Ma arra gondoltam,
a létezésnek se íze...se bűze...
él a lélegző hit, a zsebben felejtett kulcs nyitotta ládika,
a lét centrumában heverő ego... sápadt torzszülötte álmoknak...
vérangyal száll a háztetőre, lomhán huppan a cserépen,
gubbaszt hajnalig, majd letépi a zsindelyt...
képedbe nevet a révedő tétlenség, unalomban sóhajtozó mélabú,
az önsajnálat tükre fogva tartja tekinteted...
fókuszál a mozdulatlan harc kellős közepén, szálfaegyenes termet,
az idő dermedt meg (?) vagy a tér szűkült cseppnyi térfogatba (?)
beékelődött tudat, meghasadt személyiség...törtető az egyik,
vele küzd a léha...az kerekedik felül, kinek oka van a létezésre...
sorok végén pontok... folytonosságot... továbbgondolhatóságot,
lezáratlanságot sugallnak... pedig minden el van döntve...
él bennem a halál, ezer színnel játszik, s mind sötétszürke,
nekem zenél egyetlen hangján, búg és sivít...mindörökre...
a rím üteme döngeti koponyám, túl vagyok életem undorán,
vért köp arcomba a kín, magam vagyok idebenn...s odakinn...
képek zanzája az emlékezet... önmagamra legkevésbé emlékeztet,
távoli homályos, tegnapi talányos, ingoványos...emlékezni bűntett...
lép a lét...tőlem el...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése