81st gondolat

Ma arra gondoltam,
egészlegesség...

pillanattöredékek mozaikdarabkáinak rakosgatása,
az egymáshoz illőnek tetsző részletek összepróbálgatása,
a színtelen kiszínezése,
a színes fakítása,
a sötét árnyalatok még sötétebb tónust kapnak,
a ragyogó sem érdemli régi fényét,
úgy történt (?)
vagy másképp (?)
az emlékezet átszab,
átformál,
meghamisít...

a tudat résén keresztül érzékelt valóságnak hitt élmény...
tudattalan folyamat,
vagy kézben tartott akarat... az akarat illúziójába kapaszkodva,
markolva a semmit,
kitöltve vele,
egésszé téve,
a vákuumot...

éket ver a fantázia,
beékelődött intellektus döcög,
kapar, mint eb, ha dolga vége,
pedig még keresi helyét,
egymaga igaz... társas közeg(b)e(n) hamis képeket rajzol,
sosevolt elvárások falai közé szorult makula...

kibontott ajándék, már nem okoz meglepetést,
örömet is alig...
ha már nem érdekes... szemétre kerül,
egyszer mind...
amíg új vagy még csak ábránd... fókuszál rá a vágy...
de kézben tartva... tulajdonba véve, már csak egy... a sok közül,
jobb a vágyódás a birtoklásnál...
legalábbis a vágyódás tárgyának... és neked (?)

egésznek született,
egészként élt,
és egészben megy majd tova...
nem hiányol semmit,
és őt sem hiányolja semmi,
nélküle és vele egyaránt teljes a kép,
ezek vagyunk... mozaikdarabok egy színes-szürke társas-társtalanjáték szereplői...
velünk kezdődünk és érünk véget... magunknak egészleges...
mindenki másnak mellékes,

csak egy darab, egy elpazarolt, egy elvesztegetett lét...
priorizált vágyak,
dekadens értelem,
csökkenő lendület,
a maradéktalan értelmetlenség,
a mélyből a magasba tekintő sóvár tekintet...
akiről azt hiszed odafent áll... mélyebben van, mint Te magad,
mert a giccs nem öröm,
a materiális élmény rövidtávon kihunyó vulkán,
csak hamu marad... alatta a kihajszolt akarat...
elégedetlen, csüggedőn szemlesütve gubbasztó...
az irigyeket kerülő, értetlen értelem,
a keresett kereset nem sokat... keveset ér,
keservet hoz... keretet nem ad... kereket oldana,
de beleragad a biztonságosnak hitt állandóság mocsarába...

kevesen keresik az igazi értelmet,
tárgyakat,
vagyont,
hírnevet,
hatalmat hajszolnak...
pedig az "egész" ettől csak üresebb,
nem, mintha mindez nem értelemnek látszó morzsákat szimbolizálna,
és az életet gyakran feláldozzák egy végcél elérésére...
egy pontot kergetnek... egy hosszú kínkeserves vonal mentén...
a folyamat háttérbe szorul a pillanat mögött...
...pedig a valódi cél... az élet... és nem a vég.