143. gondol

Bor ura derű

Feletted felhőszín kék
kedvet - mint ébredő
ajkán az első sóhaj:
álmos és merengő -
bont a poros palack,
melyben gömbölyded
lankák, s a nap csókja -
úgy, mintha csak neked -
préselt álmot szőne
megannyi kis keze.
Karcos, érett tőkét
szél simít belőle...

És szabadjára enged;
láncaid oldja fel;
kortyonként ereidben
dalol és ünnepel.
Benned magadra ébredsz;
orcád másik felét,
mutatva mindazoknak,
kik eddig soha még
nem látták azt az oldalt,
mit eddig rejtettél;
s belülről érthetetlen
tánc veszi kezdetét...

Lassan a csípő mozdul,
kezedben borospohár,
lábad, mintha hordón járna,
ellenállni volna kár...
És akkor fékevesztett
szédítő, mámoros
lendület ragad magával -
kissé alattomos...
(folyt.köv.)

142. gondolat

Ha eredeti az észrevétel,
ha magvasan szárnyal a képzeted,
ha a testből-kenyér elvi tétel,
megmagyarázza létedet

Ha a tanítás mélyebbre téved,
ha benne önmagad megleled,
ha a szillogizmus mégsem téves,
kertedben gyomlálni érdemes,

Ha tavasz van, s elméd megárad,
ha áramlik megannyi érvtömeg,
ha ütközőpályára állnak,
szűretlen gondolat tölti meg

Ha feloldódsz önnön tavadban,
ha tápanyag van a szavakban,
ha megnyugvás és béke tölt el,
ne törődj arcodon a földdel :P

egy négy egy gondolat

magam viselem gondomat,
mikor magamra hagy a gondolat,
gondom magam oldom fel,
feloldódom és indulnék…el,
maga vagyok a gond, és a gondnok,
magtalan sejt; nem osztódok,
osztatlan tudat, tudattalan ok,
tudatelőttes makacs és konok,

vágatlan film, előzetes nélkül,
elunod magad, s nem maradsz itt végül,
eltép az idő, vékony az akarat,
balett a homokban, olvadó madarak
fáradt lassú tempó, kifogy az erőből,
szemek, lábak, kezek egy ember levegőből,
marad a gond, a gondnok oka élni,
gondolattűz táplálja, lassan el fog égi…