egyháromegy a gond öl...gond öl...el téged

Sötétbe burkolom magányom korpuszát,
faggatom őrködő társamat:
"Te vagy csak hű hozzám; egyetlen jóbarát...
miért vagy mindig lábalatt?"

.........................................................................................

Láttál már halált? De igazit...?
nem úgy, mint a filmeken,
Megdermed, megszűnik létezni...
Eltűnik valami hirtelen.

Élet, s a halál közt hajszálnyi szakadék,
itt a minden, ott a semmi,
Felfoghatatlanul üres, árnyék,
torkon ragad, s nem tudsz nem menni...

Féljük mióta érteni véljük,
ezért hazudunk mennyeket,
otrombán pokollal fenyegetjük,
a deviáns tetteket...

Érted a semmit? A mindennel szemben?
nem légüres, mert nem is létezik,
körbevesz téged, de mégsem...
te leszel az, aki megszűnik.

Nem a világ fogy el, csak te magad,
nélküled éppolyan gömbölyű,
De mi van, ha a világot álmodtad (?)
ébredésed lesz gyönyörű...

Higgy, amit akarsz...a vége egy,
energiád a semmibe annihilál,
fecséreld imára életed,
rájössz majd, ha az idő megáll...

illetve akkor se már

................................................................................

Vágytól párás tekintettel nézed a kirakatot,
fókuszoddal játszva hol magad, hol őt látod,
Karcsú, kerek és szögletes...épp amit álmodtál,
karnyújtásnyira tőled elnyújtózva vár...
Kezed az üveget cirógatja...önkéntelen mozdulat,
továbbindulsz inkább...nem áltatod itt magad.