdet - nem volt anyag, sem tömeg, még tér és idő sem; csupán színtiszta energia... az idő-és a tér folyamát elindító lökéshullám (nevezhetjük Ősrobbanásnak, vagy akár teremtésnek) préselte ezt az energiát a ma ismert (és a ma még ismeretlen) posztulátumok formáivá; az "összecsomósodott" energia immár tömeggel, (elektromágneses) töltéssel, a gyenge-és az erős magerőhöz szükséges tulajdonságokkal rendelkezett...
A fizika mai állása szerint nem tudják a tudósok a gravitációt a másik három (az általunk ismert világot irányító, és befolyásoló) erőkkel egy egyenletben leírni; pedig a képlet leegyszerűsödik, ha elfogadjuk, hogy a gravitáció nem önmagában létezik, hanem annak a másik három erő az eredője - lévén, a protonokat alkotó kvarkok tömege csupán spekuláció, (valójában nem megmérhető: mert nincsen) a tömegüket (és így minden más tömeget is) valójában a kvarkok közötti kölcsönhatás (amelyet gluonnak neveztek el) hozza létre...azaz az az energia, amely összetartja (az amúgy is "összecsomósodott" energiából álló) kvarkokat...
...következésképp: a minket körülvevő világ lényegében illúzió - minden ugyanaz, azaz minden energia. Hogy más példát (a rövid magyarázat kedvéért) ne hozzak, vegyünk magunk elé egy periódusos rendszert! Látni fogjuk, hogy az elemeket a bennük lévő elektronok, protonok és neutronok száma különbözteti meg, azaz mindent ugyanaz épít fel, csupán a benne tárolt energia mennyisége teszi az anyagot ilyen, vagy más tulajdonságúvá...és (ugye ez nem kérdőjelezhető meg) ez az energia ki is nyerhető az adott "anyagból" ami voltaképp a benne tárolt (másképp fogalmazva "összecsomósodott) energia felszabadítása.

114th gondolat

Ma arra gondoltam,
vaksötét minden...

Olyan terepre merészkedtem, ahol a farkasok és oroszlánok is csak zsákmányállatnak számítanak; itt az áldozat fénye kihuny, de a győztes sem biztos, hogy megéli a holnapot.

Tetszik itt nekem.

113th gondolat

Ma arra gondoltam,
újra gondolkodóba estem...

Talán a süppedt értelembe ágyazott szavak,
kibújni kívánó mérges kis alak,
kinek a bezártság szabadságot ad,
s a keringő lét, amelyből fakad...
mit sem tesz, mit sem ért,
hát nem tesz ő sem a semmiért,
Majd így kiált: magam vagyok
értelmet "ennek" csak én adhatok...

Még kótyagos...bár már indulna,
még jó zabos... így hát van dolga...
zöld köpenyén a vér; beszivárgó különítmény,
külön itt lény, a küllőn int (a) fény...
kellően kész tény... csak forog e cserfes költemény...
költője földi förmedvény...

lélektől lélekig szalad,
míg szava el nem apad,
kavargó dühös kis patak,
gátja: a közöny...és még száz akad.

..............................................................................................

nincs bibliai intelem,
nincs egy szó...nincs nekem,
nincs mi hatna,
nincs, mert balga,
nincs jel rajta,
nincs effajta...
nincs van...ha érted...
nincs-et nem kell kérned,
nincsenek határok,
nincsen több átok,
nincs terem...se teremtő,
nincs terem...se időm...
nincs-em van...ez jutott,
nincstelen mégsem vagyok ;)

.............................................................................

dölyfös tegnapra virradt; a ma nem volt a naptárban, helyére került...ez a kis nap...lehet csak fél, de annál konokabb... ebben az időtlen óráktól övezett részletben rekedtem én... nem volt múltam, hiszen épp azt éltem... nem volt jelenem sem, mert a múltam határozott meg... pillanatnyilag...jövőm sem volt kilátásban, hiszen a múltból nem látni azt...
így jelentelen - de nem jelentéktelen - volt minden perc... vesztegetni való időm nem lévén igyekeztem utolérni magam... hasztalan - a múltjában élő lét egy körpályára kényszerített bolygó, mely végső soron önmaga farkát kergető kutyaként szalad (vagy inkább forog) majd spirális irányban - a kör közepét jelképező - fekete lyukba zuhan... ahonnan nincs kiút.

112th gondolat

Ma arra gondoltam,
kit sem érdekel...

senkit sem érdekel:
- a más(ik)
- amit a másik átél
- amit mond
- amit érez
- amit gondol

közöny van
és önzés

nincs kollektív akarat
legtöbbször akarat sincs

nem hajt, hogy másnak jó legyen,
hogy előre jusson,
még, ha meg is érdemelné...

kit sem érint meg...
kit sem érdekel...
senkit sem hatnak meg:
- a szavak
- a tettek
- a gondolatok

csak akkor mozdul, ha érdekében áll,
néha még akkor sem...

ez a mi hazánk?
vagy ez a világ?
ez emberi? sajátosság?
vagy univerzális tehetetlenség?

nincs válasz...csak épp rossz a kedvem...
...bár akkor is így látom, ha épp jó...

kit érdekel a földön fekvő?
kit a neki síró, a hozzá könyörgő?
kit érint meg a tehetség?
és kit hajt önzetlenség?
kit ragad magával az érzelem?
kit és kinek tart ma az értelem?
kit érdekel, ha itt ragadsz?
kit, ha sárban élve halsz?

111st gondolat

Ma arra gondoltam,

nincs értelem a fal mögött,
s nincs érzelem... elszökött,
van üres, semmitmondó ásítás,
és akad téves képzettársítás...

menekülő ösztön; hűlt helyet,
hagy maga után, nem életet,
keresztem a folyton forgó,
nem toporgó, ellentmondó...

agy...ki egy percre sem hagy,
majd egyszer a rendszer...lefagy,
akkor lesz itt béke, érjek a végére,
hadi láz majd nem hajt...égve...

kerek az élet, mégis a sarokban állok,
fal felé fordulva, véreset hányok,
száraz a könny, halkan nyüszít,
fáradt közöny...itt nyugszik..itt...

hol egykor repdeső galamb,
ott verset sző a rab,
saját hálójában rekedt,
pókszerű élve eltemetett...

nyomasztó megformálatlan gondolat,
magamnak okozom gondomat,
megmagyarázhatatlan érvtömeg,
súlya alatt lelkem törik meg...

az értelem, amelyet mindenki keres,
nincs, nem lesz, és nem is létezett,
csak pillanatokat csepegtet az öröm,
és ez az, amiért magamat töröm (?)

magány van...szürke ébredés,
álmatlan feszült távolba révedés,
gomolygó vágyak ködén át,
haza nem találok...nincs magyarázat...

magamban suttogott szavak,
senkit sem érdeklő gondolat,
ez(ek) a valóság...és én,
itt ülök ennek a közepén...

álmot kergető bolond,
földben reked vakond,
értem én: bennem van a gond,
érteném, ha nem volnék bolond...

társtalan markolt levegő,
kezedért kapkodó vezeklő,
marad a magány és az út,
egyszer véget ér...hoz(z) koszorút...

110th gondolat

Ma arra gondoltam,
van, ami nem változik...

vannak állandó, sosem változó dolgok...
van, ami nem múlik el (soha)...
és nem is kell, hogy elmúljon; bár magyarázat - lényegében - nincs.

vannak láthatatlan kapcsok,
amelyek összekötnek,
akár száz, meg ezer kilométerek távolságából is...

van, ami örök.

109th gondolat

Ma arra gondoltam,
magamat nem nevezem...

nem hiszek a bemutatkozóknak,
nem hiszem, amit magukról mondanak,
nem hiszem, hogy magamat neveznem kell(ene)...
nem hiszem, hogy tetteim ezt meg ne tennék helyettem,
nem hiszek az öndicséretben... tán magamnak...magamban...
de nem neked... dicsérsz majd magadtól, ha okod lesz rá...
...ha okot adok rá.

önmeghatározó gondolat; fogant és vetélt el egy perc alatt...
tudom ki vagyok,
tudom honnan jöttem,
s tudom merre tartok...
és ez nem kevés; mert a többség mit se tud... minderről... önmagáról,

jelenem...idebenn...jelen vagyok... jellem... jelent ez valamit (?) vagy jelel (?) netán jeltelen lesz sírom...s, mint ezt most írom... miközben...sírom a jajt...vívom zaj elleni harc(om)... hallatom hangom... hallod, vagy elfordulsz te is... nem lesz frázis... elcsépelt oázis... sivatag lelkem... sínen vagyok, mint József Attila... szavaim bíráló agyfelem átírta... a történelem... nem az én történetem... kicsi vagyok és gyenge... egybe bízom, csak egybe... nem maradok egyke...

rímem felkavar,
vagy megzavar,
felébreszt a szó,
aludni (nem) volna jó...
nyughatatlan teremtmény,
lélekszakadva hajszolt eredmény...
nincs kudarc...csak tudatsz,
véleményt és érvet...ettől nem kapsz sérvet,
magyarázod önmagad,
mert felzaklat a "gondol"-at,
tükröd nem az, mit más lát,
úsztatnál téglából bárkát...
téged magad ismer legkevésbé,
tetteidben méretsz meg...de nem eléggé.

108th gondolat

Ma arra gondoltam,
keveset írok...

pedig sokat gondolkodom továbbra is.
akkor meg mi végre a hallgatás (?)
nincs indok, sem mentség...

magam vagyok az írás, magamnak;
amit nem írok ki magamból,
bennmarad, mint szálka...
s gyógyulás nélkül növi körbe húsom;
magamba zárom,
részemmé válik... a fájdalom...ez új dalom.

nem fogadok, s nem ígérek,
szószegőként nem ítélek,
magamra zárt ládikám,
kulcsát elástam ám...
fülre nem talált imám,
így magam istenem silány,
elveket hurcoló makacs,
öszvérszerű tragacs,
hajt a maradék - nem lóerő;
küzdelemnek felemelő,
kenyerem java, s a félidő,
ez a mélység már szédítő...
kereket oldani nincs hova,
maradok...futok tova...

107th gondolat

Ma arra gondoltam,
azért történt...

alámerült az ég vizében,
tekintete befelé... figyelme azon túlra irányult,
felülemelkedett a bírálaton,
és kapaszkodó helyett a súlytalan lebegést választotta...

az ember megteremtette az Istent,
hogy tettei bűnbocsánatot,
tehetetlensége magyarázatot nyerjen;
imára kulcsolt kezében szorosan markolt önimádata...

a talaj még nedves a csata véres, ziháló maradékától,
magához öleli a végső kegyelemért esdeklőt,
befogadja...ki elfogadja sorsát,
otthona száz meg száz testét elhagyó lélek földhöz ragadt porhüvelyének...

reggel hajtja álomra fejét,
álma valóság...élete ábránd csupán,
fele igaz...azt sem hiszi,
hite vele ébred...de az nem élet...

két gép közé szorult gyönyörű tekintet,
parttalan öröm a várakozás utolsó percei,
kerek és egész...gördülő kacaj,
magamba roskadt révedő derű...

a rejtvény nem kereszt,
benned a kód,
felelj saját kérdésemre,
akarod-e...ezt a valóságot...elfogadod-e...vagy küzdesz érte...ellene (?)

