47th gondolat

Ma arra gondoltam,
megemlékezés, vagy gyalázat...

vártam már nagyon...nyitott ajtóval érkeztem...
hagytam, azaz hagytam volna, hogy magával ragadjon...
készen állva...
egy szerfelett felemlő szeánszra...
megidézve egy királyt... ...egy feledhetetlen... egy...éniséget...
...de nem jött el;
vakon certicikát - nemhogy névértéken...de még ingyen sem... annyira...de annyira...
az idő a pénz és a lendület-vesztés... a csalódott tekintetek...és...és ... ez maradt végül...
de nagyon előreszaladtam...
Tehát, ajtóm nyitva... szemem csillog, mint kamaszfiúé...az első csók után...
...valami hiányérzet motoszkált a homlokom mögött... talán a tér túl szűkos... vagy kevés a csillogás... nem olyannak tűnt...mint reméltem...semmi sem olyan ám, mint a moziban ;o)
...de elhesegettem a kritika molyát...szekrényem ajtaja még mindig tárva...
...először színes képek...kissé bugyuták...esetlenek...de inkább feldob...mint lever...nem azért jöttem...hogy rossz vége legyen...kezdem hát belelovalni magam egy ménesnyi örjöngésre vágytam... és nem is indult rosszul a vágta... igaz poroszkált kissé elkopott ritmusán Carmina Burana nyergében... de hangulata az volt... még futott egy kört mielőtt ágaskodva elérte volna csúcsát...átugrotta az első akadályt...léc a helyén...bár inog...
...második kűr...hasonlít, de nem győz meg... nem fennséges... inkább szolgai... nem precíz, kimért... valójában mit is keres ez it...(?) az ismétlődő kérdés egyre visszhangzott fülemben...elnyomva a kottát sosem látott mű-de remeknek semmiképp sem nevezhető zajt...
...a harmadik menetre bedobtam a törölközőt...innentől már nem is számoltam a pofonokat...melyek nem az én, hanem egy emlék arcán csattantak...záporoztak...
...tiszteletnek...alázatnak nyomát se látom...
...nem tudom eldönteni haragudjak...vagy sem...
vajon ők elhiszik (?)
vajon tényleg őszintén készültek...erre...(?) csak épp tehetségük alulmúlta önbizalmukat...
...én nem vártam hangot...gondoltam az már megvan...nekem jó a régi...az volt Ő
...vártam viszont mozgást...azt a mozgást...de abból ízelítő is alug akadt...
nem így akarok emlékezni a Királyra...így ezt...bármi is volt...próbálom feledni...és remélem, hogy csak nekem botor fülem...és ostoba szemem csalt meg csupán...másoknak más oka volt...hogy idejekorán távozzanak...
én maradtam...végig...hátha...
de nem...illetve nem nagyon...
második és harmadik esély... és a többi... és a többi...
már csak a farom törő nyereg aggaszt... nem is koncentrálok a sánta galoppra...
hang nincs... hangulat azért akadt... honfitársaim és még inkább honfilányaim... honi szokásoktól eltérően kitettek magukért...és mentve a menhetőt...egész jól érezték magukat... de legalábbis megpróbálták...
nekem végül le kellett lőni a lovam... törött lábbal csüggetten húnyt ki a fény...

Ez nem emlék: This is not it