134. gondolat

Tó szavam tiszta, rám néz és issza,
benne buzog a remény,
kárvallott álom, fekszik az ágyon,
ártatlan gyönyörű lény,
Meztelen lelke, akár egy lepke,
reppen tovább, mint a fény,
kezem a párnán, reped a márvány,
szoborszerű tünemény,
Távoli sóhaj, lopódzó tolvaj,
elviszi mind, mi enyém,
álruhában, a betonszobában,
árnyékot rajzol a tény,
Hitt a hitemben, hogy én is elhiggyem,
igazi teremtmény,
álarca porban, hűlt helye koppan,
büntet a törvény:
"Ki hisz a hazugnak, magának hazudhat"
összemorzsol a tömény,
lúgmarta lelkem, darabokra estem,
lehúz az örvény...

..................................................................................................

Várom a holnapi meglehetősen,
népszerű kockatalányt,
délben az angyalok ágakra ülve,
rongyokat aggatnak rám,
Vérben emészti két keze által,
megszelídített reményt,
benne az álom hűlt helye virrad,
távol a szűk szavú éj,
Tétova léptek a lét pereméről,
elsodor messzire már,
fakó lovam hátára ülve,
szunnyad a halott magány,
Árad a szótag, kérte az asszonyt,
várja meg hű mezején,
sánta a rím, és erőtlen gólya,
szárnyaszegett te meg én,
Ér fala duzzad, kés a sötétben,
vele a hússzagú rém,
bátor a marha, senki se hallja,
nem lehetsz már az enyém,
Lopva a neszben, zár az az óra,
lakat és lánc a helyén,
áram a testben, szikra a szemben,
káromkodó szökevény,

............................................................................................

Ég szeme kémlel,  nem bír a sötéttel,
zárva az új mesetár,
távoli hangok, titkok maradtok,
elfed a félhomály,
Kósza és kérdő, még inkább sértő,
pengeként villan a vád,
korbács szavakkal, üt vág és vagdal,
nem sok jó vár itt ma rád...