106th gondolat

Ma arra gondoltam,
nem én vagyok...

ez az egész nem rólam szól,
nem vagyok része, s már nem is biztos, hogy vágyom azzá lenni,
hitetlen, ostoba, tétlen szubjektumok állnak velem szemben,
önsorsrontó, tehetetlen, kényelmes teszetoszák...
a kritika csípős nyelve lóg méterhosszan szájukból,
de ez nem önkritika...
tükröt maguk elé...maguk felé nem tartanak,
éretlen lelkek...de nem azért jöttem, hogy én neveljek belőlük valamirevaló embert...
ha nem tudják...hogy ez az élet,
ha nem érzik...hogy mit kell(ene) tenniük,
ha nem tudják...hogy törekedni, teljesíteni önmagukért fontos,
akkor ez nem az a házszám...rossz helyre jöttem.

a felkészültség öröme még nem roskadt vállukra,
a szerfelett élvezet, a teendőkben...még nem csillogott szemükben,
de a fricska...az elváráshalmaz...létező számukra...
csak tenni ne kelljen érte...
ez róluk szól...mégsem ez számukra az élet,
minden percük nem ez tölti ki...
de akkor mi (?)
mi lehet fontosabb (?)
magukkal szemben hol az elvárás (?)
hol az alázat (?)
hol a kötelességtudat (?)
...kényelmes létezésre várva...szájukat nagyra tátva...sült galamb jött...
de nem ízlik eléggé...túl rágós...vagy épp túl átsült...
...mindegy mi, csak jót ne mondjon...

nem vagyok biztos...immár semmiben...

nem adtok hitet...
nem vagytok lelkesek...
de húzzátok a szátok...pedig ez értetek van...
tenni nyögve tesztek...bármit is...pedig ennek...örülni kéne...
hálát nem látok...
meglepetést nem okoztok...legfeljebb rossz értelemben...
nem leptek meg, hogy úgy készülnétek...mintha ezen múlna sorsotok...
...pedig múlik...mint az idő...
termésetek ritka...
mosolyotok nincs...
az előre igennel nyugtázottat...utólag nemmel sújtjátok...

gondolkodóba estem...

gondolkodjatok el ti is...
mi a dolgotok...
mit kell(ene) naphosszat tennetek...
mit kaptatok...amit láthatóan nem becsültök...
...és mi lesz ennek (így) a vége (?)

105th gondolat

Ma arra gondoltam,
az élet értelme...

keresni az élet értelmét... ez (maga) az élet értelme...

a keresésben lelt öröm... a magam falé vezető út...

alkotni az "értelem" érdekében... épít(i) az értelmét... a magamét és az életemét...

gondolni rá... hogy van értelme... megteremti az életet...

hiszen addig nem élek, míg tétlenül szemlélem, hogy mi történik (velem)...

ott kezdődik minden... a keresésnél...
a csüggedni nem akaró... lelkesedésnél...
ott kezdődik... az, amit életnek hiszel...
...de addig nincs részed benne...amíg meg nem alkottad... magad... magadnak...

a külső szemlélő nem részese a történetnek... bár lehet, átérzi,
lehet, megkönnyezi,
lehet sajnálja... magát...
de nem vesz részt...
nem tesz,
nem keres,
nem él...

az értelmet meglelni... a végső igazságot keresve...
reménytelen vállalkozás...
de...mégis... ez maga az élet... értelme...

104th gondolat

Ma arra gondoltam,
semmit sem tudok az életről...

nem tudok semmit az életről...
hiszen még meg sem születtem,
egy koporsóba zárva várok...
várom az első lélegzet mindent elsöprő érzését...
a születés utáni élet... és a meg nem született lét határán...

mit sem tudok rólatok...
nekem egy önmagába zárt dimenzió eldugott bugyra jutott...
itt minden sötét... a semmi vesz körül...

vajon milyen lesz az "élet" mit hoz majd (?)
lesz-e értelem... értelme (?) élni... élet lesz-e az (?)

az önmagamra utaltság árnyék vagy tiszta, világos fény (?)
egyértelműbb ez, mint a hazug világ...
tisztábban látom:
kivel állok szemben...
kitől várhatom az eredményeket...
kire számíthatok...

de nektek nem ilyen egyértelmű a lét... ez... és...
magatok vagytok - a tömeg közepén álló ordító alak - akire nem figyel senki...

nem várom a születést... pedig csak sejtéseim vannak az életről...

103rd gondolat

Ma arra gondoltam,
minden búcsú nehéz...

él benned egy kép a jövőről: egy vízió, amelyben személyek, körülmények, események szerepelnek... ez egy amolyan terv, egy elképzelés... ami szerencsés esetben közel áll a realitásokhoz, s rendelkezik valós perspektívával... megvannak a lépések, legalábbis az első pár lépés, és a távlati alcélok...

tehát adott egy kép... részletekkel; ez a kép több, mint illúzió...
a tervben szereplő személyek tudnak a tervről - még, ha nem is akkora léptékben, mint te magad - és ők is részesei akarnak lenni...
...de mi van, ha valami, vagy valaki végül nem illik a képbe (?)

ha "valamiről" van szó, azaz tárgybeli, vagy részmegoldásbeli bökkenők akadnak, azzal könnyen megküzdesz...módosítod a képet, s úgy lépsz tovább...
viszont, ha "valaki" nem stimmel...akkor nehezebb a helyzet... a személyek nem tárgyak, s nem is részletek egy kirakósban...mégis úgy kell kezelned őket, ha pontos képed van a jövőről...s tudod merre tartasz...s ebbe valaki nem illik bele...

a búcsú mindig nehéz... még, ha az ismeretség csupán felszínes is... mégis valaki része volt a képnek...

102nd gondolat

Ma arra gondoltam,
ha megyek, jönnek az ötletek...

inspiráló séták során merítek ihletet a túléléshez...

talán a friss levegő,
talán a mozgás,
talán a környezet folytonos változása okozza...
de menet közben jönnek a legjobb ötleteim...

nem, mintha egy helyben ülve teljesen passzív lennék...
többek között a blogom is ülve írom ;o)

ugyanakkor a legtöbb gondolat valahol...akárhol... menet közben támad... rám,

nincs kényszerítőerő...
nincs nyomás... csak nyomás és jön az agymenés...
nem mindig pozitív a gondolatmenet...de meglepő, hogy szinte mindig feldobom magam... végül...

több dolog jut eszembe, mint amennyit meg tudok jegyezni...
és gyorsabban, mint ahogy fel tudnám dolgozni...
éppen ezért szelektálok...
nem mindig akaratlagosan...
de sajnos az ötletek egy (java) része a feledésbe merül...

ha ritkán akad időm sétára... meglátszik...
a közérzetem... a haladás sebessége...

ha több a séta... haladok... velem együtt mennek a dolgok...

101st gondolat

Ma arra gondoltam,
kiszámíthatatlan emberi természet...

van, ami nyilvánvalónak tűnik, de nem az...
vannak elvárható dolgok, amelyek mégsem egyértelműek...
van kötelesség, mely nem enged csüggedni, de a meglepetés ereje letaglóz...

hiszed, hogy magától értetődik... pedig nincs kiszámíthatatlanabb, mint az emberi természet...

hiszen ez a dolga... ez lenne...
de ki teszi a dolgát (?)
ki nem húzzak ki magát a felelősség alól (?)

nincs elvárható teljesítmény... csak önös érdekek vannak...
vagy megérti, hogy neki is ez a legjobb... vagy mozdulatlanul kitartja a tenyerét... szembe fordul veled és azt mondja: állj!

kiszámítható reakciók... amelyek akkor teljesülnek, amikor az érdek azt diktálja...
annak van igaza... akitől várunk valamit...

a megfelelés önző: önérdek... a megfeleltetés: kihasználás...

a válaszok mintázata aszerint alakul, ahogy a felek érdekérvényesítő törekvései közelednek, avagy távolodnak a folyamat során...

végtelenül kiszámíthatatlan...és egyben pontosan kiszámítható az emberi természet...

100th gondolat

Ma arra gondoltam,
a létezésnek se íze...se bűze...

él a lélegző hit, a zsebben felejtett kulcs nyitotta ládika,
a lét centrumában heverő ego... sápadt torzszülötte álmoknak...

vérangyal száll a háztetőre, lomhán huppan a cserépen,
gubbaszt hajnalig, majd letépi a zsindelyt...

képedbe nevet a révedő tétlenség, unalomban sóhajtozó mélabú,
az önsajnálat tükre fogva tartja tekinteted...

fókuszál a mozdulatlan harc kellős közepén, szálfaegyenes termet,
az idő dermedt meg (?) vagy a tér szűkült cseppnyi térfogatba (?)

beékelődött tudat, meghasadt személyiség...törtető az egyik,
vele küzd a léha...az kerekedik felül, kinek oka van a létezésre...

sorok végén pontok... folytonosságot... továbbgondolhatóságot,
lezáratlanságot sugallnak... pedig minden el van döntve...

él bennem a halál, ezer színnel játszik, s mind sötétszürke,
nekem zenél egyetlen hangján, búg és sivít...mindörökre...

a rím üteme döngeti koponyám, túl vagyok életem undorán,
vért köp arcomba a kín, magam vagyok idebenn...s odakinn...

képek zanzája az emlékezet... önmagamra legkevésbé emlékeztet,
távoli homályos, tegnapi talányos, ingoványos...emlékezni bűntett...

lép a lét...tőlem el...

99th gondolat

Ma arra gondoltam,
visszatérő fájdalom...

a fájdalom nem állandó,
de nem is hagy magadra teljesen...

veled van, rejtőzik a háttérben, akkor is, amikor látszólag minden rendben...

a fájdalom kell... onnan tudod, hogy még élsz...hogy fáj...

a fájdalom (ingadozása) múlása is kell... az enyhülést hozó percek... órák adnak értelmet az összes többinek... olyan ez, mint mikor a nagy zajból hazaérvén... a mélyen búgó csend ölel körül...

fáj az igazság...
és fájnak a hazug szavak...

fáj, ha nem jön össze...
és utóbb fáj, ha összejött...

az értelem mögött megbúvó értelmetlen létezés, a fájdalmon alapuló kérlelhetetlen múlandóság... a veled nélkül töltött idő... maga a "fáj" nem visz közelebb... de el sem távolít a végső igazságtól... mert az sem más... Te magad fájsz...

98th gondolat

Ma arra gondoltam,
időben...

az idő látszólagos és tényleges iránya csupán bizonyos kauzális tényezők miatt fonódik szorosan össze...

a múltbeli eseményekre gyakorolt hatás ugyanis nem fikció...
gondolj csak bele, hányszor történt már olyan, hogy egy bizonyos dologra másként emlékeztél, mint mások, s végül (amennyiben ez egy fontos, és eldöntendő kérdést hozott létre) valamelyikőtök álláspontja (azaz a múltról alkotott elképzelése - állítása) győzött... ebben az esetben a múlt és annak hatásai is átértékelődtek...

ugyanez... majdnem ugyanígy zajlik a nagyobb léptékű dolgokkal kapcsolatban úgyszintén... hogy mást ne mondjak, a történelem a legjobb példa...

de "kicsiben" önmagad vívódásai által ugyancsak átszínezed a múltat...
tetteidet racionalizálod...
magyarázatot találsz összefüggésekre...
kifogásokat a meg nem tett, vagy éppen a megtett (viselt) dolgaidra...

a múlt és vele az idő...
tehát, képlékeny szövet...

a megváltoztathatatlan (legelőször említett) kauzális tényezők miatt hisszük, hogy az idő látszólagos és tényleges iránya egy és ugyanaz...

97th gondolat

Ma arra gondoltam,
eredeti szándék....

mi sül ki belőle (?)
ahhoz képest, amit eredetileg:
mondani,
tenni,
elérni...
akartál (?)

a kontextus, s az egymásra hatás,
a szituáció adta keretek,
a szubjektum és az affektív reakciók,
a védekezés,
az érvek elaborációja,
a fogadókészség,
a belátás...a beismerés képessége,
mind-mind hat arra, hogy végül célba érjen az eredeti szándék...

96th gondolat

Ma arra gondoltam,
vetítés...

vetít a rossz,
és vetít a jó,
vetítesz másoknak,
és magadnak vetítesz leginkább...

vetít a sors,
vetít a szerencse,
és vetít a végzet,
vetít minden,
vetítés az élet,
és vetítés, hogy utána bármi jönne...

vetítesz, hogy jobban,
hogy többnek,
hogy okosabbnak,
hogy vonzóbbnak tűnj...
képeket...modort...tekintetet,
viszonyulást...kedvet...magad vetíted...
magadnak, s mindazoknak, akikről azt hiszed (vagy azt szeretnéd hinni) érdekli őket...

ha a vetítés véget ér... ott kezdődsz majd Te,
ha vissza tudnád nézni... amit vetítettél,
vajon mit gondolnál (?)
kritikus néző... esztéta lennél...
vagy elhinnéd a mesét... a meséd...

a film nem ér véget, ott ahol a véged,
nélküled is forog a vetítő,
csak magadnak vagy főszereplő...

