20th gondolat

Ma arra gondoltam,
kell a csalódás...kell,
mert erről ismerlek fel,
látom végre az arcod,
pedig titokban tartod,
álarcod már ablak,
megve(ze)tsz...rajta kaplak,
hogy Te (is) átnézel rajtam (?)
azon még túltenném magam...
De csalódásom benned,
az én hibám...ezt fejtsd meg...

Lehajtott fejű bérencet vettél,
hitted, hogy azt. Szerettél
a magad módján, de meghúztad
a ravaszt. Szavadat adtad
és szegted...kedved szerint tetted...
Most nem érted mégsem,
a válaszom, miért NEM!
Jobban látlak, mint Te önmagad,
ha csak az önsajnálat marad...
mi szab határt, ki lép, ha árt,
mit tesz a jó-szándék-e kárt,
tenni...és venni, vért a vélt sérelemért,
a sértett mi-ért, meg sem hall téged már,
de hallgatni kár, a szó pocsék-ba
ment, a tett is tettett...így marad a vád,
és téped a szád, bár falak fülei tanúid csupán...

.............................................................................................

...és még arra is gondoltam,
elmúlik...

Karomban feketék az erek,
vérem por,
magamásta vermemben heverek,
az agyam forr
felettem ülöm a tort,
testemen hulla a folt,
már az enyészeté...
így emésztem én,
a szót, a megszokott,
a romlott...valót...

Istenem...Isten nem hall
nem hal meg soha,
kérdésem ostoba,
válaszom közhely,
édes a mostoha,
kétségem röhej...
felettem a törvény,
bennem az örvény,
kavargó csavargó,
árválkodó vádló...
bambán mered,
bámulod tenyered,
temetsd az arcod,
magad leszel bakód,
de ne bánd a bűnt,
mert belűlről fűt,
a rút mélyfenekű kút,
az el nem kezdett háborúd...
veszteséged méred,
felmentésed kéred,
pedig nincs miért,
hisz nincs ki ért...