109th gondolat

Ma arra gondoltam,
magamat nem nevezem...

nem hiszek a bemutatkozóknak,
nem hiszem, amit magukról mondanak,
nem hiszem, hogy magamat neveznem kell(ene)...
nem hiszem, hogy tetteim ezt meg ne tennék helyettem,
nem hiszek az öndicséretben... tán magamnak...magamban...
de nem neked... dicsérsz majd magadtól, ha okod lesz rá...
...ha okot adok rá.

önmeghatározó gondolat; fogant és vetélt el egy perc alatt...
tudom ki vagyok,
tudom honnan jöttem,
s tudom merre tartok...
és ez nem kevés; mert a többség mit se tud... minderről... önmagáról,

jelenem...idebenn...jelen vagyok... jellem... jelent ez valamit (?) vagy jelel (?) netán jeltelen lesz sírom...s, mint ezt most írom... miközben...sírom a jajt...vívom zaj elleni harc(om)... hallatom hangom... hallod, vagy elfordulsz te is... nem lesz frázis... elcsépelt oázis... sivatag lelkem... sínen vagyok, mint József Attila... szavaim bíráló agyfelem átírta... a történelem... nem az én történetem... kicsi vagyok és gyenge... egybe bízom, csak egybe... nem maradok egyke...

rímem felkavar,
vagy megzavar,
felébreszt a szó,
aludni (nem) volna jó...
nyughatatlan teremtmény,
lélekszakadva hajszolt eredmény...
nincs kudarc...csak tudatsz,
véleményt és érvet...ettől nem kapsz sérvet,
magyarázod önmagad,
mert felzaklat a "gondol"-at,
tükröd nem az, mit más lát,
úsztatnál téglából bárkát...
téged magad ismer legkevésbé,
tetteidben méretsz meg...de nem eléggé.