95th gondolat

Ma arra gondoltam,
életben maradni...

maradj velem,
egyetlenem,
engedd, hogy éljek,
nem kellenek részek,
áthúzott egész,
megnyugvást remélsz...
benn vagyok,
értéket...mértéket árulok,
lélegzik még,
mellkasán lék,
süvít a szél, a fák tetején,
koronás darvak agyvelején...
szomorú az ünnep,
nektek ütleg,
nekünk szüntelen munka,
a nap, mint kályha,
ontja dermesztő melegét,
bele remeg még,
a félszemű tacskó,
keréken guruló,
árva lét...két élet...
maradni térek...

bennem az idő spirális görbe,
vissza-és vissza lök a gödörbe,
nekem a tér, hanyatló hajlam,
körben a vér, kering agyamban,
tőlem a távol, oly közeli érzés,
ne lépj be ide, ez túl nagy sértés,
menni a perccel, élni valóban,
temetni jöttem, talpig aranyban,
magamnak írom, keresetlen szavam,
közben el tiprom, selejtes magam...

a téridő közrefog mindent...
bólint a kaszás...kezével intett...

94th gondolat

Ma arra gondoltam,
akarva... akaratlan...

akarva térsz rá az útra...
akarva hagyod ott az előzőt...
akarva éred utol árnyékod...
akarva téped képed szét...

akaratlan fészkelődsz, ha nem vagy egyenes...
akaratlan kerekedik el arcod a meglepetéstől...
akaratlan vérzik szíved álmodért...
akaratlan kerít hatalmába lételem...

akarva... akaratlan... életed...
terelsz... terel... életed...

.........................................................................................

zsebbe gyömöszölt fohászod,
lopva az eget pásztázod,
mintha lenne odafent,
ki meghallja néma pamfleted...
magadat gúnyolod gőgösen,
ajkad harapod görcsösen,
tükör nem látott réges-rég,
feled a képed...rémes még...
kapaszkodó e röpirat,
szakadék széli fuvallat,
nem ereszt a bús remény,
Te maradtál csak...Te költemény...

93rd gondolat

Ma arra gondoltam,
a veszély valós...

minden ablakból, minden fűszál alól, minden sarok mögül...
lesnek rám...

nincs egy nyugodt perc, egy nyugodt gondolat, nincs megnyugvás...
mert lesben állnak...

a paranoia hétköznapi...
az üldözési mánia megszokott...
a rettegés része az életnek...

vadak lakta vidék, ragadozók...kik egymás sebeit tépik...
nincs áldozat...és csak áldozatok vannak...
nincs kegyelem...de kegyetlen...kegyhelyen... kegyet nem...gyakorol senki sem...
ezen a helyen...itt a helyem... otthonom, hol otthon lom...
lelomboz az adrenalin...mit sem ér az emberi kín...
e planétán...mászom egy falétrán... fel a mennybe... oda menj be...
nincs ajtaja...de fala sincs... lakhatatlan...rajta kilincs... benne a kincs... Te magad... örzöd, míg megremeg szavad... keres a remény... válaszod szerény... álmodban serény... fejeden sörény... testedben sörét... vadászod issza a sörét... puskája, s üvege tövét... ragadja meg a sötét... lelke mint temető... maga a teremtő... kedvelem ezért őt... mert rengeteg lelket ölt...le...puszta ökle...

szememből hiányzik a félelem,
nevetek éberen,
halálom kérlelem,
vegye el életem,
vigye és egye meg,
csak végre tegye meg,
de nem fenyeget,
elkerül engem(et)...

a veszély valós...de szánalom,
rekedten ordítva vállalom,
eladó a feltevés...
jutalma...az ébredés...s a felejtés...
ki felejt, és... ébred...
magára támad a véreb,
jéggé fagyott véred,
patakokban habzik a lélek...
fél, ki nem egész...
ha nem vagy egész...félsz,
tétován remélsz,
így halsz...így élsz...

92nd gondolat

Ma arra gondoltam,
ambíció...

szükség van rá, hiszek benne...
nagyképűen azt mondom: érzem...

és keresem másokban...
de sokan tévúton járnak...
még többen nem járnak (semmilyen) úton

nem hajtja őket semmi...

hiszen az ambíció hajtóerő... táplálkozik:
divatból...
tévedésből...
belső késztetésből...
külső ösztönzőkből...
haszonlesésből...
őszinte elhivatottságból...
hatalomvágyból...

bármelyik jobb... mint a semmi...

persze nem mindegy, hogy a fenti felsorolásból melyik érvényesül...
de egyet le merek szögezni:
a jónak tűnő hajtóerő ugyanúgy elvihet a rossz irányba; mint amilyen eséllyel a kevésbé szimpatikus is a jó irányba sodorhat.

91st gondolat

Ma arra gondolat,
a munkamegosztás illúzió...

amit nem magam intézek... az többnyire meg sem történik...
vagy még rosszabb...
megtörténik valami, aminek nem volna szabad...

ami nem használ, az árt...
ha nem történik semmi, az is árt...
ha elhitetik velem, hogy történt valami, de mégsem, az is ártalmas...

megosztani a munkát... hasznosnak tűnik...
jól hangzik, hogy nem mindent nekem kell megtennem...
de vajon más is ugyanúgy teszi, mint magam...

van-e annyi motiváció (?)
van-e annyi ambíció (?)
van-e annyi eltökéltség (?)
van-e annyi kötelességtudat (?)
van-e annyi tisztesség (?)
van-e annyi felelősség (?)

...és hisz-e annyira:
a sikerben...
a létjogosultságban...
abban, amit mond (amit mondani kell)...
hisz-e benne eléggé (?)

...sőt... tudja-e biztosan (?)

még azok sem tudják, akikre a leginkább vonatkozik...

...én mégis honnan tudom (?)
mert tudom...

90th gondolat

Ma arra gondoltam,
felesleges...

felesleges szavak; a levegőben lógó izzadt, felkavart indulat...
felesleges remény; hinni benne... te szegény...
felesleges ébredés; sehová sem vezető kétkedés...
felesleges ígéretek; be nem tartott, hazug keret...
felesleges vallomás; fület nem találó rémült alkotás...
felesleges értékek; belül ébredő térképen...
felesleges életem; feles... nem egészleges énnekem...

89th gondolat

Ma arra gondoltam,
gazdasági érdek...

mennyit ér a gazdagság (?)
drága-e érte az emberélet, vagy feláldozható (?)
lehet-e... szabad-e eszmék és ideológiák mögé bújtatni a halálba küldött lelkek érékét...
hiszen forintra kiszámolható minden elvesztett élet... és még az sem titok, hogy ebből hasznot húznak...

fegyverek... lőszer... haditechnika... szállítás... és a többi és a többi...

mind-mind hasznot hajt... és életeket követel...

filmek... dalok... könyvek... versek... mind-mind egy tévképzetet erősítenek:
kell a háború

erkölcsre... hazafiasságra... hősiességre hivatkoznak...
elhiszik... megteszik... meghalnak...
elmennek meghalni...
az utolsó pillanatban - már, ha felfogják, hogy ez épp az - mind megbánják... de legtöbben már korábban...

mások élvezik... pedig nem volna szabad... nekik végképp nincs ott a helyük...
ők ölni...s nem halni mennek... de ők is halnak...

ezrek helyeslik... milliók helytelenítik...
mégse... és mégis...

...a halál... gazdasági érdek.

88th gondolat

Ma arra gondoltam,
engedd el...

ha elengeded magad...
szabadabb lehetsz... bár lehet, jobban érzed magad saját korlátaid között...

ha elengeded a szavakat... a füled mellett...
megóvhatod magad... bár lehet, meg akarsz felelni... változni vágysz...

ha elengeded a bántó gondolatokat...
könnyebb lesz a lelked... bár lehet, kell a szenvedés... hiányozna...

ha elengeded a kezét...
önálló lehet... bár lehet, félsz az önállóságától... magányodtól rettegsz...

ha elengeded a peremét...
nem ragaszkodsz többé életedhez... bár lehet, ragaszkodni... élni vágysz még...

ha elengeded...
elmegy...elhagy... bár lehet, mennél inkább vele... bárhová is tart...

ha elengeded a perceket...
óráid maradnak magadra... bár lehet, jobban félsz magaddal lenni, mint mások társaságában...

ha elengeded a kormányt...
sodródhatsz... bár lehet, a kontroll számodra többet ér...

ha elengeded... nincs több "ha"...
engedd el!

87th gondolat

Ma arra gondoltam,
valamit másképp...

vannak napok, mikor az élet félresiklott vonathoz hasonlóan, szerteszana heverő vagonok, összetört ablakokból félig kilógó holttestek látomására emlékeztet...
a kerék alá szorult, gyermekét kezében szorongató anya, a lelkiismeret utolsó szikrájával kapaszkodik a lét síkjának peremébe... lába összeroncsolódott a hatalmas teher alatt, mégsem akar "menni" még... ragaszkodik... ehhez a sekélyes... alantas féligáteresztő hártyán át nézett világhoz...

minden nap monoton vonatom kattogó zaja... fülembe altatót szór... mélabús révületben szendergő félig élő... félig holt teremtménnyé zsugorítva ambícióm hegymagas ormait...
...a valóság ez (?) vagy épp most rugaszkodtam el szilárd talajomról (?)
a béke és a magány maga a rettegés (?) vagy a félrekongatott zendülő harangok lármája kéne, hogy felrázzon (?)
a kétségem tévedés (?) vagy a bizonyosság a reménytelenben (?)

van kapaszkodó a süppedő... tehetetlenségében olvadó aszfalt világban...
van, aki úgyszintén a felszínre tör... mert a semmittevés nyomása... a mély nyomasztó beletörődés ekvivalens számára a létezés végével... s mivel még élni vágy... érezni, ahogy átjárja az élet... és ezért tesz(i) is...
sokan csak papolnak... okoskodnak... van, ki el is hiszi, amit mond... de szavai mozdulatlanságba dermedt tétlen szobrok neszei csupán... nem a mozgókép világának lakói...
mások tesznek... de nem gondolnak... se előre... se végig... se utólag... se vissza... nekik néha szerencséjük van...
megint mások agyalnak napestig... terveket szőnek... kidolgoznak... érvelnek... és végül elteszik az egészet egy fiókba...
de a legtöbben nem is tesznek... nem is beszélnek... nem is gondolnak... úgy tesznek, mintha élnének... de nem csapják be ezzel csak a hozzájuk hasonlókat... a vegetálás nem valódi élet... látszólag eleget tesz az élet definíciójának, hiszen esznek, alszanak és szaporodnak is... de ez akkor is csak utánzata annak, amit Életnek hívunk... a fajfenntartás érdekében robotoló hangyák léte nem kérdőjeles... de emberként ennyi nem elég... nem volna szabad, hogy elég legyen...

vonatom szétszóródott roncsai... a vagonok törmeléke közt, azért akad még élet: a kivérzett anya kezében szuszogó gyermek...

magam vagyok a remény... önmagam medrének alakítója...

86th gondolat

Ma arra gondoltam,
teremtés...

az elme teremtő ereje határozza meg létezésünk mibenlétét...

elménk teremt (mindent):
helyzeteket... amelyekre vágyunk... s amelyektől félünk,
kapcsolatokat... emberek és emberek... dolgok és dolgok... emberek és dolgok között,
képeket... számunkra a valóságról... nekünk, a saját szűrőnkön át,
élményeket... ahogy a dolgokat megéljük... egyedi színezetet ad... értelmez, vagy épp értelmetlenné tesz...
mind(en) az elme "teremtményei"

mi magunk vagyunk elménk teremtésének legfőbb bizonyítékai...
nem is létezne az az entitás, akit magunkkal azonosítunk... hacsak elménk meg nem alkotta volna számunkra...

örömünk,
és nyomorúságunk...
magányunk,
és társaságunk... elménk hozza létre...

önbeteljesítő félelmeink megteremtik azokat a szituációkat, amelyeket épp elkerülni igyekeznénk... magunkat kergetjük a labirintus zsákutcáiba...

a Teremtő is 6 nap alatt álmodta meg... mindezt...

..............................................................................................

váratlan fordulat, az utca végén indulat,
indulok és megszegem, magamnak tett ígéretem,
fekete szavak, hely alig marad,
kelletlen teremtésem, elrendelt temetésem...

85th gondolat

Ma arra gondoltam,
kész az, amit készként tálalnak...

a végtermékkel találkozik a "vevő"...
nem látja mennyi munka,
mennyi fáradtság,
mennyi ötletelés,
mennyi bizonytalanság... volt, amíg készült...

egy egészet kap... amiről majd eldönti tetszik-e vagy sem...
persze az nem szerencsés, ha valami félkészen kerül a fogyasztó elé...
vagy, ha félkésznek látszik...

a legtöbbször nem a körvonalakra, hanem a konkrétumokra kíváncsiak...
egy ötlet - legyen bár briliáns - mindenkinek mást jelent elmondva, elmesélve...
...így a hatás is kétséges... sőt, az elvárások (a kész dologgal kapcsolatban) is csalókák lehetnek...

a kézzelfogható, hallható, ízlelhető "kész" érdemes arra, hogy a publikum elé kerüljön...

sokan kíváncsiak a kulisszatitkokra ( a munkafolyamatok érdekesek, tanulságosak), ámbár ez jellemzően már csak egy jól sikerült végleges változat kapcsán igaz... vagy, ha már letett az alkotó valami érdekeset, értékeset az asztalra...

a végeredménynek tükröznie kell alkotója szándékát, avagy teret kell engednie a befogadóban a saját impresszió kialakításának...
vannak konkrét - vitathatatlan, bár viszonyítható - dolgok: valami vagy gyors, vagy nem, vagy kék, vagy más színű... de a legtöbb (fontos) dolog nem ennyire egzakt, sokkal inkább szubjektív döntési kritériumok és mechanizmusok konklúziója...

tehát, a kész sem mindenkinek egyformán egész... és nem is kell, hogy mindenkinek meg akarjon felelni - tekintve e küldetés lehetetlen voltát - felesleges ábránd volna...
ugyanakkor kitűzhet az alkotó egy célcsoportot, akinek szánja produktumát... legyen az egy mondat az éterbe... vagy egy üvegcserepekből épített felhőkarcoló...
...többnyire szólni (mondani) akar valamit... valakinek...
...hatni akar... valahogy... valakire...

s végül a csomag vagy eljut a címzetthez, vagy mellétalál... vagy érti a befogadó, vagy fel sem fogja, hogy neki szól...

szememmel ordítom... ölelj most,
ajkamba harapva... eltapos,
kezem tördelve... toporgok,
fájdalmam édes... belül vonyítok,
de nem hall, nem lát,
nem ért... nem hát,
tekintet nélkül...
tekintetbe sem vesz végül...
akaratom síri csend...
én ezzel üzentem,
vallomásom sóhajok,
így magam maradok...

84th gondolat

Ma arra gondoltam,
kerekebb nem is lehetne...

a világ oly kerek, hogy beleszédülök, ahogy szemlélem folyását,
még a szögletes élek határolta bürokrácia sem ront többet, mint önmaga megítélésén az egyes egyedül ácsorgó egyenes fűszál,
kihúzza magát, hogy jobban lásson, vagy hogy jobban lássák...
magas homloka mögött kavarognak töredékgondolatok, hogy egészítse ki a világ a róla alkotott képet... hiszen a tartalom és a forma egyhuzamban... párhuzam van; az idebenn és az odakinn egyaránt kölcsönhat... kinek mi...
hagyja, hogy hassanak... vagy mindenáron hatást akar gyakorolni... habitus és szája íze szerint,
a fűszál hajlik, ha a szél lengeti, de száradó szára egyenesen tartja széllel szemben is... ez lenne az érett tartás... avagy a tapasztalat fás, kérges felszíne... belül küzd...elem,
kívül szilárd...jellem,
kerekebb nem is lehetne... velem, nekem...
nélkülem... nem érdekel...
nem érdekem...
nem énnekem...
nem énekem... nem szól...
velem egyetemben... egybehangzok...
a világ velem harmonizál, vagy a szél is nekem harmonikál...
velem fújja... újra meg újra...
kereken kedvelem,
kimondom kereken...
ez a világ kell nekem...

83rd gondolat

Ma arra gondoltam,
reményvesztett pap...

hitehagyott parlag; a pásztor terelné nyáját, de az szerteszéledt...
vagy a nyáj már farkasok hordája, egymást maró véresszájú vicsorgó fenevadak (?)
menekvést, támaszt nem keres a falka tagja...
monoton robotol, arcába húzza szürkeségét, mint csuhás egykoron csuklyáját, de képét rejti, még önmaga elől is... nem mer szembenézni...
félelmeivel,
vágyaival,
természetével,
tetteivel...
a felelősség elől való menekvés köti le energiáit... mivel vállalni nem mer... tétje üres konzervdoboz-élet... összegyűrt valóságutánzó... életnek látszó, hamis bankó...
fizetni nem... legfeljebb rá lehet vele...
se hit,
se tudat,
se érdeklődés,
se bizonyosság,
se morál,
se tartás... csak a zajláda,
csak az irigység,
csak a tehetetlenség érzése,
csak a káromkodó belső zajok,
csak az elfojtott indulat,
csak ez maradt...
a pásztor elmorzsol még egy imát,
nem a saját, a sosevolt nyáj lelki üdvéért,
szavát elnyeli a közöny,
maga sem hallja már... kár.. de kár...

82nd gondolat

Ma arra gondoltam,
a munka java...

addig lét a lét, míg tudom, dolgom van elég,
ha vége egy feladatnak... új kihívást keresek... hogy érezzem: élek...

ha megállnék... megszűnne létezni az "Én"... nem lennék többet magam...
a tétlenségbe süppedőket mindig riadtan szemlélem... nehogy egyszer engem is ez a kárhozat érjen... mint valami katatón átok... a tehetetlen, kedvtelen, szenvtelen létutánzó vegetálás...

a munka java még hátra van,
sok minden vár még megvalósításra,
java részéről még nem is tudok, hisz még ki sem találtam...

...akad dolog bőven, az épp aktuális projekt még csak az előmunkálatoknál tart...
ez a legizgalmasabb rész... rengeteg kreatív feladat...
ezernyi buktató... problémák - a szónak a kihívást jelentő értelmében...
napi konfliktus a résztvevőkkel... a részt nem vállalókkal... és magammal...
minden nap új ötletek...
új remények...
új hitek...
napi kudarcok és felülemelkedések...
mindennapi szájtépés...
van, aki tudja a dolgát... van, akit fel kell rázni...
de, ez a dolgom... ezt szeretem... élni... a lehetőséggel...
és kihozni a legjobbat:
emberből,
helyzetből,
lehetőségből...

egyedül kevés vagyok... legalábbis az egészhez...
ehhez csapat kell...
amelyben mindenki teszi, amit kell...
mert tudja, ez az Ő érdeke (is)...

és a "dolog" önmagában élvezet,
a részletekben rejlő... az egészre utaló...
a végcél felé haladó... apró léptekben megbúvó részfeladatok...
részörömök... egy-egy "kész" rész... megnyugtató sóhaj...
ma sem keltem hiába...

már látom a holnapnak értelmet adó új munkát...
a java még hátra van...

81st gondolat

Ma arra gondoltam,
egészlegesség...

pillanattöredékek mozaikdarabkáinak rakosgatása,
az egymáshoz illőnek tetsző részletek összepróbálgatása,
a színtelen kiszínezése,
a színes fakítása,
a sötét árnyalatok még sötétebb tónust kapnak,
a ragyogó sem érdemli régi fényét,
úgy történt (?)
vagy másképp (?)
az emlékezet átszab,
átformál,
meghamisít...

a tudat résén keresztül érzékelt valóságnak hitt élmény...
tudattalan folyamat,
vagy kézben tartott akarat... az akarat illúziójába kapaszkodva,
markolva a semmit,
kitöltve vele,
egésszé téve,
a vákuumot...

éket ver a fantázia,
beékelődött intellektus döcög,
kapar, mint eb, ha dolga vége,
pedig még keresi helyét,
egymaga igaz... társas közeg(b)e(n) hamis képeket rajzol,
sosevolt elvárások falai közé szorult makula...

kibontott ajándék, már nem okoz meglepetést,
örömet is alig...
ha már nem érdekes... szemétre kerül,
egyszer mind...
amíg új vagy még csak ábránd... fókuszál rá a vágy...
de kézben tartva... tulajdonba véve, már csak egy... a sok közül,
jobb a vágyódás a birtoklásnál...
legalábbis a vágyódás tárgyának... és neked (?)

egésznek született,
egészként élt,
és egészben megy majd tova...
nem hiányol semmit,
és őt sem hiányolja semmi,
nélküle és vele egyaránt teljes a kép,
ezek vagyunk... mozaikdarabok egy színes-szürke társas-társtalanjáték szereplői...
velünk kezdődünk és érünk véget... magunknak egészleges...
mindenki másnak mellékes,

csak egy darab, egy elpazarolt, egy elvesztegetett lét...
priorizált vágyak,
dekadens értelem,
csökkenő lendület,
a maradéktalan értelmetlenség,
a mélyből a magasba tekintő sóvár tekintet...
akiről azt hiszed odafent áll... mélyebben van, mint Te magad,
mert a giccs nem öröm,
a materiális élmény rövidtávon kihunyó vulkán,
csak hamu marad... alatta a kihajszolt akarat...
elégedetlen, csüggedőn szemlesütve gubbasztó...
az irigyeket kerülő, értetlen értelem,
a keresett kereset nem sokat... keveset ér,
keservet hoz... keretet nem ad... kereket oldana,
de beleragad a biztonságosnak hitt állandóság mocsarába...

kevesen keresik az igazi értelmet,
tárgyakat,
vagyont,
hírnevet,
hatalmat hajszolnak...
pedig az "egész" ettől csak üresebb,
nem, mintha mindez nem értelemnek látszó morzsákat szimbolizálna,
és az életet gyakran feláldozzák egy végcél elérésére...
egy pontot kergetnek... egy hosszú kínkeserves vonal mentén...
a folyamat háttérbe szorul a pillanat mögött...
...pedig a valódi cél... az élet... és nem a vég.

80th gondolat

Ma arra gondoltam,
előmunkálatok...

Gyakran (szinte mindig) egy eredményt megelőző munka nagyságrendekkel több, tovább tart, mint az eredmény hatóideje, avagy az az időtartam, ameddig annak hatását érezzük...

Melyik fontosabb tehát, a végeredmény, vagy az azt megelőző feladatok sora (?)

Jobban tesszük, ha az előmunkálatokban keressük az öröm forrását...

Persze ez ismét az általam sokat emlegetett "önmagában jutalmazó cselekedetek és tevékenységek" sorát erősíti... nincs mit tenni - ez a vesszőparipám... jobb élvezni a robotot, mint nyafogni annak súlya alatt.

Ha az út maga az öröm, szinte már mindegy is mi van az út végén...

79th gondolat

Ma arra gondoltam,
kooperáció...

együttműködésben ébredő tudat, ritka varázshajtás a egocentrikus erdő sűrűjében...

egymagad boldogulnál,
még el is hiszed... míg falhoz nem érsz... vagy szakadékhoz...
akkor meg kapálózol, mint az örvényhúzta muslica,
elkel a segítség...

együtt működik a világ, s nem egyedül...

persze zavar, és bosszant, mert lassít és hátráltat...
mert nem vagy egyértelmű:
nem fogalmazod meg, mit akarsz,
még magadnak sem - nem veszed a fáradtságot,
csak elvárod... hogy kitalálják a gondolataid... de ez nem fog megtörténni,

egy hang a zajban... vagy harmónia egy zeneműben (?)
egybehangzó vagy kaotikus, zűrzavar (?)
választhatsz minden pillanatban, amikor kapcsolatokat:
létesítesz,
mozgatsz,
szüntetsz meg...

vannak, akik azért jöttek, hogy kerékkötők legyenek,
akadályt jelentenek, még ha nem is ez a szándékuk...
észlelni az ilyen veszélyforrást... prekoncepció gyártás,
előbb döntöd el, hogy kikerülöd, minthogy tudnád biztosan...
erre jók a sémás attribúciók... meg arra, hogy kimaradj egy csomó jó dologból...
de mindennek ára van...

konstruktív összhang... az élet mozgatórugója...
kiegészíteni egymást...egy mást...nem magaddal törődve...
csavarrá válni a gépezetben...
olajozni a folyamatot...
egy irányba evezni... mind...
és közös célért... közösen dolgozni... közösen örülni...

.......................................................................................................

Magam vagyok,
bennem ragyog,

78th gondolat

Ma arra gondoltam,
hős...

ahol az együttérzés sivatag,
ahol sekély a becsület, s tagad,
ahol belédszorult rezzenéstelen szavak...
...torkodban száraz vízesés szalad,
ott éled a hős...ott éled ki magad,
ott éned árnyékából semmi sem marad,
akkor kiált... mert kiállt az igazért,
akkor hős... mert nem szalad vigaszért,
akkor veled maradsz... magányod magaslat...
...dombtető kilátással magadba,
amikor felé(d)emelkedsz, nézőpontod más,
amikor kívülről szemléled már nem megalkuvás,
amikor éber és érett az objektivitás...
...tekintetedben szikrányi naivitás,
mert hiszed a tett súlyát...
mert vállalod szavad árkát...
mert kalauz leszel saját labirintusodban...
...(meg)vezeted magad árnyékországban,
onnan egy irányú erdő... kerek,
onnan kiutat nem találsz, de nem is keresed,
onnan jön a hős a peremen...
...új entitás születik idebenn,
akinek járása egyenes... akár szava,
akinek már nem egyetlen célja egoja,
akinek több jut, ha ad...
...mert fényben marad,
hős nem születik... sorsát rontja,
hős nem hiszi, hogy az... figyelmét másra fordítja,
hős lehet bárki...
...csak az nem, ki mindenáron hőssé akar válni.

77th gondolat

Ma arra gondoltam,
újrakezdeni nehéz...

amilyen közhely, olyan igaz.

újrakezdeni... bármit, legyen az még oly kedves is (nekem, neked, nekünk) nehéz...

hogy miért (?)
mert törvényszerűen semmi sem folyik a végtelenségig:
a szívem is megszűnik dobogni,
az idő is megdermed,
a tér sem folytatódik egy ponton túl... a semmi is véget ér.

de az újrakezdés öröm, amennyire erőfeszítés, éppannyira boldoggá is tesz...

sérülékeny állandóságot őriz a féltékeny borzongás, nem engedi kilépni medréből az áradni kívánó ziháló verejtékfolyamot... magához öleli, szorítja... fogja önnön kezét... önnön fogja... marad, s visszatér a tékozló gondolat, idea nem teremt holnapot... stabil alap az ingoványos hétközi rohanásban... körforgás... szédítő... émelyítő... mégis szükséges... mégis ragaszkodsz... nem engedsz belőle... mert... Te magad vagy...

ha tátongó űrt hagy, ha kérgesre marja lelked jobbik felét hiány(a) ne restelld bevallani...
...nem neked, magamnak okozok örömet, ha Te is kedved leled benne, magadat szórakoztatod...
ez rólam szól... de lehet, magadra ismersz...

............................................................................................

egy könnycseppnyi térfogatba zárt érzelem,
több és kevesebb, mint az életem,
lopózva közelít felém,
úgy hasít belém,
keres a szó,
a jó,
igen,
itt nekem,
felkavart értelem,
záporban kavargó véletlen,
szélhátán utazó vándor... féktelen,
zuhanok könnyem tavába nyughatatlan létemben...

76th gondolat

Ma arra gondoltam,
tétova szalmaláng...

medertelen sodródó patak,
benned semmi gőg sem maradt...
magadra zárt rácsod rázod,
az utat, az utad nem találod...
fúj a szél, s arra indulsz,
kezed tördeled úgy izgulsz...
de tenni többet indulásnál,
nem mondták, hogy mit csináljál...
törtetőn toporogsz,
magadban motyogsz...
mennél tovább, de sötét van,
az élet labirintusában...
biztosra mennél, de az nincs,
már a valószínűség is kincs...
csalódottan csüggedsz magadnak,
a sorsod nevezed igaztalannak...
pillanatnyi szerelem,
kis heget hagy szíveden...
holnap új szelek fújnak,
indulhatsz új útnak.

75th gondolat

Ma arra gondoltam,
mennyi minden számít...

Számít a felszín,
és számít a lényeg...
számít a külcsín,
ás számít a belbecs...
számít a háttér,
és számít ami előtérben van...
számít a múlt...
és számít a jövő(kép)...
számít a mentalitás,
és számít a habitus...
számít az intellektus,
és számít rálátás...
számít a készség,
és számít a képesség...
számít a modor,
és számít a becsület...
számít az ízlés,
és számít minden értékitélet...

feltétel nélküli szeretet,
feltételhez kötve...
megérint és ha kell elenged,
velem van, de nem a terhemre...
kitart mellettem, és nem betart...csak ígértet,
helyettem tesz, ha nekem...nem megy...
belekarcolta monogramját életfám törzsébe,
számít minden...és semmi se számít,
feltétele egy van csupán...szeret(ni) tudni kell,
ölelni a párnát is lehet...
kezét a szél is markolhatja...

de bennem...Ő él...

74th gondolat

Ma arra gondoltam,

hosszú... hosszú napok...

Rövidebb-e avagy hosszabb az élet azáltal, hogy keveset alszunk (?)

Az élet azon része, amit alvással töltünk (bár vannak nyilvánvaló ellenérvek is) elpocsékolt szelete létezésünknek...

Nincs valós aktivitás...

nincs szándékos alkotómunka - bár látens folyamatok zajlanak ilyenkor is... a tudatalatti és a memória... közös munkája... a szűrők sokasága megzabja az ébrenlét minőségét is...

nincsenek élmények... csak zürzavaros látomásszerű villanások...

nincs semmi, ami értelmet adna a létezésnek...

Ezzel szemben az ébren töltött idő...

...a Tiéd...

akkor vagy aktív...

akkor alkotsz...

akkor szeretsz...

akkor küzdesz...

akkor élsz...

Az ébrenlét valósága néha fájdalmakkal terhes...

egyesek szivesen menekülnek álomországba...

de a valóságtól való ilyen elrugaszkodás...

ritkán vezet akárhová is...

Az ébren töltött idő alatt gyűjtött élmények képezik emlékezeted... s benne mindent, ami vagy...

Az alvásra pazarolt idő... annak pihentető... regeneráló hatásával együtt is... csak vákuum a teljesség helyett... kiszippant a valóságból... eltávolodsz a realitásoktól... ami olykor csábító... és valószínüleg szükséges is... de kevés eredménnyel kecsegtet...

a pihenés önmagában még nem ok...

inkább csak következménye annak, hogy nem tudjuk kezelni a testi és/vagy szellemi fáradtságunkat...

többre is képesek lehetnénk, de az is fáradozással járni... helyette inkább a pihenést választjuk...

Állítólag az alvásmegvonásba bele lehet halni...

azt is mondják, hogy aki kevesebbet alszik, hamarabb meghal...

de vajon mennyivel (?)

ha valós számokkal számolhatnánk, alapul véve az alvási idő azon tulajdonságát, hogy nem számítható az élet idejébe, akkor a végelszámolásnál... lehet, hogy mégiscsak többet élne az, aki kevesebbet alszik... mint az, aki többet, és látszólag (ha csak az életkorát nézzük) tovább élt...

Kelepce vár miden éjel,

ékezik a sötétséggel,

ha hagyod elnyel,

tehetetlenül fekszel,

nem ereszt el,

csak reggel,

órákat vesz el,

életedből...ezzel,

hallgass rám, s kellj fel,

harcolj az erővel,

éberen ép ésszel,

maradj ma éjel,

dacolva veszéllyel,

életedet érd el,

öleld két kézzel,

élj...tudatodban érj fel...

73rd gondolat

Ma arra gondoltam,
vár az út...

készülök egy hosszú útra,
de elmém nem dobom a kútba,
ki nem kapcsol... nem tud míg él,
azon kattog... hogy legyen még...
több...és jobb...hogy hozzam ki,
a legtöbbet...a legjobbat...neki(k)

bizonytalan a kapcsolat... egy messzi ország hálójában...
remélem elér idáig a gondolat... és teszik, amit kell valóban...

Keleti élmények,
várnak még fények,
kápráztató képek,
de attól nem félek...
hogy végül megégek,
elmerül a lélek,
vannak útitervek,
igéző térképek...

ha nem tudnék rendszeresen beírni...az nem azt jelenti, hogy megszegem a 1st gondolatban tett ígéretem...

mindenki azt őrizze meg rólam emlékeiben, ami a leghűbben jellemez számára...

72nd gondolat

Ma arra gondoltam,
közömbösség... félegészség...

azzal biztatom magam: közömbös vagy(ok),
hátha elhiszem, s megnyugodhatok,
mert, ha nem csüng betonvas lelkemen,
koszorúm nem fonják lelkesen,
hamvam még nem fújja a szél...szerteszét,
kemény koppanó érmeként...neszét...
vesztve állandó hitem...mert elhittem,
tükrömben az arcot még ismertem,
Óh, istenem...várom kerregő dalod,
verklimet hajtsd még... hajtom, ha hagyod,
magam vagyok... nem tol hátszél,
a szem beszél...szembe szél... regél...
lesz fal sok... szögesdrót... aknamező(n) vagyok
ragyogok... hiába árnyékolnátok, ezt elb...sztátok...
velem van baj tudom... de így akarom,
nem elég a középszer... nem mondhatom elégszer,
vagy mestere vagy annak... vagy beárnyékolnak,
mert örvényként húz... a közöny...zúz a köbön...
beléd költöző fakó arcú... hosszú szarvú idegen...
volt már idebenn.. de (most már) tőlem idegen...
meg sem ismerem... csak fel... de nem kedvelem...
ő sem engem... nem bírt velem...
így közönyöm respektál... és inkább tovább áll...

.....................................................................................................

Volt egy hang az éterben... keringőt táncoló lelkemben...
halovány véletlen... lehet, hogy tévedtem...
kinéztem, s elmentem... benéztem, s megettem...
emlékbe eltettem... nem sokat vesztettem...
kesergő éretlen... szavát nem értettem...
vakmerőt terveztem... de lehet, elcs..sztem...
álmomba szerettem... bele, s nem tépődtem...
kell-e...megtettem... kapcsolatot felvettem...
ezer személlyel... nagy szenvedéllyel...
hajtom ésszel... hajtom szívből tűzzel...
de, ha nem ér el... egy szintet... fel kell...
hogy tépjem... ajtómon a féket...
de nem... akartok látni... engem...
abban az elememben...
ne hagyjatok kételyt... hogy jól döntöttem...
jegyezzétek a tételt... mit öntöttem...
rátok mérgemben... visszafogott én benn...
tépi láncát a féketlen... ha kiszabadul... a féket nem...
csak a lelkedet taposom szét...
nem hallasz több biztató mesét...
mert ha most nem érted neked ez miért jó...
megmutatom... ott az ajtó...
kap még egy esélyt a dalunk...
örökké szólhat...ha mind egyet akarunk...
szólhat és zenghet... ahogy szereted...
mert ez nem az én álmom... de megteremt(het)em neked...

71st gondolat

Ma arra gondoltam,
üresen hagyott lapok...

ennek a lapnak üresen kellett volna maradnia.

nem mintha "olyan" üresnek érezném magam.

az üresen hagyott lap üzenete hasonlatos a ki nem mondott szavakéihoz.

üres lappal: tiszta lappal (tabula rasa) kezdeni; fikció, azaz mégsem.
csak kevesen mernek új, a korábbitól teljesen elszakadt életet kezdeni.
képzeld el, hogy egy nap felkelsz, összecsomagolsz, viszel elég pénzt az első pár hétre-hónapra, s elindulsz.
felszállsz az első vonatra, s addig utazol, amíg a kedved tartja, majd ott leszállsz.
egy másik település; valami egészen különböző korábbi életteredtől.
keresel szállást, és munkát, és új ismeretségeket.
egy új élet.
egy üres lap.

na, ezt nem teszi senki, legfeljebb, akinek menekülnie kell - de az más.

üres lap minden nap,
estére új színt kap,
mintát, kedveset,
borongósat, rímeset,
dallamos altatót,
éjjelre megnyugvót...

minden nappal kezdetét veszi valami biztató, valami új dolog, amit észre is vehetsz, ha kellő nyitottsággal közelítesz a világ, és aznapi üres lapod felé...

