124. gondolat

Ma arra gondoltam:
Kit érdekel...?

Kit érdekel a világ, az tesz...         rá,
Kit érdekel maga, az a maga módján,
Kit hat meg...?
vagy épp 7

Gondoltam arra is:
Mivégre...?

Mi végre élünk...
Mivégre élünk?
Mi végremélünk...
Mivégre?
Mi végre...
Mi végre?

Arra jutottam:
Aggasztó...

Láthatár...elmosódó ponthalmaz,
Látva már... ekképp semmit tartalmaz
Ujjaid közt a kóc...kitépett fürttömeg,
Arcod helyén dermedt fájdalom...öl meg,
Könnyfólián nem lép be tiszta kép,
Vöröslő izgalom...lüktető halánték,
Most tudod...mit mutat,
Lecsorgó, feszült, ösztönös mozdulat...

Verőfény simítja arcodat,
Frissen felöklendezett áhitat,
Új nap, új hittel rúg ki ajtaján,
Festett modor a mosoly álarcod ám,
Póz a tett, s a létezés se más,
Tetszeleg tükrében a képmutatás,
Látni vélsz...még pislogni sem mersz,
Bezárt szemed túl sok igazságot rejt...

Odabenn mély a csönd...cseppenő fájdalom,
Hasít véredben a gyász itatta mérgező irgalom,
Dobol a feszült izzadó indulat...
Rést keres, hogy meglelje a kiutat,
Görcs a hamis árvuló tettetés,
Szétfeszít, szétrobban benned az ébredés...
Hogy magad légy, s ne holmi közhelyek,
Jellemezte szerencsétlenségtömeg...

És összedől...vérben forgó szemedben,
Más a kép...a rút világ veled szemben,
Támadó sereg...el tapos, el morzsol,
Nincs veled...senki, csak Te habozol,
Ez a harc már folyik...s ha elfordítod a fejed,
Attól még a csatatéren találod a helyed....


Mentőöv

Önsajnálatban fuldokló tömegek,
Mozdulatlanságra ítélt kőhegyek,
Tehetetlen meredő sziklafal,
Aki nem hisz, nem tud, s nem akar

Sírdogáló patakot könnyeztek,
Egekre emelt homályos tekintetek,
Imára kulcsolt lusta földkupac,
Ki nem tesz, nem él, s nem mutatsz

Irigyen ráncolt szemöldök,
Gyűlölettől epét és tűzhányó,
Mert rossz az ki valamit is ér,
Ki lép, ki tesz...ki él.