77th gondolat

Ma arra gondoltam,
újrakezdeni nehéz...

amilyen közhely, olyan igaz.

újrakezdeni... bármit, legyen az még oly kedves is (nekem, neked, nekünk) nehéz...

hogy miért (?)
mert törvényszerűen semmi sem folyik a végtelenségig:
a szívem is megszűnik dobogni,
az idő is megdermed,
a tér sem folytatódik egy ponton túl... a semmi is véget ér.

de az újrakezdés öröm, amennyire erőfeszítés, éppannyira boldoggá is tesz...

sérülékeny állandóságot őriz a féltékeny borzongás, nem engedi kilépni medréből az áradni kívánó ziháló verejtékfolyamot... magához öleli, szorítja... fogja önnön kezét... önnön fogja... marad, s visszatér a tékozló gondolat, idea nem teremt holnapot... stabil alap az ingoványos hétközi rohanásban... körforgás... szédítő... émelyítő... mégis szükséges... mégis ragaszkodsz... nem engedsz belőle... mert... Te magad vagy...

ha tátongó űrt hagy, ha kérgesre marja lelked jobbik felét hiány(a) ne restelld bevallani...
...nem neked, magamnak okozok örömet, ha Te is kedved leled benne, magadat szórakoztatod...
ez rólam szól... de lehet, magadra ismersz...

............................................................................................

egy könnycseppnyi térfogatba zárt érzelem,
több és kevesebb, mint az életem,
lopózva közelít felém,
úgy hasít belém,
keres a szó,
a jó,
igen,
itt nekem,
felkavart értelem,
záporban kavargó véletlen,
szélhátán utazó vándor... féktelen,
zuhanok könnyem tavába nyughatatlan létemben...