70th gondolat

Ma arra gondoltam,
vagy belülről jön... vagy megette a fene...

sokan...
legtöbben...
szinte mind...

teszik...
azt, amire sosem vágytak...
amit tesznek...
nem ők...

őszintétlen létezésük fáraszt...
mímelik...
tettetik...
de ők maguk sem hiszik el...

irigylem azokat, akik "csak úgy" látszólag hosszas gondolkodás nélkül teszik, amit kell...
és látszik...
magukat adják... illetve teszik bele...
mert...
belülről jön...

az őszinte elhivatottság (gyakran) inkább különc... szokatlan... megmosolyogni való tulajdonságnak hat... de csak azért... mert képtelenek elhinni, hogy valamit tiszta szívből lehet csinálni...

az önjutalmazó cselekedetek... tevékenységek...
azok, amelyeket nem hajt semmi egyéb késztetés (becsvágy, siker, elismerés, pénz)
hanem maga a cselekmény... a tevékenység maga okoz örömöt...
na...
ezeket lehet teljes odaadással végezni...

ha nem azért írsz...
festesz...
zenélsz...
hogy megfelelj...
hogy sokat keress vele...
hanem az írás... a festés... a zenélés öröme mozgat...
akkor tudod...
akkor hazaértél...
otthon vagy abban...
mert belülről jön...

ez persze nem azt jelenti, hogy ne élhetnél abból, ami tényleg Te vagy...
csupán... ez baromi nehéz...
elnyom...
megváltoztat... az elváráshad...
a vélt vagy valós kritikák... és megőrizni önmagad...
azt, ami belülről jön... nem könnyű...


5th mese

legtöbben szürke... robotok...
hiszik egyéni(ség)... és persze, igaz...
de szürke a szürkében... elvész a szem elől...
piszkos kis mindennapok...
beleunt élet...
kedvtelen ébredés...
kényszerszülte vánszorgó percek... órákká duzzadó magány...
verejtékben úszó... akarat...szegény...
feledett álmok... temetett vágyak...
szürke a szürkére talál...
szürke életet...
szürke utódnak...
a nap halovány...
komor árnyákként nehezedik tudatára a remény...
kezdeni mit sem tud vele...
ezt nem tanította senki...
felhőből kavicsok...
egén sivárvány... színtelen...
zajláda színes...álmot küld szürke szemére...
valóságot sóz...
hinti a púdert...
elhitet... nem tanít..
csak venni...
meg...és el...
tanulhat(sz) lopni... és csalni...
hisz vezető hír adó...
együtt a család a színes, zajos kábító doboz vibrálása...
zümmögésre készteti amúgy is alvó neuronjaikat...
apa szürke...
anya szürke...
szürke minta...
szürke kalicka...
ajtó(d) nyitva...
mégse szállsz...
csak állsz...
nem ki nézel... csak le...
elrugaszkodván önbeteljesítve szkeptikus jóslatod... zuhansz...
míg padlót nem fogsz...
így ráfogod... ott a helyed...
és tényleg...
ha elhiszed...

69th gondolat

Ma arra gondoltam,
néha nagyon mély...

Az élet mindennapi ambivalencia...
pillanatonként változó impulzusok...
stimulálják az affektív receptorokat...
ha beengednéd az összes hatást... nem lenne két egyforma pillanatod...

borulékony állapot... nincsenek konstanciák...
nincs egy szilárd kapaszkodási felület...
...mintha egy üvegpiramison akarnál felmászni...

környezet... szörnyeteg... támad szekundumonként...
emocionális kapudba őrt állítasz...
útját állja a kisebb betolakodóknak...
megálljt parancsol a felületes... kevésbé fontos dolgoknak...
karanténba tereli az aggasztó, ugyanakkor megoldásra váró teendőket...
de egy mély érzelmi töltetű atomvillanásban porrá hamvad...

ajtód nyitva... a lidérc arca vigyorba torzul...
szabad a bejárás... csontos kezét mártja lelked tavába...
érzed mélyen... legbelül markol beléd...
ki akar tépni egy darabot... ki is tépi, ha hagyod...
véreres tekintete eszeveszett elszántsággal karmolja elméd tábláját...
karmai sikolya... hasít füledbe; azt sírja: szar az élet!

ha hiszel neki - ideig-óráig, vagy végleg - véged...
belök egy mély verembe...
az élet hiábavalónak... értelmetlennek...
minden feleslegesnek tűnik...
és csak rajtad áll, ki tudsz-e mászni...
lehet, hogy segít valaki - vagy legalábbis úgy tesz, mintha...
de magadnak kell kiutat találnod...

mély... nagyon mély lehet a gödör...
lehet, csak egy pillanatig tart...
mert erőt veszel magadon és elrugaszkodsz az aljáról...
de lehet, hogy belesüppedsz az önmarcangolás mocsarába...
és minél jobban kapálózol, annál mélyebbre süllyedsz...

akárhogy is legyen, minden minutumban lesben áll, támadásra készen...
hogy letaszítson szilárdnak hitt talajod szakadékának pereméről...
a mélybe...

68th gondolat

Ma arra gondoltam,
ahogy a szerep megkívánja...

Az élet az alkalmazkodás iskolája...
alkalmazkodsz önmagadhoz...
munka és/vagy iskolatársaidhoz...
és nem utolsó sorban szeretteidhez...

Az alkalmazkodás szerepekbe kényszerít - bár ez gyakran nem valódi kényszer... csak a szó átvitt értelmében vagy belegyömöszölve az éppen adott szerepedbe...
...néha Te magadat...máskor mások hatnak rád... úgy, hogy a szerepben maradj...

Mindenki legalább három szerepet tölt be...
vagy mondhatnám úgy is...
mindenki életében legalább háromféle elvárás érvényesül:
- az első - és naiv módon higgyük azt, hogy a legfontosabb - az önmagunk állította elvárástömeg... ami kiemel a tömegből... és egyben agyonnyom, ugyanakkor inspirál, ha valóban komolyak az elvárásaid magaddal szemben... ezek az igények visznek előre leginkább, az ezekből következő szerepek az érdekedet szolgálják... de a szerepelvárás önmagában kevés (mindenki más akar lenni, mint a többi... ez kevés) kifundálni... és közben mégis ösztönösen tenni, amit kell... na, az valami...
- a második a társadalmi normák kerete... a nemed ugyanúgy keretbe foglal, mint a testalkatod... vagy az életkorod... a státuszod... a hivatásod... mind-mind szerepeket határoz meg, amiktől eltérhetsz ugyan... de abban nem lesz köszönet... ...a nonkonform aktivitás retorziót von maga után... lehet kiközösítés... ellenszenv... közröhej... vagy csak valami megmagyarázhatatlan ellenállás... akadályok a semmiből...
- a harmadikat azoktól kapod... vagy azok kedvéért vállalod, akik fontosak számodra... nekik legalább annyira meg akarsz felelni, mint önmagadnak... néha még jobban is... de van, mikor (dacból) csak azért sem... ...lényeg, hogy ez egy más szerep... intimebb (nem a szó szexuális értelmében)... sokszor őszintébb... vagy épphogy nem...

Száz a szerep...
reggel felkelsz (melletted a párod) neki szerepelsz... (pár vagy)
mosdó (magadban) önmagad adod... (Te vagy)
utca (járókelők) elszigetelődsz...de udvariaskodsz... (egy vagy)
kocsiba ülsz (bezárkózva) szabadon idegeskedsz... mindenki hülye (?) (állat vagy)
suliba/munkába (társak között) hozod a megszokott formád... (társas lény vagy)
ugyanitt (teljesíteni kell: főnök, ügyfél, tanár) automata...vagy profi (robot vagy)
beugrasz veszel valamit (a pénzedért nőnek az elvárásaid) megkövetelsz (vásárló vagy)
találkozol (egy igazi baráttal) felszabadultan... (őszinte barát vagy)
haza érsz (vár a társad) megadod, amit elvár (szerető vagy)
elalszol (álmodsz) messze minden kötöttségtől (egy másik ember vagy)

67th gondolat

Ma arra gondoltam,
egy gombnyomás...

egy gombnyomásra a valóság,
egy pillanatra apróság...
egy gombnyomásra a halál,
egyetlen ember, ki kiáll...
egy gombnyomásra tőled,
egymagam ölellek...
egy gombnyomásra más lesz,
egyenletesen élhetsz...
egy gombnyomásra boldog
egykedvű bolondok...
egy gombnyomásra megvesz,
egyetemes tétel, hogy szenvedsz...
egy gombnyomásnyi létezés,
egyetlen esély a fékezés...
egy gombnyomástól félek,
egyenletem félszeg...
egy gombnyomás van... mégsem,
egyéni az érdek...kérdem: miért nem (?)
egy gombnyomás a válasz,
egyet...csak engem válassz...
egy gombnyomás a döntés,
egyszerű hátba döfés...
egy gombnyomásnyi élvezet,
egymagadban élvezed...
egy gombnyomás a világ,
egyszer(ü) minden hibád...
egy gombnyomás és elvesztél,
egy...két...há... így lesz tél...
egy gombnyomásra működik,
egyvalakinek eltűrik...
egy gombnyomás és itt a vége,
egyetlen egyszer sem jártál a végére...
egy gombnyomás, s a kukacok,
egy isten tudja...hol vagyok...
egy gombnyomás volt az egész,
egy élet...egy lélek...és kész...
egy gombnyomásra vársz,
egyszer hagyja abba már...
egy gombnyomás és végeztem,
egy pontot...pont ott éreztem...

66th gondolat

Ma arra gondoltam,
moratórium...

Lemondva a hívság paradox tehetetlen kényelméről...

halasztom a panaszt,
lelkesedésre cserélem azt...

kesergésem odázom,
optimistán vitázom...

felfüggesztem csüggedelmem,
amit szeretek, azt teszem...

a siránkozást elnapolom,
sikerem lesz örömpofon...

fagyasztom kritikámat,
építgetem ideámat...

irigységem polcra teszem,
indulok már, kész a tervem...

kibúvókat szögre akasztva,
minden bejön, nincs ok panaszra...

ágy alá sepert lustaságom,
élvezem munkamorálom...

restséget a fiókba,
tettre készen csatasorba...

tétovázást ignorálva,
belevágok, mint balta az agyba...

közönyömtől elköszönök,
inkább veled csúcsra török...

ha Te is eldobod a kételyt,
s vállalsz teli gázzal kanyarvételt...
ez a moratórium... nem szanatórium,
bennem a vákuum... nekünk unikum...
különös érzés a pozitív szemlélet,
ha magad, s a világot eképp szemléled...
vagy így teszel... vagy elveszel,
vagy velem... ha velem vagy... nem magad ellen teszel...

65th gondolat

Ma arra gondoltam,
véletlen... vélelem vagy életlen vélemény...

vannak-e véletlenek (?)
avagy mindig mindennek oka van (?)

sorsszerű történések, látszólag csak úgy... megtörténnek...
találkozások... amelyek megváltoztatnak mindent...

valaki belép... és elkezdődik valami...
olykor villámgyorsan - fegyverrel a kezében hadonászó rabló fenyegeti a pénztárost...
máskor békésebb lassabb formában - átrajzolja életed vonalának ívét...

utóbb azt kérdezed: miért épp velem történt (?)
mert:
akkor...
ott voltál...
pont Te...
bevonzottad a helyzetet...így lett a helyzeted...

vannak szituációk, amelyek múlandó lehetőséggel kecsegtetnek...
ezekre vagy lecsapsz... ezzel adva magadnak egy esélyt...
vagy mélázol... és hagyod had fusson... "majd jön másik"

egyesek mindent a véletlenre bíznak... és a véletlenre fognak...
mások minden erejükkel azon vannak, hogy a véletleneket kiküszöböljék...
nincs 100%-os kontroll...
nem lehet minden külső és belső körülményt végleg kizárni... egy időre talán...

véletlen és véletlennek látszó helyzetek között...

vannak, amelyeket nem tudsz kivédeni...
illetve úgy hiszed...
azt gondolod...
azt akarod gondolni, hogy nem befolyásolhatóak...
- egy autó felszalad a járdára... elgázol -
miért épp Te (?)
nem vagy hibás... mégis akkor és ott...
ez a két kulcsszó...amikor valami, vagy valaki találkozik valakivel, vagy valamivel...
az időbeli... és térbeli egyezés... a koordináták metszéspontjában...

tehát... a véletlen igenis létezik...
tehát... nincsenek véletlenek...
oka nem mindig érthető...
talán néha nincs is...
de amennyiben nem egy tragédia árnyéka vetül rá... érdemes értelmet keresni a történtekben...
ha másért nem...
hát azért, mert elgondolkodtat...

