Arannyal festem az eget...kékbe borul a nap,
gyökerem nem tart e földön...újabb üres lap,
Kezemben forog szótag...rímel a sokkarú rém,
mit magában foglal félhet...nem marad többé enyém,
Fejemben kavarog minden...idebenn túl nagy a zaj,
köröttem halnak a fények...majd eljön, és betakar,
Testemen jele a tűznek...rajta savam tüze ég,
kereső tekintet innen...kit magába szippant az ég,
Hidegben izzad a szándék...velem a remény örül,
hullámzó kétség és árnyék...mély álomba szenderül,
Fogatlan tépem a létet...nevemet sóhajtja még,
kicsiny ágamon ülnek...véremben sűrű sötét,
Gerincem mentén a térkép...istennek ne hívjatok,
fölöttem maréknyi földel...felkelni miért akarok?
Arany és kopott az érem...oldalán korszerű él,
megannyi félelem szusszan...arcomba vágott a szél,
Szemem résnyire nyitva...áttörni készül a fény,
virágok ezrei nyílnak...hazudni próbál a tény,
Várható ostoba intés...szívemen tátongó lék,
egyenes háttal állok...szürreális nyomorék,
Két kezem magasba lendül...sztratoszféra a cél,
örülten gyors ez a tempó...fejemet tépi a lég,
Idefenn megértő csendben...világos minden szavam,
szilárd talajon végre...semmi sem bizonytalan,
Lelkem kinyúló ágán...megpihen egy elefánt,
hátra dőlhetek szépen...mert itt semmi sem árt,
Dobogás zaja hangos...betölt minden teret,
világnyi idő egy tenyérben...mégis mit keresek?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése