125. gondol...gondol...

Mint légypapíron a muslicák,
oda nem illő áldozat,
emelem szárnyam, de nincs tovább,
nem vár a menny, se kárhozat...

Reptem emléke él,
rövidke létem percei,
lelkem rezegve fél,
nincsenek mégsem emlékei...

A most van csupán,
e nyomasztó hosszú pillanat,
de véget ér talán,
véget, s végleg elszakad...

Már a csendben sem hallom léptedet,
sötétben nincs egy fénysugár,
éld, míg lehet az életet,
mert semmi sem vár odaát...

...............................................................................................

Lelkem kőnehéz,
minden rezdülésem sóhajtja a föld,
mély barázdát szánt nekem a sors,
melyben eltemet,
hogy új élet sarjadjon...

Hazug körforgás,
hamis tanok,
sötétben tartom gyermeki korok,
pincében senyvedő nemzetek,
fénytől elzárt elmék...

Boldogabb tudatlan együgyűség,
térdelve esdeklő milliók,
szemekben remény, és sötétség,
a hit...csapda és menekvés,
s én áruló vagyok...

.......................................................................................................

Kortalan érkezem,
nincs jel a testemen,
Az éteren át jövök,
és bárhol feltűnök,
Utamban nincsenek,
se tervek, de istenek,
Hajlongnak...tér és rész,
sosem leszek egész...
,

124. gondolat

Ma arra gondoltam:
Kit érdekel...?

Kit érdekel a világ, az tesz...         rá,
Kit érdekel maga, az a maga módján,
Kit hat meg...?
vagy épp 7

Gondoltam arra is:
Mivégre...?

Mi végre élünk...
Mivégre élünk?
Mi végremélünk...
Mivégre?
Mi végre...
Mi végre?

Arra jutottam:
Aggasztó...

Láthatár...elmosódó ponthalmaz,
Látva már... ekképp semmit tartalmaz
Ujjaid közt a kóc...kitépett fürttömeg,
Arcod helyén dermedt fájdalom...öl meg,
Könnyfólián nem lép be tiszta kép,
Vöröslő izgalom...lüktető halánték,
Most tudod...mit mutat,
Lecsorgó, feszült, ösztönös mozdulat...

Verőfény simítja arcodat,
Frissen felöklendezett áhitat,
Új nap, új hittel rúg ki ajtaján,
Festett modor a mosoly álarcod ám,
Póz a tett, s a létezés se más,
Tetszeleg tükrében a képmutatás,
Látni vélsz...még pislogni sem mersz,
Bezárt szemed túl sok igazságot rejt...

Odabenn mély a csönd...cseppenő fájdalom,
Hasít véredben a gyász itatta mérgező irgalom,
Dobol a feszült izzadó indulat...
Rést keres, hogy meglelje a kiutat,
Görcs a hamis árvuló tettetés,
Szétfeszít, szétrobban benned az ébredés...
Hogy magad légy, s ne holmi közhelyek,
Jellemezte szerencsétlenségtömeg...

És összedől...vérben forgó szemedben,
Más a kép...a rút világ veled szemben,
Támadó sereg...el tapos, el morzsol,
Nincs veled...senki, csak Te habozol,
Ez a harc már folyik...s ha elfordítod a fejed,
Attól még a csatatéren találod a helyed....


Mentőöv

Önsajnálatban fuldokló tömegek,
Mozdulatlanságra ítélt kőhegyek,
Tehetetlen meredő sziklafal,
Aki nem hisz, nem tud, s nem akar

Sírdogáló patakot könnyeztek,
Egekre emelt homályos tekintetek,
Imára kulcsolt lusta földkupac,
Ki nem tesz, nem él, s nem mutatsz

Irigyen ráncolt szemöldök,
Gyűlölettől epét és tűzhányó,
Mert rossz az ki valamit is ér,
Ki lép, ki tesz...ki él.

123. gondolat

Gondolat

tett vagy gondolat?
gondolni a tettre, vagy tenni?
gondolkodás nélkül a tett mi?
akadály, vagy hajtőerő a gondolat?
túl sok, vagy épp túl kevés?
a gondol nem elég.
a tett is kevés.
gondolkodó tettek, elgondolkodtató eredmények...
ösztönösen "csak" tenni...mese
a kényelem - a legfőbb emberi - nem hagyná.
túlgondolt széteső akarat, túl sok kiutat,
vagy épp akadályt kutat...

van-e egyensúly?
gondol és tett között?

Még gondolkodom rajta...majd meglátjuk, mit teszek

122-dick gondolat

Ma arra gondoltam,
ez túl sötét...

Nekem nem adott kezembe lápást az Úr,
nekem ez a világ túl bonyolult,
a fehér sem fehér, a feketét még értem,
a "Nem tudom" túl erősen zakatol itt bennem...
Nem látom, hogy miért, de azt sem, hogy miért nem,
nincsenek válaszok... nincsem van... vagy az sem.

Lehet, én akarok csak nagyon megfelelni,
Lehet, de az miért baj (?) nem fele rá senki...

Hiszek egy életben, ahol az érdem a mérték,
Hiszek egy életen át, ez nekem menedék.
Hiszem a tetteim végül elérik céljukat,
Hiszen...ha nem hinném elárulnám magamat...
hiszen ez csak ábránd...az a világ nincs is,
hiszem, ha nem hiszem el - hiszen a hit hisz bennem, nem én benne - jobb is.

Itt az érték nem mérő...inkább egy rendszer,
én, mint teremtő...ezt ismertem fel.


Nincs segítő jobb...nincs működő kapcsolat,
csak a hiú - üres - mardosó éntudat...
Én, aki tud...at veled bármit,
polihisztor gépkönny bárkit elkábít.
Mereven néz...ek magam mögé,
kesersavanykás hely...em az örömé...az őrömé.
Ideszögez örökkön örökké...ideám,
ezen a szánalmas gödöralj piedesztán.