és gondolkodni jó...

64th gondolat

Ma arra gondoltam,
mesélek... egy túlontúli világ...ról

4th mese

Messzebb, mint ameddig a képzelet hatol a vákuumon át... létezik egy túlontúli világ,
tere görbült... önmagába visszahajló... gömb alakú univerzum...
a benne létező élet mit sem sejt más világokról...
álma sokszínű tinta... lelke kézzel maszatol fehér vásznakon...
megrajzol léptet... és halkuló vágyakat...
eleven festmény... tele mozgással...
tekereg... és forog... mindig kell, hogy történjen...

látom ezt a művészt... alkot ni...
műtárgya vagyok... lehet, messze nem a legjobban sikerült darab...
teremt Ő... teremtő...
tudtán kívül... épít... rombol...
keze nyomán éled... és haldoklik e táj...

csak teszi a dolgát... vakon... hisz sosem látott... mást...
fantáziája él(énk)... amit megálmodik ott...
itt válik valóra...
ujját kékbe mártva... kész az óceán...
zölddel... zöldell az erdő...
vörösben... vérzik a nemzet...
sárga lángok falják fel házaink...

álma állandó... és változó...
nincs két egyforma nap... nincs két ugyanolyan éjszaka...
néha jégbe fagy karaktere...
máskor pöttyöz pelyheket...
bíborral ölel... bordó bársonyt von rá...
narancsló égalja... szeles napnyugta...

opálos ébredés... ködös, füstös, szürke hajnalon...
kékeszöld robot... csak lopod a napot
álmod...vibráló tarka álmok...
léted a grafit színével ír...
keverj tarkát... UV-t... fényeset...
és kend szét testeden... hadd lássa mind...
az irigylő sárga... és mérges zöld...
keverj egedre napot... világíts még este is...
felhőd bárány... nem vihar...
kedved virágos mező...

és csak játszik, mint gyermek...
maszatol... ken...
húzza életed vonalát...
anélkül, hogy tudna róla(d)

...

63rd gondolat

Ma arra gondoltam,
merőleges az életegyenesre...

az élet egy vonalon halad...
kezdetétől a végéig tartó szakasza hullámosnak hat belülről...
emelkedők és lejtmenetek tarkítják...
mélypontok és magaslatok...
hullámzó... vagy egyenletes...

az életvonalak itt futnak...
a párhuzamosak sosem találkoznak...
ugyanakkor vannak összetartó...
egy darabon egybeolvadó... összefonódó vonalak...
és távolodnak is egymástól...

hat rájuk az akarat...
hatnak egymásra...
hatást gyakorol minden, ami keresztezi az életvonalad...
események... ha bekövetkeznek...
és, ha be kéne, hogy következzenek...

az életvonal olykor megszakad...
egyesek elveszítik a talajt...
testben... és/vagy lélekben... feladják...
ha a test távolodik az életvonaltól... a léleknek még van egy esélye...
de...ha a lélek távozik... a test üresen hever a vonalon...

bizonyos dolgok villámcsapásként érik az életvonalat...
merőlegesen érkeznek...
láthatatlan... perspektíván kívüli területről...
becsapódásuk eltéríti a vonalad...
gyökeres változást idézve elő...

a változás emelheti...
és a mélybe ránthatja...
az élet (szín) vonalad...

ellenállhatsz...
és vonalad vastagabb... és erősebb lesz...

kezedbe veszed a pennát...
magad húzod a vonalat...
vagy átadod másnak...
had rajzoljon kedvére vele...
ha kiadod a kezedből... nehéz visszaszerezni...
és rossz kezekben... a vonal rossz irányt vehet...
és nem a rajzoló... hanem a vonal (maga) látja kárát...


Lüktetve dobban... lelkedben koppan...
mélyebbről halkan... vakítón villan...
elkezded végre... emelkedj égre...
szemedben égve... ketrecben élve...
nem bírod már el... agyonnyom kétely...
sebedből vérzel... elmédről lép el...
szabadon szárnyal... magasból árnyal...
zuhanva árral... lobogva lázzal...
vonalad éled... maga az élet...
hiába félted... eljön a végzet...
rettegve fázol... árnyékba kúszol...
keresztül gázol... magával hurcol...
szaggatja éned... szívedbe mélyed...
széttépi kérged... itt van a véged...

62nd gondolat

Ma arra gondoltam,
a világ kicsi... én meg nagy vagyok...

az egocentrikus világkép nem is annyira új gondolat, semmint inkább az emberi nembe kódolt alapvető tulajdonság...
nincs kollektív akarat... sem kollektív tudat...
egyedi genotípusú entitások vannak...
prototípusok...
látszólag hasonló... mégis egyedi... darab(ok)
magukban... egyedül... azt érzékelik...
csakis azt... amit látnak... hallanak... tapasztalnak...
mit sem tudnak a mellettük élő többi entitások valós tapasztalatairól...
vannak ugyan remek beszámolók... és leírások...
és egyesek remek szenzorokkal rendelkeznek... empatikusok...
mégsem tudnak semmit a saját világukon kívül...
nem tudják, mi van a fal mögött...
nem érzik a másik fejfájását... vágyakozását... magányát... örömét...
csak befelé tudnak valóban tekinteni... sokan még befelé sem...
az introspekció nem olyan könnyű, mint amilyennek elsőre gondolnánk...
befelé... magunkhoz... hazaérkezni nem mindenki képes...
mert nem hagy elég időt...
nem fecsérel ilyesmire elég energiát...
túl materialista... túl önbecsapó... túl gőgös ahhoz...
de van, aki képes... mégsem tud élni a lehetőséggel...
az önsajnálat... és önmarcangolás kalickája tartja fogságban...
magasba vágyó szelleme a palack alján hever...
és megint mások tudnak élni a kis világ nagy lehetőségeivel...

a kinti világ kicsiny...
minden odabent létezik...
ha az nem volna...
a világ is megszűnne létezni...
fényeddel együtt a külvilág is kihuny...
addig létezik minden, amíg jelen vagy...
legyél hát része...részese...
ami odabent formálódik...
meghatároz mindent...
vannak ugyan áthidalhatatlan helyzetek...
de reméljük nem kerülsz olyanba...
minden más benned kezdődik...
még az is...ami látszólag rajtad kívül dől el...
és ha odabenn valami elindul...
érdemes beletekinteni a folyamatba...
hiszen ez az egész rólad szól...
hogy is hagyhatnád figyelmen kívül...
a változás ellenőrzés nélkül...
kontrollálatlanul... zuhanó kőre hasonlít...
nem tudni hová esik...
az irányított, kézben tartott változások...
szárnyalnak...és oda érkeznek... ahol a céljuk... rendeltetésük van...

..........................................................................


Tenyeremben elfér a világom,
ezért folyton folyvást vigyázom,
mert, ha a tenyerem bezárom,
összetörhetem a világom...

Világom él, bennem neked dalol,
hallhatod már, csak figyelj jól,
megtalál a dallam, ha nem vigyázol,
benned is megszólal valahol...

61st gondolat

Ma arra gondoltam,
mondani másképp... így lesz ez más kép...

utalások...
körbefogalmazott...
ki nem mondott...
célozgatás...

gyakran hatástalan közlésformák.

ha az egyenes beszéd kockázatos, kerülőutat keres a tartalom... hátha úgyis célba talál...

eufémizmus...
udvariaskodás...
elvenni a szavak élét... nem haszontalan...

ha képes az elme a szavak fokozott monitorozására... preventív kapuőrként szabhat gátat a félreértéseknek... irányíthat... befolyásolhat egy diskurzust... a folyamatosan elemző... a kirakós játék elemeire összpontosító... mégis az összképet előre vetítő... konstruktív harmóniába áztatott retorika... eredménye korrelál annak felépítettségével... felkészültségével...

olykor a pátosz sem maradhat el... a patetikus közlés hatása megfelelő környezetben sokkal valószínűbb, mint egy apatikus... már-már pesszimista... vagy érdektelenséget sugalló megszólalásé... ugyanakkor a túlontúl heves... szenvedélyes közlésmód visszaüthet... a rosszul felmért befogadót elijesztheti...

az interperszonális kommunikáció rendszerint sok szubjektív elemet tartalmaz... különösképp igaz ez a "hétköznapi" azaz nem üzletszerű társalgásokra... ezzel valószínűleg nincs is sok baj... hacsak az nem, hogy a szubjektum színezi a jelentést... és affektív ellenállást válthat ki... egy félreértelmezett konnotációs hatásmechanizmus az emocionális síkra terelheti... és háttérbe szoríthatja ezzel a racionalitást és az objektív véleményalkotást...és véleménynyilvánítást...

...van, amikor mindez a professzionális információcserére is átterjed... akár az üzleti... akár a közéleti megnyilvánulásokról van szó, az érzelmi színezet tévútra terelheti az interakció résztvevőit... a hivatásos kommunikátortól pedig egyenesen dőreség, ha hagyja az objektivitást háttérbe szorulni...

a legtöbb közlésnek célja van (az még nem cél, hogy kitöltse a csöndet):
valaki...
valamit...
valakivel... vagy valamivel...
akar...
ha nem ez áll egy közlés hátterében... akkor vagy csupán a diskurzus öröme ösztönzi a résztvevőket... vagy választási lehetőség híján - kényszerből - vesznek részt a társalgásban...

a közlés, hogy elérje célját... megpróbál hatni... az eszköztár kimeríthetetlen...
a megfelelő hatás kulcsa abba a zárba illik bele, amely a befogadó általános és épp aktuális beállítódásainak eredőjéből kikövetkeztethető...
erre vagy van érzéke a kulcskészítőnek... vagy beletörik a kulcsa a nyitogatni kívánt zárakba...
kellő: empátiával... odafigyeléssel... felkészültséggel kulcsár válhat (szinte) bárkiből...

mondani sokféleképp lehet... de csak egyféleképp érdemes... eredményesen...

60th gondolat

Ma arra gondoltam,
korlátlanul korlátozott hatalom...

magában hordja hatalma kulcsát; szava égig, terve messzebb elér...
potenciál ez... a korlátlan lehetőségek... lehetősége...
élni vele... tudni... kell...

ébred a hűbéres vízió... meglát jövőt... valóst és alkalomadtán-t...
megkeres kiutat... és befelé vezetőt...
"a" és "b" terveket sző...

csahol a dühös... ázott kutyaszagú... erőlködés...
verejtékben fetreng... görcsöl... és egy helyben tapossa a semmit... előre nem halad...
megismétli a százszor próbált... sikertelen... rutint... nem képes kilépni önmaga árnyékából...
ez nem vezet sehová... szól rá a kreatív lidércnyomás...

nyomás a fejben... a szelepsapkát leemelve kicsap az ötletek forró gőze... a java szerte és szana... egy része papíron... másik része fejben... dől el...

és jön a racionális zajcsökkentő hab...
majd számol... ki... és... meg...
döntés előtt... mérleg...el...
feje nem hideg...de minimum langyos... forrón nem eszi a kefét... inkább kerülgeti a macskát, semmint, hogy rátaposson a farkára...

kézbe veszi a tettek melós csizmája... és addig jár... annyi hátsót rugdal... amíg és amennyit csak szükséges...

végül bezsebeli az elismerést... úszik a siker hideg-meleg medencéjében... kap ezt is azt is... a siker nem jár magában... társa akad: irigy, és redukáló... ki kicsinyíti az érdemed... hogy jobb színben tűnjön fel... legalább önmaga előtt...

marad a magányos szép emléke... örök... vagy sem...

59th gondolat

Ma arra gondoltam,
ár / érték....

az ár meghatározója a piac...

ha egy bizonyos dolog nagyon keresett...
ha ritkaság...
akkor azért többet hajlandóak fizetni...

ha valamit, vagy valakit nagyon felkap a hírnév... népszerű lesz... az megintcsak növeli az árát...
...és nem feltétlenül az értékét...

a trendek ritkán közvetítenek értékeket - bár nyilván vannak kivételek - többségük egyedül az üzletről szól... ez persze nem jelenti azt, hogy ne okozna örömöt... annak, aki megveszi, vagy annak, aki részt vesz benne... és e tekintetben már akár értékkel is bír...az ár tárgya... kérdés, mi a mérce, amikor az értéket tesszük mérlegre (?)

a divat mögött áll az esztétika (ami sokak szerint giccs vagy épp kifejezetten ronda; de kik ők, hogy mások ízlését megítéljék) az ízlésszabadság korát éljük... szabad szeretni bármit, ami nem törvénybe, vagy közerkölcsbe ütköző... bátran... ez is az önkifejezés egy módja... talán majmolásnak hat... de ki tudja...

az érték mélyebben gyökeredző... nem mindig (illetve néha egyáltalán nem) fejezhető ki árral...

érték a törődés...
az odafigyelés...
a fejlődés elősegítése...
érték a tudás... és ezt gyakran meg is fizetik...
sajnos a tudás nem feltétlenül értékálló... illetve nem sajnos, hiszen akkor nem fejlődne például a tudomány... de mégis szomorú, ha valaki évtizedeket tanul, s végül kiderül, hogy a felhalmozott tudásának már nincs "piaca"...

ár és érték nem mindig puszipajtások... de nem is kell, hogy így legyen...

az élet bizonyos - jelentős - területeit a (pénz és üzleti)piac uralja... más területeket is nevezhetünk piacnak, már csak a tekintetben is, hogy bizonyos tulajdonságoknak nagyobb a keletje, mint másokénak... és ezek nem feltétlenül tradicionális felfogáson alapuló különbségek... egy részük kimondottan újkeletű...

az érték az értékrendszerekben megbúvó alapvető motívumokban találja meg gyökerét avagy az ásót, amely gyökértelenné teszi... a kultúrák...és szokások... a normák és a konvenciók jelentik az értékrendszer alappilléreit... ugyanakkor az alapok nem mindig bizonyulnak kellően stabilnak... egy új vonulat... egy áradásként végigzúduló új eszmerendszer... elmoshatja... romba döntheti a régi rendszert...

érték az, amit annak vallunk... és ha tévednénk, annak is mi fizetjük meg az árát...

58th gondolat

Ma arra gondoltam,
üzenet...

Az üzenetnek tartalma van... üzen...
az üzenet csomagolva érkezik... néha kibontva...
az üzenet egy-két többértelmű... attól függ...
az üzenet feladója vagy tud, vagy nem tud róla, hogy üzen(t)...
az üzenet címzettje vagy fogadóképes, vagy nem (figyel oda)...
az üzenet befogadója vagy érti... vagy félre értelmezi azt...

üzenet minden...
amit teszel...
ahogy teszed...
ahogy nem teszed...
amit kimondasz...
és pláne, amit nem...
ahogy reagálsz...
meg az ahogy és amikor nem...

üzenet minden...
a külsőd...
a ruhád...
a hajad...
az arcod...üzen állandóan...
az illatod...

üzenet ha akarod és ha nem...

üzen a tested...
a tartásod...
a kezeid mozgása...
ahogy a fejedet mozgatod...
a távolság... és közelség...
a nyitottság... és az elszigetelődés...

üzensz és elárulod magad...
mert... van, aki érti...
mások csak hiszik, hogy értik... az is veszélyes...
de valamennyire mindenkinek van radarja...

van, mikor üzennél, de nem veszi senki a jelet... a jeled...
van, mikor titkolnál... de mindenki látja...
van, mikor egymásra hangolódsz... és jóóó...
van, mikor interferál valami... zavart okoz...
van, mikor ködösítesz...
van, mikor terelsz...
van, mikor nyiltan és egyenesen...
van, mikor a csomagolás megfojtaja az üzenetet...

üzenet a rész és az egész,
üzenet a folyamat... a kezdet és a vég...
üzen a csend...
a zaj is üzen...
üzen a tudat... és ami alatta van...
üzen a tempó(d)...
üzeneted írod... homlokodra... szemedre...
veled üzen, a benned lakó idegen,
szűk neki a hely odabenn,
és üzensz szavakkal,
szótlan sóhajokkal,
üzen a vágy(ad),
a félsz(ed),
az undor(od),
üzenet a palackban... vajon hol landol...

57th gondolat

Ma arra gondoltam,
hajtás...

a dolgok vagy pörögnek... zajlanak... folynak...
...vagy...
megáll... az egész... az ész... és én is... az élet lassul le...
...még nem igénylem... messze még a napja...
...menjen... zakatoljon... minden...

meglepve tapasztalom, hogy kortársaim (kik feleannyit sem dolgoznak) nyugalomra... csendre... pihenésre vágynak... állandóan...
...mert ki ne vágyna néha egy kis zajtalan lazulásra... hangsúlyozom... néha... az idejekorán nyogalomba vonult elme zsákba teszi lendületét... csomót köt rá...és behajítja egy mélységesen mély tenger fenekére... ahonnan nehezebb lenne azt felhozni... mint amennyi maradt benne lendülete nélkül - hiszen az a meder alján pihen, benn a zsákban... így az ott is marad... hacsak valaki fel nem hozza... de erre kevesen hajlandóak...

amíg tart a lendület... addig van:
esély...
lehetőség...
választás...
akarat...
eredmény...
ha elfogy:
lelassúlsz...
életed állóképek sorozataként rohan el melletted... látod...de már későn reagálsz...
vagy felszívod magad...
vagy valaki más teszi meg neked...
vagy leengedsz, mint egy ballon... és lassú vagy gyors ereszkedésbe kezdesz... de ha nem vigyázol, nem állsz meg a földszinten... vár az árokalja... ...onnan könnyebb kimászni, mint a tengerfenékről felhozni a zsákot... ...de ezt is akarni kell...

a pörgésben az is jó... hogy közben nem marad időm sajnálni magam...
teszem a dolgom... nem eszem a kefét... az sem engem...


hajtom a pedált, tekerek keményen,
látom ki leállt, ott maradt a völgyben,
én a csúcsra vágyom, odafenn van dolgom,
amíg csak bírom, meg nem állítom,
kerge eszem űz, tolom mások szekerét,
fűt belűlről tűz, erőm vet szerteszét,

pörög a kerék, fordul a sorsunk,
most siker a tét, osztunk és szorzunk,
mindennek ára, van kiszámlázva,
ennek dacára, felkapom vállra,
felviszem oda, fel a tetejére,
még nem látom hova, dombra vagy hegyre...


ettől a pörgéstől érzem, hogy élek...
néhanap attól félek... egyszer kiégek...
de eddig is itt égek... lángot szórok... merészet remélek... és hajtok

56th gondolat

Ma arra gondoltam,
elutasítás...düh...alkudozás...depresszió...belenyugvás...

nem én...nem az enyém,
ez nem diagnózis, csak vélemény,
tévedés az egész,
engem kór nem emészt,
nincs semmi bajom...
mondhat bármit; ostoba majom,
rám akar ijeszteni,
nímand...senki,
félcédulás...okafogyott...
látom könyvem megkopott,
ragasztott enyves lapok,
még egy napot akkor is lopok,
ha kell felteszem tétre,
csak mondja meg végre,
mit kell tennem, bevennem,
mielőtt elhallgat bennem...
harangjátékom...keserű,
dallam; nekronomikon mű,
szakadékom alján...nyom,
velőtrázó magányom...
de odaát vár rám a fény,
kezébe vesz majd égi lény,
leple selyem nyugalom,
mennybe emelsz angyalom,
hallom lépted...várom érkezésed,
az emlékkel tűnök el...véled...végleg...

55th gondolat

Ma arra gondoltam,
megváltoztat...

Mi nem (?)

Szinte minden... ha elégedett vagy (magaddal...a helyzeteddel) nem könnyű megörízni azt;
magad...
arcodat...
állás...és...töréspontodat...

...nem maradsz örök... bár szeretnéd...

Megváltoztat a kor... ahogy csecsemőből gyermekké cseperedsz... magába szippant a családi kötelék... kezdetben Apa és Anya... Tesó...és azok hatnak rád, akik a közvetlen környezetedben vannak... mind rajtad hagyják ujjlenyomatukat... akarva-akaratlan... levakarhatatlan...
...gyermekkorod gödreiben...és magaslatain átesel a pubertás hormonális és identitásbeli változásain... keresztülverekeded magad az első szerelem-és csók eredjén... tanulsz... vagy nem... lázadsz... vagy beolvadsz... változol... megváltoztatnak... haverok... barátok... szerelmek... tanárok... egyre kevésbé apu és anyu...
...tovább szocializálódsz...gyermekből... fiatal felnőtté válsz... még nem nőttél fel teljesen... ez a posztadoleszcens időszak... modern kategória... korábban erre keveseknek adatott lehetőség... ma már húzhatod az időt... de vajon kihasználod-e (?)... hatnak rád a trendek és az elvárások... az elvárás sok(k)... ez vagy kívülről... vagy belülről jön... talán ebben a korban hathatsz magadra a legtöbbet... keresed a(z) arcod... a nemed és az igeneket... a helyed... a pályád... földút lesz... vagy autópálya... száguldasz felfelé... vagy elakadsz a kátyúkban... rajtad és azokon áll... akiket hagysz... hogy befolyásoljanak Téged és a sorsod alakulását...
...egyszer csak felnősz... onnan tudod, hogy megtörtént, hogy már tudod... nem csak hiszed... hogy mi a dolgod ezen a földön... ha ez nem történik meg... akkor valami félresiklott... ha már nem keresel... de még nem érzed biztosan (sőt biztos vagy benne, hogy nem) ez a helyed... akkor vakvágányon vagy... onnan vagy erőt veszel magadon... és újratervezel... vagy... ki tuda (?) tényleg ki (?) mindenesetre ebben a helyzetben nem irigyel senki... semmi sem hat rád, csak a negatív dolgok... maguk alá temetnek... és a romok alatt éled az életed hátralevő (ki tudja, milyen hosszú részét)...viszont, ha sinen vagy... tenned kell azért, hogy ott is maradj... néha a sin gyorsabb nálad... nehéz követni az eseményeket... csak naprakészen maradhatsz talpon... csak, ha tényleg azt akarod csinálni... amit... akkor hat rád a motiváció... hajt az öröm... és kevés dolog terel el...
...és megöregszel... ha mákod van még azelőtt eltávozol, mielőtt elveszítenéd a méltóságod... ha nem... igyekszel tartani magad... ha nem... szánalmas vége lesz... hatással van rád egészséged - igaz ez korábban is igaz - és az életminőség, amely lassan (vagy gyorsan) de bizonyosan romlik... ez nem jelenti azt, hogy ne lehetnél boldog... ha hagyod, hogy hassanak rád az üdvözítő dolgok... örvend a lelked és nem sajnálod magad... lehet szép is az öregkor...
...végül eljön a kaszás... megváltoztat mindent... elnémítja orgonád sípjait... forró ólommal tölti meg... leránt a sötétbe...

A hatás elkerülhetetlen... csupán az a kérdés milyen irányban hagyod befolyásolni magad... igaz, néha nem Te döntesz... kiengeded a gyeplőt a kezdből... és csak remélheted, hogy nem kerül rossz kezekbe ilyenkor az irányítás...

Változni... szeretnél (?)
néha nem engednek... mert megszokták... megszoktak...
reflekszes reakciók... falak közé szorítanak... konvenciók...
és nem értik... mi történt veled... ha nem úgy viselkedsz, mint szoktál...
talán egy új közeg... talán elfogad új valódban... új valóban (?)
elárulod magad... mert nem érett meg a változás... ugyanaz marad(sz)...
biokémiai változások kellenek egy valódi pálforduláshoz... valami zavar... valami trauma... az képes erre... az ember maga, csak nagyritkán... hiszen milyen indítéka lenne különben...
a kapuzárási pánik is ilyen hormonális fordulat... akár a tinédzserkor...
vagy a hormonok... vagy az idegrendszer... vagy mindkettő... de nem az akarat az...
ez nem szomorú... ez tény... és, ha mégis képes vagy rá... vizsgáltasd ki magad ;o)