57th gondolat

Ma arra gondoltam,
hajtás...

a dolgok vagy pörögnek... zajlanak... folynak...
...vagy...
megáll... az egész... az ész... és én is... az élet lassul le...
...még nem igénylem... messze még a napja...
...menjen... zakatoljon... minden...

meglepve tapasztalom, hogy kortársaim (kik feleannyit sem dolgoznak) nyugalomra... csendre... pihenésre vágynak... állandóan...
...mert ki ne vágyna néha egy kis zajtalan lazulásra... hangsúlyozom... néha... az idejekorán nyogalomba vonult elme zsákba teszi lendületét... csomót köt rá...és behajítja egy mélységesen mély tenger fenekére... ahonnan nehezebb lenne azt felhozni... mint amennyi maradt benne lendülete nélkül - hiszen az a meder alján pihen, benn a zsákban... így az ott is marad... hacsak valaki fel nem hozza... de erre kevesen hajlandóak...

amíg tart a lendület... addig van:
esély...
lehetőség...
választás...
akarat...
eredmény...
ha elfogy:
lelassúlsz...
életed állóképek sorozataként rohan el melletted... látod...de már későn reagálsz...
vagy felszívod magad...
vagy valaki más teszi meg neked...
vagy leengedsz, mint egy ballon... és lassú vagy gyors ereszkedésbe kezdesz... de ha nem vigyázol, nem állsz meg a földszinten... vár az árokalja... ...onnan könnyebb kimászni, mint a tengerfenékről felhozni a zsákot... ...de ezt is akarni kell...

a pörgésben az is jó... hogy közben nem marad időm sajnálni magam...
teszem a dolgom... nem eszem a kefét... az sem engem...


hajtom a pedált, tekerek keményen,
látom ki leállt, ott maradt a völgyben,
én a csúcsra vágyom, odafenn van dolgom,
amíg csak bírom, meg nem állítom,
kerge eszem űz, tolom mások szekerét,
fűt belűlről tűz, erőm vet szerteszét,

pörög a kerék, fordul a sorsunk,
most siker a tét, osztunk és szorzunk,
mindennek ára, van kiszámlázva,
ennek dacára, felkapom vállra,
felviszem oda, fel a tetejére,
még nem látom hova, dombra vagy hegyre...


ettől a pörgéstől érzem, hogy élek...
néhanap attól félek... egyszer kiégek...
de eddig is itt égek... lángot szórok... merészet remélek... és hajtok