109th gondolat

Ma arra gondoltam,
magamat nem nevezem...

nem hiszek a bemutatkozóknak,
nem hiszem, amit magukról mondanak,
nem hiszem, hogy magamat neveznem kell(ene)...
nem hiszem, hogy tetteim ezt meg ne tennék helyettem,
nem hiszek az öndicséretben... tán magamnak...magamban...
de nem neked... dicsérsz majd magadtól, ha okod lesz rá...
...ha okot adok rá.

önmeghatározó gondolat; fogant és vetélt el egy perc alatt...
tudom ki vagyok,
tudom honnan jöttem,
s tudom merre tartok...
és ez nem kevés; mert a többség mit se tud... minderről... önmagáról,

jelenem...idebenn...jelen vagyok... jellem... jelent ez valamit (?) vagy jelel (?) netán jeltelen lesz sírom...s, mint ezt most írom... miközben...sírom a jajt...vívom zaj elleni harc(om)... hallatom hangom... hallod, vagy elfordulsz te is... nem lesz frázis... elcsépelt oázis... sivatag lelkem... sínen vagyok, mint József Attila... szavaim bíráló agyfelem átírta... a történelem... nem az én történetem... kicsi vagyok és gyenge... egybe bízom, csak egybe... nem maradok egyke...

rímem felkavar,
vagy megzavar,
felébreszt a szó,
aludni (nem) volna jó...
nyughatatlan teremtmény,
lélekszakadva hajszolt eredmény...
nincs kudarc...csak tudatsz,
véleményt és érvet...ettől nem kapsz sérvet,
magyarázod önmagad,
mert felzaklat a "gondol"-at,
tükröd nem az, mit más lát,
úsztatnál téglából bárkát...
téged magad ismer legkevésbé,
tetteidben méretsz meg...de nem eléggé.

108th gondolat

Ma arra gondoltam,
keveset írok...

pedig sokat gondolkodom továbbra is.
akkor meg mi végre a hallgatás (?)
nincs indok, sem mentség...

magam vagyok az írás, magamnak;
amit nem írok ki magamból,
bennmarad, mint szálka...
s gyógyulás nélkül növi körbe húsom;
magamba zárom,
részemmé válik... a fájdalom...ez új dalom.

nem fogadok, s nem ígérek,
szószegőként nem ítélek,
magamra zárt ládikám,
kulcsát elástam ám...
fülre nem talált imám,
így magam istenem silány,
elveket hurcoló makacs,
öszvérszerű tragacs,
hajt a maradék - nem lóerő;
küzdelemnek felemelő,
kenyerem java, s a félidő,
ez a mélység már szédítő...
kereket oldani nincs hova,
maradok...futok tova...

107th gondolat

Ma arra gondoltam,
azért történt...

alámerült az ég vizében,
tekintete befelé... figyelme azon túlra irányult,
felülemelkedett a bírálaton,
és kapaszkodó helyett a súlytalan lebegést választotta...

az ember megteremtette az Istent,
hogy tettei bűnbocsánatot,
tehetetlensége magyarázatot nyerjen;
imára kulcsolt kezében szorosan markolt önimádata...

a talaj még nedves a csata véres, ziháló maradékától,
magához öleli a végső kegyelemért esdeklőt,
befogadja...ki elfogadja sorsát,
otthona száz meg száz testét elhagyó lélek földhöz ragadt porhüvelyének...

reggel hajtja álomra fejét,
álma valóság...élete ábránd csupán,
fele igaz...azt sem hiszi,
hite vele ébred...de az nem élet...

két gép közé szorult gyönyörű tekintet,
parttalan öröm a várakozás utolsó percei,
kerek és egész...gördülő kacaj,
magamba roskadt révedő derű...

a rejtvény nem kereszt,
benned a kód,
felelj saját kérdésemre,
akarod-e...ezt a valóságot...elfogadod-e...vagy küzdesz érte...ellene (?)

106th gondolat

Ma arra gondoltam,
nem én vagyok...

ez az egész nem rólam szól,
nem vagyok része, s már nem is biztos, hogy vágyom azzá lenni,
hitetlen, ostoba, tétlen szubjektumok állnak velem szemben,
önsorsrontó, tehetetlen, kényelmes teszetoszák...
a kritika csípős nyelve lóg méterhosszan szájukból,
de ez nem önkritika...
tükröt maguk elé...maguk felé nem tartanak,
éretlen lelkek...de nem azért jöttem, hogy én neveljek belőlük valamirevaló embert...
ha nem tudják...hogy ez az élet,
ha nem érzik...hogy mit kell(ene) tenniük,
ha nem tudják...hogy törekedni, teljesíteni önmagukért fontos,
akkor ez nem az a házszám...rossz helyre jöttem.

a felkészültség öröme még nem roskadt vállukra,
a szerfelett élvezet, a teendőkben...még nem csillogott szemükben,
de a fricska...az elváráshalmaz...létező számukra...
csak tenni ne kelljen érte...
ez róluk szól...mégsem ez számukra az élet,
minden percük nem ez tölti ki...
de akkor mi (?)
mi lehet fontosabb (?)
magukkal szemben hol az elvárás (?)
hol az alázat (?)
hol a kötelességtudat (?)
...kényelmes létezésre várva...szájukat nagyra tátva...sült galamb jött...
de nem ízlik eléggé...túl rágós...vagy épp túl átsült...
...mindegy mi, csak jót ne mondjon...

nem vagyok biztos...immár semmiben...

nem adtok hitet...
nem vagytok lelkesek...
de húzzátok a szátok...pedig ez értetek van...
tenni nyögve tesztek...bármit is...pedig ennek...örülni kéne...
hálát nem látok...
meglepetést nem okoztok...legfeljebb rossz értelemben...
nem leptek meg, hogy úgy készülnétek...mintha ezen múlna sorsotok...
...pedig múlik...mint az idő...
termésetek ritka...
mosolyotok nincs...
az előre igennel nyugtázottat...utólag nemmel sújtjátok...

gondolkodóba estem...

gondolkodjatok el ti is...
mi a dolgotok...
mit kell(ene) naphosszat tennetek...
mit kaptatok...amit láthatóan nem becsültök...
...és mi lesz ennek (így) a vége (?)

105th gondolat

Ma arra gondoltam,
az élet értelme...

keresni az élet értelmét... ez (maga) az élet értelme...

a keresésben lelt öröm... a magam falé vezető út...

alkotni az "értelem" érdekében... épít(i) az értelmét... a magamét és az életemét...

gondolni rá... hogy van értelme... megteremti az életet...

hiszen addig nem élek, míg tétlenül szemlélem, hogy mi történik (velem)...

ott kezdődik minden... a keresésnél...
a csüggedni nem akaró... lelkesedésnél...
ott kezdődik... az, amit életnek hiszel...
...de addig nincs részed benne...amíg meg nem alkottad... magad... magadnak...

a külső szemlélő nem részese a történetnek... bár lehet, átérzi,
lehet, megkönnyezi,
lehet sajnálja... magát...
de nem vesz részt...
nem tesz,
nem keres,
nem él...

az értelmet meglelni... a végső igazságot keresve...
reménytelen vállalkozás...
de...mégis... ez maga az élet... értelme...

104th gondolat

Ma arra gondoltam,
semmit sem tudok az életről...

nem tudok semmit az életről...
hiszen még meg sem születtem,
egy koporsóba zárva várok...
várom az első lélegzet mindent elsöprő érzését...
a születés utáni élet... és a meg nem született lét határán...

mit sem tudok rólatok...
nekem egy önmagába zárt dimenzió eldugott bugyra jutott...
itt minden sötét... a semmi vesz körül...

vajon milyen lesz az "élet" mit hoz majd (?)
lesz-e értelem... értelme (?) élni... élet lesz-e az (?)

az önmagamra utaltság árnyék vagy tiszta, világos fény (?)
egyértelműbb ez, mint a hazug világ...
tisztábban látom:
kivel állok szemben...
kitől várhatom az eredményeket...
kire számíthatok...

de nektek nem ilyen egyértelmű a lét... ez... és...
magatok vagytok - a tömeg közepén álló ordító alak - akire nem figyel senki...

nem várom a születést... pedig csak sejtéseim vannak az életről...